25.

Tina szórakozottan lóbálta a lábát betegágya szélén. Már majdnem egy hete volt kórházban, és a férje még mindig nem jelentkezett. Graham párszor járt az otthonukban, alapvetően azért, hogy kitakarítson a konyhában és megszabaduljon a két babakocsitól, de Ricknek színét sem látta. Tina végül felhívta Mollyt, ám ő sem hallott a férfi felől. Az anyósát teljesen összetörte unokája elvesztése, és majd megőrült az aggodalomtól, amiért Rick eltűnt.

– Az én Rickymből csodás apa lett volna! – zokogott a telefonba.

Most óvatos kopogás hallatszott, majd Graham dugta be a fejét az ajtón.

– Kész vagy, kedvesem?

Tina felállt, és fogta kis táskáját. Egy pillanatra megingott, de szerencsére Graham elkapta a könyökét.

– Vigyázz, csak szép lassan. Tessék, elhoztam a kabátodat. Meg lehet fagyni odakint.

Tina felvette a vastag télikabátot. Valahogy furcsának érezte, de nem tudott rájönni, miért. Aztán rádöbbent az okára. Végig be tudta gombolni magán a kabátot. Amikor legutóbb viselte, kilenc hónapos terhes volt. Megremegett az alsó ajka, úgyhogy erősen ráharapott.

– Jól vagy? – kérdezte Graham.

– Mégis mit gondolsz? – vágott vissza elcsigázottan.

– Ne haragudj, buta kérdés volt.

– Nem, te ne haragudj, Graham, de kérlek, ne kérdezgess folyton, hogy jól vagyok-e.

– Ahogy akarod – mondta a férfi. – Figyelj, miért nem maradsz egy időre velem meg Sheilával? Nem tetszik nekem a gondolat, hogy egyedül legyél abban a házban. És mi lesz, ha Rick visszajön?

– Mi lenne? Úgyis beszélnem kell vele. El kell intéznünk néhány dolgot.

– Majd én elintézek neked mindent. Soha többé nem kell találkoznod vele. Azok után, amit tett…

Tina feltartotta a kezét.

– Van valami, amit muszáj megmondanom neki, Graham. Amit már rég meg kellett volna mondanom.

A férfi a hangneméből tudta, hogy semmi értelme tovább vitatkozni ezen.

Amikor hazaértek, Tina meghökkent, milyen meghittnek tűnik az otthona. Graham a ház minden zugát kitakarította, és még egy kis karácsonyfát is felállított a nappaliban. A nő lerogyott a kanapéra, és küszködve próbálta lehúzni a csizmáját.

– Hagyd, majd én – mondta Graham. Segített neki levenni a lábbelit, aztán lerakta a padlóra a kanapé elé. – Kérsz teát?

– Az nagyon jólesne, köszönöm.

Graham néhány perccel később behozta a teát és még valamit.

– Ezt találtam. – Átnyújtotta neki Billy levelét.

Tina elvette a lapot, és látta, milyen gyűrött. Ahogy kisimította, észrevette az írást a hátán. Egyetlen szó. Rick úgy gondolta, az asszony nem érdemel többet mindössze egyetlen szónál az ő gyermeteg macskakaparásával.

A nő a szót bámulta, és hosszú ideig tartott, mire megszólalt:

– Rick itt járt – mondta tömören.

Graham és Tina némán üldögéltek egymás mellett a kanapén, ám ez sokkal inkább kellemes volt, mint kínos. A férfi a tolla végét rágcsálta, miközben a keresztrejtvényen törte a fejét, az asszony pedig egy női magazint lapozgatott szórakozottan. Volt benne recept csillag alakú karácsonyi süteményhez, útmutató, hogyan készíthet az ember ünnepi dekorációt vécépapír-gurigából, valamint segítőkész tanácsadás az utolsó pillanatra halasztott ajándékvásárláshoz. Tina a padlóra ejtette a magazint. A maga részéről úgy gondolta, hogy idén elmarad a karácsony, és ezen egy újság ünnepi különszáma nem tudott változtatni. Kedves volt Grahamtől, hogy felállította a fát, és Tina tudta, hogy a férfi csak jót akart, de legszívesebben akkor is a földre döntötte volna a fenyőt, és összetaposta volna az olcsó kis díszeket. Egyszeriben nem akart mást, csak egyedül lenni. Grahamhez fordult:

– Nem gondolod, hogy ideje volna hazamenned Sheilához? – A karácsonyfán tündökölt a fényfüzér, az elektromos kandalló jó melegen izzott. – Most már jól megvagyok itt, tényleg. Csodálatos barát vagy, Graham, komolyan mondom, de most már a saját életeddel is törődnöd kéne. Előbb-utóbb haza kell menned.

– Nagyon sok mindenen mentél keresztül, Tina. Én csak biztos akarok lenni benne, hogy jól vagy. Tudom, hogy fontoskodó vén szamár vagyok, de aggódom, hogy Rick vissza fog jönni.

– Nem fog. Le merném fogadni, hogy egy időre meghúzza magát valahol. Túlságosan szégyelli magát ahhoz, hogy ide merje dugni a képét.

Mindketten megdermedtek, ahogy hangosan megszólalt a csengő. Egymásra bámultak, egyikük sem mert megmozdulni. Tina reagált elsőként.

– Majd én kinyitom – kezdett talpra kászálódni.

– Azt már nem! – mondta Graham, és finoman visszanyomta a kanapéra.

A bejárati ajtóhoz érve kinézett a kis ablakon, ám a tejüvegen át nem látta, ki áll odakint. Felrakta a láncot, és résnyire nyitotta az ajtót.

Egy igen csinos, vörös hajú nőt pillantott meg, kezében kockás konyharuhába tekert edénnyel.

– Ó, helló. Tinához jöttem.

Igazán barátságosnak tűnt, így Graham levette a láncot, és beinvitálta.

– És ön kicsoda?

– Linda vagyok. Tina munkahelyéről. Itthon van?

Belesett a nappaliba, épp, ahogy Tina odanézett.

– Linda! Egek, gyere csak be! Köszönöm, hogy eljöttél.

A két nő szeretetteljesen összeölelkezett, aztán Linda megfogta Tina mindkét kezét, és végigmérte a barátnőjét.

– Hogy érzed magad? Tudom, hogy hülye kérdés, de fogalmam sincs, mi mást mondhatnék. Az ilyen helyzetekben teljesen hasznavehetetlen vagyok.

Tina elmosolyodott.

– Nem kell mondanod semmit. Bőven elég az, hogy itt vagy.

Graham megköszörülte a torkát.

– Mit csináljak ezzel? – Félszegen álldogált, kezében az edénnyel.

– Ó, egyelőre vigye csak be a konyhába, legyen szíves! – kérte Linda. Tinához fordult. – Luxus rakott halat sütöttem vacsorára. – Benyúlt nagy táskájába, és előhúzott egy üveg bort. – Ezt meg tegye be a hűtőbe, jó?

Tina le volt nyűgözve.

– Te rakott halat csináltál?

– Luxus rakott halat – helyesbített Linda.

– Mitől olyan luxus?

– Attól, hogy garnélarák is van benne.

Tina mintha egy örökkévalóság óta most először nevette volna el magát.

Graham visszajött a nappaliba.

– Hát, hölgyeim, biztos bőven van megbeszélnivalójuk. Én most már megyek. – Elindult kifelé.

– Várj! – szólt Tina. Átkarolta a férfit, és a mellkasára hajtotta a fejét. – Tudod, hogy nélküled nem bírtam volna ki mindezt.

Graham lehajolt, és puszit nyomott a feje búbjára.

– Rám mindig számíthatsz, Tina. Hívj, ha szükséged van bármire, de tényleg, akármire.

A nő hálásan nézett fel rá.

– Köszönöm. Úgy lesz.

Miután megették a luxus rakott halat és megittak fél üveg bort, Tina olyan jól érezte magát, mint már hosszú ideje nem. Maga alá húzta a lábát, és a mellkasához szorított egy bolyhos párnát. Linda mindig üdítően hatott rá, és bármilyen helyzetben jobb kedvre tudta deríteni. Épp volt idejük felmelegíteni a rakott halat, mielőtt ismét elment az áram, így most gyertyafénynél üldögéltek a nappaliban.

– Szerinted hol lehet? – kockáztatta meg a kérdést Linda.

Tina körbelögybölte a bort a poharában.

– Őszintén szólva fogalmam sincs. Nem igazán akadnak jó barátai, és az anyja sem hallott felőle. Valószínűleg részegen kóvályog egyik kocsmából a másikba. – Habozott pár másodpercig, mielőtt hozzátette: – Hálás vagyok neked.

– Miért? – kérdezte Linda.

– Amiért nem közölted velem, hogy te előre megmondtad.

– Hát, nem állítom, hogy még csak nem is gondoltam ilyet, de eszem ágában se volna az orrod alá dörgölni.

Tinát aznap este másodszorra riasztotta meg a csendet megtörő ajtócsengő.

– Ez meg ki lehet? – kérdezte Linda. Észrevette, hogy Tina fel akar kelni. – Ne, majd én kinyitom.

Pillanatokkal később két rendőrtiszt kíséretében tért vissza. Tinának bizsergett a tarkója, ahogy felállt, és szembenézett velük.

– Mrs. Craig? – kérdezte az egyikük idegesen.

– Igen, én vagyok. Mit tehetek önökért? – Igyekezett nyugalmat erőltetni a hangjára.

A másik rendőr átvette a szót.

– Sajnos rossz hírt kell közölnünk. A férjét, Richard Craiget… Nos, holtan találták.

Tina még döbbenetében is megsajnálta a fiatal rendőrt, amiért ilyen hírt kell átadnia.

– Holtan?

– Igen. Őszinte részvétem, Mrs. Craig.

– Holtan? – ismételte Tina. – Mármint, hogyan? Hol? – Linda átkarolta.

A rendőrtiszt megköszörülte a torkát, és lepillantott a noteszára.

– Egy kutyáját sétáltató férfi talált rá, a hajócsatorna melletti vontatóúton.

Tina a barátnőjébe kapaszkodott, alig állt a lábán.

– Nem értem. Hogy halhatott meg?

A két rendőr egymásra nézett, aztán ismét az első szólalt meg.

– Természetesen lesz boncolás, de egyelőre minden jel arra mutat, hogy belefulladt a saját hányásába.

Tina szinte nevetve horkant fel.

– Mármint részeg volt? Azért találták a csatorna mellett, mert halálra itta magát?

A rendőr feszengő pillantást váltott a kollégájával.

– Nos, ezt egyelőre még senki sem állítja.

Miután a rendőrök elmentek, Linda átvette az irányítást.

– Hozok neked egy pohár whiskyt. Borzasztó sokk ért.

Tina érzékelte a helyzetben az iróniát. Kábán vette át barátnőjétől a poharat, és az ajkához emelte. Az ital szaga rengeteg fájdalmas emléket idézett fel.

– Úgy érzem, Rick még halálában is meglopott, Linda. Mindennél jobban vágytam rá, hogy még egyszer láthassam. Muszáj lett volna viszontlátnom, de most mégis az övé az utolsó szó, és nekem esélyem sem volt megmondani neki…

A mosogatóba vágta a whiskyspoharat, ami szilánkokra tört, Linda pedig riadtan ugrott hátra. Tina most már zokogott, egész teste rázkódott, miközben a falnak dőlt, majd lerogyott a padlóra. A fogát csikorgatta, és szinte köpte a szavakat:

– Esélyem sem volt megmondani neki, mennyire gyűlölöm!