Katheríne Goble-nek különös tehetsége volt ahhoz, hogy a megfelelő helyen legyen a megfelelő időben. 1952 augusztusában, tizenkét évvel az után, hogy lediplomázott, ez a hely Marionban volt, az első tanári állása helyszínén, a férje, Jimmy Goble kishúgának, Patriciának411 az esküvőjén. Pat, az eleven főiskolai szépség,412 aki mindössze két hónapja diplomázott le a Virginiai Állami Főiskolán, a főiskolai szerelméhez, a fiatal tizedeshez, Walter Kane-hez készült hozzámenni.
Katherine és Jimmy kocsiba ültek a lányokkal, és megtették a majdnem száz kilométeres utat Blue-fieldtől Jimmy szüleinek házáig, amely valósággal remegett az izgalomtól Pat nagy napja miatt. A déli hotelek nem voltak hajlandóak fekete vendégeket fogadni; a feketék pedig tudták, hogy ha el akarják kerülni a megaláztatást, és biztonságosan akarnak utazni, akkor jobban teszik, ha barátoknál, családtagoknál vagy olyan idegeneknél szállnak meg, akik szívesen nyitják meg az otthonaikat a vendégek előtt. Jimmy tizenegy testvére közül öten még mindig Marionban éltek,413 az ő házaik pedig tömve voltak látogatókkal, köztük a vőlegény a közeli Big Stone Gapből érkezett családjával, valamint barátokkal és távolabbi rokonokkal Virginiából, Nyugat-Virginiából és Észak-Karolinából.
Az egyszerű, de elegáns esküvőt Jimmy legidősebb nővérének, Helennek az otthonában tartották. Pat ragyogóan nézett ki lábszárközépig érő, pliszírozott ruhájában, amikor az örökzöldekkel és kardvirágokkal díszített, hevenyészett oltár előtt kimondta az igent Walternek, aki nagyon fess volt a fehér szmokingjában. Az ünneplő násznép tósztot mondott a frissen egybekelt Mr. és Mrs. Kane-re. Katherine és Jimmy táncoltak, és az esküvői tortát is megkóstolták. A lányaik, a tizenegy éves Joylette, a tízéves Connie és a kilencéves Kathy örömtől sikongatva bújócskáztak, ugróiskoláztak és táncoltak az unokatestvéreikkel. Az ünneplés belenyúlott a hűvös augusztusi éjszakába, és másnap is folytatódott, mivel a Goble és a Kane klánok ki akarták élvezni az utolsó együtt töltött pillanataikat, mielőtt mindenki visszatért volna a hétköznapi életéhez.
Jimmy testvére és sógora, Margaret és Eric Epps Newport Newsból érkeztek, a friss házasok pedig úgy tervezték, hogy velük mennek, és így jutnak el a nászútjuk helyszínére, a szegregált Bay Shore Beach-i nyaralóhelyre. „Miért nem jöttök velünk ti is?”414 - kérdezte Eric Katherine-től. „A hajógyárban tudok munkát szerezni Snooknak”415 - folytatta Jimmy családi becenevét használva. „Ami azt illeti, mindkettőtöknek tudok munkát szerezni.” Van egy kormánylétesítmény Hamptonban, mondta Eric Katherine-nek, amely fekete nőket is felvesz, és jelenleg matematikusokat keres. Civil munka, mondta, de Langley Fieldhez kapcsolódik.
Jimmy sógora volt a Newsome Park-i közösségi központ igazgatója.416 1943 óta Eric Epps koordinálta az olyan közösségi szervezeteket,417 mint például a félprofi Newsome Park Dodgers baseball-csapatot, és határozottan kiállt a környék lakóinak érdekeiért, többek között többször is elhárította a lakónegyed lebontását célzó terveket, amelyek újra és újra felmerültek. Régebben Newport News állami iskoláiban dolgozott, és csak az után vállalta el a Newsome Park-i állást, hogy kirúgták, amiért csatlakozott Virginia egyik legkeserűbb és legvitathatóbb peréhez, amely a tanári fizetés egyenlősítése miatt indult. A munkahelye és a Newsome Park-i lakosokkal való kapcsolatai miatt ő volt a Virginia-félsziget egyik legjobb összeköttetésekkel rendelkező lakója. Sok nyugati komputert is ismert, köztük Dorothy Vaughant, aki szintén a környéken lakott.
Katherine figyelmesen hallgatta, hogy a sógora mit mesél a munkáról. A hüvelykujja az állát tartotta, a mutatóujja pedig az arcára simult: nála ez volt a feszült figyelem jele. Ő és Jimmy állami iskolákban tanítottak, de a fizetésük meglehetősen szerény volt. A három felnövekvő lányuk igényei napról napra egyre nagyobbnak tűntek, Katherine-nek pedig minden matematikai tudására szüksége volt, hogy biztosítani tudja az alapokat, és még egy kis extrát a zongoraleckékre és a cserkészetre. Mivel ügyesen bánt a varrógéppel, az asszony anyagot vásárolt a méteráruboltban, és sokszor késő éjszakáig fent maradt, hogy ruhát varrjon418 a lányainak és saját magának. A nyári szünidő alatt Goble-ék bennlakó személyzetnek419 szegődtek egy New York-i családhoz, amely a virginiai Blue Ridge Mountains-ben töltötte a nyarakat. Az innen származó extra jövedelem átsegítette őket az év nehezebb hónapjain.
Katherine szeretett tanítani. Szenvedélyes késztetést érzett, hogy „fejlessze a fajt”, de nemcsak tárgyi tudást akart átadni, hanem fegyelmet és önbecsülést is igyekezett a gyerekekbe nevelni, mert tudta, hogy ezekre a tulajdonságokra nagy szükségük lesz, ha boldogulni akarnak egy olyan társadalomban, amely szinte minden tekintetben összeesküdött ellenük. Ő és Jimmy egy olyan kitaposott ösvényen haladtak, amelyen a hozzájuk hasonló diplomások már szinte automatikusan mentek végig, ám amikor Eric Epps megemlítette a matematikusi állást, egy olyan ambíció emléke kapott lángra, amelyről Katherine nem is tudta, hogy még mindig parázslik.
Már késő este volt, amikor Jimmy és Katherine ágyba dugta a lányokat, aztán ők is lefeküdtek, de még sokáig nevetgéltek és beszélgettek. Csak miután minden pletykát és az esküvő minden fontos történését kivesézték, tértek rá arra a témára, amely mindkettőjüket foglalkoztatta. Ha Newport Newsba akarnak költözni, gyorsan kell dönteniük, mivel a tanév közeledtével a bluefieldi igazgatónak időre lesz szüksége, hogy gondoskodjon a helyettesítésükről. Ezenkívül új lakhelyet is találniuk kell. A lányoknak nem lesz könnyű, ha kiszakítják őket a megszokott környezetükből, és másik iskolába íratják be őket. Hampton Roads messze volt Jimmy szüleitől, Katherine White Sulphur Springsben élő szüleitől, akik imádták az unokáikat, pedig még messzebb. A hegyekben még a nyári esték is hűvösek voltak. Hogy fogja tudni Katherine elviselni a part menti hőséget? Olyan könnyű lett volna tovább folytatni azt a stabil, kisvárosi életet, amelyet megteremtettek maguknak, de az új munka által keltett kíváncsiság Katherine alaptermészetéhez tartozott.
„Próbáljuk meg” - suttogta.
Katherine Goble-nek és a családjának alig egy évre volt szüksége, hogy tökéletesen felvegye a félsziget ritmusát. Az ötösfogat számára Newsome Park tökéletes helynek bizonyult végtelen házsoraival, készen kapott szomszédságával, társasági eseményeivel és az újonnan érkezetteknek szóló jó tanácsaival. Eric Epps betartotta az ígéretét, és munkát szerzett a sógorának, Jimmy Goble-nak, aki a tanári katedrát egy festői állásra cserélte a Newport News-i hajógyárban420 Ez pontosan az a fajta stabil és jól fizető állás volt, amely lehetővé tette egy fekete férfi számára - még az értelmiségiek számára is -, hogy középosztálybeli életet biztosítson a családjának. A lányok imádták az új iskolájukat, és nagyon tetszett nekik, hogy egy ilyen nagy és dinamikus fekete közösség tagjai lehetnek.
A Langley elfogadta Katherine 1952-es jelentkezését, de a kinevezés csak 1953 júniusára szólt. Az addig hátralévő évben az asszonynak volt ideje megszokni az új környezetét, a hőséget leszámítva; később is sok-sok éjszakát töltött a White Sulphur Springs-i hűvös éjszakák után vágyakozva. Természetesen nem jelentett gondot, hogy kitöltse a munkakezdésig hátralévő hónapokat. Az, hogy helyettes matematikatanárként dolgozott a Newport News-i Huntington Középiskolában, tökéletes lehetőséget biztosított a számára, hogy megismerje a környéken lakó családokat, a Huszonötödik utcai USO klub pedig, amely a háború után közösségi központként működött tovább, igazgatóhelyettessé nevezte ki421 az újonnan érkezett szomszédot. Mivel aktívan részt vett a diákszövetsége, az Alpha Kappa Alpha helyi szervezetének életében, és a Carver presbiteriánus gyülekezethez is csatlakozott, Katherine szerteágazó társasági kapcsolatokra és egy új legjobb barátnőre is szert tett.
Eunice Smith csak háromsaroknyira lakott tőle, Katherine pedig örömmel hallotta, hogy diákszövetségbeli nővére, szomszédja és gyülekezeti tagtársa ráadásul kilenc éve nyugati komputer.422 1953 júniusának elején, amikor Eunice Smith Katherine-ék háza elé hajtott, hogy elvigye a barátnőjét, a két asszony olyan szokást vett föl, amely a következő három évtized során mit sem változott.423 Végig beszélgettek, amíg áthajtottak Hampton árapályos síkságán, Katherine macskaszem alakú, drótkeretes szemüvege pedig olyan komolyságot kölcsönzött az arcának, amely illett a viselkedéséhez.
A reggeli út Mrs. Vaughan irodájában végződött. Hatalmas és kellemes meglepetés volt, hogy Katherine új főnöke nemcsak hogy szintén nyugat-virginiai, de ráadásul olyan régi ismerős, aki annak idején rengeteg időt töltött a családjával White Sulphur Springsben. Katherine hamar megtanulta értékelni Dorothy matematikusi és vezetői képességeit. Amikor nagyobb komputeri kapacitásra volt szükségük, a mérnökök tudták, hogy Dorothy a megfelelő személyeket fogja beosztani a munkára, és néha remélték, hogy ez a megfelelő személy ő maga lesz.
A képességek feladatokhoz való párosítása csak egy kis részét képezte a kihívásnak, azt már nehezebb volt figyelembe venni, hogy a komputer temperamentuma is illeszkedjen a csoportba. A mérnökök néha nyersek, szeszélyesek vagy önkényeskedők tudtak lenni, és amit az egyik lány nyerseségnek tartott, azt a másik már kegyetlenségként élte meg. A csapatmunka kulcsszerepet játszott a művelet sikere szempontjából, Dorothynak pedig joga és kötelessége volt elérni, hogy a hozzá beosztott komputerek a nekik legmegfelelőbb helyre kerüljenek.
Katherine első két hete betanulással telt. A kitüntetéssel elvégzett matematikaszak, az egyetemi tanulmányok és a matematikatanárként eltöltött évek a bértábla szerény SP-3 fokozathoz424 voltak elegendőek: a legtöbb nő, akit felvettek a Langley-be, innen indult, függetlenül a végzettségétől és a szakmai tapasztalatától. Majdnem húsz évvel az után, hogy Virginia Tucker először tette be a lábát Langley-be, és annak ellenére, hogy azóta már több száz nő dolgozott ebben a pozícióban, még mindig azt várták el, hogy egy nő jézusom-de-örülök-hogy-itt-lehetek mértékű hálával fogadja a kinevezését. „Ne jöjjön ide két hét múlva azzal, hogy helyezzük át”425 egy mérnökcsoporthoz - mondta a személyzeti osztály igazgatója Katherine Goble-nek az első munkanapján. Katherine nem örült a megjegyzésnek, de ettől függetlenül „nagyon-nagyon szerencsésnek”426 érezte magát, hogy olyan állást sikerült elcsípnie, amely háromszor annyit fizet,427 mint a tanári munkája.
Az első néhány napban Katherine adatlapokat töltött ki azok alapján az egyenletek alapján, amelyeket Dorothy Vaughan vagy az irodában gyakran megforduló mérnökök egyike adott meg. Két héttel Katherine érkezése után egy ingujjra vetkőzött fehér férfi lépett be az irodába, majd odament Dorothy Vaughan asztalához, és halkan beszédbe elegyedett428 az asszonnyal. Vaughan bólintott, és miközben a férfit hallgatta, az asztaloknál ülő komputereket pásztázta a tekintetével. Miután a férfi elment, Vaughan az asztalához hívta Katherine Goble-t és egy másik nőt, egy bizonyos Erma Tynes-t. „A repüléskutatási részleg két új komputert kér”429 - mondta Vaughan. „Titeket küldelek. Menjetek át az 1244-es épületbe.”
Katherine váratlan szerencsének érezte, hogy az 1244-es épületben, a szabad levegős mérnökök királyságában dolgozhat, még ha csak ideiglenesen is. Már az is lelkesedéssel töltötte el, hogy a csoportban ülhet, és azokon az adatlapokon munkálkodhat, amelyeket Mrs. Vaughan osztott ki neki. Azonban az, hogy az épület második emeletén tanyázó agytröszthöz osztották be, azt jelentette, hogy betekinthet a laboratórium egyik legfontosabb és legbefolyásosabb csoportjának tevékenységébe. Nem sokkal Katherine érkezése előtt azok a férfiak, akik az új asztaltársai lesznek, John Mayer, Carl Huss és Harold Hamer430 egy olyan, neves kutatókból álló közönség előtt mutatták be a vadászgépek irányításáról szóló kutatásukat, amely egy kétnapos konferenciára gyűlt össze a Langley-ben.
Mivel az ebédes zacskóján és a zsebkönyvén kívül nem volt más holmija, Katherine „felkerekedett, és azonnal átment”431 a hatalmas hangárba, amely nem volt messze a nyugati komputerek irodájától. Besurrant egy oldalajtón, felsétált a lépcsőn, és addig ment a sötét betonfolyosón, amíg el nem ért a Repüléskutatási Laboratórium feliratú ajtóhoz. Odabent kávé- és cigarettaszag terjengett. A nyugati komputerek irodájához hasonlóan ezt az irodát is úgy rendezték be, mint egy osztálytermet. Az íróasztaloknál húsz ember számára volt hely. A helyiségben tartózkodók többsége férfi volt, de akadt néhány nő is, akik vagy a számológépeikkel dolgoztak, vagy képkockákat nézegettek a filmvetítő gépeiken. A részleg vezetőjének, Henry Pearsonnak432 az egyik fal mellett volt az irodája, amely előtt állt egy asztal a titkárnője számára. A helyiségben mindenki ebédelni készült, Katherine pedig körülnézett, hogy hol várhatná meg az új főnökeit. Amikor meglátott egy üres helyet, odament, leült egy mérnök mellé, letette a holmiját az asztalra, majd megnyerően a férfira mosolygott. Mielőtt azonban köszönthette volna, a férfi vetett rá egy gyors oldalpillantást, majd felállt, és elment.433
Katherine nézte, ahogy távolodik. Megszegett volna valamilyen íratlan szabályt? Lehet, hogy az ő puszta jelenléte üldözte el a férfit? Ez a feltűnésmentes pillanat egyáltalán nem zavarta meg az iroda ritmusát, de az, ahogyan Katherine értelmezte, az egyrészt a múltjában történteken alapult, másrészt pedig beharangozta a jövőjét.
Katherine eltöprengett a mérnök hirtelen távozásán. Talán az zavarta, hogy Katherine fekete, ő pedig fehér. Vagy az, hogy Katherine nő, ő pedig férfi. Esetleg az, hogy ő mérnök volt, Katherine pedig csak egy lány.
A kapukon kívül a szabályok világosak voltak. A feketék és a fehérek külön éltek, külön étkeztek, külön tanultak, külön szórakoztak, külön imádkoztak, és többnyire külön is dolgoztak. A Langley-ben azonban elmosódtak a határok. A feketéket ugyan külön mosdókba száműzték, de a szakmai világba bebocsájtást nyertek. Goble kollégái közül sokan olyan jenkik vagy külföldiek voltak, akik még csak nem is találkoztak fekete emberekkel, mielőtt a Langley-be jöttek volna. Mások viszont a dél legeslegmélyéről jöttek, és meglehetősen megkövesedett nézeteket vallottak a faji keveredésről. A Langley így a faji kapcsolatok laboratóriumává is avanzsált, ahol a feketék és a fehérek is új terepen mozogtak. A fekete amerikaiakat immár három évszázada kísértő gonosz és könnyen felismerhető démonok alakot váltottak, amint a szegregáció kezdte megadni magát a társadalmi és jogi erőknek. Néha még mindig a rasszizmus és az égbekiáltó diszkrimináció formáját öltötték magukra, néha pedig a közöny és a felelőtlen előítéletek szelídebb maszkját vették föl, ezekben a napokban azonban egy újabb bűnös is színre lépett: a fekete embereket megfertőző bizonytalanság, amelyet az okozott, hogy nehezen ismerték ki magukat az integrált élet idegen szokásainak és nyelvezetének rejtelmeiben.
Katherine tudta, hogy a keményvonalas rasszisták viselkedésén nem állt hatalmában változtatni. A közöny ellen ő és a hozzá hasonlók folyamatos kedvességgel harcoltak: makulátlanul öltözködtek, szépen beszéltek, hazafiasan és becsületesen viselkedtek, mert tudták, hogy a fehérek az egyes feketék viselkedése alapján az egész fekete közösséget megítélik. A bizonytalanság azonban, minden démonok legalattomosabbika és legmakacsabbika, csak az övé volt. A félelem és a gyanakvás árnyékában működött, de csakis ő parancsolt neki. Ha hagyja, arra fogja csábítani, hogy arrogáns sovinisztának és rasszistának lássa a mérnököt, és az önmagában való kételkedésnek egy olyan lefelé vezető spiráljába taszíthatja, amely megakadályozza, hogy kihasználja a dr. Claytor által oly gondosan előkészített lehetőséget.
Katherine Goble-t azonban úgy nevelték, hogy nemcsak a maga számára követelt egyenlő elbánást, de ezt másokra is kiterjesztette. Két lehetősége volt: vagy azt feltételezi,434 hogy a mérnök az ő jelenléte miatt ment el, vagy azt, hogy egyszerűen csak befejezte a munkáját, és továbbállt. Katherine végül is az apja lánya volt. Olyan helyre űzte a démonokat, ahol nem árthattak senkinek, kinyitotta a barna zacskóját, és miközben elfogyasztotta az ebédjét új asztalánál, arra a szerencsére koncentrált, amely érte.
Két hét múlva még mindig nem lehetett tudni, hogy a mérnök miért is hagyta faképnél Katherine-t, de időközben a fülébe jutott, hogy az új kolléganője szintén Nyugat-Virginiából származik, és ők ketten jó barátok lettek.435 Nyugat-Virginiának mindig helye volt Katherine szívében, de a sorsa Virginiához kötötte.
Már hat hónap is eltelt, Katherine Goble ideiglenes kinevezése a repüléskutatási részleghez pedig kezdett állandóvá válni, így aztán Dorothy Vaughan 1954 elején átment az 1244-es épületbe, hogy beszéljen Henry Pearsonnal, annak a részlegnek a fejével, amely kölcsönkérte, aztán pedig elfelejtette visszaadni a komputerét.
Katherine-t 1953-ban hat hónapos próbaidőre vették fel a Langley-be. A próbaidő sikeres letelte után az alkalmazottakat előléptethették a kezdő SP-3-as szintről SP-5-ösre,436 ezzel pedig fizetésemelés is járt. Noha Katherine mindössze két hetet töltött a nyugati komputerek irodájában, még mindig Dorothy felelt érte. Katherine előtt két lehetőség állt: vagy kinevezik a nyugati komputer csoport állandó tagjának, és akkor a többi, Dorothynak dolgozó nőhöz hasonlóan ideiglenes megbízatásokat kaphat a különböző mérnökcsoportoktól, vagy Henry Pearson felajánlja neki, hogy hivatalosan is csatlakozzon a csoportjához, mint ahogy Kazimierz Czarnecki tette Mary Jacksonnal. Így vagy úgy, de Dorothy Vaughannak és Henry Pearsonnak rendeznie kellett Katherine Johnson helyzetét.
„Vagy adjon neki fizetésemelést, vagy küldje vissza hozzám” - mondta Dorothy Henry Pearsonnak a férfi irodájában, az 1244-es épület emeletén. A régi vágású mérnök a Massachusettsben található Worcesteri Politechnikai Intézetben diplomázott, és 1930-ban kezdett a laboratóriumban dolgozni. Szeretett golfozni, szarukeretes szemüveget viselt, és hamisítatlan fehér angolszász protestáns volt. Pearson nem nagyon szívelte a nőket a munkahelyen. A felesége nem dolgozott; az a hír járta, hogy a férje tiltotta meg neki, hogy munkát vállaljon.
A repüléskutatási részleg egyik vezetőjeként Henry Pearson Dorothy fölött állt a Langley hierarchiájában. Amikor Dorothy 1943-ban a laboratóriumba került, Pearson már évek óta részlegvezető-helyettesként dolgozott. Amilyen rettenthetetlen volt, Dorothy mindenképpen megkereste volna Pearsont, de a szekcióvezetői címe azért jócskán megnövelte a tekintélyét. Ugyanazon a szinten volt, mint a többi női felügyelő, és - elméletileg legalábbis - mint az ugyanilyen beosztásban lévő férfiak, ezenkívül bizonyos mértékben a figyelem középpontjába is került. Amikor a számológépeket gyártó Monroe cég segítséget kért a Langley-től egy olyan kézikönyv megírásához, amely arról szólt, hogy a gépeikkel hogyan lehet algebrai egyenleteket megoldani, Dorothyt is felkérték tanácsadónak.437 Olyan nagy elismerésnek örvendő nőkkel dolgozott együtt, mint Vera Huckel a vibráció és rezgés részlegről és Helen Willey a gázdinamikai komplexumból.
A Dorothy Vaughan és Henry Pearson közötti találkozó azt az eredményt hozta, amelyre mindketten számítottak: Pearson állandó pozíciót ajánlott Katherine Goble-nek a csoportjában, és ennek megfelelően a fizetését is felemelte. Dorothy közbenjárásának járulékos haszna is volt: a csoport egyik fehér komputere, aki ugyanolyan bizonytalan helyzetben volt, mint Katherine, szintén Pearsonhoz fordult fizetésemelésért. A fehér nő kérése azonban süket fülekre talált. A szabály az szabály, emlékeztette Dorothy Henry Pearsont. Dorothy tehát Katherine és a fehér kolléganő érdekében egyaránt latba vetette a befolyását.
Az igazság az volt, hogy a Henry Pearsonnak dolgozó mérnökök már nem sokkal az után tudták, hogy Katherine Goble maradni fog, miután az asszony elfoglalta a helyét az 1244-es épületben, és eszük ágában sem volt visszaküldeni őt. Katherine matematikatudása jól jött a csoportnak, az egyetemi tankönyvei, amelyek a számológépe mellett tornyosultak az íróasztalán, mindig kéznél voltak, ha a helyzet úgy kívánta.
A repüléskutatási részleg az energikus, szabadon gondolkodó, agresszív és nagyon okos mérnökök tanyája volt. Ők és a fivéreik a pilóta nélküli repülőgépek fejlesztésével foglalkozó részlegtől (PARD - Pilotless Aircraft Research Division), amely a rakéták aerodinamikáját kutatta, nem a szélcsatornák falai között töltötték az idejüket, hanem igazi, tűzokádó, fülsiketítő és szeszélyes fémszörnyek társaságában. A „fekete hajú, cserzett arcú, felnyírt frizurájú emberi ciklon”438 Melvin Gough, a repüléskutatási részleg vezetője és a Langley fő tesztpilótája még a mérnöki karrierje elején döntött úgy, hogy a saját kezébe veszi az életét, és kitanul tesztpilótának, mert így akart javítani a kutatási eredményein. A hangárból felszálló füst tisztes adag tesztoszteront is tartalmazott. Ez nem az a hely volt, ahol különösebben türelmesen viselkedtek volna azzal - legyen szó férfiról, vagy nőről -, aki lassan tanult. Egy félénk lánynak esélye sem lett volna a repüléskutatási részlegen.
Katherine Goble azonban szerencsére bízott a saját matematikatudásában, veleszületett kíváncsisága pedig arra sarkallta, hogy a mérnököket is éppen úgy kérdések özönével bombázza, mint egykor a szüleit és a tanárait. A mérnökök örömmel fogadták a kérdéseket: az életük a repülés körül forgott, folyton erről gondolkodtak és beszéltek, úgyhogy szívesen válaszoltak mindre.
A manőverezési terhelés részleg azokat az erőket kutatta,439 amelyek akkor hatottak a repülőgépre, amikor az kilépett a stabil, egyenletes repülésből, illetve amikor vissza akart lépni oda. A stabilitás és kontrol részleg olyan rendszer kifejlesztésén dolgozott, amely lehetővé teszi, hogy egy repülőgép viharos légköri viszonyok között is egyenletesen tudjon repülni. A romantikus aeronautikai mérnökök szívét az aeronautikai spektrum szélsőséges teljesítményre képes járművei dobogtatták meg - szuperszonikus, hiperszonikus és űrutazásra alkalmas gépek -, a nem kis részben a Henry Pearsonhoz hasonló Langley-mérnökök által előmozdított szállítási forradalom azonban sokkal prózaibb célokra tervezett járművek fejlesztésére támasztott igényt. A manőverezési terhelés részleg egyik feladata az volt, hogy megvizsgálja az égbolt egyre forgalmasabbá válása miatt felmerülő biztonsági kérdéseket.
Katherine egyik első feladata440 az volt, hogy segítsen kideríteni egy kis Piper propelleres repülőgép balesetének okát. A gép teljesen hétköznapi módon repült, aztán egyszer csak szó szerint leesett az égről, és a földbe csapódott. A NACA megkapta a gép fekete dobozát, a mérnökök pedig Katheri-ne-t bízták meg azzal, hogy elemezze a repülésről megőrzött fotografikus filmfelvételt, ez volt ugyanis az első lépés ahhoz, hogy kiderítsék, mi okozta a szerencsétlenséget. Katherine napokon keresztül üldögélt egy sötét helyiségben a filmvetítőt bámulva, közben pedig gondosan lejegyzett minden sebességre, gyorsulásra, magasságra és a repülés egyéb jellemzőjére vonatkozó adatot, amelyek a repülés során bizonyos időközönként rögzítésre kerültek. A mérnökök minden olyan átváltást megadtak, amely a nyers adatok feldolgozásához kellett - például a mérföld per órában megadott sebességet át kellett váltani láb per másodpercre -, és ellátták Katherine-t az átváltott adatok elemzéséhez szükséges egyenletekkel is. Utolsó lépésként Katherine grafikonon is ábrázolta az adatokat, hogy a mérnökök lássák, mi történt.
A mérnökök aztán elvégeztek egy kísérletet, amelyben újra létrehozták a baleset körülményeit, és egy nagyobb gép által keltett légáramlatba441 vezettek egy tesztrepülőgépet. Ennek a kísérletnek az adatai is Katherine Goble asztalán landoltak: végtelennek tűnő órák, napok, hetek és hónapok, amelyek ugyanazzal a szemet megerőltető, monoton számítási munkával teltek - Katherine azonban minden percét imádta ennek.
Amikor a mérnökök kielemezték a Katherine által kiszámított adatokat, teljesen le voltak nyűgözve,442 mert valami egészen új dolgot fedeztek föl. Kiderült, hogy a Piper merőlegesen átrepült egy olyan sugárhajtású gép repülési útvonalán, amely nem sokkal előtte haladt el arra. A repülőgépek által keltett légköri zavar az elhaladásuk után még fél órán keresztül443 érezhető. A nagyobb gép által húzott kondenzcsík láthatatlan gáncsként viselkedett: amikor a kisebb, propelleres gép belehajtott, fölbukott a levegőben, és lezuhant. Ez a kutatás, és még néhány hasonló a repülésirányítási szabályok megváltoztatásához vezetett: a turbulencia által keltett balesetek megelőzésének érdekében meghatározták a repülési útvonalak közti minimális távolságot.
Amikor Katherine Goble elolvasta a jelentést, úgy gondolta, hogy „ez az egyik legérdekesebb dolog, amelyet valaha olvasott”,444 és nagyon elégedettnek érezte magát, hogy részt vehetett valamiben, aminek ilyen pozitív hatása van a való világra. A munkája iráni lelkesedése töretlen maradt, még azokat a részeit is szerette, amelyeket mások lélekölőnek tartottak. Hihetetlenül szerencsésnek érezte magát, hogy a számolásért fizettek neki, amely a lehető legtermészetesebb dolog volt a számára.
Az új kollégáit is őszintén megkedvelte. A nyugat-virginiai mérnök, akivel első nap találkozott, oboán játszott egy helyi szimfonikus zenekarban. A Brain Busters nevű klub tagjai munka után és hétvégeken összegyűltek, és részletgazdag repülőgépmodelleket építettek kézzel. A Langley-ben dolgozó férfiak és nők közül sokan csatlakoztak valamelyik softball- vagy kosárlabdacsapathoz, amelyek a helyi amatőr ligákban játszottak. A Langley „Skychicks” nevű csapata445 az áramszolgáltató cég „Kilowatt Cuties” nevű csapatával állt szoros versenyben; egy idő után pedig a fekete alkalmazottak is csatlakoztak a csapatokhoz. És persze ott volt még az ebédszüneti bridzsezés. Mivel a játékhoz elemző képességre és emberismeretre egyaránt szükség volt, sok mérnöknek ez volt a kedvence, így az ebédszünetek komoly versengéssel teltek. Makacs és energikus társaság voltak, de Katherine annak örült a legjobban, hogy vágott az eszük, mint a borotva. Katherine Goble mindennél többre értékelte az észt.
Katherine a kezdetek óta otthon érezte magát a Langley-ben. A laboratóriumban, vagy az új irodájában semmi sem tudta zavarba hozni - még a faji szegregáció sem Az elején még csak fel sem tűnt neki, hogy a mosdók szegre gáltak.446 Nem minden épületben volt színes bőrűek számára fenntartott vécé, ahogyan azzal Mary Jackson olyan fájdalmasan szembesült a keleti területre való kiküldetésekor. Noha a feketék számára fenntartott mosdókat egyértelműen megjelölték, a többit - azokat, amelyeket a fehéreknek szántak - viszont nem. Katherine nem látta okát, hogy miért ne használhatná ezeket. Csak évekkel később szembesítették az egész szegregált-mosdó-üggyel, akkor pedig már nem volt hajlandó változtatni a szokásain, és egyszerűen nem tette be a lábát a színes bőrűek számára fenntartott mosdóba.447 És ennyi volt. Egy szót sem hallott a dologról soha többé.
Arra is rászokott, hogy az asztalánál fogyassza el az otthonról hozott ebédjét,448 és ezzel nem volt egyedül. Miért kellene még pluszban ebédre is költenie? Így sokkal kényelmesebb is volt, az étkező ugyanis messzire feküdt az épületétől, és kinek volt kedve autóba ülni? Az egészségének is jót tett a dolog, hiszen nem kellett megküzdenie a kísértéssel, amelyet a desszertként árusított fagyi jelentett.449 Katherine Goble-nek persze azért is jól jött, hogy az asztalánál evett, mert így száműzhette az életéből a szegregált étkezőt, az újabb emlékeztetőt a kasztrendszerre, amely be akarta határolni a mozgásterét és a gondolatait. Ezek az elmaradott szabályok voltak a legyek a Langley tejszínjében, Katherine pedig úgy döntött, hogy szépen kipöcköli őket, és olyan munkakörnyezetet teremt magának, amely megfelel az önmagáról és a világban elfoglalt helyéről alkotott képének.
Ahogy teltek-múltak a hónapok, Katherine úgy belakta az irodát, mintha sosem dolgozott volna máshol. Erma Tynes, a másik fekete komputer, akit Katherinnel együtt helyeztek ide, mindent „a nagykönyv szerint”450 csinált: reggel 7:59:59-től délután 4:30-ig az asztalánál ült, és szinte le sem vette a szemét az épp aktuális feladatáról. Katherine azonban rászokott, hogy a mérnökökhöz hasonlóan a nap első néhány percét újságolvasással töltse. Figyelmesen átolvasta az Aviation Weeket,451 és megpróbálta összekötni a szakma legfrissebb eredményeit azokkal a számokkal, amelyek áthaladtak a számológépén.
Katherine magabiztossága és éles elméje ellenállhatatlanná tette őt a repüléskutatási részleg dolgozói számára. Ezek az emberek mindennél többre becsülték az észt, és világosan látták, hogy Katherine Goble igencsak eszes, ezenkívül a munka iránt mutatott lelkesedését is nagyra értékelték. Ők is mind imádták a munkájukat, és a saját lelkesedésüket látták visszatükröződni Katherine kérdéseiben és érdeklődésében, amely messze meghaladta a számok világát.
Világos bőrével és dallamos, nyugat-virginiai akcentusával Katherine afféle köztes állapotot jelentett, amelyet könnyebben elfogadtak. Még a fekete alkalmazottak sem tudták mindig megállapítani,452 hogy fekete, amikor találkoztak vele. Egyszer, amikor az anyja eljött hozzá látogatóba Nyugat-Virgini-ából, be kellett vinnie őt a kórházba. A szokatlanul hosszúra nyúló várakozás után az orvosnak kellett közbelépnie, mert a recepciós pultnál nem tudták eldönteni, hogy fekete vagy fehér szobatársat453 kapjon. Egy másik alkalommal Katherine főnökét, Al Schy-t megkérdezték, hogy vannak-e fekete matematikusok a csoportjában. Katherine ott ült hallótávolságra tőle, neki még is el kellett gondolkodnia, mielőtt igennel felelt volna.454 A kollégái számára ő egyszerűen csak „Katherine” volt.
Különböző konkrét és szavakkal ki nem fejezhető okok miatt Katherine Goble legalább annyira otthon érezte magát az 1244-es épületbeli irodában, mint a Carver presbiteriánus templom karzatán. A figyelmét nem kerülte el a rasszizmus létezése; bármelyik másik fekete amerikaihoz hasonlóan ő is nagyon jól tudta, hogy milyen árat kell fizetni a bőrszín miatt, de ő másként élte meg ezt a dolgot: amennyire csak tudta, száműzte a mindennapi életéből. Hosszú utat tett meg a Langley repüléskutatási részlegéig, de szinte 100 százalékos bizonyossággal tudta, hogy a számára legmegfelelőbb helyre érkezett.
„El akarom költöztetni innen a lányokat”455 - mondta Jimmy Goble Katherine-nek, miután két évig éltek Newport Newsban.
Az, hogy Newsome Parkba költöztek, lehetővé tette Katherine és a családja számára, hogy gyorsan beilleszkedjenek Hampton Roads életébe. A környék, amely ezer szállal kötődött a hajógyárhoz és a Langley-hez, a lakók, akik a fekete élet szinte minden területén jelen voltak, afféle készen kapott közösséget jelentettek a Goble család számára. Az újságokban olvasható szalagcímek ellenére Newsome Park eddig elkerülte a lerombolás állandóan fenyegető rémét: miután 1950-ben fellángolt a koreai konfliktus, az illetékes kormányhivatal456 megint úgy döntött, hogy az ország hadi erőfeszítéseihez továbbra is szükség van Newsome Parkra és a többi hasonló lakónegyedre. A környék lakói egy emberként sóhajtottak fel a megkönnyebbüléstől.
A 38. szélességi fok (ez választotta el az oroszokkal szövetkező Észak-Koreát az Amerika-barát Dél-Koreától) körüli nemzetközi jogi helyzet kevésbé befolyásolta Newsome Park sorsát, mint a kereslet és a kínálat helyi viszonyai. A háború vége óta már évek teltek el, a környék néger lakosai azonban még mindig lakáshiánnyal küzdöttek. Ha a kormány úgy döntött volna, hogy másnap lerombolja Newsome Parkot, a lakóknak egyszerűen nem lett volna hová menniük.
A kisebb lakónegyedekben persze egyre több ház épült, ami felkeltette a fölfelé törekvő családok figyelmét. Ők a fehér társaikhoz hasonlóan abban reménykedtek, hogy a háború utáni fellendülés saját házhoz juttatja majd őket. A Gayle Street, a Buckroe negyedtől nem messze lévő zsákutca457 például nagyon vonzó helynek számított; Chubby Peddrew is itt vett házat a férjével. Aberdeen Gardens, a Hampton Intézet egykori termőföldjének helyén terpeszkedő új lakónegyed szintén népszerű célterület volt. Széles utcái, füves elválasztó sávjai és a környező erdőség sok aktív és már nyugdíjba vonult katona családját vonzotta.
Katherine és Jimmy úgy döntött, hogy a Mimosa Crescent nevű negyedben vesznek házat. Ezt a telepet a második világháború idején alapították középosztálybeli családok számára. A fejlesztők minden akadályt legyűrtek, amelyet a kormányhivatal eléjük állított. Garanciát vállaltak a környék háztulajdonosaiért, sőt, még korlátozó megegyezéseket is kötöttek, hogy a leendő vevőktől ne tudják megtagadni a szövetségileg biztosított banki kölcsönöket, ahogyan azt az ország több - valószínűleg majdnem minden - fekete lakónegyedénél megtették. A Thomas Villa nevű hamptoni fejlesztés például nem tudta biztosítani, hogy a helyi bankok hitelt nyújtsanak, ezért a North Carolina Mutual Life Insurance Company nevű céghez irányította kölcsönért a vevőket, amely akkoriban az Egyesült Államok legnagyobb fekete tulajdonban lévő vállalata volt.
1946-ban a Mimosa Crescentet huszonkettőről ötvenegy parcellásra bővítették,458 a családok pedig a következő évek során kényelmes, három és négy hálószobás házakat húztak fel az egykor üres telkekre. Micsoda öröm volt nemcsak álmodozni egy saját házról, hanem eltervezni, hogy milyen legyen a csempe a fürdőszobában, hogy milyen fából készítsék a konyhaszekrényt, hogy milyen széles parkettával rakják ki a nappalit! Joylette-nek, a legidősebb lánynak még saját hálószoba is jutott,459 pedig a legtöbb lány - fehérek és feketék egyaránt - csak a filmekben, vagy a Nancy Drew-könyvek lapjain találkozhatott ilyesmivel. A telep büszke lakói befüvesítették a telkeiket, fákat ültettek, hogy legyen, ami árnyékot ad, és kerti partikat, illetve klubgyűléseket tartottak az otthonaikban. A Goble család hozzájuk készült csatlakozni.
Tökéletes terv volt... egészen addig, amíg 1955-ben Jimmy rosszul nem kezdte érezni magát. Először fejfájásra panaszkodott, amely egyre erősebb lett, aztán pedig gyengeségre. Az egy évtizeddel korábbi betegségétől eltérően most nem lett jobban. Az orvosoknak több hónapjukba telt, mire diagnosztizálni tudták a problémát. Végül megtalálták a tumort a férfi koponyaalapjánál,460 és megállapították, hogy nem operálható. Jimmy ágynak esett, és úgy legyengült, hogy kénytelen volt bizonytalan időre szóló szabadságot kivenni a hajógyárban. A következő egy év során, amelyet nagyrészt kórházban töltött, az állapota lassan, de feltartóztathatatlanul romlott. Katherine és a lányok olyan gyakran meglátogatták a legfontosabb férfit az életükben, amilyen gyakran csak tudták.
James Francis Goble egy csütörtöki napon halt meg,461 mindössze öt nappal 1956 karácsonya előtt. Három nappal később a Carver Memorial presbiteriánus templom megtelt gyászolókkal, a közösség pedig együttérzéséről és támogatásáról biztosította a fiatal özvegyet és három kamaszlányát. Joylette, Kathy és Connie soha többé nem voltak képesek anélkül átélni az ünnepek örömét, hogy ne jutott volna eszükbe az apjuk elvesztése miatt érzett fájdalom. Jimmy és Katherine szülei egyaránt a városban maradtak az év végéig. Jimmy szülei és a családja többi tagja, különösen a szintén Newport Newsban élő Epps és Kane családok osztoztak a gyász terhében. Jimmy Alpha Phi Alpha és Katherine Alpha Kappa Alpha diákszövetségének tagjai odafigyeltek a családra, élelmet vittek nekik, és elintézték az olyan apró-cseprő ügyeket, amelyekkel egy ilyen hatalmas veszteség után lehetetlennek tűnt foglalkozni.
A Goble lányok pontosan úgy ragaszkodtak az apjukhoz, mint Katherine az övéhez. Jimmy védelmező karjának és sugárzó mosolyának elvesztése, valamint a szüleik kapcsolatának ilyen hirtelen és idő előtti megszakadása a feje tetejére állította az eddig biztonságos világukat, és a gyerekkor meleg fészkéből kilökte őket a felnőttek kemény világába.
Katherine azonban nem adta meg magát a veszteségnek és a káosznak. Ünnepélyesen megígérte a férjének, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy az okos és életrevaló lányaikat azon az úton tartsa, amelyet kiköveztek a számukra. Az asszony az év végéig adott időt magának és a lányainak a gyászra. 1957 januárjának első tanítási napján bement a lányokkal az iskolába, hogy beszéljen az igazgatóval. „Nagyon fontos, hogy semmiképpen és semmilyen módon se kivételezzen a lányokkal”462
- mondta az igazgatónak. „Főiskolára fognak menni, és erre fel kell készülniük.” Otthon is új szabályokat vezetett be, mivel eztán egyedülálló anyaként kellett boldogulnia: „Reggel, mire munkába megyek, kivasaljátok a ruháimat,463 este pedig vacsorával vártok” - rendelte el. Katherine most egy személyben volt apa és anya, szeretet és fegyelem, jutalmazó és büntető, és persze egyedüli kenyérkereső.
Katherine-nak és Jimmynek nagy tervei voltak a lányaikkal. A Goble nővérek kiválóan teljesítettek az iskolában, zongora- és hegedűórákra jártak, és kitartóan gyakoroltak. Kedves természetű, társaságkedvelő és tisztelettudó lányok voltak, akik mindig megfeleltek a szüleik elvárásainak. A gyerekeiben Katherine az ő szüleinek, Jimmy szüleinek és az összes őket megelőző generációnak az örököseit látta. Ezek a generációk mindent megtettek, hogy közelebb hozzák az utódaikat az amerikai álomhoz, és olyan életet biztosítsanak nekik, amely anyagilag és érzelmileg is gazdagabb, mint az övék volt, és hogy hozzájuttassák őket a demokrácia oly régóta vágyott áldásaihoz. Minden azon múlott, hogy Katherine össze tudja-e tartani a családot; nem eshetett szét. De lehet, hogy csak nem volt hajlandó szétesni. Katherine Goble-re mindig is jellemző volt egy bizonyos higgadtság, egyfajta természetfölötti hidegvérűség, amely a világ legtermészetesebb dolgává tette, hogy római számokra tanítja az elnök fivérét, vagy hogy franciául cseveg az arisztokrata vendégekkel. Úgy tűnt, anélkül képes elnyelni az élet rövid távú rezgéseit, hogy azok egy kicsit is megingatnák őt; mintha egy lépést hátralépve figyelné, hogy a hullámhegyek és a hullámvölgyek hogyan állnak össze egy nagyobb és kiegyensúlyozottabb görbévé.
Katherine kiegyensúlyozottsága nagyrészt az apjától, Joshuától eredt. A családi legendárium szerint464 a férfi olyan megmagyarázhatatlan képességekkel rendelkezett, amelyek segítségével ki tudta űzni a bajt emberekből és állatokból egyaránt. Még azután is, hogy a Greenbrierbe ment dolgozni, a fekete és a fehér szomszédok egyaránt hozzá vitték a lovaikat, ha az állatok betegeskedtek. Évekkel később Joshua Coleman unokái felidézték a nagyapjuk állítását,465 miszerint már az első találkozásukkor az a balsejtelme támadt, hogy Jimmy Goble élete nem lesz hosszú. Talán Katherine, aki ösztönösen megérezhette az apja látomását, erőt gyűjthetett a tudatiból, hogy a férje idő előtti halála, bármilyen fájdalmas legyen is, elrendeltetett.
De lehet, hogy az apja pragmatikus mondása - „Nem vagy jobb senkinél, és senki nem jobb nálad” - késztette arra, hogy az életének nehézségeit a mindenkit egyformán sújtó sorsnak tulajdonítsa, a szerencsés fordulatokat pedig ki nem érdemelt áldásnak tartsa. Az apja iránymutatásának hála Katherine Goble nagyon is jól látta ugyan, hogy a Langley-ben is jelen van a szegregáció, és el is ítélte annak igazságtalan mivoltát, de a saját vállán nem érezte a súlyát. Amint átlépte az 1244-es épület küszöbét, az egyenlőség világába lépett be, és ennek megfelelően viselkedett.
Ez a személyiségének egy olyan jellemzője volt, amelyet a Langley más fekete alkalmazottjai rejtélyesnek, sőt időnként egyenesen bosszantónak találtak. Hogyan utasíthatja el ennyire, még ha passzív módon is, a munkahelyüket megfertőző rasszizmust, amikor még a laboratóriumba való belépése is szegregált körülmények között történik? Katherine Goble természetes közvetlensége azokkal a fehér férfiakkal szemben, akikkel együtt dolgozott, lehetővé tette a számára, hogy önmaga legyen, és ne kelljen maszkot viselnie. Amikor a Legfelsőbb Bíróság 1954-ben a Brown kontra Oktatási Hivatal per végén úgy döntött, hogy véget vet az iskolai szegregációnak, Katherine és a mérnökök hosszú és nyílt hangvételű beszélgetést folytattak466 az ügyről, és nem kerülték meg a témát, mint ahogyan egy autós kerüli ki az útra dőlt fatörzset. („Arra jutottunk, hogy mind támogatjuk az ügyet” - emlékezett vissza Katherine.) Az asszony elvárta, hogy egyenlőként kezeljék a mérnök kollégáival, de a végső sikeréhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy ő is hajlandó volt egyenlőként kezelni őket - elismerte, hogy az intellektusuk és a kíváncsiságuk semmivel sem marad le az övétől, és hogy ugyanolyan korrektséget, tiszteletet és jó szándékot visznek a szakmai kapcsolatukba, mint ő.
Jimmy Goble halála kettéhasította Katherine életét. Kettejük története a főiskola alatt kezdődött, aztán összeházasodtak, gyereket vállaltak, végül pedig együtt költöztek Newport Newsba. A még mindig csak harmincnyolc éves Katherine most özvegy, egyedülálló anya lett, a hivatásában azonban még messze volt attól, hogy megvalósítsa az álmait. Jimmy nem lesz ott, amikor a munkája meghozza gyümölcsét, de a szeretetével, a támogatásával és a tehetségébe vetett hitével egészen a küszöbig kísérte a feleségét, aki továbbviszi majd a szellemét és az emlékét. Jimmy Goble 1956-os halála tehát nem is annyira a vég volt, hanem inkább csak afféle szünet, amely összekötötte az előtte történteket az utána következő dolgokkal. 1957 januárjában Katherine lányai visszamentek az iskolába, Katherine pedig dolgozni: megkezdődött élete második felvonása.