Jasper Tudor 1461 tavasza és 1470 nyara között egy kalandor életét élte. Mialatt a York-párti March grófja IV. Edward néven az angol trónon ült, ő menekültként tartózkodott Walesben és Észak-Angliában, száműzöttként Skóciában és Franciaországban. Jasper egyetlen unokaöccse, Henry Tudor a család ellenségeinek, a raglani Herberteknek, Edward király hű támogatóinak fogságában nőtt fel. Jasper kalandjait nem csupán érdekes történetként olvashatjuk, hanem féltestvére, a trónjáról elűzött VI. Henrik iránti rendületlen hűsége bizonyítékaként is. Még akkor sem ingott meg a hite, amikor hatalmas akadályokat kellett legyőznie, és nagyon kevés esélye volt a sikerre. Jutalmát végül 1470-ben nyerte el, amikor Edward királyt letaszították a trónról, és ismét Henrik fejére került a korona.
Katasztrófa Walesben
Edwardnak, March grófjának az 1461. február 3-án a herefordshire-i Mortimer-keresztnél a Lancaster-párti erők fölött aratott döntő győzelme lesújtotta Jasper Tudort és VI. Henriket. A vert sereg parancsnokai, Jasper és Wiltshire grófja álruhában kényszerült menekülni. Három héttel később Jasper már saját birtokán, Pembroke-ban, Tenby városában tartózkodott. Ezt a kikötőt már többször választotta menedékül. Február 25-én azzal a szándékkal írt észak-walesi szövetségeseinek, hogy lelket öntsön a Lancasterek támogatóiba, és megbosszulja a korábbi vereséget, apja herefordi kivégzését, valamint VI. Henrik seregének veszteségeit. Jasper úgy hitte, még nem késő csapást mérni a York-pártiakra, és még elkerülhető a Lancasterek bukása.
Mindeközben VI. Henrik erélyes felesége, Anjou Margaret egyetlen fiuk, Edward herceg kíséretében dél felé vonult az Észak-Angliában toborzott katonákkal.
Február 17-én érték el a hertfordshire-i St. Albanst, és ott vereséget mértek a Warwick grófja vezette meglepett York-párti seregre. A csata után Margaret kiszabadította nyár óta raboskodó férjét. Esélye volt arra, hogy a sikert Londonba való bevonulással koronázza meg, ahol VI. Henrik újra elfoglalhatta volna a trónt. Sőt mi több, Margaret királyné London környékén állomásozó északi katonái és Jasper Tudor Dél-Wales felől közelítő serege - ha gyorsan cselekednek, és melléjük szegődik a szerencse - összezúzhatták volna March és Warwick grófjának a győzelem, illetve a vereség után Cotswoldsnál egyesített hadait. Kétségbeesett, veszélyes vállalkozás volt. Jasper nem tudta időben újraszervezni embereit, Margaret katonái pedig elkövették azt a baklövést, hogy maguk ellen fordították az útjukba eső vidékek lakosait. A St. Albansnál aratott győzelem után a városban fosztogattak, és a londoniak aggodalommal figyelték közeledésüket. Rengeteg egyszerű polgár fellázadt, és nem akarta beengedni a királynő embereit a fővárosba. Margaret ezért döntött úgy, hogy észak felé, Yorkshire-be vonul vissza, London kapuit pedig tágra nyitották Edward, March grófja és Warwick előtt. 1461. március 4-én Edwardot Anglia királyává nyilvánították. Néhány héttel később, március 29-én az új uralkodó újabb jelentős vereséget mért a Lancaster-pártiakra, ezúttal Towtonnál, ezzel is megerősítve hatalmát. VI. Henrik, Anjou Margaret, fiuk, Edward és számos szövetségesük sietett átlépni a biztonságot jelentő skót határt, Jasper Tudort pedig támogatás nélkül, üres kézzel hagyták Walesben, támadások célpontjául.
Az új uralkodó a Lancasterek walesi támogatóinak likvidálására törekedett, ezért Sir William Herbertnek széles hatáskört biztosított délnyugaton. Herbert azt a feladatot kapta, hogy szerezze meg Pembroke-ot és Jasper Tudor összes angliai és walesi birtokát. Herbert Jasper helyét volt hivatott betölteni Dél-Wales uraként az új, York-házi király képviseletében. Ez akkor vált világossá, amikor 1461. július 26-án megkapta a Raglan, Chepstow és Gower lordja címeket. Ami Jaspert illeti, az ő megaláztatásai a parlament novemberi ülésén érték el tetőpontjukat. Akkor VI. Henrik legfőbb támogatói közé sorolták, és elkobozták birtokait. Földjeinek nagy részét 1462 elején Herbert kapta meg.
1461 augusztusának végén Herbert és társai megérkeztek Walesbe, hogy „megtisztítsák a vidéket”. Eleinte csak jelentéktelen fegyveres ellenállásba ütköztek, szeptember 30-án még a Jasper Tudor kezén lévő Pembroke-vár védői is megadták magukat, pedig elegendő készleteik voltak ahhoz, hogy visszaverjenek egy ostromot. Az 1450-es években megerősített Tenby városa is kapitulált. Jasper azonban nem került fogságba, és ahol csak tudta, felhúzta a Lancaster-lobogót. Az ő megmenekülése megmérgezte IV. Edward boldogságát. Nem tudjuk pontosan, hogy Jasper merre járt 1461 tavaszán és nyarán. Valószínűleg nem volt ott Pembroke-ban a vár rövid ostromának idején, de biztosak lehetünk afelől, hogy egész Walesben próbált megnyerni embereket a lancasteri oldalnak. Az év második felében Észak-Walesben tűnt fel, ahol csatlakozott a towtoni csatából megmenekült Exeter hercegéhez. 1461. október 16-án Twt Hill közelében, Caernafon északi falánál megfenyegették a városlakókat. Az elkeseredett próbálkozásból semmi előnyük nem származott. Jasper és Exeter végül hajóra szállt, és a towtoni harcmezőről visszavonuló VI. Henrik és Margaret királyné példáját követve Skóciában kerestek menedéket.
Henry Tudor holléte
Amikor bevonult a Pembroke-várba, William Herbert legalább abban az elégtételben részesülhetett, hogy az épületben megtalálta a négyéves Henryt, Richmond grófját, Jasper Tudor unokaöccsét. Bárhol élt is azelőtt anyjával és mostohaapjával, Henry Stafforddal, az ifjú gróf, a Lancaster-család tagja most Herbert fogságába esett. Herbert nagyon magas árat (1000 fontot) fizetett azért, hogy ő lehessen a gyermek gyámja és ő választhasson számára feleséget. A Tudor-krónikás, Polydore Vergil, akinek értesülései talán személyesen Henrytől származnak, így ír erről: a fiút „fogságban tartották, de William Herbert felesége [Anne Devereux] tisztességgel felnevelte” a Raglan-várban. Bár a foglyuk volt, nem feltétlenül bántak vele rosszul vagy korlátozták szabadságában. Herbert és felesége nagy családban élt, és ők viselték gondját a northumberlandi gróf fiának is. Henry Tudor tehát valószínűleg kellemes társaságban múlatta az időt, és hosszú ideig tartó barátságokat kötött. Herbert úgy tervezte, hozzáadja egyik lányát, Maudot. Amikor 1485-ben Henry Tudor elfoglalta az angol trónt, Anne Devereux-t meghívta Londonba - majd megengedte, hogy kísérettel hazatérjen Raglanbe.
A pompás raglani erődben Henryt Richmond grófjaként ismerték, bár apja richmondi birtokait IV. Edward öccse, George, Clarence hercege kapta meg. Minden jel arra mutat, hogy törődtek a taníttatásával. Az angol nyelvtant az Oxfordban végzett Edward Haseley és Andrew Scot oktatta neki. Évekkel később, megkoronázása után Henry megjutalmazta őket. Egy gyakorlatibb területen - talán a hadtudományokban - Sir Hugh Johnstól sajátította el a tudást. Sir Hugh Gowerben rendelkezett földekkel és némi befolyással, a róla megemlékező réztábla még ma is látható a swansea-i St. Marys Churchben. A „zsenge éveiben” tett szolgálataiért Sir Hugh 1458-ban tíz font jutalmat kapott Henrytől.
Henryt és anyját, Margaret Beaufort-t elszakították egymástól. Margaret 1457-ben vagy 1458-ban, Edmund halála után néhány hónappal feleségül ment Henry Staffordhoz, és a pár boldogan élt. Pembroke várának elvesztése után Margaret csak ritkán láthatta fiát. Ebben földrajzi okok is közrejátszottak, hiszen Margaret Henry Stafforddal élt a lincolnshire-i Bourne-ben, majd Surrey megyében, Wokingban. És bár Henry Stafford 1461-ben békét kötött IV. Edwarddal, az ifjú Henryt nem bízták ismét édesanyja gondjaira. Margaret azonban valószínűleg érintkezhetett fiával, és legalább egy alkalommal Raglanban is meglátogathatta.
ÖSSZEESKÜVÉSEK SORA
Ha reménytelen katonai lépések megtételére nem szánta is el magát senki, összeesküvéseket még lehetett szőni a korábbi helyzet visszaállítására. Angliában azt pletykálták, hogy Jasper Tudor és a Lancaster-ház más támogatói egymással együttműködve tervezik a York-házi uralkodó elleni támadást. A Lancaster-pártiak egy elfogott kémje azt vallotta, hogy Exeter hercege és Jasper az angleseyi Beaumaris-nál szándékozik partra szállni; Somerset hercege és társai 60 000 spanyol katonával akartak betörni Kelet-Angliába; egy harmadik, franciákból és spanyolokból álló seregtől pedig a kenti Sandwich városának lerohanását várták. Ezután érkezett volna meg Angliába Aragónia és Portugália királya, a francia és a dán uralkodó, valamint Anjou Margaret apja, összesen mintegy negyedmillió emberrel. A hadművelet szervezésének egyik fontos alakját, John de Vere-t, Oxford grófját és fiát, Aubreyt 1462 februárjában elfogták, és felségárulás miatt kivégezték. Bár a szóbeszédben gyakran előfordultak túlzások, Jasper Tudornak bármilyen Lancaster-pártiak által szervezett offenzívában jelentős szerephez kellett jutnia, hiszen ő volt a Lancaster-király féltestvére. A Pembroke grófja címet már nem viselte, és birtokai mindaddig gazdátlanok maradtak, amíg 1468-ban Lord Herbertet gróffá nem nyilvánították. A Henry Tudor elleni megtorlással senki nem törődött, ő továbbra is Richmond grófjaként élt. A címtől III. Richárd fosztotta meg 1484-ben.
Az Anglia megtámadására készülő Jasper Tudor Bretagne-ba ment, és 1462 májusában még ott tartózkodott. A sikertelen összeesküvés és Oxford grófjának kivégzése miatt érkezett Franciaországba, XI. Lajos udvarába, akitől azt remélte, továbbra is hajlandó lenne részt venni a York-párti uralom alatt álló Anglia elleni támadásban. Április 16-án Margaret királyné is Franciaországba ment Skóciából; szíves fogadtatásban részesült, és egészen Angers-ig utazott, ahol előbb apjával, majd Lajos királlyal találkozott.
Az elkövetkező évek Lancaster-párti lobbizásában Jasper Tudor a nemzetközi küldött szerepét töltötte be. Fáradhatatlanul utazgatott Franciaország, Bretagne, Skócia és Wales között, hogy VI. Henrik, Margaret királyné és fiuk számára támogatókat nyerjen. Edinburgh-ban valószínűleg rövid látogatást tett VI. Henriknél, 1462 júniusában Flandriába ment, majd onnan kezében Henrik XI. Lajosnak szóló leveleivel a normandiai Rouenbe. Innen az elegáns touraine-i Chinon-palotába indult tovább, ahol június 5-e óta Margaret királyné és Lajos király titokban tárgyalásokat folytatott a Franciaország és a Lancaster-pártiak közötti szövetségről. Jasper is hozzájárult saját érveivel a viták sikeréhez. Így történt, hogy június 24-én titkos megállapodásra jutottak, amelyben Lajos vállalta, hogy 20 000 livre tournois-t kölcsönöz Margaretnek azzal a feltétellel, hogy ha VI. Henrik visszaszerzi Calais-t a York-pártiaktól, vagy Jaspert, vagy Jean de Foix-t, Kendal grófját, a Lancasterek egy másik elszánt támogatóját teszi meg kapitánynak. Az új kapitánynak pedig meg kell majd esküdnie, hogy Calais-t egy éven belül visszaadja a franciáknak, vagy visszafizeti a kölcsönt. Lajos megígérte, hogy Calais-ért cserébe 40 000 koronát fog fizetni VI. Henriknek. Jasper tehát ott volt azon megállapodás megkötésénél, amelynek értelmében a nélkülözhetetlen anyagi eszközökért cserébe a Lancaster-pártiak feladták volna gyarmatukat, a III. Edward által 1347-ben nagy nehézségek árán megszerzett Calais-t. Nem csoda, hogy a szerződést titokban kötötték!
Chinonból az angol fél tárgyalói a Loire partján fekvő Tours óvárosába mentek, ahol 1462. június 28-án aláírták a nyilvános szerződést, amelyben VI. Henrik és XI. Lajos száz évre tűzszünetet kötött, és mindketten ígéretet tettek, hogy nem segítik a másik fél ellenségeit. A tours-i megállapodást Jasper Tudor is aláírta, és kétségkívül elégedett volt az eredménnyel. A Lancaster-pártiak ezzel maguk mögött tudhatták Anglia legnagyobb szomszédjának és legősibb ellenségének teljes diplomáciai és anyagi támogatását, és így újra megpróbálhatták megdönteni IV. Edward hatalmát.
Margaret Tours-ból Rouenbe, onnan pedig Boulogne-ba ment. Október végén hajóra szállt, és Skóciába utazott férjéhez. Onnan együtt vitorláztak dél felé, North-umberlandnél partra szálltak, és elfoglalták a Bamborough- és az Alnwick-várat. Jasper követte a királynét, és egyike volt VI. Henrik azon embereinek, akiket a Bamborough-várba állítottak. Margaret királyné, férje és nagy létszámú francia seregük végül IV. Edward csapatai közeledésének hírére Skóciába menekült. Hajóik dühöngő viharba kerültek, egyeseket sziklának csapott, másokat ellenséges angol partokra sodort a víz. A Bamborough védelmére hátrahagyott Lancaster-pártiak mindeközben a skótoktól reméltek segítséget. Amikor látták, hogy őket hiába várják, 1462 karácsonyán feladták az erődöt. Somerset hercege elfogadta a felajánlott kegyelmet, és hűbéri esküt tett IV. Edwardnak. Jasper és a többiek azonban nem kaptak biztosítékot arról, hogy elkobzott birtokaikat visszakapják (Jasper legtöbb földjét például Lord Herbertnek adományozták), ezért visszavonultak Skóciába. Egyébként is valószínűtlen, hogy Jasper Tudor, Henrik király féltestvére elfogadta volna Edward feltételeit.
Bár néhányan azt rebesgették, hogy 1462/63 telén Jasper Írországba utazott a zavarosban halászni, valószínűbb, hogy Margaret királynéval visszatért Franciaországba, hogy fondorkodásait folytassa. Céljuk az volt, hogy meggyőzzék XI. Lajost, adjon további anyagi támogatást, és megakadályozzák, hogy Lajos és IV. Edward viszonyában javulás álljon be. Jasper 1463 áprilisában indult el Skóciából, és a flandriai Sluys-nél kötött ki, ahol Burgundia hercege, Jó Fülöp megengedte neki, hogy Lille-en és Tournai-n keresztül utazzon a királyhoz. Július végén követte őt Anjou Margaret és fia. A királyné 1463 nyarát azzal töltötte, hogy próbálta meggátolni a Lajos és Edward közötti békekötést. Nem járt sikerrel, 1463. október 8-án a calais-i békében megkötötték a hesdini angol-francia tűzszünetet, így már csak Skócia nyújtott menedéket és támogatást az üldözött Lancaster-pártiaknak. Jasper ettől függetlenül decemberig Lajos udvarában maradt, majd a tőle kapott 500 livre tournois-val a zsebében elkezdte tervezni Skóciába való visszatérését. A vigasztalhatatlan Margaret királyné a következő hét évet Franciaországban töltötte.
A Lancaster-pártiak vezetőinek e katonai és diplomáciai vereségek idején mutatott kitartása csodálatra méltó. Továbbra is IV. Edward hatalmának megdöntésén munkálkodtak, és az angol-francia tűzszünet megsértésének egyik oka is Jasper Tudornak a féltestvérébe vetett megingathatatlan hite volt. Nemcsak ő csatlakozott VI. Henrikhez Skóciában, de az Edwardtól elpártoló Somerset hercege is. 1436 végén érkezett meg Bamborough-ba Henrikhez a vele továbbra is együtt érző II. Ferenc bretagne-i herceg egy követe, Guillaume de Cousinot. Ő számolt be Ferencnek Henrik angliai népszerűségéről, az őt fenyegető veszélyről és arról, mekkora szüksége lenne élelmiszerre, munícióra és katonákra. Cousinot azt mondta, ezeket vagy közvetlenül Henriknek, vagy a Walesben tartózkodó Jasper Tudornak küldjék.
Cousinot 1464 februárjában indult el Bamborough-ból, és Jasper Tudor hamarosan követte őt. Márciusban Jasper Bretagne-ba vitte XI. Lajos levelét, amelyben a király arra biztatta Ferencet, adjon meg Jaspernek minden segítséget a Walesbe való visszatéréshez. A York-pártiak elleni küzdelem egy újabb fázisában Jasper Walest állította tervei középpontjába. 1464. március 26-án Ferenc herceg megadta az engedélyt Jaspernek és embereinek, hogy elhajózzanak. A Rance folyó torkolatánál Alain de la Motte-nak, Bretagne altengernagyának parancsnoksága alatt rendelkezésükre bocsátott egy flottát. A Jasper 1464 első hónapjaiban tett látogatásával egybeeső East Anglia-i, gloucestershire-i, carmarthenshire-i, cheshire-i, lancashire-i és észak-walesi lázadásokat könyörtelenül leverték. Nincs bizonyítékunk arra, hogy Jasper 1464-ben valóban megérkezett Walesbe. Lehetséges, hogy a sikertelen felkelésekről értesülvén okosabbnak tartotta Bretagne-ban maradni. Ráadásul a IV. Edwarddal szövetségben álló XI. Lajos egyre kevésbé lelkesen támogatta a száműzött Lancaster-pártiakat, és 1464 júniusában arra ösztönözte II. Ferencet, hogy vonja meg Jaspertől segítségét. Ferencet érthető módon meglepte és felbosszantotta, hogy a király meggondolta magát.
Úti cél: Wales
Az 1460-as évek közepén Wales nyugati és északnyugati régiói hódoltak be a legkevésbé a York-párti hatalomnak. Bár Lord Herbertnek 1461-62 során sikerült a legtöbb várat - köztük a carmarthenshire-i felföldön fekvő nagyszerű Carreg Cennent - megadásra kényszerítenie, Harlech még 1468-ig a Lancaster-pártiak kezén maradt. Carmarthenben, Cardiganben, Merionethben és Caernarfonban egyre nőtt a feszültség. 1464-65-ben a Carmarthen-vár falait helyreállították, a Cardigan- és az Aberystwyth-vár őrségének létszámát pedig nem csökkentették. Lord Herbert kémek útján akart információt gyűjteni a harlechi helyzetről, és Északnyugat-Walesben nem bízott, „mert azon a bús vidéken mindennaposak a lázadások” (1467. november).
Észak- és nyugat-walesi földbirtokos pártfogója véleményét hangoztatva számos walesi költő félelem nélküli hősként tekintett Jasperre. 1461-ig ő volt az egyetlen walesi, aki angol főnemesi címet kapott, ráadásul ő vitte a Lancasterek lobogóját, és ezen a vidéken rengetegen rokonszenveztek a bukott dinasztiával. Ebben a hangulatban várták a költők Jasper Walesbe való visszatérését és a York-párti hatalommal szemben folytatott további kalandos tevékenységét. A carmarthenshire-i Lewys Glyn Cothi egy alkalommal még csatlakozott is az Észak-Walesben fosztogató lázadókhoz és Jasperhez. Tudur Penllyn, egy északi költő arról a barmouthi házról ír, amelyből Jasper egy betörése után Bretagne-ba hajózott, és dicséri Jasper szövetségesét, a ház építőjét, a corsygedoli Gruffydd Fychant, aki az egyetlen, Lord Herbert által el nem foglalt erődöt, a Harlech-várat védte. Egy llangolleni költő csodálja Jasper ügyességét, amint ki-be suhan a Dyfi folyó torkolatán. Egy negyedik azon kesereg, hogy Jasper túlságosan észak-angliai embereire támaszkodik - és talán túl sok időt tölt ott inkább haza kellene mennie Walesbe. Ezeket a reményeket fűzték a Lancaster-családba tartozó walesi nemeshez, ezekkel a dicsérő szavakkal illették őt. A költők és pártfogóik nem igazi szabadságharcosként tekintettek rá, aki lerázza az angol igát, és esetleg megszerzi az angol trónt magának vagy ifjú unokaöccsének. Ez a lehetőség az 1460-as években még a távoli jövőbe veszett.
Jasper Tudor tehát még mindig álmodozhatott egy sikeres walesi betörésről, feltéve hogy elegendő katonát visz magával, és a Lancasterekkel rokonszenvező angoloktól a gyakorlatban is kap támogatást. Sok múlott az európai diplomáciai helyzet alakulásán, és 1467-68-ban a hangulat Jaspernek és a Lancaster-pártiaknak kedvezett. 1468 tavaszán IV. Edward szövetséget kötött Burgundia és Bretagne hercegével. Ez olyannyira nyugtalanította XI. Lajost, hogy a megállapodás aláaknázása érdekében keresni kezdte annak módját, hogyan okozhatna kellemetlenséget IV. Edwardnak. Jasper Tudor kapóra jött neki, így ismét szárnyai alá vette őt. Egy párizsi olasz megfigyelő már 1467 szeptemberében hallott arról, hogy Jasper Margaret királyné és mások támogatásával Walesbe készül. XI. Lajos azonban szokásához híven körültekintően járt el, és csak 1468. június 1-jén engedélyezte kincstárnokának, hogy egy három hajóból álló apró flottát és egy kisebb összeget, 293 livre tournois-t biztosítson Jaspernek walesi útjához.
Ez a jelentéktelen támadás kudarcra volt ítélve. Tulajdonképpen lehetséges, hogy Lajos király azért nem adott komoly felszerelést, mert csak ráijeszteni akart IV. Edwardra, nem akarta fedezni egy igazi lázadás minden költségét. Jasper Tudor ennek a politikának esett áldozatul. Röviddel 1468. június 24. után újra kikötött Walesben, a költők tanúsága szerint valószínűleg a Dyfi torkolatánál, közel Harlechhez, a Lancaster-pártiak utolsó előretolt állásához. Ha nem tudta is megnövelni a várőrség létszámát, és nem tudott számukra utánpótlást biztosítani, legalább elszántságukat megszilárdíthatta. Jasper Észak-Walesen keresztül elindult Denbigh felé, és mire odaért, serege 2000 katonára nőtt. A Lancaster-ház walesi támogatottságát ismerve ez nem is olyan hihetetlen. „Az öreg Jasper, ki valaha Pembroke grófja volt [...] végignyargalt az országon és mindenhol Henrik király nevében tartott bírósági tárgyalásokat,” jegyezte fel egy angol krónikás. Ez a jelképes gesztus arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig VI. Henrik Anglia királya és az igazság forrása. A walesi költők büszkén és rajongással írtak erről a kalandról és Jasper más merész tetteiről. Miután elfoglalta Denbighet, a IV. Edwardhoz szoros szálakkal kötődő várat és várost, felgyújtotta őket, hogy „miután bemocskolja az ellenséges tűz, az új város tiszta legyen”. A XVI. századi régiségkereskedő, Sir John Wynn azt állítja, az ő ükapja Denbigh feldúlásakor a Lancaster-hívek között harcolt, Jasper parancsnoksága alatt. Jasper emberei nem csak itt támadtak: a szomszédos Flint megyében is nagy pusztítást végeztek. A villámháború olyan látványos sikereket hozott, hogy 1468 júliusában még Milánó párizsi nagykövete is beszámolót küldött az eseményekről Itáliába, hozzátéve, hogy Anjou Margaret hamarosan találkozni fog XI. Lajossal, mert arról akarja meggyőzni, nyújtson Jaspernek még több támogatást.
Jasper észak-walesi chevauchée-je végre ráébresztette IV. Edwardot, hogy Harlech várának problémáját meg kell oldania. 1468. július 3-án Lord Herbertnek és sógorának, Lord Ferrersnek parancsot adott, hogy gyűjtsenek katonákat a walesi határnál. A 7000 és 10 000 fő közé becsült létszámú sereg keleti és déli szárnya Harlechnél találkozott. Augusztus 14-én az I. Edward által épített erődöt csekély ellenállást mutatva feladták. Lehetséges, hogy a Lancaster-pártiak azért adták meg magukat ilyen hamar, mert a 11 éves Henry Tudor is Lord Herbertnek a várat ostromló seregében harcolt.
Ami Jaspert illeti, ő megint túljárt ellenségei eszén. Sikerült megszöknie és elrejtőznie Lord Herbert emberei elől. A XVI. századi krónikás, Elis Gruffydd elmeséli, hogy 1468-ban egy flintshire-i úriember bújtatta őt. Jasper a tengeren akart menekülni, ezért parasztnak álcázta magát: szalmát kötött a hátára, így jutott el a Picton Pooltól nem messze horgonyzó vitorlásig, amellyel Bretagne-ba hajózott. A monda szerint a legénység helyett ő irányította a hajót. Lehetséges, hogy mielőtt kiért a nyílt vizekre, Barmouthnál megpihent Gruffydd Fychan házában.
Harlech elvesztése vezetett a legnagyobb megaláztatáshoz, amit Jaspernek IV. Edwardtól valaha el kellett szenvednie. 1468. szeptember 8-án Lord Herbert megkapta jutalmul a Pembroke grófságot, de nem sokáig tudhatta magáénak ezt a megtiszteltetést. A király és egyik legjelentősebb támogatója, Warwick a „királycsináló” között egyre nőtt a feszültség. 1469 tavaszán végleg megromlott köztük a viszony, és Warwick katonákat kezdett toborozni, hogy megfélemlítse Edwardot. 1469. július 26-án Edgecote-nál Warwick döntő vereséget mért az újdonsült Pembroke grófja által vezetett, elsősorban walesieket tömörítő királyi seregre. A csata után Herbertet és fivérét, Sir Richard Herbertet kivégezték. Jasper grófsága újra gazdátlanul állt.
A York-pártiak soraiban bekövetkező szakadás új lehetőséget jelentett a száműzött Lancaster-pártiaknak, köztük Jasper Tudornak. 1469 októberétől 1470 szeptemberéig Jasper Franciaországban tartózkodott, havi 100 livre tournois fejében XI. Lajost szolgálta. Ebben a kritikus helyzetben Lajos fő célja az volt, hogy IV. Edwardnak annyi kellemetlenséget okozzon, amennyit csak tud, és megakadályozza a Franciaországot veszélyeztető angol-burgundiai szövetség létrejöttét. Így amikor Warwick és IV. Edward testvére, George, Clarence hercege fellázadt, és 1470 májusának elején áthajóztak Franciaországba, XI. Lajos tárt karokkal fogadta őket. Warwick felismerte, hogy Angliában nem fogja tudni visszaszerezni befolyását, amíg Edward ül a trónon, ugyanakkor az erélytelen Clarence hercegének oldalára sem állhat. Warwick és XI. Lajos ezért kezdett el az 1465 óta Edward fogságában tengődő VI. Henrik hatalmának visszaállításán, valamint Warwick lányának és Henrik fiának összeházasításán munkálkodni.
Anjou Margaret kezdetben hűvösen fogadta ezeket a felvetéseket. Elvégre Warwick 1460-1-ben jelentős szerepet játszott férje trónfosztásában. Lajos azonban olyan kitartóan és meggyőzően érvelt, hogy a határozott királyné megenyhült. Edward walesi herceg és Anne Neville 1470. július 25-én a Loire menti Angers-ben eljegyezték egymást. Öt nappal később megszületett a megállapodás arról, hogyan ültessék vissza VI. Henriket az angol trónra. Úgy tervezték, hogy Warwick és Jasper Angliába megy, majd rövid időn belül követi őket a királyné, Edward herceg és menyasszonya. Jaspernek kulcsszerep jutott féltestvére újbóli hatalomra juttatásában.
Jasper úti célja Wales volt, nem utolsósorban azért, mert ott sokan továbbra is hűségesek maradtak VI. Henrikhez, és Jasper nemrégiben bebizonyította, hogy északon jelentős támogatást tud szerezni. A szeptember 9-én, a normandiai La Hogue-ból induló, a francia admirális parancsnoksága alatt álló flotta 60 hajója négy nap múlva mégis Devonban, Dartmouthnál és Plymouthnál kötött ki. Jasper azonnal Walesbe ment, hogy ott katonákat toborozzon, Warwick pedig London felé vonult. Tíz év óta először Jasper bátorságáért és a Lancasterekhez való hűségéért jutalomra számíthatott. Kevesen voltak olyan kitartóak, mint ő: a sorozatos kudarcok ellenére sem pártolt el féltestvére mellől, a legnehezebb időkben is támogatta őt. Mondanunk sem kell, hogy fiatal unokaöccse, Henry Tudor nem szerepelt a terveiben - megelégedett volna azzal, ha a Lancaster-uralkodó ismételt trónra kerülésekor kiszabadul raglani fogságából, és visszakapja a Richmond grója címet (Jasper maga pedig a Pembroke grófja titulust).
Az edgecote-i ütközet és William Herbert halála után a vérontást valószínűleg végignéző 12 éves Henry Tudor sorsa veszélybe került. Csak Herbert özvegyére számíthatott. Richard Corbet juttatta el biztonságban Anne Devereux családjának otthonába, a herefordshire-i Wobleyba. Margaret Beaufort megragadta ezt az alkalmat, és megpróbálta a Herbert családtól visszaszerezni kisfiát, de valószínűleg Warwick és Jasper Tudor közeledése miatt IV. Edward hamarabb kényszerült száműzetésbe, mint hogy Margaret hazaért volna gyermekével. Richard Corbet, Anne Devereux egyik unokahúgának férje vette gondjaiba a fiút. Herefordba vitte, majd átadta a városba érkező Jaspernek. Nagybácsi és unokaöcs megismerkedtek egymással, és megalapozták Jasper negyedszázaddal később bekövetkező haláláig tartó szoros kapcsolatukat.
6. FEJEZET