Miben töri a fejét a szürkeállományunk?
Eredeti cím: The Idiot Brain
Copyright © Dean Burnett, 2016
All rights reserved.
Az idióta agy © Partvonal Könyvkiadó, 2019
Magyar fordítás © dr. Molnár Csaba
Minden jog fenntartva! Jelen kiadvány sem részben, sem egészben nem másolható, nem sokszorosítható, sem elektronikus, sem mechanikai eljárással. Bárminemű felhasználása csak a kiadó írásos engedélyével történhet.
Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2019
Felelős kiadó a Partvonal Könyvkiadó ügyvezetője
Felelős szerkesztő: Korentsy Márta
Műszaki vezető: Drótos Szilvia
Szerkesztő: Svébis Bence
Korrektor: Drabon Zoltánné
Borító: Földi Andrea
Nyomdai előkészítés: Tóth Viktor
ISBN 978 615 578 348 7
Készült a Gelbert nyomdában, 2019-ben
Felelős vezető: Gellér Róbert ügyvezető
Ahogy szinte minden szociális interakciómat, e könyvet is aprólékos magyarázkodással kell kezdenem.
Először is, ha elolvassa, és nem tetszik önnek, ne haragudjon rám. Lehetetlen olyan művet alkotni, ami mindenkinek tetszik. Ha ezt meg tudnám tenni, ma már a világ demokratikusan megválasztott vezetője lennék. Vagy Dolly Parton. (amerikai countryénekes, a hatvanas-hetvenes években volt rendkívül népszerű.)
Bevallom, a témák, amelyeket érinteni fogok - az agy furcsa, első látásra érthetetlen működései, illetve az általuk vezérelt illogikus viselkedés - mindig is lenyűgöztek. Tudta például, hogy memóriája erősen egoista? Azt hihetnénk, hogy emlékezetünk szenvtelenül listázza a velünk történt eseményeket és az elsajátított ismereteinket, pedig messze nem erről van szó. A memória rendszeresen alakítja, módosítja az elraktározott információt, hogy jobbnak lássuk magunkat, ahogy az odaadó anya is áradozik arról, hogy drága kisfia milyen elragadóan játszik az iskolában, holott a poronty csak álldogál zavartan az iskola udvarán, és az orrát piszkálja.
Vagy mit szólnak ahhoz, hogy a stressz képes jobb teljesítményre sarkallni minket? És ez nem csak szóbeszéd, hanem egy feltárt neurológiai folyamat. Mindennapi életünkben talán a rohamosan közeledő határidők okozzák a legtöbb stresszt, és éppen ezek segítenek teljesítményünk növelésében is. Így, ha a könyv elkövetkező fejezeteiben hirtelen minőségbeli javulást tapasztalnak, most már tudják, mi ennek az oka.
Másodszor, noha technikailag ez egy tudományos témájú könyv, ha az agy felépítésének és működésének higgadt leírását várják tőle, félő, csalódni fognak. Mert hogy ilyesmi itt nem lesz. Nem hagyományos tudóscsaládból származom, én vagyok az első a rokonságból, aki elhatározta, hogy beiratkozik az egyetemre, sőt el is végzi azt, és doktorátust szerez a végén. Éppen e különös, a legközelebbi rokonaim érdeklődésével totálisan ellenkező tudományos hajlamok voltak azok, amelyek felkeltették az idegtudomány iránti érdeklődésemet. Ugyanis folyton azon gondolkodtam, hogy miért vagyok én ilyen. Bár sosem találtam e kérdésre igazán kielégítő választ, de az agy és működése azóta is foglalkoztat, ahogy a tudomány egésze is napról napra lenyűgöz.
A tudomány az emberiség teremtménye. Általában az emberek érthetetlenül, kaotikusan és logikátlanul viselkednek (amelyért főként agyunk működését okolhatjuk), és ez a tudományra is igaz. Valaki régen eldöntötte, hogy a tudományos ismeretterjesztésnek magasztosnak és komolynak kell lennie, és úgy tűnik, e vélelem azóta is tartja magát. Tudományos pályám nagy részében igyekeztem ezt megcáfolni, e könyv pedig ezen erőfeszítések legújabb eredménye.
Harmadszor, szeretnék elnézést kérni mindazoktól, akik egy későbbi beszélgetésben e könyvre próbálnak hivatkozni, de idegtudós vitapartnerük a földbe döngöli őket.
Az agytudománnyal kapcsolatos ismereteink napról napra változnak. Így valószínűleg könnyűszerrel találhatnék egy-egy új vizsgálatot és kutatást, amely megcáfol bármely állítást, amit ebben a könyvben leírtam. De a tudományos könyvek újonc olvasói kedvéért megjegyzem, hogy a modern tudomány összes ágával ugyanez a helyzet.
Negyedszer pedig, ha ön azt gondolja, hogy az agy rejtélyes és felfoghatatlan valami, amely kifürkészhetetlen csoda folytán jött létre, esetleg agyunk jelenti a kapcsolatot tapasztalataink és az ismeretlen között, és hasonló dolgok, akkor nagyon sajnálom, de e könyv egyáltalán nem fog tetszeni önnek.
Ne értsenek félre, az agynál nincs csodálatra méltóbb jelenség, működése elképesztően érdekes. De a bizarr téveszme, miszerint agyunk „különleges”, tévedhetetlen, kivételes, és olyan keveset tudunk képességeiről, hogy jószerivel csak a felszínt kapargatjuk, egyszerűen butaság.
Az agy egy a szervezet belső szervei közül, és mint ilyet, a szokások, jellegzetességek, idejétmúlt folyamatok és kis hatékonyságú rendszerek kusza összevisszasága alkotja. Sok tekintetben az agy saját sikerének áldozata: sok millió éven keresztül fejlődött, hogy elérje mai összetettségét, de eközben rengeteg felesleges, sőt hátráltató jellegzetességet halmozott fel. Mint az a winchester, amely elavult szoftvereket kénytelen futtatni, miközben a letöltött káros fájlok még a legalapvetőbb működéseit is megnehezítik. Hasonlóan azokhoz az átkozott felugró ablakokhoz, amelyek rég lekapcsolt webshopokon árult leárazott piperecikkeket reklámoznak, miközben csak egy e-mailt akartunk volna elolvasni.
Még egy utolsó dolog: az agy esendő. Hiába lakozik benne az öntudatunk, és minden tapasztalatunkat ő irányítja, e rendkívül fontos feladatok ellenére meglepően zavaros és rendszertelen a működése. Elég csak ránéznünk, hogy belássuk, valójában milyen nevetséges is az agy. A formája egy mutáns dióbélre, vagy még inkább a lovecrafti rémvilágból előbújt rumos zselére, esetleg egy leharcolt bokszkesztyűre hasonlít. Persze tagadhatatlanul megkapó, de azért közel sem tökéletes. Tökéletlenségei pedig mindenre hatással vannak, amit az emberek tesznek, mondanak vagy éreznek.
Ahelyett, hogy az agy hevenyészettnek tűnő tulajdonságait lebecsülnénk, esetleg tudomást sem vennénk róluk, inkább ki kell hangsúlyoznunk, sőt dicsőítenünk kell őket. E könyvben az agy sok nevetséges „tévedéséről”, és ezek ránk gyakorolt hatásáról lesz szó. Azt is megvizsgáljuk majd, hogy a múltban mit gondoltunk az agy működéséről, és ezek az elméletek mennyire állják meg manapság a helyüket (spoiler: nem nagyon). Akik elolvassák e könyvet, reményeim szerint jobban fogják érteni, hogy az emberek (magukat is beleértve) miért viselkednek rendszeresen furán, és e felismerés talán némi megnyugvással szolgál majd számukra. Emellett talán kialakul az olvasókban az egészséges szkepticizmus, és kétkedve fogadják ezután az agyról hangoztatott, modern világunkban egyre sűrűsödő „neuroblablát”. Ha van egyáltalán e könyvnek magasztos és messze ható célja, akkor ez lehet az.
A végső bocsánatkérésemet pedig az teszi szükségessé, hogy egy korábbi kollégám egyszer azt mondta nekem, hogy majd akkor fogok könyvet írni, ha befagy a pokol. Nos, ne haragudj, Sátán, most elég rossz lehet neked.
Dean Burnett, PhD (de tényleg)