Walt Disneyt 1919-ben elküldték a Kansas City Star című hírlaptól, ahol politikai témájú karikatúrákat rajzolt, mert a lap szerkesztője szerint „nem volt elég kreatív”.
2012-ben Sir John Gurdon brit biológusnak hosszú és kiváló pályafutása során az élettan és az orvostudomány fejlődéséhez való hozzájárulását Nobel-díjjal ismerték el, annak ellenére, hogy sok évvel korábban egy etoni iskolaigazgató ezt írta az értesítőjére: „Úgy tudom, Gurdon azt forgatja a fejében, hogy tudós lesz belőle; jelenlegi teljesítményét figyelembe véve ezt felettébb nevetséges elképzelésnek tartom.”
A hollywoodi legendák szerint az RKO egyik stúdióigazgatója állítólag leírta Fred Astaire-t egy korai meghallgatáson, és azt jegyezte fel róla: „Nem tud játszani. Nem tud énekelni. Kopaszodik. Táncolni tud egy kicsit.”
Szerencsére ezek a korai kudarcok a fent említett hírességek egyikét sem rettentették el a maguk által kitűzött céltól, és végül lenyűgöző eredményeket értek el. Az emberek azonban gyakran szem elől tévesztik céljaikat — nem a nagy, egész életet meghatározó célokat, mint amilyenek elérésére a jövő Nobel-díjasai és hollywoodi bálványai törekednek, hanem a kisebb, ám fontos hétköznapi célokat (kicsit több pénzt félretenni, leadni pár kilót, törleszteni a hitelkártya-adósságot vagy elérni az eladásokban a havi teljesítménykvótát).
Az embereknek gyakran újra meg kell találniuk a kapcsolatot a korábban maguk elé kitűzött céllal. Néha a menedzsereknek, csoportvezetőknek, tanároknak, sőt a szülőknek is újra össze kell kapcsolniuk beosztottjaikat, diákjaikat, gyerekeiket korábbi céljaikkal. Ha új célokat tűzünk ki magunk vagy valaki más elé, általában rendelkezésünkre áll az általánosan elfogadott tudás arról, mit is kell pontosan elérnünk. Például le kell adnunk heti egy kilót, 9 kilométert kell futnunk 60 perc alatt, vagy minden héten félre kell tennünk 100 dollárt a jövő évi nyaraláshoz. De vajon milyen eszközöket használhatunk akkor, amikor arra próbálunk rávenni másokat, hogy újra nekivágjanak egy célnak?
Maura Scott és Stephen Nowlis marketingprofesszorok úgy gondolták, logikusnak tűnhet, hogy az emberek egyetlen számszerű célt tűznek ki maguk elé egy új feladat vagy vállalás kapcsán, de ez nem feltétlenül igaz akkor, ha ismét a korábbi céljaikat veszik elő. Véleményük szerint az emberek könnyebben kapcsolódnak össze ismét előző céljaikkal, ha ahelyett, hogy egyetlen, konkrét, számszerű célt tűznének ki maguk elé (például heti 1,5 kiló leadása), olyan alsó és felső határt szabnak, amelynek középértéke ugyanazt az eredményt adja (például heti 1-2 kiló leadása).
Az elmélet kipróbálásához a kutatók összeállítottak egy kísérletsorozatot, amely egy fogyókúrás klubban zajlott. A tízhetes programban részt vevő emberek először meghatározták az erre az időszakra vonatkozó, fogyással kapcsolatos céljaikat, majd beosztották őket két fogyókúrás csoport egyikébe: vagy a konkrét célszámot kitűzők, vagy az alsó-felső határt kitűzők közé.
A résztvevők minden hét elején megmérték magukat, kijelölték a fogyással kapcsolatos célt az adott hétre, majd részt vettek egy csoportos foglalkozáson, ahol az egészséges életvitellel kapcsolatos oktatásban részesültek. A tízhetes program végén a kutatók megvizsgálták a diétázók teljesítményét, vagyis hogy mennyi súlyfölöslegtől szabadultak meg, és azt is, mekkora hajlandóságot mutatnak egy újabb tízhetes programban való részvételre. Fogyás tekintetében nem sok különbség mutatkozott a két csoport között (az első három hét alatt az alsó-felső értéket kitűző csoportba tartozók átlagosan 1,3 kilót adtak le, szemben a konkrét értéket kitűzők csoportjába tartozók 1,1 kilójával). Ám az alsó-felső határ mint kitűzött cél óriási hatással volt a fogyókúrázók hajlandóságára, hogy újabb célokért küzdjenek, és nekivágjanak egy újabb tízhetes programnak. A konkrét fogyási értéket kitűző csoportba tartozó résztvevőknek alig több mint 50%-a jelentkezett a következő fogyókúrás turnusra, míg a másik csoport tagjai majdnem 80%-ban vállalták a további részvételt, ami 25 dollárjukba került.
Az eredményeket fogyókúrás klubok vezetőinek és fitneszklubok menedzsereinek is figyelmébe ajánljuk. Bár a két csoport által elért súlycsökkenés hasonló mértékű volt, minden táplálkozási szakértő tudja, hogy a hosszabb időn át tartó fogyás számít igazán. S mivel a fenntarthatóság egyik kulcsfontosságú tényezője, hogy segíteni kell az embereknek újra és újra megtalálni céljaikat, ez lehet az egyik apró változtatás, amely nagy különbséghez vezet. De miért?
Korábbi kutatásokból kiderült, hogy két tényező gyakorolhat jelentős hatást a céljaikat megvalósítani igyekvőkre: a kihívás és az elérhetőség. Fontos, hogy az emberek elég nagy kihívásnak érezzék a céljukat, de csak olyan mértékig, hogy valós esély legyen az elérésére. A konkrét számértéket kitűző célokkal ellentétben az alsó-felső határnak megvan az az előnye, hogy az elérhetőség és a kihívás révén egyszerre nyújtja a teljesítmény érzését.
Nyilvánvaló, hogy Walt Disney, Fred Astaire és Sir John Gurdon korai kudarcát követő későbbi sikerei nem pusztán a célkitűzési mód megváltoztatásának köszönhetők. Ahhoz, hogy valakiből Nobel-díjas tudós vagy hollywoodi bálvány váljon, óriási áldozatokra, kemény munkára, rengeteg tanulásra és hosszú évek kitartó gyakorlására van szükség, a tehetség fejlesztése érdekében. Ezek mind fontos dolgok.
De ahogy ebben a könyvben újra és újra megmutatjuk, az apró dolgok is számítanak.
Ez a kutatás is egyértelműen bizonyítja, hogy ha apró változtatást hajtunk végre a célok meghatározásának módjában, az hatalmas különbséget jelenthet, amikor a megvalósításra kerül sor. Egy tanár, aki igyekszik újra munkára serkenteni egy diákját, aki nemrégiben rosszul teljesített egy helyesírási versenyen, a másnapi felméréshez meghatározhat egy alsó-felső céltartományt, mondjuk 7-9 helyes szót a 10-ből, ahelyett hogy egyszerűen a 8-at célozná meg. Egy telefonos központ vezetője, akinek csapatával nagy hívásmennyiséget kell elérnie és folyamatosan fenntartania, kísérletezhet konkrét számokkal az egyik műszakban (napi x számú ügyfél felhívását tűzi ki célul), és alsó-felső határokkal a másikban (napi y-z számú ügyfél felhívását tűzi ki célul), majd megmérheti az apró változtatás okozta különbségeket. Az adósságkezelő és megtakarításokkal foglalkozó cégek esetleg azt tapasztalhatják, hogy ügyfeleik sokkal tovább tartják magukat a törlesztési (vagy takarékossági) tervekhez, ha lehetővé teszik az alsó-felső összegtartományban történő törlesztést (megtakarítást) - például az ügyfél havonta visszafizethet (megtakaríthat) 28—32 dollárt, ahelyett hogy 30 dollárt írnának elő neki.
Nagy hatása lehet a politikában is, ha kicsit változtatunk azon, ahogy az embereket összekapcsoljuk a céljaikkal. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) ajánlása alapján több ország, köztük az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Németország is bevezette a „napi 5” programot, amely arra buzdítja az embereket, hogy naponta ötször fogyasszanak zöldséget vagy gyümölcsöt. E programok közül sok elég vegyes eredményeket produkált, mégpedig többféle okból. A felmérés azt sugallja, hogy a „napi 5” előírás apró megváltoztatása (például 4—6 alkalomként való meghatározása) elősegítené, hogy többen elérjék ezt a célt.