16.

Kathleen McBride a mellkasához szorította a táviratot, és hitetlenkedve csóválta a fejét.

– Szűz Mária, Istennek szent anyja – suttogta, és keresztet vetett.

Ha jól értette, terhes unokahúga útban volt ide, ő pedig semmit sem tehetett ez ellen. Pillanatnyi felindulásában a tűzre vetette a táviratot, majd a híreken rágódott. Jellemző volt a sógorára, hogy így kibújjon a felelősség alól. Kathleen soha életében nem találkozott Samuel Skinnernél utálatosabb emberrel, és soha nem bocsátotta meg neki, hogy elvitte magával a kishúgát Angliába. Mabel teljesen belehabarodott a férfiba meg annak protestáns életvitelébe, és most úgy tűnt, a lányukat feslett erkölcsű kis hölgyikének nevelték.

A szüleik halála után Kathleenre hárult a családi gazdaság fenntartása. Két kistestvére még csecsemőként meghalt, a két önző öccse pedig kivándorolt Amerikába egy jobb élet reményében. Kathleen hat testvér közül volt a legidősebb, és egyedül ő törődött a farmmal, egyedül ő becsülte meg az áldozatokat, amiket a szüleik hoztak értük. Anyjuk és apjuk egész életükben azért küszködtek, hogy fenntartsák a tanyát, és hogy szerető otthont biztosítsanak mindannyiuknak, Kathleen pedig elszánta magát, hogy megóvja az örökségüket, nemcsak a farmot, hanem a szüleik értékrendjét is.

Egyszerű életet élt. A tanyán nem volt sem áram, sem folyó víz, és az élet merő küzdelem volt ezen a zord, kíméletlen tájon, az Írország déli felén elterülő Galtee-hegység lábánál. A tanyaház düledezett, a mocsaras föld irgalmatlanul árasztotta a nedvességet, ami beszívta magát a vastag, porladó falakba, és áthatotta az ember csontjait. A konyhában lobogó tűz egyszerre szolgált melegítésre és főzésre, és Kathleen soha nem oltotta el. Esténként hamut szórt a parázsra, amikor pedig reggelente lekaparta a szürke fedőréteget, alatta még mindig izzott a tűz, amit aztán ismét felszított. A vizet a kútból húzta minden áldott reggel, bár majdnem beleszakadt a háta, aztán megvárta, míg nagy sokára felforrt a tűz fölé akasztott fazékban. A tüzet tápláló tőzeget a lápról kellett összegyűjteni, aztán megszárítani, mielőtt alkalmas lett volna az égetésre.

Kathleen most fogott egy marék tőzeget, és a tűzre dobta. A helyiséget azonnal betöltötte a füst, és a nő hevesen köhögött. Felkelt a székről, lassan kihúzta magát, és a hátát dörgölte. Csak negyvenöt éves volt, ám szörnyen megviselte a hosszú évek kemény munkája ezen a könyörtelen vidéken.

Fogalma sem volt, mikor érkezik az unokahúga, vagy pontosan hogyan, de nem is érdekelte. Esze ágában sem volt hagyni, hogy az a lány megszálljon a farmján az ő állapotában. Kathleennek a puszta gondolatra is az arcába szökött a vér, pedig egyedül volt. Aprócska közösség volt az övék, és egy házasságon kívüli terhesség híre futótűzként terjedt volna. Már látta is maga előtt, hogyan sutyorognának róla a gyülekezet tagjai, amint betenné a lábát a templomba, a megaláztatástól lehajtott fővel. Az ég szerelmére, mit képzelt a húga, hogy ideküldi a nyakára a züllött lányát?

Kinyitotta az ajtót, és kiszólt az udvarra.

– Jackie, gyere ide egy percre!

A tizenkilenc éves Jackie Creevy, akit fiatal korának köszönhetően még nem tört meg a véget nem érő kemény munka, felnézett a vén igásló mellől, amit épp gondozott, és talpra ugrott.

– Igen, Miss McBride, mit tehetek magáért?

Kathleen mosolya majdnem gyengéd volt, ám az aggodalom nyilvánvalóan kiült az arcára.

– Nos, az unokahúgom ma érkezik valamikor. Nem tudom, pontosan mikor, de volnál szíves figyelni, és szólni nekem, amint megjön? Nem akarom, hogy beszélj vele, és semmiképpen se faggasd! Ha jól sejtem, szamárkordén jön majd a városból.

– Persze, Miss McBride. Milyen kedves az unokahúgától, hogy meglátogatja magát.

Jackie megemelte a kalapját, és visszament Sammyhez, aki türelmesen várta. Miközben a ló patáját tisztogatta, a munkaadójától hallott hír járt a fejében. Már négy éve dolgozott a farmon, de Miss McBride még soha nem említette neki a családját, erre most hirtelen vendégségbe jön az unokahúga. Az asszonyt soha nem szokta meglátogatni senki, így ennek izgalmas újságnak kellett volna lennie, ám a Miss McBride arcára kiülő kifejezésből Jackie rögtön tudta, hogy ez a bizonyos látogató nem volt szívesen látott vendég.

A tisztogatás végeztével ricinusolajjal dörgölte be a ló lábát, hogy megóvja a nedvességtől, majd bevezette a pajtába, hadd ropogtassa a szénát. Aztán füttyentett a pásztorkutyáknak, amik a pajta túlsó végében aludtak, befészkelődve a szalma közé. Azonnal felugrottak, odarohantak hozzá, és izgatottan csaholtak a lába körül. A fiú szólt a másik két munkásnak, Michaelnek és Declannek, akik suttyomban szintén hunytak egyet, és elindultak együtt a dűlőúton, hogy betereljék a jószágot az esti fejéshez. A csorda nem volt nagy, ám a fejés így is jó pár órába telt négyüknek. Miközben Jackie a földúton baktatott, azon tűnődött, sokáig marad-e ez az unokahúg, és vajon kiveszi-e majd a részét a munkából. Remélte, hogy igen, mert nagyon jól jött volna nekik a segítség.

Kathleen épp egy döglött birkát rángatott ki az árokból, amikor a legények beterelték a csordát az udvarra. Michael egyesével vezette be az állatokat a tehénistállóba, az asszony pedig zsineggel összekötözte a problémásabb jószágok hátsó lábát. Nem egyszer sérült már meg és esett ki a munkából napokra valamelyik alkalmazottja egy bedühödött tehén hirtelen, durva rúgása miatt.

A tehénistállóra csend borult, nem hallatszott más, csak a fémsajtárba spriccelő tej hangja. Jackie odafordult Kathleenhez, aki a szokottnál vadabbul rángatta a tehén tőgyét.

– Hogy hívják az unokahúgát, Miss McBride? – kockáztatta meg a kérdést.

A nő még erősebben szorította meg a tehén tőgyét, mire az állat tiltakozva dobogott hátsó lábával.

– Ejnye, Jackie, nem kell, hogy az ilyen jelentéktelen részletek miatt fájjon a fejed. Nem lesz itt sokáig az a lány.

– Az kár. De legalább társaságot jelent magának, és segíthet a munkában.

– Ez egy városi lány, Jackie. Kétlem, hogy egyáltalán tudná, honnan való a tej. Ha jól sejtem, neki csak úgy ott terem a küszöbén, mintegy varázsütésre.

– Hát, akkor maga kitaníthatná őt, Miss McBride, úgy bizony.

Kathleen kihúzta magát, és odahúzta a fejőszékét a következő tehénhez.

– De gyors ma este, Miss McBride – szólt Jackie csodálattal. A nőt senki sem vádolhatta volna azzal, hogy nem veszi ki a részét a munkából.

– Van odakint egy döglött birka, Jackie. Félre tudnád tenni Patnek?

– Persze, Miss McBride.

Pat a helyi kereskedő volt, aki az összes tanyát felkereste, és elvitte mindazt a tojást, tejszínt, vajat vagy zöldséget, amit csak el tudtak adni. Bevitte a városba az árut, és házalt vele a különféle üzletekben. A boltosok közvetlenül a gazdáknak fizettek, Pat pedig levett magának egy kis jutalékot. Kathleen ezenkívül hagyta, hogy elvigyen minden birkát, ami természetes halált halt. Azt a juhot nem lehetett megenni, aminek pontos haláloka ismeretlen volt, ám Pat olcsón el tudta adni a gyapjút. Aztán kifőzte a tetemet, és az így nyert zsírt a tanyákon árulta kenőzsírként. Tipperary városában még a patikusnak is el tudott adni belőle, aki az undorító zsírból szappant és arckrémet készített.

Már sötétedett, amikor Jackie lefekvéshez készülődött a pajtában. Szalmaágyon aludt, a kutyákkal összebújva, egyetlen fényforrása egy petróleumlámpa volt. Miss McBride ellátta vastag takarókkal, és mindig hozott neki egy bögre forró kakaót, mielőtt ő maga is lefeküdt. Jackie-nek boldog élete volt itt tizennégy éves kora óta, amikor árvaságra jutott, és az asszony befogadta. Nem keresett sokat, de nem maradt éhen, és volt fedél a feje fölött, Michael és Declan pedig néha meghívta a helyi kocsmába dominózni vagy kártyázni. Egyszerű élet volt ez, ami a jól bevált rutinra épült, az egyes napok nem sokban különböztek egymástól. Így amikor Jackie meghallotta az udvarra bebaktató szamár patadobogását, izgatottan gyorsult fel a szívverése.

Megállt a pajta ajtajában, és a kis kordét figyelte. A kocsis leszállt, hogy kezét nyújtva lesegítse Miss McBride unokahúgát. A lány habozva megfogta, leugrott, majd szemügyre vette a tanyát. Jackie-t lenyűgözte a jelenet, és dermedten állt, amíg észbe nem kapott. Odasietett a kordéhoz, hogy üdvözölje a vendéget, és lekapta a sapkáját.

– Jó estét! Biztosan te vagy Miss McBride unokahúga. Isten hozott a Vadrózsa tanyán!

– Igen, az vagyok. A nevem Chrissie. Nagyon örvendek.

A lány halálosan kimerültnek tűnt. Sápadt és beesett volt az arca, ajka kiszáradt és kicserepesedett, szőke haja csapzottan lógott. Ennek ellenére Jackie úgy gondolta, hogy még soha nem látott hozzá fogható szépséget. Megnyerő báj áradt belőle, ám védtelennek tűnt, és a fiú azonnal meg akarta oltalmazni mindentől. Felkapta a lány kis bőröndjét, és a tanyaház felé indult vele.

– Az én nevem Jack Creevy, de mindenki Jackie-nek hív.

Chrissie elmosolyodott.

– Örülök, hogy megismerhetlek, Jackie.

– Gyere utánam, elkísérlek a nagynénédhez.