És íme, számtalan oldallal később már látszik, hogy beváltottuk az elején tett ígéretünket: a könyvnek valóban nincs „vezérfonala”.
De ha vezérfonala nincs is a Lökonómia-nak, van legalább egy szál, ami összeköti a lökonómia mindennapos alkalmazásait. Nevezetesen, hogy logikusan kell gondolkodni az emberek valódi viselkedését illetően. Nincs másra szükség, csak újszerű látásmódra, ítélőképességre és mérési módszerekre. Ez nem feltétlenül nehéz feladat, és nincs is szükség hozzá valami fergetegesen kifinomult észjárásra. Lényegében arra próbáltunk rájönni, amire egy átlagos gengszter vagy szumó birkózó magától is rájött (bár nekünk fordítva kellett gondolkozni).
Fog ez a gondolkodásmód bárkinek anyagi javulást hozni az életében? Aligha. Talán lesznek, akik masszív kerítést építenek a medencéjük köré, vagy noszogatni kezdik az ingatlanügynöküket, hogy dolgozzon kicsit jobban a pénzükért. De a végső hatás talán árnyaltabb lesz valamivel. Talán egyesek szkepszissel kezdik fogadni a köztéziseket; talán elkezdik figyelni a jeleket, amelyek arról árulkodnak, hogy a látszat csal; talán felkutatnak valami adat-kincsesbányát és átrostálják, és részben az értelmüket, részben a megérzésüket használva valami ragyogó új felfedezést tesznek. Ezen felfedezések némelyike lehet kényelmetlen, vagy egyenesen népszerűtlen. Azt állítani, hogy az abortusz legalizálása a bűnözés tetemes csökkenéséhez vezetett, elkerülhetetlenül szenvedélyesen moralizáló válaszokat von maga után. De igazság szerint a lökonómiás gondolkodásmódnak egyszerűen nincs köze az erkölcshöz. Mint már a könyv elején felvetettük, ha az erkölcs az eszményi világról ad képet, a közgazdaságtan a valódi világot festi le.
A legvalószínűbb folyománya annak, hogy valaki elolvasta ezt a könyvet, nagyon egyszerű: esetleg azon kapja magát, hogy rengeteg kérdés foglalkoztatja. A legtöbb sehova sem vezet. De némelyikre érdekes, mi több, meglepő válaszok születnek. Vegyük az utolsó előtti fejezetben feltett kérdést: mennyit nyomnak a latban a szülők? Az adatok mostanra rávilágítottak, hogy a szülők bizonyos szempontokból rengeteget számítanak (ezek zöme már rég eldőlt, mire a gyerek megszületik), más szempontokból meg cseppet sem (ezeken szoktunk rágódni). Nem lehet egy szülőt hibáztatni azért, mert megtesz valamit - bármit - a gyereke boldogulása érdekében, legyen az bármi csekélység, például menő keresztnevet ad neki.
Ámde számolni kell a véletlen óriási szerepével, aminek a legkörültekintőbb szülők is ki vannak téve. Jellemzően mindenki ismer pár intelligens és odaadó szülőt, akiknek gyermeke igencsak rossz útra tévedt. Az ellenkezőjére is akad példa, amikor egy gyerek a szülei legrosszabb szándékai és szokásai ellenére is sikeres lesz.
Idézzük fel egy percre az ötödik fejezetben leírt két fiút, az egyikük fekete, a másik fehér. A fehér fiú Chicago mellett nőtt fel, okos, megbízható, bátorító, szerető szülők nevelték, nagy hangsúlyt fektetve az oktatásra és a családi életre. A Daytona Beach-i fekete fiút elhagyta az anyja, verte az apja, és tizenéves korára kifejlett gengszter lett belőle. Mi lett hát a két fiúból?
A második gyermek most huszonnyolc éves, a neve ifj. Roland G. Fryer, ő az a harvardi közgazdász, aki a feketék gyenge szereplését tanulmányozza.
A fehér gyerek is bejutott a Harvardra. De ezt követően rövidesen rosszra fordult a sorsa. Nem más ő, mint Ted Kaczynski, az életfogytiglanra ítélt Unabomber.