Dominyika maga mögött hagyta Staten Island bohém báját, és most Gable mellett ücsörgött a Csak alkalmazottaknak nevű kis bár hátsó részében, Chelsea-ben, a Hudson utcában. Későre járt, a bár csak félig volt tele. Egy tálkán paradicsomsalátával töltött parmezánkosárkák álltak érintetlenül Gable söre és Dominyika bora között. A nő a Staten Island-i élménybeszámolója végéhez közeledett, most mesélte el, hogyan sikerült kísérteties találkozója az illegálissal a sötétségbe borult Vanderbilt-kriptában. Gable a fejét ingatva belekortyolt a sörbe.
- Egyáltalán nem láttad az arcát? - kérdezte Dominyikától.
- Még a hajszínét sem. Egész végig árnyékban maradt. Nagyon profin csinálta. Nem forszíroztam a dolgot.
- A jó istenit neki! - szitkozódott Gable. - Szóval szerinted Staten Islanden szokott találkozni az ügynökökkel?
- Azt mondta, jól megfelel műveleti célokra. De Staten Island hatalmas. Hogyan tudnátok megfigyelni az egészet?
- A kompnál lévő arcfelismerő kamerákkal ki lehetne szúrni -tűnődött Gable.
- Ha tudnánk, hogy néz ki, akkor talán igen. De nem tudjuk.
- Na ne mondd, tényleg? Szerinted nem tudom? - Az is lehet, hogy kocsival jött át Staten Islandre az egyik hídon.
- Volna egy ötletem, hogyan lehetne beazonosítani. Arra gondoltam, bevethetnénk a jó öreg KGB-s kézikönyv egyik trükkjét - vetette fel Dominyika.
Gable tovább kortyolta a sörét.
- Rendelek még két korsóval, ha ez még eltart egy darabig.
Dominyika elmosolyodott, és megpaskolta a karját.
- Terpenyije, Bratok! Türelem. Hidd el, tetszeni fog, amit kigondoltam. Ide hallgass! Utasítottam Susant, igen,
utasítottam, a lehető legszigorúbban, hogy mielőtt elmegyek New Yorkból, vigye el a titkosított mobilomat az általa megjelölt titkos postaládából, semmisítse meg és szabaduljon meg tőle.
- És beleegyezett?
- Az ezredesi rangomnak megfelelő eréllyel léptem fel. A megfélemlítés bevált módszer az oroszoknál.
- Hát, nálad rohadtul nem az - vágta rá Gable.
- Ez azért van, mert te nem szoktál megfélemlíteni.
- Mert nincs hozzá merszem. Na jó, lepasszolod a telefonodat, lesben állva megvárjuk, amíg odamegy és aztán rajtaütünk? Ez nem lesz jó. Te leszel az első számú gyanúsított.
- Nem rajtaütésre gondoltam. Azt pontosan emiatt mindenképpen el kell kerülni. Elég, ha otthagyom a mobilt az általa választott postaládában, ahol százszázalékos biztonsággal felveheti. Nincs rajtaütés, még megfigyelők sem lesznek a helyszínen.
- Azért csattanója is lesz a sztorinak? - kérdezte Gable egy sanda pillantás kíséretében.
- Beporozzuk a mobilt metkával.
- Szmegmával? - játszotta a hülyét Gable. - Az meg mi a franc?
Dominyika elnevette magát. Még a Verébiskolából ismerte a fura kifejezést.
- Te aztán egy igazi észlény vagy. Egy krutój páreny. Tudod te jól, mit mondtam. Metka, nem szmegma. Kémpor, mint amit a KGB használt Moszkvában, hogy kiszagolja az amerikaiakat. Biztosra veszem, hogy Benfordnak vannak olyan vegyészei, akik képesek előállítani.
- De ettől még Moszkva ugyanúgy el fog tűnődni azon, hogy hogyan bukhatott le az alvó ügynökük - jegyezte meg Gable.
- Nem fogják összekapcsolni a nevem a letartóztatásával, ha hónapokkal később kapjátok el, a kémpor segítségével. Persze attól még bosszantani fogja őket a dolog, de a központ úgy okoskodik majd, hogy ha valaki húsz éven át alvó ügynök Amerikában, az minden várakozást felülmúl. Tudom, hogyan gondolkodnak az oroszok. Bűnbakot keresnek majd, de ha jól
csináljuk a dolgot, az S ügyosztály soha nem fog rájönni, hogyan bukott le Susan. Nem fog leesni nekik, mennyire ironikus, hogy ennyi év után pont a metkát vetették be ellenük. Susan persze követni fogja az utasításokat, és megsemmisíti a telefont, úgyhogy nem marad más árulkodó bizonyíték, csak a két keze.
- Nem rossz ötlet. Majd meglátjuk, mit szól hozzá Benford -azzal elővette a telefonját, gyorshívással felhívott valakit és két perccel később Westfall a bárban termett. Idegesen fogott kezet Dominyikával, és úgy motyogott, mint egy zavarban lévő pincér. Dominyika felállt, és szorosan magához ölelte a férfit, amitől az csak még jobban elvörösödött. Gable röviden összefoglalta neki a tervet, közölte vele, hogy hívja fel Benfordot a védett vonalon és lássanak munkához. Két napjuk volt rá, hogy elkészítsék a saját metkájukat. Lucius egy biccentéssel jelezte, hogy megértette.
- Na, mi lesz, még a csizmád sarkát is összecsapod, mint egy porosz?
- Jaj, hagyd már békén! - Dominyika könyékkel oldalba bökte Gable-t. - Világos a terv, Lucius?
A férfi bólintott.
- Ha jól csináljuk, Domit nem fogják gyanúsítani, a cukorfalat pedig karácsonyig világít majd a sötétben - összegezte Gable a tervet.
- Mi az, hogy cukorfalat?
- Semmi. Metafora.
- Hát persze. - Dominyika sanda pillantást vetett rá. -Westfall, maga tudja, mit jelent? - Westfall zavartan megrázta a fejét, közölte, hogy most azonnal hívja Benfordot, és azzal távozott. Dominyika most még jobban sajnálta, mint eddig valaha.
- Na jó. Amikor már mindenki hazament, az FBI-os csókák ellenőrzik az összes vezető irodalmi magazin irodáját Manhattanben. Csak nincs olyan sok belőlük. Ki fog derülni, kinek az asztala világít a fekete fényben - mondta Gable.
Dominyika figyelmeztetően feltartotta az ujját.
- Egyvalamire ügyelni kell a metkánál. A KGB-nek gondot okozott a túlfertőzés. Susan egy hét alatt jó sok emberrel fog
kezet fogni, együtt ebédelni, és jó pár papírlap megfordul majd a kezei között. Pár hónap leforgása alatt a New York-i kiadók munkatársai metkában fognak hemperegni, az ügynökökről nem is beszélve. Mármint az irodalmi ügynökökről.
- Miattuk aztán senkinek se fog fájni a feje - vetette oda Gable.
Joszip Blohin lehajtott fejjel menetelt a Hudson utcán, a járdára szegezve a tekintetét, ügyet sem vetve a gyalogosokra, a lámpaoszlopokra meg a kukákra. Amiatt sem zavartatta magát különösebben, hogy hatalmas légyszemüveget viselt este tízkor, és egyáltalán nem reagált arra, hogy pár járókelő megbámulta. Úgy nézett ki, mint egy világtalan birkózó a fehér botja nélkül. A szemüveget a T ügyosztály fejlesztette ki, és arra szolgált, hogy viselője észrevegye az esetleges nukleárisizotóp-maradványokat, ha a távolból kell követnie a célpontot. Blohin célpontja Dominyika volt, Slikov őrnagy határozott és szigorúan titkos parancsára, Anton Gorelikov tudomása nélkül. Slikov arra utasította Blohint, hogy tapadjon rá „az SZVR bögyös macájára” a Staten Island-i találkozója után (ennek az utasításnak még Slikov sem mert ellenszegülni) mindvégig, amíg a nő New Yorkban tartózkodik. Slikov meg akarta akadályozni, hogy az SZVR ellopja tőlük a Magnit-ügyet. Blohinnak meg kellett győződnie arról, hogy Dominyika nem találkozik a New York-i rezidenturával, hogy magának követelje az elsőbbséget, és nem kezd bürokratikus manőverezésbe, hogy elcsaklizza az ügynököt. Slikov kikötötte, hogy Jegorova semmi esetre sem tudhatja meg, hogy figyelik - nem merte magára haragítani Gorelikovot -ezért Blohinnak láthatatlannak kellett maradnia.
- A nő állítólag jó terepen, úgyhogy, ha diszkréten nem tudja megfigyelni, inkább hagyja, hadd menjen - utasította Slikov Blohint. - Nehogy észrevegye magát.
A szpecnazos gorilla egy fogpiszkálóval piszkálta a fogát.
- Mi van, ha valami meglepő dologgal tölti az idejét?
- Mire gondol? - kérdezte Slikov a sebhelyes homlokra pillantva.
- Arra, ha mondjuk olyannal találkozik, akit nem ismerek fel - felelte Blohin.
Slikov a szemébe nézett.
- Lehet, hogy az illető a rezidentura tisztje.
- Meglehet. De ha nem ismerem az illetőt, az is lehet, hogy a nő kettős játékot űz. Talán pont Gorelikov parancsára.
- Mire akar kilyukadni?
Blohin a kezére pillantott.
- Jegorovát még nem is nevezték ki az SZVR igazgatójává, de már így is épp elég bajt csinált. Ha kap még egy csillagot, érinthetetlen lesz.
Slikov elfordult Blohintól, hogy matatni kezdjen az asztalán heverő papírlapok között.
- Már így is van egy problémája, amit ki kell iktatnia.
- Minek adjunk esélyt egy másodiknak is? - kérdezte Blohin.
- De csak ha száz százalékig biztos benne. És ne maradjon semmi nyoma.
- Csemu bity, tomu nye minovaty - felelte Blohin. - Aminek meg kell lennie, az meg is lesz.
Így, hogy megkapta Slikov jóváhagyását Jegorova megfigyelésére, Blohin megvárta, amíg a nő elindul Staten Islandre, bement a hotelszobájába és egy bőrlyukasztóra emlékeztető eszközzel a palládium-103-as nevű, kemoterápiánál használt orvosi izotópból gombostűfej nagyságú mennyiséget mélyesztett Dominyika három pár cipőjének bőrsarkába, majd miután mindegyiket megszagolta, pontosan úgy tette vissza őket a hotelszoba keskeny szekrényébe, ahogy találta. A cipősarkakba injektált palládiumos nyomkövető rikító narancssárga pöttyöket hagy a járdán, szőnyegen, márványon és parkettán, amelyet speciális gamma szemüveggel lehet csak látni, de a füvön, homokban, illetve falevelek között észrevételen maradna. A palládium-103-ast azért is használták előszeretettel a titkosszolgálatok, mert hamar lebomló anyag, így a célszemély nem jön rá, hogy milyen módszerrel figyelték meg. A
narancssárga pöttyök tehát segítik a távoli megfigyelést, de kedvezőtlen időjárási körülmények között vagy nem egészen ideális földfelszínen szétmállanak. Az ennél erősebb, radioaktívabb izotópok használatát az után zárták ki, hogy a Gulag foglyai között elfogadhatatlan mértékben megnövekedett a csontvelőrákosok és lábamputáltak száma.
Blohin megpróbálta ezzel a „kenyérmorzsás” megfigyelési módszerrel követni Jegorovát a hoteltől Chelsea-be, de a kissé ködös, hűvösebb idő miatt bomlásnak indultak az izotópos nyomok. Miután harmadszorra is elveszítette a nyomokat, átment az utca túloldalára, hátha ott majd rábukkan, de harminc perc után feladta a keresgélést. Lesz még két napja rá, és ki tudja, addig talán történik valami.
Dominyika még mindig a kis bárban ült Gable mellett. Hirtelen elfehéredett és kiverte a víz. A bár ablakán át meglátta Blohin tömzsi alakját, amint felé közeledett a járdán. Öt másodperc múlva pont az asztaluk előtt fog elsétálni. Elég, ha egy pillantást vet a bárra, amelyben nagyobb volt a világosság, mint odakint az utcán, és azonnal észre fogja venni, hogy Dominyika egy ismeretlen férfival ücsörög egy olyan városban, amelyet nem ismer, és ahol még sohasem járt. Ebből csak egyetlen dologra fog gondolni: a nő spion. Kétségbeesetten megragadta Gable karját, be volt szorulva az asztal mellé, így még csak el sem bújhatott.
- Blohin van odakint - súgta Gable-nek és az utca felé bökött az állával.
Gable nem habozott. Villámgyorsan átkarolta Dominyikát és úgy fordult, hogy háttal legyen az ablaknak. A nő teljesen ledermedt, amikor Gable az ajkára tapasztotta a száját.
- Gyerünk már! - dörmögte Gable Dominyika szájába, mire a nő végigsimított a kezével a CIA-s rövidre nyírt haján. Az úgy szorította Dominyikát, mintha acélból lettek volna a karjai, a csókja száraz volt és határozott. Szappan- és bőrszaga volt. Dominyika fél szemmel kilesett az ablakon, és látta, hogy elment
a férfi.
- Tiszta a levegő? - suttogta Gable.
- Várj még tíz másodpercet! - kuncogott Dominyika, Gable arcához simítva az arcát. A férfi elengedte és szégyenkezve visszaült a helyére.
Dominyika tudta jól, hogy Gable-nek eszébe sem jutott a szex, miközben csókolóztak. Ha kell, ugyanilyen gyorsan rántott volna pisztolyt Bejrút egyik sikátorában egy szenilis vénemberre, ha az öregnél AK-47-es van. Csak azt csinálta, amit a helyzet megkövetelt, ami ez esetben a smárolás volt, hogy őt teljesen eltakarja. Dominyika annak minden gorombasága ellenére mindig is úgy tekintett Gable-re, mint egy szemérmes, szinte már szűziesen tartózkodó férfira. Nate egyszer mesélte neki, hogy amikor Gable fiatalkorában, ezer évvel ezelőtt, belépett az ügynökséghez, még nős volt. Szépséges felesége jó úton haladt afelé, hogy elsőrangú zongoraművész váljon belőle. De a harmadik világbeli titkosszolgálati lét többet követelt magának Gable-ből, mint amennyit a felesége hajlandó volt átengedni belőle, és a férfi gyakori távollétei, a folyamatos költözés, és az, hogy fel kell forralni a vizet ahhoz, hogy a Giardia paraziták elpusztuljanak, túl sok volt a nőnek. Egy nap, amikor nem szólalt meg a fisz az egyvonalas C felett, és miután felnyitotta a zongorát, egy szarvasvipera szundikált a kalapácson, a nő elhagyta Gable-t. Ő elszánta magát arra, hogy rendbe hozza a kapcsolatukat, de a felesége egy évvel később a házuktól hat kilométerre megcsúszott a jeges úton a kocsijával és a balesetben életét vesztette. Gable épp Peruban intézte egy helyi drogdíler erővel történő nyugdíjazását, aki kést hozott magával egy fegyveres összecsapásra, amikor közölték vele, mi történt. Soha többé nem nősült meg. Nate egyszer elsuttogta, hogy Moirának hívták a feleségét, akiről Gable soha senkinek nem beszélt, kivéve egyszer Nate-nek. Látod, ezt kapod az Élettől, vágta Nate egyszer Dominyika képébe, amikor ő megint szentbeszédet tartott neki arról, hogy lépjen le Oroszországból.
Gable-t letaglózta, hogy egy hajszálon múlt, hogy nem buktak le Blohin előtt.
- Ebből bajod lehet? Nyomkövetőt rakott a mobilodra? -kérdezte a nőt, de az megrázta a fejét.
- Nem hoztam magammal a mobilt. Ellenőriztem, hogy senki sem követ, mielőtt ma este találkoztam veled. Száz százalék, hogy nem követtek, de Blohin biztosan engem keresett. Tudja, hol szálltam meg, lehet, hogy vakon elindult a szokásos útvonalamon, hátha a nyomomra bukkan. Mi ezt úgy hívjuk: promivocsnije ptyici. Felverni a madarat. Ősrégi módszer. Gorelikov esküdözött, hogy Blohin nem azért jön New Yorkba, hogy utánam kémkedjen, de nem hiszek neki. Majd meglátjuk, megkérdezi-e tőlem, hol voltam ma este. Na volászok ot. Hajszálon múlt. Képzeld csak el, mi lett volna, ha pont egy ilyen hatalmas városban bukom le.
Dominyika oldalra billentett fejjel a férfi szemébe nézett.
- Hékás, te nem csak rossz fiúkra lövöldözöl; nagyon jól is csókolsz, pont, mint James Bond. De többé már nem hívhatlak Bratoknak. Nem lenne helyes azok után, hogy csókolóztam veled. Mostantól legyenecnek foglak hívni.
- Jaj, hagyjál már! - morgott Gable fülig elvörösödve. - Az meg mi a francot jelent?
- A legyenec? - Azt jelenti, cukorka. Mint a cukorfalat. -Gable még jobban elvörösödött, Dominyika megint elnevette magát, közelebb csúszott hozzá, arcon csókolta, és az ujjaival összeborzolta a férfi haját. Gable nem mert ránézni, amit a nő édesnek talált.
Egy slampos pincér odaslattyogott az asztalukhoz a számlával, miután végignézte, ahogy a vén fószer a sarokban smárolt a bögyös macával.
- Mit bámulsz? - förmedt rá Gable gorombán. Dominyika feje rákvörös lett, annyira igyekezett magába fojtani a nevetését.
- Semmit - felelte a pincér. - Nem tiltja a törvény, hogy valaki cukrosbácsi legyen. - Dominyika a szája elé kapta a kezét, és szinte potyogtak a könnyei a nevetéstől.
Benford a kuplerájos íróasztala mögött ült a CIA központjában lévő kémelhárítási részlegen. Az asztal egyik végében lévő háromemeletes irattartóból szinte kifolytak a papírok, ráadásul hiányzott az egyik lába, és vészesen oldalra dőlt. Az asztal másik oldalán tucatnyi gyűrűs mappa hevert egymásra stószolva, mint valamiféle erődítmény, amely mögül Benford az irodájában ülő két embert sasolta. Benford kissé pocakos, alacsony férfi volt, reménytelenül kócos hajjal. Barna kutyatekintete az előtte ülő két tisztet pásztázta, végül megállapodott James Jesus Angleton szépiatónusú fényképén. A legendás vakondvadász fanatikusan hitte, hogy a szovjeteknek vakondjaik vannak a CIA-n belül, ami egy évtizedre megbénította Langley orosz műveleteit. Mint egy sor másik holmi Benford irodájában, Angleton fotója is reménytelenül ferdén állt. Nem számít, hányszor egyenesítették ki, minden reggel újra félrebillent, megerősítve Benfordot abbéli hitében, hogy James Jesus szelleme az irodájában kísért, és minden éjjel oldalra billenti a fényképet. Benfordnak ezzel semmi baja nem volt.
A két tiszt türelmesen várakozott a billegő lábú, ingatag székeken. Az egyikük Lucius Westfall volt, a hírszerzés koravén elemzője, akit Benford nemrég vett maga mellé. A másik székben Hearsey görnyedt, a lakonikus technikus, akit Benford kedvelt, és akiben meg is bízott.
- Mutassák, mire jutottak! - szólalt meg Benford. - Az idő létfontosságú. Holnap este be kell poroznunk a telefonját.
Hearsey belenyúlt egy cipzáros tasakba, kivett belőle fél tucat fekete-fehér fényképet, egy nagy tabletet, meg valamit, ami leginkább egy régi pumpás parfümszóróhoz hasonlított, fekete gumipumpával meg egy ovális üvegcsével.
- A fotókon azok a tárgyak láthatók, amelyeken kipróbáltuk a vegyület tapadását - magyarázta Hearsey. - Az lett az eredmény, amire számítottunk. A rostokból álló anyagokon, vagyis a ruházaton, padlószőnyegen, ágyneműn jobban megtapad a vegyület, és hosszabb ideig rajta marad. Más felületek, mint például a műanyag, az üveg vagy a fém, nem annyira jók.
- Díva egy mobilt fog átadni az illegálisnak - mondta Benford. - Nincs más választásunk.
- Igen, erre rájöttünk - bólintott Hearsey. - Ezért vettünk egy tokot, amit rá tud csúsztatni a telefonjára. - A férfi Benford elé tolta az asztalon az egyik fotót. - Rugalmas szilikonból van, ami állatira ragadós, és úgy vonzza magához a vegyületet, mint egy mágikus henger. - Hearsey felemelte a tabletet, kétszer a kijelzőre koppintott, mire egy mobiltelefon képe jelent meg egy laboratóriumi üveglapon, amelyet felülről egy lámpa világított meg. - Lekapcsoltuk a lámpát és megküldtük UV-vel. - A következő képen a mobil zöld színben ragyogott.
- Miért pont zöld? - kérdezte Benford, felpillantva a tablet képernyőjéről.
- Miért ne? - vont vállat Hearsey. - A szovjetek luminolt és nitrofenil-pentadiént használtak. Sósavat adtak hozzá, amitől a vegyületük vörös színű lett UV-fényben. Nem akartuk ugyanazokat a kémiai anyagokat keverni, ezért tetrahidrobeta-karbolint használtunk, amitől a skorpió páncélja zölddel ragyog az UV-fényben. Van egy Bunny Devore nevű vegyészünk a laborban. A csaj imádja a skorpiókat, mindent tud róluk. Még otthon is tart belőlük.
Benford sanda, lapos pillantást vetett Hearsey-re.
- Hearsey - vágott közbe Benford - nem igazán értem, miért gondolod, hogy engem egy fikarcnyit is érdekel a kémia vagy ez a nő meg a ragadozó pókszabásúak iránti gusztustalan rajongása. Engem csak az érdekel, hogy a vegyület észrevehetetlen-e vagy sem. Az ügynökünk élete függ tőle.
Hearsey felemelte az ősrégi parfümszórót.
- Fél méter távolságról kell befújni az objektumot, és hagyni, hogy a cseppek egyenletesen megtelepedjenek rajta. Nyugi, a cucc láthatatlan. Se íze, se bűze. Ki sem lehet tapintani. Feloldottuk az anyagot metanolban, úgyhogy konkrétan egy könnyű permet jön majd ki parfümszóróból. Egyáltalán nem olyan, mintha ujjlenyomatos porral szórnánk be valamit. UV-fényben, 10-400 nanométeres tartományban úgy fluoreszkál, mint az állat, de gázkromatográffal is látszik.
- Biztosra veszem, hogy ezt mind tudja, és még sok mást is -morogta Benford. - Mennyi ideig tart?
- Nem tudjuk, mivel nem volt elég időnk letesztelni a tartósságát - felelte Hearsey. - Jól tapad, és a terjedése is jónak tűnik. Ha az illegálisa megfogja a tokot, aztán felkapcsolja a villanyt az irodájában, hozzáér a billentyűzethez, kávét iszik egy bögréből, el tudjuk kapni.
Benford bólintott.
- Személyesen magára bízom a feladatot, hogy még a mai nap folyamán New Yorkba vigye az anyagot Westfall kíséretében, és átadja Gable-nek a használati utasításokkal együtt. Kérem, hogy maga fújja be a telefont és a tokot, Dívát teljesen hagyja ki belőle, és mindent tegyen meg azért, hogy Díva ott tudja hagyni a mobilt az illegális által megjelölt postaládában, anélkül, hogy megfertőzné vele magát.
Hearsey bólintott, és indulásra készen kinyújtóztatta nyurga testét.
- Nagyra értékelem, hogy ilyen gyorsan végzett a feladattal, Hearsey - jegyezte meg Benford. - Hálás köszönetem érte. Régen intézkedtem volna, hogy kitüntessék kivételes teljesítményéért, vagy hogy az egész csapata dicséretben részesüljön, de korunk színtelen ügynöksége arra kényszerít, hogy mindösszesen a Starbucks itteni kávézójába szóló ajándékutalvánnyal fejezzem ki köszönetemet, így maga is élvezheti azt, amit a pult mögött álló, rágógumit csócsáló hölgyemény megdöbbentő módon grande café latténak merészel nevezni.
Angleton sandán nézett a három férfira a falról.
Durvára reszelt parmezánt elkeverünk liszttel, és csilipehlyhet, valamint borsot adunk hozzá. A sajtot felhevített, tapadásmentes serpenyőbe kanalazzuk, lelapítjuk és mindkét oldalán aranybarnára pirítjuk. A forró lepényt egy lefelé fordított röviditalos pohárra vagy teáscsészére simítjuk, és hagyjuk, hogy kehelyformává
szilárduljon. Paradicsomsalátával töltjük meg, amelyhez felkockázott paradicsomot és hagymát cukorral, oregánóval, vörösborecettel és olívaolajjal keverünk össze.