Daisy csalódottan és meglepetten hallotta, hogy Bobbie-nak tudomása volt az öccse viszonyáról Grace-szel. Pillanatnyilag viszont sokkal jobban aggódott Sebastian miatt. A sarokból nem láthatta az arcát, de a hangja riasztóan zaklatott volt.
Megkönnyebbült, amikor Alec végre azt mondta: – Köszönöm az együttműködést, Mr. Parslow. Egyelőre ez minden, bár később föl kell vennünk a hivatalos tanúvallomását, és lehet, hogy további kérdéseim is lesznek.
Daisy gyorsan odament hozzá.
– Sebastian, úgy fest, mintha most nagy szüksége lenne egy szíverősítőre. Csöngessek Moodynak? – A vállára tette a kezét, miközben a férfi felállt.
Sebastian némán megrázta a fejét, és sikerült kipréselnie egy kényszeredett mosolyt. – Nem, köszönöm. Jól vagyok. Csak annyira sokkolt az egész. Őszintén szólva, megfeledkeztem róla, hogy itt van. Attól tartok, én is megdöbbentettem önt.
– Egyáltalán nem – mondta kedvesen Daisy. – Hála istennek, nem vagyok egy sótlan viktoriánus kisasszony.
Alec nevető szemmel nézett rá.
– Szeretnék pár szót váltani önnel a tetem megtalálásáról, Miss Dalrymple – mondta.
– Természetesen. Maradjon itt, Sebastian, és ne tegye el a játékot. Most tényleg én fogok nyerni. Bemenjünk a könyvtárba, főfelügyelő?
– Ben a könyvtárban van – Ben Goodman, az apám titkára –, leveleket ír az anyámnak.
– Az tökéletesen megfelel – mondta Alec. – Mivel a család többi tagja nincs itt, legalább most rögtön beszélhetek vele is.
– Bennel? – Sebastian arcából még a maradék szín is kifutott. – De, ugye, nem mond el neki mindent, amit most hallott tőlem?
Alec felvonta félelmetes szemöldökét.
– Nem hinném. Az én dolgom az, hogy összegyűjtsem az információt, és nem az, hogy terjesszem. Miss Dalrymple? – Kinyitotta az ajtót, és tartotta Daisynek, aztán határozott mozdulattal bezárta, és bementek a hosszú terembe. Lassan sétáltak tovább a könyvtár felé.
– Tudtam – szólalt meg Daisy –, bár arra nem számítottam, hogy ilyen gyorsan beadja a derekát, és beismeri.
– Teljesen megdöbbentett, hogy nem döbbent meg. Látom, nemigen kedveli Rossetti művét, Az üdvözült lányt.
– Valamennyi borzalmas szentimentális ostobaság között, amit az iskolában tanultunk, ez vitte a pálmát. – Daisy remélte, hogy Michael nem horgasztotta le a fejét valahol a mennyben, és nem pityergett azért, hogy ő csatlakozzon hozzá. Nem, ő nem volt olyan. Bizonyára megtalálja a módját, hogy hasznossá tegye magát, és hosszú, boldog életet kíván neki.
– Én magam is eléggé megdöbbentem – mondta Alec. – Figyelmeztethetett volna Parslow küllemére.
– Eléggé eltátotta a száját, amikor bejött – kuncogott Daisy. – De nem hiszem, hogy észrevette. Egyáltalán nem hiú.
– Más járhatott a fejében, amikor meghallotta, hogy egy rendőr jelentkezik be. Arra sem figyelmeztetett, hogy remeg, mint a kocsonya.
– Ó, nem olyan rossz, bár nyuszibb volt, mint gondoltam. Azt viszont mondtam, hogy engedi Lady Valeriának, hogy uralkodjon fölötte.
– Ezzel így van a fél vidék.
– És azt sem említette, hogy Bobbie megpróbálja megóvni. És Ben is.
– Lehet, hogy azt hiszi, Goodman nem tud a viszonyáról Grace-szel?
Daisy összevonta a szemöldökét.
– Nem tudom, hogy hihetné. Ben olyan kényes volt rá, hogy ő közölje Grace halálhírét. Gondolom, inkább azt nem akarta, hogy Ben megtudja, milyen undorító módon próbálta a lány kényszeríteni, és hogy Bobbie-hoz szaladt segítségért, és még az anyját is beavatta. Barátok ugyan, de Ben mégiscsak az apja alkalmazottja.
– Ez igaz. Miss Parslow vagy Lady Valeria megölhette Grace-t?
– Fizikailag igen. Ami a jellemüket illeti… – Daisy elfintorodott. – Nos, normális esetben nem, de Sebastian kedvéért… nem is tudom, Alec. Talán. Itt a könyvtár – mondta megkönnyebbülve.
– Van valami, amit nem mondott el Goodmanről?
– Említettem, hogy sántít egy háborús sérülés miatt? Gázmérgezést is kapott. Ó, és a háború előtt ógörög tudós volt, tanár Oxfordban. Talán figyelmeztetnem kellene rá – tette hozzá tréfálkozva –, hogy kifejezetten jelentéktelen, legalábbis amíg el nem mosolyodik, de semmi esetre sem olyan könnyű préda, mint Sebastian.
Alec elmosolyodott.
– Köszönöm a figyelmeztetést. Még egy pillanat, mielőtt bemennénk. Titokban akarja tartani, hogy korábbról ismerjük egymást?
– Nem, az szörnyen rossz lenne. Te jó ég, nem mondtuk el Sebastiannek, ugye? Majd később elmagyarázom neki.
– Bízza rám – mondta határozottan Alec, és megragadta a kilincset.
– Várjon! Ha megtudják, akkor az eddiginél is nehezebb lesz itt maradnom. Későbbre halasztottam, hogy megnézzem Sir Reginald tejgazdaságát, de ezt nem használhatom örökké kifogásnak.
– Jobban szeretném, ha kimaradna ebből.
Daisy megbotránkozva meredt rá.
– Hogy mondhat ilyet, amikor én hívtam ide, és gyakorlatilag mindent tőlem tud az esetről?
– Másképpen fogalmazva, maga kevert bele ebbe a zűrbe; mindazonáltal kötelességemnek érzem, hogy óvjam a biztonságát.
– Komolyan azt hiszi, nem vagyok biztonságban? – kérdezte Daisy elbizonytalanodva.
Alec sóhajtozva beadta a derekát.
– Nem, most, hogy itt vagyok és tudok minden lépéséről, valószínűleg tökéletes biztonságban van, amíg megtartja az ígéretét, és nem avatkozik bele. Arra kérem őket, hogy – magát is beleértve – senki se hagyja el a környéket. Még Lady Valeriáról sem feltételezem, hogy egy kíséret nélküli fiatal hölgytől elvárná, hogy a fogadóban húzza meg magát.
Daisy dühbe gurult.
– Én nagyon jól elvagyok a… A fene egye meg, maga vadember, persze hogy nem akarok a fogadóban maradni. Maga és Phillip között teljesen kimaradnék mindenből. Itt maradok, amíg ki nem hajítanak.
Kinyitotta a könyvtár ajtaját, és bevonult.
A szerény könyvtár a ház többi részéhez hasonlóan alacsony mennyezetű volt, és csak az egyik falat borították be a könyvespolcok. Sir Reginald ősei szemmel láthatólag nem voltak túl kifinomultak intellektuálisan.
Ben a bőrrel bevont íróasztalnál ült, rendezett papírhalmok vették körül. Amikor a szobába léptek, fölnézett.
– Miss Dalrymple – mondta, és felállt. Idegen társaságban nem nevezte Daisynek. – Segíthetek valamiben?
– Nem nekem. Az úr Fletcher detektív-főfelügyelő a Scotland Yardtól. Mindkettőnknek szeretne néhány kérdést föltenni Grace megtalálásával kapcsolatban. Én nem hiszem, hogy Owen ölte meg – tette hozzá rendületlenül –, ezért fölhívtam. Akkor ismertem meg, amikor egy másik ügyön dolgozott.
Ben bólintott, és rácsavarta a kupakot a töltőtollra.
– És is nehezen hiszem, hogy Owen tette volna – ismerte be. – Húzzon ide egy széket, és foglaljon helyet.
Alec odavitt Daisynek egy Windsor-széket, és magának is hozott egyet. Egy pillanatra kezét a szék háttámláján nyugtatva megállt.
– A helyemre szeretne ülni, főfelügyelő? – érdeklődött figyelmesen Ben, és halványan elmosolyodott.
– Nem – mondta Alec széles mosollyal. – Csak furcsa, hogy az íróasztal másik oldalán vagyok. De azért nem kell helyet cserélnünk. – Leült.
Sokkal részletesebben mondatta el Bennel és Daisyvel a kedd reggel eseményeit, mint Dunnett felügyelő és Shaw őrmester. Daisy szerint ennek ellenére nem tudtak meg semmi újat, ami lényeges lett volna. Amikor odáig értek, ahol Dunnett elengedte Bent a télikertből, Alec megszólalt.
– Azt hiszem, valamikor szemügyre kell vennem a helyszínt. – Undorral bámult ki az ablakon. Eső verte a rombusz alakú üvegtáblákat. – Apropó, köszönöm, hogy fényképeket készített.
– Megtudott belőlük valamit? – kérdezte Ben.
– Nem igazán – közölte őszintén Alec.
– Nem hinném, hogy többet tud meg, ha megnézi a helyszínt. Lady Valeria abban a pillanatban feltöltette az árkot, és beültette, amikor Bunkó felügyelő kitette a lábát. Elnézést a nyelvbotlásért, főfelügyelő, de nem tőlem származik. Ez nem jelenti azt, hogy nem tisztelem a rendőrséget – úgy általában.
– Biztos vagyok benne – mondta szárazon Alec.
Daisy fontolóra vette, hogy elmondja nekik, hogyan becézte Shaw őrmester a feljebbvalóját, de úgy döntött, talán bajba keverné a derék rendőrt. Különben is, Alec a legutóbbi pár kérdését Benhez intézte, és pillanatnyilag a teljes figyelme felé irányult. Bármelyik pillanatban továbbléphetett valami sokkal érdekesebb kérdésre. Ha Daisy elvonja a figyelmét, esetleg megkéri, hogy menjen ki. Ha viszont sikerül csöndben maradnia és láthatatlanná válnia, akkor inkább hagyja, hogy maradjon, mint hogy megzavarja az összhangot Bennel.
Biztos volt benne, hogy kedvelik egymást, de Alec nem hagyja, hogy a rokonszenv veszélyeztesse a nyomozást.
– Lehet, hogy újra fölásatom a virágágyást – folytatta Alec –, vagy talán az egész kertet, de ez még várhat. Az elásott nyom nem megy sehová. Most pedig térjünk vissza az éjszakára, amikor Grace Mosst megölték, vagyis december 13-ára. Meg tudja mondani, mit csinált aznap este, Mr. Goodman? Csak rutinkérdés.
– Történetesen nagyon is jól emlékszem arra az estére. Lady Valeria váratlanul megváltoztatta az ő és Mr. Parslow indulási idejét Antibes-ba, és ebéd után nagy halom utasítást adott a munkáról, amit a távollétében el kell végeznünk.
– Ön Sir Reginald titkára?
– Sir Reginald titkárának vettek föl. A tejgazdaság adminisztrációjáról kellett gondoskodnom. Másrészt viszont Lady Valeria egy tucat vagy még több bizottságban elnököl, és mindegyik kiterjedt levelezést folytat, rengeteg feljegyzést és teendőt igényel stb. A háztartás könyvelését is én végzem; vagyis kifizetem a személyzetet, az iparosokat és kereskedőket.
– Értem. Csak hogy tisztázzuk. Tehát az egész estét Lady Valeria társaságában töltötte?
Daisy csalódott volt. Egyrészt örült, hogy Bennek van alibije, nem mintha tényleg szüksége lett volna rá, másrészt viszont sajnálta, hogy egyúttal Lady Valeriát is tisztázták. Pedig magában már gonosztevőt csinált belőle.
Ben folytatta.
– Nem, nem az egész estét. Úgy tíz óra tájban, talán egy kicsit korábban, otthagyott, hogy befejezzek neki néhány apróságot, amit reggel aláírhat. Tizenegykor úgy döntöttem, hogy elég volt, és aludni térek, bár emiatt reggel korán kellett kelnem, hogy mindent befejezzek, mielőtt lejön.
– Egyedül volt – idebenn – tíz és tizenegy között?
– Igen.
Alec följegyzett valamit.
– Találkozott valaki mással aznap este?
– Nyolctól nyolc negyvenötig az egész család ott volt a vacsoránál. Aztán háromnegyed tizenkettőig csak Lady Valeriával beszéltem.
– Még ébren volt?
– Hosszú, forró fürdőt vettem. – Kényszeredetten elmosolyodott. – A rossz lábam eléggé rendetlenkedett, úgy fájt, hogy csillagokat láttam.
– A háború? Hol szerezte?
– Somme-nál. Járt arra?
– Rengeteg időt töltöttem fölötte a levegőben. Légi felderítő voltam.
– Nos, a földön nem volt valami mulatságos – vagyis inkább a földben –, de nem tudott volna annyit fizetni, hogy fölmenjek egy ilyen ponyvából és zongorahuzalból összeeszkábált szerkentyűn.
– Voltak érdekes pillanatok – ismerte be Alec. – De attól tartok, vissza kell térnünk az ügyünkhöz. Kivel találkozott háromnegyed tizenkettőkor?
– Az ifjú Parslow bejött a szobámba – mondta Ben nyugodtan, de csipetnyit óvatosan, gondolta Daisy. – Könyörgött Lady Valeriának – távolról sem első alkalommal –, hogy engem is vigyenek magukkal Dél-Franciaországba. Emberpróbálónak találom az angol teleket, és ő egy kedves fiú. Bejött, hogy elmondja, az anyja még mindig hallani sem akar róla.
Nem szívesen leplezte le magát mint a jótékonyság tárgyát, illetve a megkísérelt jótékonyságét, állapította meg Daisy. Sebastian pedig elég érzékeny, hogy ezt észrevegye, és megtartsa magának, még akkor is, ha emiatt hazudnia kellett a rendőrségnek. Gondoskodnia kell róla, hogy Alec megértse.
– Sokáig volt itt Parslow?
– Csak pár percet. Bárcsak azt mondhatnám, azzal töltöttük az éjszakát… hogy együtt kártyáztunk. Nem tudom, melyik időszak érdekli, főfelügyelő?
– Még magam sem tudom pontosan, de reméljük, le tudjuk szűkíteni. Nyolc hét alatt az emlékek megfakulnak és a bizonyítékok eltűnnek. – Alec végigsimította a kezével hullámos fekete haját, amely elsőként tetszett meg rajta Daisynek. – Hogyan írná le Parslow lelkiállapotát, amikor a szobájába jött?
Most határozottan óvatosabb volt. – Lady Valeria hajthatatlansága egy kicsit felzaklatta.
– Feldúlt volt?
– Nem mennék ilyen messzire. Inkább kissé nyugtalan. Talán az „ingerült” a legtalálóbb szó rá. Azt javasoltam, igyon egy whiskyt, hogy megnyugodjon, mielőtt aludni megy.
– Nem tudja, megfogadta a tanácsát?
– Fogalmam sincs. Az én helyzetem a családban nem olyan, hogy szokásom volna csöngetni a személyzetnek, és a szobámba hívni őket. Ha ő megtette, akkor előbb visszament a szobájába. De addigra megnyugtattam.
– Eltekintve a csalódottságától amiatt, hogy nem tudta meggyőzni az anyját, hogy magát is meghívják, örült neki, hogy reggel elmennek?
Ben tétovázott.
– Nyilván. Az élete általában elég bezárt, szűk keretek közé szorított és korlátozott. Még a városba is csak ritkán megy be. Az évenkénti látogatás a Riviérára bizonyos szinten menekülés.
– Tud más okot is, amiért különösen örülhetett, amiért elhagyja Occles Hallt?
– Főfelügyelő – mondta Ben lassan. – Kérem, ne játszadozzon velem. Biztos vagyok benne, hogy tudja, ahogy én is, és ahogyan akkor is tudtam Sebastian viszonyáról Grace Moss-szal.
– Én nem játszadozom – biztosította szelíden Alec. – Mr. Parslow kért meg rá, hogy ne fecsegjük ki magának a titkát.
Ben tanácstalannak tűnt.
– Akkor fogalmam sincs arról, mit mondhatott magának, de én tudtam, hogy úgy érzi, a helyzete tarthatatlanná vált, és kifejezetten megkönnyebbült, hogy elmehet.
– Maga már a nyomozás előtt tudta, hogy Grace terhes volt?
– N… nem. – Egy pillanatra idősebbnek, fáradtnak és betegnek tűnt, aztán összeszedte magát. – Csak azt, hogy alig várta, hogy szakítson vele. Azt javasoltam, találjon valami ürügyet, és kérje meg Lady Valeriát, hogy mondjon fel a lánynak, de Sebastian rettegett, hogy az anyja tudomást szerez a viszonyról. Ráadásul – tette hozzá gúnyosan –, bármit tett is Grace, kiváló szobalány volt, akit még Lady Valeria sem engedett volna el egykönnyen.
– Őlédisége nem tudott a viszonyról?
– Sebastian úgy gondolta. Én azt hiszem, nem, de természetesen nem tudhatom biztosan.
– Úgy tűnik, Mr. Parslow nagyon megbízott magában, Mr. Goodman.
– Nyilván nagyon sok mindent megtudott a családról, főfelügyelő – mondta csípősen Ben. – Ilyen körülmények között ez meglepi?
– Talán nem – ismerte be Alec.
A továbbiakban föltett pár kérdést Sir Reginaldról. Ben szemlátomást szeretetteljes gyöngédséggel tekintett névleges munkaadójára, amibe némi tisztelet is keveredett a választott szakmájában elért hozzáértése miatt, és egy csipetnyi bosszúság, amiért képtelen megfékezni a feleségét.
Daisy kételkedett benne, hogy Sir Reginaldnak, a jóindulatú, ám nemtörődöm apának a leghalványabb sejtése is lett volna róla, mi folyik a házában.
– Jobb, ha legközelebb őt keresem fel – mondta Alec –, mivel a ház úrnői nincsenek itthon. Hogy jutok a tejgazdaságba?
– Mehet kocsival – mondta Ben –, de akkor meg kell kerülnie az egész parkot. Gyalog sokkal gyorsabb, ha nem zavarja az eső. Alig fél mérföld – épp annyira van messze, hogy a zaj meg a szag ne zavarja őlédiségét. Ha nem hozott esernyőt, kérjen egyet Moodytól. – Elmagyarázta, hogy találják meg a gyalogösvényt, amelyet Sir Reginald naponta többször megjárt.
– Köszönöm a segítséget, Mr. Goodman. – Alec felállt. – Visszaadjuk a papírmunkának. Bárcsak Londonba küldhetném, hogy az enyémet végezze.
Daisy Benre mosolygott, aztán ő és Alec együtt hagyta el a könyvtárt.
– Tíz Parslow-val felér – jegyezte meg Alec, miközben visszatértek a hosszú terembe. – Kár, hogy Lady Valeria nem vitte el délre. Kicsit betegesnek tűnik.
– Amikor megismertem, egész jól volt – mondta Daisy. – Azt hiszem, a holttest látványa fölidézte benne a háborús emlékeket.
– Igen, tényleg jobb, hogy odafönt voltam a papundekli és zongorahúr papírsárkányomban. Ó, itt vannak a fényképei – az árokban heverő hulla nélkül.
– Köszönöm. Mennyivel tartozom értük?
– A Scotland Yard vendége volt.
– Csodás! – Daisy visszatért az esetre. – Örülök, hogy nem Ben tette.
Alec felvonta busa szemöldökét.
– Valóban nem?
– Először is, nem hiszem, hogy elég erős hozzá.
– Nem igényel hatalmas erőt betörni egy koponyát a megfelelő eszközzel. Ami az ásást illeti, a kétségbeesés erőt ad, és bárki tette, kétségbeesetten igyekezett elrejteni a testet.
– De neki nem volt indítéka.
– Még találhatunk.
– Nem kellett volna megmutatnia a télikertet, és nem kellett volna arra kérnie Owent, hogy ő mutassa meg, amikor telefonon keresték.
– Ez nem túl meggyőző bizonyíték… Szent isten!
– Maga ott! – A sárga szalonból bíborszínű esőköpenybe csomagolt forgószél tört elő, és feléjük viharzott. – Maga! Treacher felügyelő, vagy hogy nevezi magát.
– Fletcher detektív-főfelügyelő, asszonyom, a bűnügyi nyomozó hatóságtól. – Annak ellenére, ahogy először látta Lady Valeriát, Alec nyugodtan beszélt. Daisy úgy döntött, rá itt nincs szükség, így oldalra lépett, és úgy tett, mintha egy arcképet nézegetne a falon. A világ minden kincséért sem távozott volna.
– Mi a jó francot keres itt, Fester! – harsogta Lady Valeria, a szeme szikrát szórt dühtől eltorzult arcában. – Az engedélyem nélkül beoson a házamba a távollétemben? Ez bűncselekmény, bűnügyi nyomozó hatóság ide vagy oda.
– Az inasa engedett be, Lady Valeria. Beszéltem a fiával, aki, gondolom, nem kiskorú.
– Ügyvéd jelenléte nélkül!
– Nincs szó vádemelésről – mondta Alec szelíden –, legalábbis jelen pillanatban.
– Vádemelés – ilyesmire nem is gondoltam!
– De ha kapcsolatba szeretne lépni az ügyvédjével…
– Persze hogy nem! Az a gyáva megalkuvó úgyis csak azt tanácsolná, hogy működjek együtt a rendőrséggel, amit nekem eszem ágában sincs megtenni. A jelenléte a házamban abszolúte megengedhetetlen. Kérem, azonnal távozzon!
– Jobb szeretném, ha nem lennék kénytelen arra kérni, hogy egy kihallgatás erejéig kísérjen el a rendőrségre, asszonyom. Bizonyos dolgok fölkeltették a figyelmünket, és…
– Híresztelések! Pletykák! Mióta foglalkozik a becses rendőrség a pletykálkodással?
– Ó, ősidőktől fogva, asszonyom. Különben hogy jöhetnénk rá, mi folyik? De ebben az esetben Mr. Parslow megerősítette, hogy… bensőséges kapcsolatban állt Grace Moss-szal. Nem várhatja tőlem, hogy ezt figyelmen kívül hagyjam.
Lady Valeria őszinte kedélyeskedéssel kísérletezett.
– A fiatal úriemberek mindig is elcsábították a cselédlányokat, felügyelő. Ez aligha kiált rendőrségi nyomozás után.
– Ha a szolgálólány gyilkosság áldozatául esik, asszonyom, akkor minden bizonnyal mégis. De továbbmegyek. Amikor a fiatal úriember beismeri, hogy a lány házassági ígéretet csikart ki tőle, amit esze ágában sem volt teljesíteni; amikor bevallja, hogy…
A kedélyesség eltűnt.
– Hogy merészeli!
– Amikor bevallja, hogy elmondta a nővérének és az anyjának szorult helyzetét, és azt állítja, felajánlották, hogy megoldják…
– Terrorizálta szegény fiamat, ezért agyalta ki ezeket a nevetséges históriákat! Maga szemmel láthatólag azt hiszi, hogy úgy bánhat velem és a családommal, mint valami söpredékkel, és hamis vallomásokat kényszerít ki, csak hogy megoldja az ügyet. Ki fogom dobatni a testülettől, amiért tiszteletre méltó embereket fenyeget. Ha nem tesz le nyomban erről az ostobaságról, felhívom a főnökét a Scotland Yardnál.
Alec válasza udvariasan közönyös volt.
– Csak tessék, hölgyem.
Daisy nem tudta türtőztetni a haragját, pedig minden tőle telhetőt megtett, hogy elfojtsa, mert tudta, nem fogja lenyűgözni Lady Valeriát. Csatlakozott hozzájuk, és kedvesen közölte: – Én a maga helyében nem vesztegetném erre a fáradságot. Készen állok, hogy eskü alatt valljam, Fletcher főfelügyelő viselkedése tökéletesen helyénvaló volt. Ha panaszt tesz, feltételezik majd, hogy rejteget valamit.
– Nekem nincs semmi rejtegetnivalóm. – Ennek ellenére észrevehetően visszavett dagályos stílusából. – Én csupán meg szeretném védeni a machiavellisztikus manipulációktól, és tiltakozom az ellen… – Méltatlankodása elhalt, ahogy hirtelen haragos tekintettel fordult Daisyhez. – De mi ebben a maga szerepe, Miss Dalrymple? Maga vendég Occles Hallban. Mit tud erről a szerencsétlen ügyről?
– Sebastian kérésére jelen voltam, amikor a főfelügyelő kihallgatta.
Daisy készen állt, hogy felfedje, milyen szerepet játszott a Scotland Yard odarendelésében, de ahogy nyitotta volna a száját, Alec alig észrevehető fejrázással elhallgattatta.
– Miss Dalrymple a múltban megfigyelte a munkámat – mondta könnyedén. – Tudja, hogy senkit nem fenyegetek. Kérdéseket teszek föl. Mivel…
– Maga egy követ fúj ezzel a detektívvel? – érdeklődött Lady Valeria megbotránkozva. Teljes terjedelmében kihúzta magát, és gőgösen közölte: – Attól tartok, Miss Dalrymple, meg kell kérnem, hogy távozzon.
– Attól tartok, Lady Valeria – mondta Alec –, mindenkit meg kell kérnem, hogy maradjon, amíg a nyomozást le nem zárom.
Lady Valeria eltátotta a száját, szemmel láthatólag túlságosan megdöbbent Alec önteltségétől, semhogy eszébe jusson azt javasolni, Daisy költözzön a fogadóba.
– Mivel nincs rejtegetnivalója – folytatta Alec –, nyilván nincs ellenére, hogy válaszoljon a kérdéseimre.
Ez már túl sok volt neki.
– Marhaság! – tört ki. – Ha azt várja, hogy a legcsekélyebb figyelmet szenteljem a maga arcátlan nyomozásának, akkor várhat ítéletnapig. – Bíborszínű köpenye csak úgy örvénylett, ahogy kivonult.