– Jézus különbséget tett ember és ember között?
Arnie Grossman odalépett a kórterem ablakához, és megnézte az éjszakai Jeruzsálemet. Későre járt, de az utolsó rejtvény megfejtése még mindig váratott magára.
– Persze – felelte Tomás az ágyban fekve. – Ne feledje, hogy zsidónak született, zsidóként élt, zsidóként halt meg. A kiválasztott nép tagjaként.
Az izraeli főfelügyelő megfordult és a portugál férfire meredt.
– Ezt már elmondta – szólalt meg. – De maradjunk a földön. A kereszténység elterjedt a világban. Mi ez a história, hogy Jézus kirekesztő volt? A kereszténység egyetemes vallás, nem?
Tomás a Grossman kezében tartott rejtvényre bökött a fejével.
– Tudja, a támadóm rejtvényének a végső következtetései egyenesen a kereszténység megalapítására hívják fel a figyelmünket.
– Milyen értelemben? Nem értem.
A történész mélyet sóhajtott, mintha össze akarná szedni magát az utolsó magyarázat előtt.
– Azt javaslom, utazzunk vissza az időben – mondta, és az ablak alatt elterülő városra mutatott. – Menjünk vissza kétezer évet. Jeruzsálemben vagyunk, valamikor 30 és 33 között. A zsidó húsvét, a pészah hetében járunk, niszán hónapban. A város megtelik a mindenhonnan idesereglő zsidókkal, akik azért jöttek, hogy bemutassák az áldozatukat a templomban és megszabaduljanak a bűneiktől, ahogy a Szentírás előírja. A rómaiak megerősítik a helyőrséget, mert tudják, hogy nagy tumultus várható. A templom papjai is éberebbek a szokottnál, hiszen amikor ennyi ember van együtt, könnyen felforrósodik a hangulat. A zarándokok közt feltűnik egy csoport, amely épp most érkezett Galileából.
– Jézus és az apostolai.
– Azaz egy maroknyi vidéki. Ugyanúgy hiszik, ahogy a többi zsidó abban a korban, hogy közeleg a világ vége, és Isten hamarosan eljön, hogy érvényesítse a törvényét, és véget vet a gyengék szenvedésének. Ez a csoport eddig csak Galilea földjén tevékenykedett, és az ottani emberek elutasították a tanaikat. Milyen vakok azok a bugrisok! A húsvéti Jeruzsálem azonban remek alkalom. A város hemzseg az emberektől. Több mint kétmillió zsidó gyűlik össze egész Júdeából. Van-e ennél jobb lehetőség a tanaik terjesztésére? Itt aztán lehet figyelmeztetni az embereket, hogy bánják meg bűneiket és készüljenek fel az új aranykorra!
Valentina most egy darabig hallgatott, de ezen a ponton felélénkült. Jézus utolsó hetének története a kedvencei közé tartozott.
– Szamárháton vonult be Jeruzsálembe, igaz?
– Így mesélik az evangéliumok – bólintott Tomás. – Zakariás próféta azt írta az Ótestamentumban, 9,9: „Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén.” Ennek tükrében tehát azt mondanám, hogy vagy valóban szamárháton ülve vonult be Jeruzsálembe, arra utalván, hogy ő a Szentírásban megjövendölt király, vagy pedig az evangélisták találták ki ezt a jelenetet, hogy meggyőzzék a kortársaikat: Jézus teljesítette a prófécia kritériumait. Soha nem fogjuk biztosan tudni, hogy melyik feltételezés az igaz, de abban biztosak lehetünk, hogy összefüggésben áll Zakariás szövegével.
– Értem – bólintott az olasz nő. – De aztán következik a templomi jelenet.
– Igen, Jézus botrányt kelt a templomban és megjósolja a pusztulását, magára irányítva ezzel a hatóságok figyelmét. Azután elfogják, bíróság elé viszik, halálra ítélik és megfeszítik. Ezt a történetet mindenki kívülről fújja.
– És azután?
– Innentől már nem az a fontos, hogy mi történt Jézussal, hanem az, hogy miként interpretálják az eseményeket az apostolok.
Valentina megrázta a fejét.
– Nem értem…
– Képzelje magát az apostolok helyébe. Írástudatlan galileai halászokról és kézművesekről beszélünk, akik mindenüket otthagyták, hogy kövessék ezt a rabbit, aki a világvégével riogatta őket és megváltást ígért nekik, ha követik őt és azt teszik, amit mond. A rabbi azt is megígérte nekik, hogy mindegyikük egy-egy izraeli törzs vezetője lesz, ha eljön az Isten országa, és az utolsókból, vagyis belőlük, elsők lesznek. Szegény, tanulatlan, hiszékeny emberekről van szó. Elhitték, hogy a rabbi, akit láttak gyógyítani, isteni támogatást élvez. Talán valóban Isten küldte hozzájuk! Ezért hát követték. Végigküzdötték magukat Galileán és végre eljutottak Jeruzsálembe, hogy itt hirdessék az örömhírt minden zsidónak. Ez az út számukra a nyilvános elismerés, a felszentelés lehetősége. Izrael meghajtja magát Jézus rabbi előtt, és elismerik őt királyuknak. Isten akkor leszáll a Földre, és átveszi az uralmat a világ felett! Vagyis az apostolok nagyon sokat vártak ettől az utazástól. És e helyett a dicsőséges felszentelés helyett mi történt?
– Jézust elfogták és kivégezték.
– Márpedig ez nem volt benne a programban! Ahelyett, hogy megkoronázták volna, elfogták, megalázták és megölték. Mit csinálnak hát az apostolok? Menekülnek! Féltik az életüket, és elvegyülnek a több mint kétmillió zsidó között, akik a zsidó húsvétot jöttek megünnepelni Jeruzsálemben. Ebből látszik, hogy Jézus soha nem beszélt nekik erről a végkifejletről, és hogy a saját halálát megjövendölő szavakat csak utólag adták a szájába az evangélisták. Mi járhatott tehát az apostolok fejében, amikor Jézust keresztre feszítették? Mit érezhettek? A félelmen kívül mélységes csalódottságot. Ezek szerint a rabbi mégsem a mashia! Ezek szerint tévedtek! Hamis prófétát követtek! Teljes kiábrándulás. Három nappal a rabbi halála után azonban feltűnik néhány hisztérikusan kiáltozó nő. Feltámadt! – kiabálják. Feltámadt! Az apostolok megörülnek. Micsoda? Hát igaz? Odamennek a sírhoz, és látják, hogy üres. – Teátrálisan égnek emelte a karját. – Alleluja! Mégsem hamis próféta! Ő a messiás! Ő a mashia! Óriási az izgalom. A rabbi feltámadt! – Szünetet tartott, és ránézett a nőre. – Érti már, ugye, hogy egy zsidó gondolkodásában mit jelent a feltámadás?
Valentina tétovázott.
– Egy zsidó gondolkodásában?
– Mindig jusson eszébe, hogy mit beszéltünk a zsidókról – biztatta a történész. – Azt hitték, hogy a világnak hamarosan vége lesz, és eljön az utolsó ítélet. Nem sokkal az ítélet előtt azonban történik még valami: a holtak feltámadnak. Ez fontos, mert így lehet felettük is ítéletet mondani. No, és mi történt? Jézus feltámadt! Ő volt az első halott, aki visszatért az élők közé! Mit jelent hát mindez? Hogy hamarosan a többi halott is feltámad és közeleg az ítélet napja! Jézusnak mégis igaza volt! Mindjárt itt a világvége! A holtak visszatérnek az élők közé, és megkezdődik a végítélet! Isten szétválogatja a hitetleneket és a tisztákat, és átveszi az uralmat a Földön! Terjeszteni kell az örömhírt! Isten országa hamarosan eljön!
A két rendőr tátott szájjal hallgatta a magyarázatot, hogy a zsidó kontextusban miként értelmezték Jézus követői a rabbi halálát.
– Na, várjon csak! – vágott közbe Valentina. – Jézus a halála után megjelent a tanítványainak.
Tomás lebiggyesztette az ajkát, mielőtt válaszolt volna.
– Nézze, ez teológia – mondta. – Történészként én csak a történelmi eseményekkel foglalkozom. A természetfelettinek semmi köze nincs a történelemhez, csak a hithez. Történészként én sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom a természetfeletti eseményeket. Azok a hit területéhez tartoznak. Nekem nem áll módomban megállapítani, valóban megjelent-e Jézus az apostolainak a halála után. Én csak annyit állapíthatok meg, hogy az apostolok azt állították, hogy látták. – Szünetet tartott. – Ne feledje, hogy tanulatlan és hiszékeny emberekről van szó, akik eleve hajlamosak hinni a természetfelettiben. Erről többet nem is akarok mondani.
– Ezek szerint maga úgy gondolja, hogy az apostolok csak hallucináltak…
– Nem gondolok én semmit. Annyit tudok, hogy az apostolok váltig állítják, hogy látták a feltámadt Jézust. Hogy ez igaz-e? Vagy csak hallucináltak? Vagy be akarták csapni az embereket? Nem tudom. Mindenesetre Máté 28,13-nál leírja, hogy mit suttogtak az emberek: „Az ő tanítványai odajövén éjjel, ellopák őt, mikor mi aluvánk.” Nem tudjuk, mi az igazság, és soha nem is fogjuk megtudni. Amit tudunk, az az, hogy az apostolok azonnal elkezdték terjeszteni az örömhírt: a holtak feltámadnak, közeleg a végítélet és eljön végre az Isten országa. Néhány zsidó üdvözölte ezt az üzenetet és csatlakozott hozzájuk.
– Mint például Pál…
– Érdekes módon Pál pont nem volt köztük. Sőt egyenesen üldözte Jézus követőit. De aztán volt egy látomása, és attól kezdve ő is hitt benne.
– Vagyis keresztény lett.
– Akkor még nem voltak keresztények – helyesbített Tomás. – Mindannyian zsidók voltak. Arról van szó, hogy a zsidóságon belül különböző szekták működtek, mint például a farizeusok, az esszénusok, a szadduceusok és mások. Akik hittek benne, hogy Jézus a Szentírásban megjövendölt mashia, azok egy külön szektát alkottak, a nazarénusokét. De ezek a nazarénusok továbbra is tisztelték a zsidó törvényeket és a templomot. Csupán az különböztette meg őket a többiektől, hogy hittek az örömhírben, mely szerint Isten országa hamarosan beköszönt, Jézus halála a rituális áldozat az emberiség bűneinek megváltásáért és az ő feltámadása az első a végítélethez vezető események sorában. Az első korintusi levelében azt írja Pál, 15,20-nál: „Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak.”
– Zsengéjük? Ez meg mi?
– A szótár szerint fejlődésben lévő növény, termés vagy valaminek az első hajtása. Vagyis Pál itt explicite kimondja, hogy Jézus feltámadása a holtak feltámadásának a prelúdiuma. Ez pedig azt jelenti, hogy szentül hitte, hogy a világ a végéhez közeleg és küszöbön áll az utolsó ítélet. Az első thesszalonikai levélben, 4,16–17, Pál leírta, hogy milyen lesz ez a nap: „Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőlkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.” Vagyis először a holtak támadnak fel, aztán jönnek az élők. Ezt az üzenetet erősíti meg Pál az első korintusi levélben, 15,51-nél: „Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.” Ez volt az az örömhír, amit Pál elkezdett terjeszteni. Csakhogy komoly problémába ütközött.
Tomás elhallgatott, hogy hatásszünetet tartson.
– Mi történt? – kérdezte a nő.
– A zsidók kinevették. Nevetségesnek tartották a gondolatot, hogy az a szegény, szerencsétlen ember, akit a rómaiak megaláztak és keresztre feszítettek, maga lenne a mashia. Az Apostolok cselekedeteiben például le is van írva (17,2–5), hogy Pál elment a thesszalonikai zsinagógába, hogy beszéljen a zsidókkal, és „három szombaton át vetekedék velök az írásokból, Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, a kit én hirdetek néktek. És némelyek azok közül hívének és csatlakozának Pálhoz”, de a többségük nem, „és csődületet támasztván, felháboríták a várost”. Mit tett hát Pál a zsidók elutasítása után? Elvitte az üzenetet a pogányoknak. Azt mondta nekik, hogy közeleg az utolsó ítélet, és hogy aki befogadja Jézust, az üdvözülhet. Sok pogány pedig, aki félt a világvégétől, úgy döntött, hogy csatlakozik. Ebben a pillanatban azonban felmerült egy egészen új kérdés: kell-e a pogányoknak is gyakorolniuk a zsidó szokásokat? Nem voltak hajlandóak ugyanis körülmetéltetni magukat, és továbbra is akartak disznóhúst enni és szombaton dolgozni. Ha be kellett volna tartaniuk ezeket a szabályokat, nem csatlakoztak volna. Mi legyen hát? Jézus tanítványai, Simon Péter, Jakab és mások, ragaszkodtak a törvények betartásához. Isten törvényeit tisztelni kell és kész. Máté tolmácsolásában maga Jézus is ezt mondta (5,17): „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek, vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy bétöltsem.” És még hozzátette, 5,19: „Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen.”
Arnie Grossman zsidó lelke nem maradt nyugton. Közbeszólt:
– Ezek szerint Jézus tényleg tisztelte a törvényt.
– „Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy ióta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.” Így mondta Jézus Máté evangéliuma szerint (5,18). Pál azonban nem ismerte őt személyesen, és mivel sokkal műveltebb volt, mint a tanítványok, úgy döntött, hogy megváltoztatja a teológiai paramétereket, annak érdekében, hogy megfeleljen a pogányok igényeinek. Úgy döntött, hogy a megváltás már nem a törvény tiszteletén és a templomban bemutatott áldozaton keresztül érhető el. A galatákhoz írt levelében, 2,16-nál ezt írta: „az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által”. Ezt az üzenetet erősíti meg az 5,4-es szakasz is: „a kik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek”. Vagyis szöges ellentétben azzal, amit maga Jézus hirdetett, a zsidó törvény már nem vált meg senkit. Elég azonban, ha hisszük, hogy Jézus halála volt a bűnök megváltásának áldozata, a feltámadása pedig a holtaknak a végítéletre való visszatérésének a „zsengéje”, vagyis előjátéka. Mit gondolnak, hogyan reagáltak az új feltételekre a pogányok?
– Le voltak nyűgözve, gondolom – kiáltott fel kacagva a zsidó főfelügyelő. – Nem kellett már magukat körülmetéltetni és annyi disznóhúst ehettek, amennyit csak akartak.
– Egyértelmű. Így hát a pogányok nagy számban csatlakoztak Pálhoz. Jézus tanítványai azonban, akik mind zsidók voltak, tiltakoztak. Mi az, hogy nem kell betartani a törvényt? Pál elment hozzájuk Jeruzsálembe, és elmagyarázta nekik, hogy ez az egyetlen járható út. A zsidók nem hallgatják meg az üzenetet, a pogányok viszont igen. A pogányokat kell hát téríteni. A tanítványok pedig, ha nem is könnyen, de kötélnek álltak. Bár Simon Péter, amint erről Pál is beszámolt, továbbra sem volt hajlandó egy asztalnál enni a pogányokkal, ami azt bizonyítja, hogy nem tudta teljes mértékben magáévá tenni ezt a hozzáállást. És más nazarénusok is azt az álláspontot képviselték, hogy Jézus semmi ilyesmit nem tanított, és a törvényt igenis be kell tartani. A nazarénusok szektáján belül kisebb szekták alakultak –néhányat zsidók, másokat pogányok hoztak létre. Az első három evangélium, Márké, Mátéé és Lukácsé, éppen abban az időszakban íródott, amikor a vita a legnagyobb lánggal égett és már Júdea határait is átlépte. Ezért igyekeznek az evangélisták olyan epizódokat mesélni Jézus életéből, amikor tagadja a szombatot és a tiszta ételek törvényét: valójában nem azt mesélik el, amit Jézus tett, hanem a saját koruk problémáira keresnek az ő személye által hitelesített választ.
Valentina fölemelte a kezét.
– Álljon meg! – kiáltott fel. – Először is tisztázzunk valamit. Azt elfogadom, hogy az apostolok konzervatívak voltak a pogányokhoz képest. De Jézus nem! Hiába hajtogatja maga azt, hogy nem volt keresztény meg nem alapított semmit, az igazság akkor is az, hogy Jézus kinyílt a világ felé és nem rekesztett ki senkit. Ezen a ponton igenis Pálnak volt igaza.
A történész erősen a szemébe nézett, és a mutatóujja begyével a szájára bökött.
– Olvasson az ajkaimról – mondta. – Jézus tetőtől talpig zsidó volt! – Az ablakra mutatott. – Látja azokat a fekete ruhás, szakállas ultraortodox zsidókat, akikkel tele van Jeruzsálem? Ha Jézus élne, ő is közéjük tartozna! Ő is ultraortodox volt, aki hevesebben ragaszkodott a törvényekhez, mint a többi zsidó. Máté idézi 5,20-nál, hogy mit mondott Jézus: „Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és a farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.” Hithű zsidó volt! Márpedig a zsidók tisztátalannak tartották a pogányokat. Így hát Jézus sem keveredett közéjük! Az az igazság, hogy kirekesztette őket.
Az olasz nő megbotránkozott a hallottakon.
– Mamma mia! Hogy mondhat ilyet? Még hogy Jézus kirekesztette a pogányokat! Ez gyalázat! Ő soha nem tett volna ilyet!
Tomás figyelme ismét a Bibliához fordult.
– Ha figyelmesen olvassa az Újszövetséget, észre fogja venni, hogy Jézus szinte soha nem érintkezett pogányokkal. Néhány zsidó kérésére egy pillanatra kapcsolatba került egy római katonával, de szükségét is érezte aztán, hogy megmagyarázza a tömegnek, hogy miért tette. – Lapozgatta a könyvet. – Jézus egyenesen megparancsolta az apostolainak, hogy kerüljék a pogányokat, amikor az örömhírt terjesztik. Máté írja, 10,5–7, hogy Jézus azt mondta: „Pogányok útjára ne menjetek, és Samaritánusok városába ne menjetek be; Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz. Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa.” Vagyis Jézus, akárcsak a többi hívő zsidó, igyekezett a minimálisra csökkenteni a pogányokkal való érintkezést. – A következő oldalra lapozott. – Egy pogány nő odament Jézushoz, és azt kérte tőle, hogy űzze ki a lányából az ördögöt. Tudja, mi volt Jézus első reakciója? Máté szerint (15,23) ez: „Ő pedig egy szót sem felele néki.” Akkor az apostolok a védelmükbe vették a pogány nőt. Tudja, mit felelt nekik Jézus? Máté szerint (15,24) ezt: „Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz.” Mondhatta volna ennél világosabban? Csak harmadjára volt olyan kegyes, hogy meghallgassa! – Továbblapozott. – Maga Pál is, aki a pogányok apostola volt, azt írta a rómaiaknak, 15,8, hogy „Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek”, amivel beismeri, hogy Jézus csak a zsidóknak prédikált. – Odafordította a könyvet Valentinához. – Nem az egész emberiségnek szólt tehát az üzenete, hanem kizárólag a zsidóknak. Még ha Márk szerint ki is jelenti Jeruzsálemben, hogy „az én házam imádság házának neveztetik minden nép között”, egyértelmű, hogy ez a mondata csak idézi azt, ami már „írva vagyon”. Mégpedig Izajás próféta egyik jövendölésére utal (56,7), amelyben az ugyanezt a kifejezést használja: „házam imádság házának hivatik minden népek számára”.
Valentina nem akarta elhinni Tomás szavait, így hát a saját szemével is elolvasta Máté és Márk verseit, illetve Pál rómaiakhoz írt levelének említett sorát.
– Ez hihetetlen! – motyogta letörve. – Ezt soha senki nem magyarázta így! Soha, soha!
– Időközben történt egy tragikus esemény – vette vissza a szót a portugál. – A zsidó lázadás és Jeruzsálem lerombolása 70-ben, a rómaiak által.
Arnie Grossman bólintott.
– Kétségtelenül nagy trauma volt ez a népem számára.
– És a nazarénusok számára is jelentős esemény volt – tette hozzá Tomás. – A zsidók megvetendővé váltak a rómaiak szemében, és velük együtt a zsidó vallás is népszerűtlen lett. Ráadásul a zsidók többsége nem fogadta el, hogy Jézus a mashia, és a nazarénusok azzal vádolták őket, hogy megölték Isten Fiát. Másrészt az a bizonyos Isten országa nagyon nem akart eljönni! Jézus azt ígérte az apostolainak, hogy még élni fognak, amikor Isten átveszi az uralmat a Földön, de ez nem történt meg. Az apostolok egymás után haltak meg, és nem volt semmiféle végítélet. Elszaporodtak a közösségben a kellemetlen kérdések. Mikor fog mindenki feltámadni? Mikor lesz az utolsó ítélet? Most akkor eljön vagy nem jön el az Isten országa?
– És mit csináltak a közösség vezetői?
– Újra kellett értelmezniük mindent. Végül úgy döntöttek, hogy Isten országa még sincs olyan közel.
– És teológiailag hogyan támasztották alá ezt az elképzelést? – érdeklődött Grossman. – Jézus elég világosan megmondta, hogy közeleg az Isten országa.
– Ez így van – bólintott a történész –, csakhogy a valóságban mégsem így történt, és amikor a nazarénusok vezetői szembesültek ezzel a ténnyel, elkezdtek játszani a szavakkal. Péter második levelének szerzője így írt erről a problémáról a 3,8–9 szakaszban: „Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap. Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk.” Szóval addig kutattak a Szentírásban, amíg rá nem találtak valamire, ami alátámasztotta, hogy Istennek voltaképpen egészen más elképzelése van az időről. Az apokaliptikus üzenet, amely a nazarénusok első szövegeiben, mint például Pál leveleiben, Márk evangéliumában, illetve Máté és Lukács Q, L és M elnevezésű forrásaiban még nagyon erős volt, fokozatosan halványult el, míg a negyedik evangéliumban, a 95-ben íródott Jánoséban végleg el nem tűnt. Minek is hajtogassuk, hogy közeleg az Isten országa, ha egyszer nem közeleg?
– De ez az apokaliptikus üzenet az első szövegekben még mindig benne van – jegyezte meg az izraelita rendőr. – És ezek a szövegek még mindig megvannak. Hogy kezelték ezt a tényt?
– Az a legnagyobb probléma, hogy Jézus üzenetének a legfontosabb része, az idők végezetének és Isten országának a hirdetése, tévesnek bizonyult. De azt mégsem ismerhették be, hogy Jézus tévedett, nem igaz? Az súlyos istenkáromlás lett volna. Akkor mitévők legyenek? A közösség vezetői elkezdtek arra hivatkozni, hogy az egész csak metaforikusan értendő, satöbbi. Isten országa elvesztette a fizikai valóságát, és egyre inkább spirituális jelleget öltött. Már nem két korszakról volt szó, Belzebubéról és az Istenéről, hanem két szféráról, a pokolról és a mennyországról. A test feltámadásának fogalmát pedig felváltotta a lélek halhatatlanságának dogmája. El kell ismerni, hogy kreatív megoldásokat találtak a problémára.
– Vagyis a diskurzust a valósághoz igazították.
– Úgy van. És ahogy egyre kevésbé apokaliptikussá vált a nazarénusok üzenete, úgy vált egyre istenibbé Jézus alakja. Míg a legelső kanonizált evangélium, a Márké, még hús-vér emberként ábrázolja, aki néha még haragra is gerjed, a negyedik evangélium, a Jánosé, már Istennek mutatja. „És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk” – írja János 1,14-nél. Ezenkívül az is nagyon fontos, hogy a nazarénusok szektája elszakadt a zsidóktól, és egy új vallást alapított: a keresztényekét.
– Vagyis a kereszténység a zsidóság tagadásából ered.
– Pontosan. A keresztények számára nagyon egyszerű volt a képlet: ha a zsidók elutasítják Jézust, Isten is elutasítja a zsidókat. Vagyis a keresztények szemében a zsidók többé nem kiválasztott nép. Érdekes megjegyezni, hogy amint haladunk előre az időben, úgy nő a zsidók felelőssége Jézus haláláért, a római Poncius Pilátust pedig egyre inkább fölmentik a felelősség alól. Az első evangéliumban, Márkéban, Pilátus sehol nem mondja azt, hogy Jézus ártatlan. A következő kettőben ez kezd megváltozni. Máténál azt mondja Pilátus, 27,24: „Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!” Lukácsnál pedig háromszor is kijelenti, hogy Jézus ártatlan. János az utolsó kanonizált evangéliumban szintén háromszor mondatja ki Pilátussal Jézus ártatlanságát, ráadásul a helytartó nem is a legionáriusoknak, hanem egyenesen a zsidóknak adja őt át, hogy kivégezzék. 8,44-nél pedig a következő szavakat adja Jézus szájába a zsidókkal kapcsolatban: „Ti az ördög atyától valók vagytok”. A zsidósággal való szakítás ezzel vált teljessé. A zsidó keresztények a többi keresztényt eretneknek nyilvánították, de ez a kikiáltás bumerángként hatott vissza rájuk. Amikor a pogány keresztények lettek a domináns csoport, elkezdték elnyomni a zsidó keresztényeket. Az ebioniták szektáját, amely ragaszkodott hozzá, hogy Jézus hús-vér zsidó volt, eretneknek kiáltották ki és elhallgattatták, a zsidók pedig a keresztények gyűlöletének célpontjává váltak. Olyan II. századi keresztény szerzők, mint Szent Jusztinus, azt írták például, hogy a körülmetélés annak a jele, hogy az illetőt üldözni kell. Amikor Nagy Konstantin a IV. században felvette a kereszténységet, a keresztények szert tettek arra a hatalomra, amelynek segítségével megbüntethették a zsidókat. A többi történelem.
Arnie Grossman összekulcsolta a karját.
– És így jutottunk el a pogromokig és a holokausztig – jegyezte meg. – De ha jól értettem a szavait, a mai keresztény vallás nem egyezik Jézus eredeti vallásával.
Tomás az izraeli nyomozó kezében tartott papírlapra mutatott.
– Végeredményben erre akarta felhívni a figyelmet a gyilkos is az összes feladványával – jelentette ki. – Jézus Krisztus nem volt keresztény.
A kórteremben hirtelen síri csönd lett. A portugál betette a Bibliáját az éjjeliszekrény fiókjába, aztán nekidőlt a nagypárnának az ágyán.
– Mindez nagyon szép – szólalt meg Valentina kényszeredett arccal, és szemmel láthatólag ennek az ellenkezőjét gondolta. – De most mit csináljunk? Hogyan folytassuk a nyomozást?
Az izraeli rendőrség főfelügyelője feltette a nőnek a legkézenfekvőbb kérdést.
– Mit gondol, kedves kolléga. Honnan tudta meg a sicarius gyilkos, hogy hol talál meg minket Jeruzsálemben?
Az olasz nő vállat vont.
– Sejtelmem sincs.
– Ki tudott róla, hogy itt vagyunk a városban?
– Hát maguk – mondta, majd mint akibe belehasít egy gondolat, folytatta –, meg… meg… az Arkan Alapítvány!
Grossman elmosolyodott.
– Különös, mi? Néhány órával azután, hogy ellátogatnak az alapítványba és tüzes vitába keverednek az elnökkel, Noronha urat meglepi egy támadó. Különös egybeesés, nemde?
Valentina tekintete fennakadt, mintha hipnotizálták volna.
– Dio mio! Hogyhogy ez nekem nem jutott eszembe? – kiáltott fel szinte önmegvetéssel. – Ez több is, mint egybeesés, ez már erős gyanú!
Az izraeli belenyúlt a zakója zsebébe.
– Talán – ismerte el. – De ennél is erősebbek ezek a dokumentumok, amiket nemrég kaptam és még nem említettem maguknak.
Elővett egy négyzetté hajtogatott papírdarabot. Elkezdte kihajtogatni, és kiderült, hogy két lapból áll, amelyen egy fát ábrázoló logó szerepel, valamint rengeteg név, adat és szám.
– Ez micsoda?
– Megvizsgáltuk a papírlapot, amelyre a sicarius gyilkos a rejtvényeket írta, és szerencsénk volt – közölte, miközben kisimította a lapokat. – Kiderítettük, hogy egy ritka papírról van szó, amelyet egy tel-avivi üzemben gyártanak. – Meglobogtatta a lapokat. – Ez pedig itt a megrendelőik listája. Mindössze tizenöt ügyfelük van. És nézzék csak, ki a tizenkettedik…
Arnie Grossman vaskos ujjával a megfelelő sorra mutatott, a második oldal közepén, Tomás és Valentina tekintete pedig engedelmesen követte. A név, amely ott állt, nem hagyott több kétséget maga után.
Arkan Alapítvány.