Mindnyájan igyekszünk újra felhasználni, amit csak lehetséges, igaz? Talán a cég, ahol dolgozunk, környezetbarát elveket vall, és arra ösztönzi alkalmazottait, hogy minél kevesebb papírt használjanak, illetve annyit hasznosítsanak újra, amennyit csak lehet. Ezzel valószínűleg nincs egyedül. Egyre több szervezet és közösség ismeri fel, milyen előnyökkel jár a szelektív hulladékgyűjtés a természeti erőforrások kímélésének szempontjából.
De vajon vezethetnek-e az újrahasznosításra ösztönző stratégiák nemkívánatos eredményre, és előfordulhat-e, hogy csökkentés helyett növelik a nyersanyagok felhasználását? A meggyőzéssel foglalkozó kutatók úgy vélik, bizonyos körülmények között előfordulhat, hogy ezek a próbálkozások visszafelé sülnek el. Ez pedig nemcsak irodánk környezetvédelmi elveire nézve jár fontos következményekkel, hanem tágabban értelmezett befolyásolási kísérleteinkre is.
A befolyásolás ritkán történik tiszta körülmények között, és az egyetlen konkrét viselkedésre való összpontosítás egyik következménye az lehet, hogy a törekvés nem a szándékainknak megfelelő, hanem akár azokkal ellentétes hatást vált ki. Biztosan mindenki tudna példát hozni ilyesmire a saját életéből. Tíz perccel többet edzünk a taposógépen, hogy fittebbnek érezzük magunkat, ám úgy gondoljuk, ezzel kiérdemeltünk egy finom fánkot a reggeli kávénk mellé. Ha ebédre egészséges salátát választunk, feljogosítva érezhetjük magunkat a desszertre, vagy legalábbis arra, hogy az irodába visszatérve a lépcső helyett a liftet használjuk.
Jesse Catlin és Yitong Wang viselkedéskutatók elgondolkodtak rajta, vajon ez a jogosultságérzés - amely lényegében azt jelenti: egy pozitív viselkedésmód feljogosít bennünket, hogy más téren lazítsunk - akkor is előfordul-e, ha más embereket akarunk környezettudatos viselkedésre ösztönözni. Például azzal, hogy szelektív hulladékgyűjtőket létesítünk, illetve megpróbáljuk rávenni az embereket a papírtörlők felelősségteljesebb használatára, esetleg nem arra sarkalljuk-e őket, hogy még többet használjanak fel?
A kutatók két kísérletet dolgoztak ki ennek tesztelésére. Az elsőben a résztvevőknek azt mondták, hogy egy új ollómárkát kell értékelniük. Az értékelési folyamat részeként minősíteniük kellett, mennyire alkalmas az olló különböző formák (például háromszögek és négyzetek) kivágására. Ehhez egy 200 üres fehér lapot tartalmazó csomagot használhattak. A résztvevők fele olyan helyiségben próbálta ki az ollókat, ahol nem volt semmiféle szelektív hulladékgyűjtési lehetőség, csak egy szemeteskosár. A csoport másik fele olyan szobában dolgozott, ahol a szokásos szemetes mellett szelektív gyűjtőt is elhelyeztek. Az alanyoknak szándékosan nem adtak semmilyen konkrét utasítást az alakzatok méretével vagy a feladat során felhasználható papír mennyiségével kapcsolatban. Csupán arra kérték őket, hogy a hulladékot az odakészített tárolókba dobják. Ezután kitöltettek velük egy „zöld tudatosság” kérdőívet, amelyben a környezetvédelemmel kapcsolatos meggyőződésükről és hozzáállásukról kérdezték őket.
Az eredmény megdöbbentő volt. Azok a résztvevők, akik a szelektív hulladékgyűjtővel felszerelt helyiségben tesztelték az ollókat, majdnem háromszor annyi papírt használtak el, mint az a csoport, amelynek nem állt rendelkezésére ilyen lehetőség. A nyersanyag-felhasználásban bekövetkezett növekedés érdekes módon nem mutatott összefüggést azzal, mennyire volt pozitív a résztvevők „zöld tudatossága” a kérdőíves felmérés alapján.
Ez az első felmérés a jogosultságérzés egyértelmű esetét példázta: a szelektív papírgyűjtő ugyanis arra ösztönözte az embereket, hogy több papírt használjanak, ne pedig kevesebbet. Az ehhez hasonló kísérletekkel szemben megfogalmazható egyik kritika az lehet, hogy mivel laboratóriumi körülmények között kerül sor rájuk, az eredmények nem feltétlenül azt tükrözik, ami a való világban történik. Catlin és Wang ezért kivitték kísérletüket az egyetemi laboratóriumból, és újra elvégezték... egy férfivécében.
Mielőtt azonban végrehajtották volna a helyszínváltoztatást, 15 napon keresztül adatokat gyűjtöttek arról, milyen mennyiségű papír kéztörlőt használnak el a férfivécében, és ebből kiszámították, mennyi fogy belőlük egy átlagos napon. Miután ezzel megvoltak, beállítottak egy nagy, szelektív papírgyűjtőt a mosdókagylók mellé, és táblákat helyeztek ki, amelyeken közölték, hogy a mellékhelyiség része egy papírtörlőket újrahasznosító programnak, vagyis a szelektív gyűjtőbe bedobott összes papírt újrahasznosítják. A következő 15 napban számon tartották, mennyi papírtörlő fogy.
A laboratóriumi kísérletekhez hasonlóan a papírtörlők felhasználása napi átlagban személyenként fél papírtörlővel emelkedett a szelektív hulladékgyűjtő elhelyezése után. Ez az apró növekedés első ránézésre nem nagy ügy. Ha azonban számításba vesszük, hogy az adott mellékhelyiséget minden munkanapon átlagosan százszor használták, az elhasznált papírtörlők mennyiségének növekedése már jelentősnek mondható: csak ebben az egy vécében éves szinten körülbelül 12 500 darabról volt szó. A szelektív hulladékgyűjtő jelenléte a nyersanyagok felhasználásának csökkenése helyett emelkedéshez vezetett. Méghozzá jelentős mértékben!
Mi lehet ennek az oka? Az egyik lehetséges magyarázat a bűntudat. Vagyis arról van szó, hogy ha az embereknek bűntudatuk van különböző termékek fogyasztása és eldobása miatt, esetleg úgy érezhetik, hogy újrahasznosításukkal csökkenthetik a túlzott fogyasztás miatti negatív érzéseiket. Ennek a negatív érzésnek a csökkenése pedig természetesen feljogosítja őket, hogy még többet fogyasszanak, mivel az újrahasznosítás mérsékli a túlfogyasztás okozta károkat.
Vagy talán az újrahasznosítás lehetősége egyszerű önigazolást jelent. Lehet, hogy az emberek azt gondolják magukban: „Ha ezt a dolgot újra lehet hasznosítani, akkor valószínűleg nem számít, ha egy kicsivel többet használok belőle.”
Függetlenül a lélektani mechanizmustól, amely ezt a jogosultságérzést nyújtja, az egyik következtetés nyilvánvaló. Ha arra törekszünk, hogy az embereket környezetvédelmi szempontból kívánatos viselkedésre ösztönözzük, akkor az ezt megkönnyítő feltételek megteremtése, bár alapvető fontosságú, néha egyszerűen nem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Különösen igaz ez azokra a helyzetekre, amelyekben a felhasznált erőforrás fogyasztóját csekély mértékben vagy egyáltalán nem terheli semmilyen kiadás, és nincs szükség részéről erőfeszítésre. Egyértelműen ez volt a helyzet a papír-újrafelhasználási kísérletek során, és talán ez a helyzet akkor is, ha irodai kollégáinkat kell meggyőznünk a dologról.
Ide kívánkozik egy példa. Képzeljük el, hogy „szerencsénkre” elnyertük „az iroda zöld bajnoka” címet, és rá kell vennünk kollégáinkat, hogy használjanak egy kicsit kevesebb papírt, amit használnak, azt gyűjtsék szelektíven, és tegyenek magukévá másfajta környezetkímélő magatartásformákat is, például kapcsolják le a villanyt, amikor elhagyják az épületet! Képzeljük el továbbá, hogy az épület stratégiai pontjain szelektív hulladékgyűjtőket fognak elhelyezni, illetve energiatakarékos izzókat szerelnek be! Mivel tudjuk, hogy ezek az eszközök nagyon fontosak, ám megjelenésük azzal a nem kívánt következménnyel járhat, hogy kollégáink esetleg feljogosítva érzik majd magukat kevesebb helyett több erőforrás használatára, felismerjük, hogy további apró lépéseket kell tennünk az esetleges jogosultságérzés hatásainak ellensúlyozására. De milyeneket?
Nos, az első lépés az lehet, hogy a szelektív gyűjtők és a villanykapcsolók közelében táblákat helyezünk el, amelyek felhívják a figyelmet arra, hogy az újrahasznosítás jótékony hatással van a környezetre, de még előnyösebb, ha minél kevesebb erőforrást használunk. Ez a lépés összhangban áll a legújabb kutatási eredményekkel, amelyek kimutatták, hogy míg az újrahasznosítás előnyeit általában mindenki jól ismeri, a költségeivel már sokkal kevesebben vannak tisztában.
Egy másik lehetséges lépés, hogy az elkötelezettség és következetesség elvéből merítünk ötletet, és emlékeztetjük munkatársainkat korábban tett, környezetvédelemmel kapcsolatos kötelezettségvállalásaikra és ígéreteikre. Még jobb, ha a program beindítása előtt apró vállalásokra bírjuk a többieket. Idézzük fel a 9. fejezetben leírt szállodai kísérleteket, amelyekben a vendégekkel bejelentkezéskor aláíratott fogadalom nem csupán a törölköző és az ágynemű újrafelhasználásában eredményezett növekedést, de a vendégek nagyobb valószínűséggel kapcsolták le a villanyt és a tévét is, amikor távoztak a szobából! Ez jó példa az ún. pozitív transzfer hatásra.
A viselkedést megváltoztató programok elsődleges törvénye, hogy meg kell könnyítenünk a változást az emberek számára. A fentiekhez hasonló kísérletekből kiderül: ez fontos, de nem mindig elég. A hatékony befolyásoláshoz ugyanis muszáj számításba vennünk a jogosultságérzés esetleges hatását is, és ezt kiküszöbölő lépésekkel kell kiegészítenünk a stratégiánkat.