A nyár
DÖRÖMBÖL
AZ AJTÓNKON

A Mund annyit tesz, mint száj, a Zerstörung pedig pusztítást jelent. Münzer Tamás kapcsán tehát bátran feltételezhetjük, hogy mély kapcsolat van a szó és a tagadás között. Persze, beleláthatjuk Münzerbe az egyik olyan szenvedélyes idealistát is, akin az orvostudomány szívesen élcelődik, ahogy Rousseau-t, Tolsztojt, Lenint is nyugodtan lefektethetjük egy pszichoanalitikus díványára, hogy alaposan kifaggassuk őket. Minden lázadásba és minden heves indulatba bele lehet látni egy személyes fájdalmat, ami átlényegül: na és akkor mi van?

A fej hirtelen elfordul, és a test könnyű lesz, mint a fény. És ilyenkor mindent ki lehet mondani! A gondolatok cikáznak, egyik húzza a másikat, és azok, amelyek nem hagynak maguk után szónyomot, örökre lehullanak. Belezuhannak a semmibe. Nem halljuk többé őket, nem látjuk többé őket. És bűntudatosan szeretjük őket; az jó, jót tesz a bűntudat. Az üresség nagy egyenlősége.

Igen, Münzer erőszakos, Münzer delirál. Isten királyságát akarja, itt és most, ez nagy türelmetlenségre vall. Az elkeseredettek már csak ilyenek, egy szép napon úgy pattannak ki a népek fejéből, ahogy a kísértetek lépnek ki a falból. De mégis, az eltávolítás és átruházás miféle tárházából, a lélek miféle vájataiból tartják fenn magukat a hatalom nagy szofizmái? Ebből bárki írhatna egy árnyalt, kifinomult, vadromantikus történetet, ami egyben nagyon szégyenletes is lenne, a sok adagnyi mérgével, kimondott, legyártott, elfogadott, nyers, megismételt hazugságaival, őszinte előítéleteivel, félig bevallott, titkos, rossz lelkiismerettel és a sok torz fintorral, amire csak képes a lélek.

Ám a szenvedés hosszú időszakai között hangok szólalnak meg. És minél kiszámíthatóbban várható a szenvedés, annál feldúltabbak a hangok. És minél inkább úgy tűnik, hogy a hatalomnak egységes hangja van, annál sokszínűbbek lesznek a hangok. Münzer is egy hang. És azt kiáltja, hogy Isten ugyanabból a csatornasárból gyúrt, ugyanazzal a szantálfa késsel faragott ki mindenkit, hercegeket és szolgákat, gazdagokat és szegényeket.

Tegyük fel, hogy Münzer bolond. Szektás. Igen. Messiás-tudata van. Rendben. Türelmetlen. Igen. Keserű. Talán. És magányos. Valamiképpen igen. Íme, ezt írja: „Figyelj rám: a te szádba adtam a szavaimat, és ma az emberek fölé helyeztelek, és a birodalmak fölé helyeztelek, hogy gyökerestől kiirts, megsemmisíts, összetörj, szétszórj és felboríts, hogy építs és ültess.” És íme, ezt is írja még: „Verekedjenek hát! Csodálatos az a győzelem, amely magával hozza az istentelen, zsarnok hatalmasok pusztulását.” És még: „Drága testvéreim, elég volt a várakozásból és a habozásból! Eljött az idő. A nyár dörömböl az ajtónkon. Szakítsátok meg a barátságot az istentelenekkel, mert megakadályozzák, hogy Isten szava minden erejével működhessen. Ne hajbókoljatok a hercegeiteknek, mert akkor velük együtt ti is pusztulásra lesztek ítélve. Kedves, szelíd tudósok, ne haragudjatok rám, képtelen vagyok másképp beszélni.” És mi vajon mire vagyunk képtelenek?