Az 500 éve megvívott bosworthi csata óta a Tudor-dinasztiának az angol történelem minden uralkodóházánál nagyobb érdeklődést szentelnek a történészek és a nagyközönség egyaránt. Európában a Tudor-dinasztia a harmadik a Bourbonok és a Habsburgok után. VIII. Henrik és I. Erzsébet tündöklő alakja beragyogta korát, és még ma is lángra lobbantja a regényírók, film- és televíziós producerek, történészek, valamint a diákok és történelemtanáraik képzeletét.
A Tudorok különleges származása és a bosworthi csatát megelőző 250 év története, a család felemelkedése, bukása, majd újbóli felemelkedése sokkal kevesebb figyelmet kap. Csak a korábbi korok hazafias írói, életrajzírói és napjaink romantikus regényeinek szerzői említik a legelső Tudorokat, és egyes epizódokat jobban felkapnak, mint másokat. Henrik győzelme a csatában, a nincstelen száműzöttek meséje, 1485 eseményei és a korona hátrányos helyzetből történő megszerzése mind izgalmas olvasmány, akár történelemnek, akár romantikus történetnek tekintjük. Henrik nagybátyjának, Jaspernek vándorlásai, 1461-es veresége a Mortimer-keresztnél, kitartó hűsége ifjú unokaöccséhez, és a kockázatok, amelyeket a Lancaster-ház érdekében vállalt - mindez olvasható tényként, vagy szolgálhat fikció alapjául. Jasper apja, Owen Tudor és Katalin francia hercegnő és angol királyné házassága az európai romantikus irodalom egyik népszerű témájának, a királynő és koldus közötti szerelemnek a példája. Sok írót megihletett, főként Walesben, és különösen a Glyndwr-felkelés 600. évfordulóján, a XXI. század legelején, hogy a legelső Tudorok milyen hősiesen támogatták Owain Glyndwrt (Shakespeare Glendowerjét) a független walesi állam megteremtéséért hiába vívott harcban. De a Tudorok történetét még senki nem írta meg összefüggő elbeszélés formájában, feltételezések és kitalációk nélkül. A történelemben kellő bizonyíték birtokában mindenre lehet magyarázatot találni, és a legelső Tudorok története tanulságos és izgalmas előzménye Henry Tudor 1485-ös színrelépésének.
Ahogy később látni fogjuk, 1485 után valószínűleg maga Henrik gyűjtötte össze és adatta ki a felmenőiről birtokába került információkat. Részben saját akaratából tette, részben azért, hogy cáfolja ellenségei állításait, és bebizonyítsa, hogy családja - különösen nagyapja, Owen Tudor - nem olyan alacsony származású és rossz hírű, amilyennek mondják. Udvari történetírója, az olasz Polydore Vergil számol be a legpontosabban gyermek- és fiatalkoráról, Bretagne-ban és a francia udvarban átélt kalandjairól. Vergil munkája kincsesbánya: a többi, Tudor-uralkodókat magasztaló mű szerzői is tőle vették információikat, például Henrik hőstetteiről.
Az első, teljes egészében VII. Henrik száműzetésének szentelt könyv is ezekre a korai művekre támaszkodik. A The First Booke of the Preservation of King Henry VII (VII. Henrik király megmenekülésének első könyve) című, Henrik unokájának, a dinasztia utolsó tagjának, Erzsébet királynőnek ajánlott munkát 1599-ben adták ki, befejezetlenül. Bár a XV. század eseményeit sokan arra használták fel, hogy az idősödő királyné önkényuralmát kritizálják, ez a névtelen szerző a dinasztia kiválóságát akarta hangsúlyozni azzal, hogy bemutatta, Henrik micsoda bátorságról és kitartásról tett tanúbizonyságot a III. Richárd felett aratott nagyszerű győzelme előtt száműzetésben töltött évei alatt. Lehetséges, hogy 1599-ben az Erzsébet halálát türelmetlenül váró skót VI. Jakab közelgő trónra kerülése adta a történet felelevenítésének apropóját. Jakab VII. Henrik legidősebb lányának, Margaretnek volt a dédunokája. Amikor 1603-ban az ő fejére került a Tudor-korona, sok író találta tanulságosnak összehasonlítás céljából felidézni a Tudor-uralom kezdetét.
A Tudor-származás kutatásával Jakab alátámaszthatta volna igényét Erzsébet trónjára. 1604-ben a walesi történész pap, G. O. Harry megjelentette The genealogy of King James I. king of Great Brittayn, where is also handled the worthy descent of his Majesty's ancestor Owen Tudyr (I. Jakab, Nagy-Britannia királya leszármazása, amelyben említjük kiváló felmenője, Owen Tudyr őseit is) című munkáját. A Tudorok walesi elődeinek brit származása előnyére vált az immár a brit szigeteket magában foglaló királyság koronáját magának követelő Jakabnak. 1610-ben kiadták a The vision and discourse of Henry the 7th concerning the Unitie of Great Brittaine (VII. Henrik látomásai és beszédei Nagy-Britannia egységét illetően) című művet, és ezzel VII. Henrik nevét az új dinasztia szolgálatába állították. A komoly történelemkönyvek mellett népszerűek voltak az angol reneszánsz romantikus meséi is. Michael Drayton Owen Tudor és Katalin királyné fiktív leveleiből írt regényt, amelynek alapján Hugh Holland furcsa verset költött Pancharis: the first Booke. Containing the Preparation of the Love between Owen Tudyr and the Queen (Pancharis: az első könyv. Az Owen Tudyr és a királyné közti szerelem előkészületéről) címmel. Holland, a Denbighből származó tudós költő I. Jakabnak is meg akarta mutatni munkáját. Francis Bacon komolyabb, tudományos igényekkel fellépő művét 1622-ben adták ki először, History of the Reign of King Henry the Seventh (VII. Henrik király uralkodásának története) címmel. Ebben a könyvben kevés szó esik Henrik életének korai szakaszáról, és még kevesebb felmenőiről, de a király személyiségéről és uralma jellegéről adott, máig nagy hatással bíró értékelésében Bacon legalább utal Henrik szegénységben eltöltött éveire, és ezzel magyarázza szűkmarkúságát. Ami a bosworthi csatát illeti, 1629-ben Sir John Beaumont megpróbálta rekonstruálni 1485. augusztus 22-e eseményeit, de beszámolójában a kitaláció és a legenda keveredik a megbízható információkkal, és nem tudjuk, milyen arányban.
Egy nemzedéknyi Stuart-uralom után az érdeklődés alábbhagyott, és elégedetlenség lépett a helyébe. A Tudor-felmenők kultusza főként a francia udvarban éledt újra, miután II. Károly és II. Jakab szoros kapcsolatot alakított ki XIV. Lajossal és Franciaországgal. Bacon munkáját 1673-ban lefordították ugyan franciára, ám a francia közönség Owen Tudor és Katalin királyné enyelgéseit szerette olvasni a legjobban. A ő szerelmük története ihlette az 1677-ben Párizsban kiadott, Tideric, Prince de Galles című romantikus történelmi regényt. A könyvet hamarosan lefordították angol nyelvre, és kiadták a restauráció alatt kulturális szempontból nagy szabadságot élvező Londonban. 1696-ban újabb, a valóságtól elrugaszkodott mű jelent meg a párról Párizsban. Ezzel egy időben, miután II. Jakabot elűzték trónjáról, és ő Párizsban keresett menedéket, Tudor-ősei egyre nagyobb politikai figyelmet kaptak. J. Marsollier 1970-ben Párizsban kiadott, Maine és Aumale hercegének ajánlott munkájában - melynek címe Histoire de Henri VII, Roi d’Angleterre (VII. Henrik, Anglia királyának története) - bölcsnek, Anglia Salamonjának nevezi VII. Henriket. A könyvben nagy hangsúlyt kap a volt király Valois Katalintól való származása, szilárd vallásos meggyőződése, elvei és az, hogy neves dinasztia tagja lévén kiérdemelte a franciák segítségét az őt megillető trón megszerzéséhez.
A felvilágosodás eszméjének megjelenésével és a Hannover-dinasztia hatalomra kerülésével a Tudorok romantikus, ám politikai szempontból is érdekes története feledésbe merült, bár walesi utazók és történészek vidéken továbbra is sokszor tártak fel új tényeket, és hallottak azelőtt nem ismert legendákat a legelső Tudorokról. Az igazi érdeklődés azonban csak a viktoriánus korban éledt újra, az angol királynékról, köztük Valois Katalinról és VII. Henrik feleségéről, Yorki Erzsébetről Agnes Strickland által írt, valóságon és fikción alapuló életrajzok hatására. E Viktória királynő uralkodásának kezdetén kiadott művek sokáig megőrizték népszerűségüket, és számos regény alapjául szolgáltak. A legtöbb figyelmet a szegény, tanulatlan walesi, Owen Tudor, és a szenvedélyes, fiatal özvegy királyné, Valois Katalin története kapta. Velük ellentétben a történészek által tartózkodónak, zárkózottnak, sőt unalmasnak bélyegzett VII. Henrikkel nem foglalkoztak a regényírók, és mivel a XV. század a politikai hanyatlás és a polgárháború koraként vált ismertté, Jasper és Henry Tudort tudományos körökben is mellőzték. A két világháború után újra teret hódított a romantika, és 1954 óta rendszeresen jelennek meg elsősorban Owen és Katalin szerelmét feldolgozó művek angol és walesi szerzők tollából. Csak az 1970-es években legalább öt vastag könyvet adtak ki a témával kapcsolatban. Nagyon kevés megbízható tudományos munka koncentrál arra, mi történt a Tudorokkal 1485 előtt, bár S. B. Chrimes 1972-ben kiadott hiteles életrajza VII. Henrikről elismeri, milyen értékesek Polydore Vergil feljegyzései a király életének korábbi szakaszáról.
Azt várnánk, hogy VII. Henrik Walesben és elsősorban a hazafias, nacionalista szerzők körében kapta a legnagyobb figyelmet. A XX. századig ez így is volt. Ugyanakkor VIII. Henrik Wales Angliához csatolásáról kiadott törvénye, amely felgyorsította Wales elangolosodását, árulásnak tekinthető. Gwynfor Evan, napjaink walesi politikai nacionalizmusának doyenje 1971-ben kiadott Aros Mae című, angol nyelvre The Land of My Fathersként (Apáim földje) lefordított könyvében azt állítja, Wales és a walesi emberek számára hátrányos fordulatot jelentett a részben walesi származású dinasztia trónra kerülése.
Bárhonnan nézzük is, a legelső Tudorok érdekes történetét és a dinasztia felemelkedésében betöltött szerepét érdemes megismerni.
1. FEJEZET