Ezután már nagyon gyorsan történt minden. Münzernek nem volt sem lovassága, sem tüzérsége. Csak néhány kőhajító ágyúja. És vele szemben: hat hercegi hadoszlop, harcedzett, fegyelmezett és jól táplált katonákkal. Újabb felkelők érkeztek, erősítésnek, de a hercegi csapatok elvágták az útjukat. Ekkor kezdett Albrecht von Mansfeld gróf a tárgyalásokba. A tárgyalásoknak jó hosszan el kellett húzódniuk, hogy időt nyerjenek, és szétzilálják az ellenséget. A tárgyalás is része a haditechnikának.
Albrecht von Mansfeld gróf a 7-es számot viseli, ő a 7. Albrecht a családban. Előtte már hat Albrecht is volt. Az 5. Albrechtről semmit nem tudok, sem a 6.-ról, de a 4. Albrecht rendes fickó volt, negyvenéves korában halt meg, fogatlanul és boldogan. Ami a 3. Albrechtet illeti, róla sem tudok mit mondani, még a létezését is vitatják, vannak, akik azt állítják, hogy Gerhardnak vagy Abdelnak hívták, ami természetesen lehetetlen. És a 2. Albrecht? És az 1.? Fogalmam sincs, elég könnyű eltévedni az Askani-, Henneberg- és Mecklenburg-dinasztiákban. De az biztos, hogy a 7. Albrecht fifikás fickó volt, nagyon tehetségesen a végtelenségig el tudott húzni egy-egy tárgyalást, hogy a hatalmasok egyesíthessék az erőiket. Meg aztán a várakozás könnyen aláássa azok harci morálját, akik nincsenek hozzászokva a háborúkhoz, és így hajlanak a kompromisszumra. Már csak azért is, mert a születésüktől kezdve annyira a tisztelethez és a félelemhez szoktatták őket, hogy nagyon boldogan hittek volna még egyszer a hercegek szavának. Az ember mindig szívesen hisz az atyai szónak. A vágyunk igazodik a saját regisztereihez.
Münzer nem bízik a tárgyalásokban, csapdát orront bennük. Úgy próbálja szétzúzni a varázskört, amit a hercegek vontak köré, hogy mérgezett levelet ír Von Manderscheid grófnak, Albrecht gróf egyik tanácsadójának: „A te mártoni parasztszarodból sem tudtad kiszimatolni, amit Ezékiel prófétál a 39. részben, mint hívja az Isten az ég minden madarát, hogy a fejedelmek húsát falják, és az oktalan állatoknak, hogy a nagy Jankók vérét szürcsöljék, amint a titkos kinyilatkoztatásokban áll a 18. és 19. fejezetben.” Majd valamivel odébb, Dánielt idézve kijelenti, hogy Isten a gyülekezetnek adta a hatalmát. És így írja alá a levelet: Münzer Tamás, a Gideon kardjával. Tisztára megbolondult. Nyilvánvaló, hogy meg akarja sérteni a gróf hiúságát, a szokásos technikáját alkalmazva harcra akarja hergelni őt. Legalábbis ezt állítja Karl Kautsky. Ernst Bloch sem gondolja másként. Engelsnek nincs véleménye a dologról. És ezen a ponton Isten is néma marad.
Münzer nem feledkezik meg Ernst von Mansfeld grófról sem, aki először tiltotta be a német nyelvű miséket. Jó néhány levelet ír neki, nézzük az egyiket: „Mondd meg, te nyomorult, silány tetűfészek – ezzel indítja a levelét –, ki tett téged ama nép fejedelmévé, akit Isten az ő drága vérén szerzett?” Ez a nap is jól kezdődik: sosem árt megismerkednünk az igazsággal. Valamivel odébb Münzer így folytatja: „Ha meg nem alázkodol a kicsinyek előtt, örök gyalázat hull rád az egész kereszténység előtt, s az ördög vértanújává leszel. S hogy azt is tudd, nekünk rendíthetetlen parancsunk van, azt mondom: az örökkévaló, élő Isten megígérte, hogy téged, trónodról erővel ledöntvén, kezünkre ad, mert a kereszténységnek nem vagy hasznára semmiben, Isten barátainak ártó vasvesszeje vagy… és a te fészked szétszaggattatik és alávettetik. A válaszodat akarjuk még ma, avagy téged a seregek Istenének nevében felkeresünk, ímé, tudd, mi szerint ítélj. Halogatás nélkül tesszük, amit Isten minékünk parancsolt, cselekedj te is legjavad szerint. Én közeledem.” A két levelet átadták a címzetteknek. De nem érkezett válasz rájuk.