21.

Az időjárás még hidegebb és esősebb lett, lassan az egész ország búskomorságba süllyedt, ahogy egyre súlyosbodott az olajválság, és végül már áramszünetekre volt szükség. Rick és Tina meghallgatták a rádióban Heath miniszterelnök beszédét, amiben arra figyelmeztette a nemzetet, hogy a legkeményebb tél vár rájuk a második világháború óta. Másnap lekapcsolták a Trafalgar téri karácsonyfa mind a hatszázötven égőjét.

A házaspár ebben a komor hangulatban indult el babakocsit venni. Tina már hetek óta nógatta Ricket, hogy menjen vele. Úgy érezte, ezt együtt kéne elintézniük, és a férfi végre beleegyezett. Szorosan markolta az asszony kezét, miközben igyekeztek átfurakodni a tömegen Manchester zsúfolt utcáin. Egy velük szemben igyekvő fiatalember véletlenül nekiment Tinának, aki megbotlott. Rick megragadta a könyökét, hogy el ne essen, aztán ráripakodott a férfira.

– Hé, haver, figyelj már, hova mész!

Az idegen észrevette Tina nagy pocakját, és azonnal töredelmesen bocsánatot kért.

– Jaj, szörnyen sajnálom. – Finoman megérintette a nő karját. – Jól van?

Rick azonnal elengedte Tinát, és megragadta a fiatalember hajtókáját.

– Hozzá ne merj érni a feleségemhez! Nem látod, hogy terhes? Csöppet sem érdekled. Egyedül én érhetek hozzá. Megértetted?

Az idegen megadóan emelte fel a kezét.

– Nyugalom, pajtás. Nem akartam rosszat. Bocsánatot kérek, amiért nekimentem a feleségednek, jól van?

Rick rámordult, és a falhoz lökte.

Tina összehúzta magát, igyekezett beolvadni a kis csődületbe, ami összegyűlt körülöttük. Rick visszament hozzá, és megragadta a kezét.

– Gyere, édes. – A kíváncsi bámészkodókra nézett. – Vége a műsornak, emberek! Húzzanak el. – Elvonult, maga után rángatva Tinát.

– Jesszusom, Rick, ez meg mi volt?

– Ne mondd nekem, hogy nem vetted észre, hogy nézett rád az a bohóc! Összevissza tapogatott, pedig már majdnem kilenc hónapos terhes vagy. Beteg állat.

Tina felsóhajtott. Ricknek meggyőződése volt, hogy minden egyes férfi, aki csak a felesége útjába akadt, ágyba akarta vinni a nőt. A lelke mélyén az asszony örült, hogy Rick így óvja. Ez is csak azt bizonyította, mennyire szereti őt. A férfi most már hevesen zihált, egyrészt a dühe, másrészt a gyors tempója miatt. Tina csak futva bírt lépést tartani vele.

– Á, hagyjuk! – Rick megállt, és mély levegőt vett. – Most nem bírok vásárolni. Túlságosan felhúzott ez az ügy.

– Rick, könyörgök, ne rontsd el ezt nekem! Hónapok óta várok erre.

A férfi az út túloldalán lévő vendéglőre mutatott.

– Nincs kedved beülni oda, inni egy kortyot és enni egy falatot?

Tina habozott. Tudta, hogy ez rossz ötlet, de borzasztóan meg akarta venni a babakocsit, még ma. Remélte, hogy Rick talán lenyugszik, ha szépen megebédelnek kettesben.

– Hát jó, de ne maradjunk sokáig.

A férfi rögtön felélénkült, és ismét megfogta a kezét.

– Szuper. Na, gyere!

Átszaladt az úton, mesterien kerülgetve az autókat, miközben maga után húzta Tinát.

Aznap este Rick a kanapén feküdt, pocsék hangulatban. Megint áramszünet volt, és a házaspár néma csöndben ült, gyertyákkal körülvéve. A vendéglőben ebédelni természetesen rossz ötletnek bizonyult. Tinának csak több korsó sör után sikerült visszacsalogatnia a férjét az utcára, de Rick agresszív és kötekedő hangulatban volt, végképp nem maradt semmi kedve babakocsit vásárolni. Az asszony azt javasolta, inkább buszozzanak haza, és Rick készségesen bele is egyezett, ám előbb még meglepte magát egy jó drága ajándékkal. Friss szerzeménye most a dobozában csücsült a nappali közepén, teljesen hasznavehetetlenül.

– Rohadt kormány! Mit képzelnek ezek magukról, hogy csak úgy kikapcsolják nálunk az áramot?

– Lefogadom, ha tudták volna, hogy pont ma veszel színes tévét, akkor a mi esetünkben kivételt tettek volna.

Tina forrt a dühtől. Egy színes tévé, az ég szerelmére! Mégis mi baj volt a régi, bérelt, fekete-fehér készülékükkel? Rick erre szórta el a babakocsira szánt pénzt. Az asszony tudta, hogy maradt még a Grand Nationalen nyert összegből, ám azt a férje olyan helyen tartotta, ahol ő nem férhetett hozzá. Felsóhajtott, és talpra kecmergett.

– Főzzek teát?

Rick hitetlenkedve meredt rá.

– Te most szórakozol velem?

Az asszony észbe kapott, és visszaült.

– Elfelejtettem.

– Itt ülünk a sötétben, és te elfelejtetted, hogy nincs áram?

– Kérlek, Rick, hagyjál. Nincs kedvem vitázni.

A férfi odahúzódott hozzá a kanapén, és a fülébe suttogott.

– Tudod, hogy nekem mihez volna kedvem?

Tinának egy pillanatra elállt a szívverése.

– Rick, könyörgök, nézz már rám! Nem látod, mekkora vagyok?

A férfi becsúsztatta a kezét a blúzába, és ügyetlenül megmarkolta a mellét.

– Azt látom, hogy ez mekkora lett.

Tina nyakát csókolgatta, aztán fájdalmasan a fülébe harapott. A nő feléje fordult, hogy megkérje, hagyja abba, ám Rick szája rátapadt az ajkára, és beléhatolt a nyelvével. Tina igyekezett ellazulni, nehogy magára vonja a férfi haragját, és sikerült nyugton maradnia, amikor Rick ráfeküdt.

Másnap megint volt áram, és Rick kipakolta a tévét a dobozából. Amikor bekapcsolta, a képernyőn valóságos színkavalkád áradt szét. Minden ember narancssárgán ragyogott, és Tina úgy gondolta, hogy a régi, fekete-fehér kép sokkal természetesebb volt. Rick azonban elégedett volt, és a gombokkal vacakolt, addig állítgatta a kontrasztot és a fényerősséget, amíg biztos nem lett abban, hogy tökéletes a kép.

Hátralépett, és új játékszerében gyönyörködött.

– Ezt nézd meg! – kiáltotta. – Milyen éles! Te, ez annyira jó, hogy ha westernfilmet nézek rajta, por fog menni a szemembe. – Nevetett a saját viccén, és egyre csak a három csatornát váltogatta. – Passzold már ide a tévéújságot, édes!

Tina felvette a karácsonyi különkiadást, ami pazar műsorokat ígért az ünnepekre: kabarét, zenés-táncos varietét, valamint fekete-fehér filmklasszikusokat. Tina nagyon is tisztában volt annak iróniájával, hogy az utóbbiakat az új, színes tévéjükön nézhetik. Odalökte az újságot Ricknek a padlón, aki lelkesen kapta fel. Észre sem vette, milyen rosszkedvű a felesége.

– Mit gondolsz, mikor mehetünk el megvenni a babakocsit? – vetette fel az asszony.

– Ugye, nem akarsz még mindig ezzel nyaggatni? Inkább dőljünk szépen hátra, és élvezzük ki az új tévénket. Majd a jövő héten elmegyünk babakocsit venni.

Tina a hasát dörgölte.

– Addigra talán megszületik a kicsi.

Rick felnézett a tévéújságból, ahogy megemésztette a hallottakat.

– A mindenségit! Igazad van. Akkor jobb lesz, ha kiélvezzük a szabadságunkat, amíg még lehet. Hozz már nekem egy italt, jó?

Pár nappal később Graham bement Tinához az adományboltba.

– Mikor pottyantod ki végre azt a gyerkőcöt? Már nem lehet sok hátra.

– Jó reggelt, Graham! A hónap végére vagyok kiírva – felelte Tina. – Már alig várom!

Az asszony a sarokban álló, viharvert babakocsit nézegette. Néhány héttel ezelőtt hagyták itt a boltban, és Tina akkor még szánta azt a szegény anyát, aki kénytelen lesz ezt megvenni, mert nem engedhet meg magának egy újat. Mostanra azonban beletörődött a ténybe, hogy ő maga lesz az, akinek ebbe az ósdi, ütött-kopott vacakba kell majd gyengéden belefektetnie oly régóta várt kisbabáját. Nekiállt kirámolni a babakocsiban tárolt könyveket. Graham odasietett hozzá.

– Hagyd csak, hadd segítsek! – Elvett tőle egy halom könyvet, és lerakta a pultra. – Amúgy meg minek pakolsz ki belőle? Csak nem meg akarja venni valaki? – Végighúzta az ujját a poros tetőn, majd grimaszt vágott a szakadt, piszkos belső láttán.

Tina zavarában elfordult, és kirakott a pultra még néhány könyvet.

– Ne! – szólt Graham. – Könyörgök, mondd, hogy nem neked lesz.

– Jaj, nem olyan vészes ez. Csak ki kell egy kicsit pucolni belül, és olyan lesz, mint újkorában.

– Azt hittem, elmentek venni egy újat.

Tina felhorkant.

– Úgy is volt. Hosszú történet, de a lényeg, hogy Rick végül inkább egy színes tévére költötte a pénzt.

Graham a fejét csóválta, és megragadta a pultot. A fogát csikorgatta, és mély levegőt vett. Az asszony finoman a vállára tette a kezét.

– Graham, ez nem a te problémád. Minden rendben, tényleg. A kicsinek amúgy sem sokáig lesz szüksége babakocsira, azt a tévét pedig hosszú évekig használhatjuk.

– Igazi szent vagy, Tina. Fogalmam sincs, hogy viseled el azt az alakot.

Tina vállat vont.

– Szeretem őt, Graham. Tudom, hogy minden okom megvolna gyűlölni őt, de mégsem bírom. Nem olyan vészes azóta, hogy a legutóbb… – Ösztönösen az arcához emelte a kezét.

– Mióta? Csak nem újra megütött, Tina?

Az asszony azonnal Rick védelmére kelt.

– Nem, persze, hogy nem. Minden rendben. Mindketten nagyon izgatottan várjuk a kisbabát.

Graham kétkedve hallgatta.

– Nézd, tudom, hogy jót akarsz, de muszáj boldogulnom Rickkel – erősködött Tina. – Nem akarom, hogy azt gondold, gyönge vagyok. Hidd el, tudom, mit csinálok. Tudod, egyedül nem nevelhetek föl egy gyereket, és biztos vagyok benne, hogy Rickből remek apa válik. Ha egyetlen másodpercre is megfordulna a fejemben, hogy árthat a babának, akkor hidd el nekem, azonnal otthagynám. Nem tudom, hova mennék, de nem kockáztatnám a gyermekem biztonságát. Muszáj bíznod bennem, Graham.

Tina a szokottnál korábban zárta be a boltot, és elindult haza, a babakocsi miatt kénytelen volt gyalog megtenni a hosszú utat. Zsebre dugta a bolt kulcsát, és ismét átkozta magát, amiért nem hozta magával a táskáját.

A babakocsi tényleg nem is volt olyan vészes. Még mindig egész jó volt a felfüggesztése, és a nagy kerekek felfogták a járda bukkanóit és repedéseit. A nő eltűnődött, vajon hány babát toltak már ebben a kocsiban régebbi tulajdonosai. Egyszeriben elöntötte az életerő, ahogy végigtolta az utcákon a babakocsit. Pár héten belül a saját kisbabáját tologatja majd benne, és elképzelte, ahogy idegenek kedvesen mosolyognak rá, és megkérdezik, nem vethetnének-e egy pillantást a kicsire. Ő pedig majd lehúzza a takarót, és megmutatja nekik a világ leggyönyörűbb kisbabáját. Rick büszkén járja majd körbe a buszpályaudvart a babakocsival, és az összes sofőr meg kalauz odacsődül, hogy megcsodálja imádnivaló gyermeküket. Természetesen mind egyet fognak érteni, hogy még soha nem láttak ilyen szép gyereket.

Miközben ezek a gondolatok és elképzelések jártak a fejében, Tina meglepetten vette észre, hogy már haza is ért az utcájukba. A babakocsit tolva nem is tűnt olyan hosszúnak az út. Az ajtó előtt hagyta a babakocsit, belépett az előszobába, és kiáltott a férjének:

– Gyere, nézd meg, mit hoztam!

Levette a kabátját, és felakasztotta a pecekre.

– Rick? Hol vagy?

Bement a konyhába. A férfi az ablaknál állt, kibámult az udvarra.

– Hát itt vagy! Nem hallottad, hogy megjöttem? Szereztem babakocsit. Használt ugyan, de könnyű tolni, és ha kitakarítom egy kicsit… – A torkán akadt a szó, amint Rick feléje fordult.

A férfi arca elborult a dühtől, csak úgy áradt belőle a harag. Volt valami a kezében, egy darab papír, amit Tina azonnal felismert.

– Fájt a fejem – kezdte lassan, és küszködve igyekezett uralkodni a dühén. – A szekrényben nem találtam gyógyszert, aztán észrevettem a konyhaasztalon a táskádat. Abban sem volt gyógyszer, viszont ezt találtam. – Feltartotta Billy levelét, és Tina gyomra görcsbe rándult a rettegéstől. – Nos, Christina – hangsúlyozta a férfi a teljes nevét –, mégis mikor akartál szólni nekem Billyről?

Az asszony kétségbeesett.

– Istenem, Rick, teljesen félreérted. Az a levél nem nekem szól. Nézd meg a dátumot, az ég szerelmére!

A férje azonban mintha meg sem hallotta volna. Rávetette magát, és megragadta hosszú, sötét haját. Tina rémülten sikoltott fel, ám Rick vadul pofon vágta, majd ökölbe szorította a kezét, és belevágta a nő kikerekedő hasába. Az asszony felhördült, és összegörnyedt a fájdalomtól, majd a földre zuhant. Legutoljára Billy Stirling elhalványult fényképét látta, ami lehullott mellé a padlóra.

– Teljesen félreérted – ismételgette Tina. De már nem volt a konyhában, aki meghallgassa.

A nő hallotta, ahogy becsapódik a bejárati ajtó, és megpróbált talpra vergődni. Ekkor melegséget érzett a lába között.

– A baba – suttogta. Aztán elájult.