Ricky Walters utálta, ha be kellett másznia a kocsi csomagtartójába. Utálta az ezüst színű izolációs takarót, amellyel bebugyolálták, utálta, hogy be kellett hajlítania a térdét, különben nem fért el, és hogy a feneke nekinyomódott a pótkeréknek. Szinte azonnal izzadni kezdett, részben az idegesség, részben a takaró miatt. Egy disszidens három évvel ezelőtt azt mondta a CIA-nek, hogy az FSZB infravörös távcsövekkel figyeli a környező lakásokból a moszkvai nagykövetséget kocsival elhagyó amerikai diplomatákat, nincs-e gyanús hőforrás a csomagtartóban, ami arra utalna, hogy egy ott lapuló CIA-s ügynök - ki más? Nyilván nem a külügy evőeszközkészlete fog áldozatul esni ennek a macska-egér játéknak - készül meglógni a csomagtartóban, hogy egy orosz ügynökkel találkozzon, és nemzetbiztonsági titkokat lopjon el (amelyekből legalább annyi volt Putyinsztánban, mint a Szovjetunió kőkorszakában). Az izolációs takaró felfogta a test által kibocsátott hőt, és az infravörös távcsöveken át nézve a csomagtartó hidegnek és üresnek látszott.
Walterst késő délután vitte ki a követség mélygarázsából egy junior konzulátusi tisztviselő (az állomás egyik kollégája) Honda szedánjának csomagtartójában az illető huszonhét éves felesége, Helen (aki több hónapos megfigyeléselhárítási kiképzésben részesült). A pár kétéves ikrei a hátsó ülésen karattyoltak, Helen óvatosan figyelte a forgalmat a visszapillantókból, miközben az Arbaton lévő Szmolenszkij bevásárlóközpont felé tartott. A csillogó üzleteket csak az oligarchák karcsú feleségei és azok a kevésbé kecses, vastag bokájú asszonyok látogatták, akiknek férje kormánytag és államicég-vezető volt, és akik a pozíciójuk révén, az állam bevételeinek lefölözésével bőséges extra jövedelemhez
jutott.
Helen még egyszer, utoljára ellenőrizte, nem követte-e a két háztömbbel korábban látott, nyilvánvalóan őt figyelő Lada, és miután meggyőződött róla, hogy tiszta a terep, ráhajtott a mélygarázshoz vezető útra. Előtte még berakta az ikrek kedvenc lemezét, amelyen Raffi a busz körbe-körbeguruló kerekeiről énekelt, és az ikrek is együtt ordították vele a dalt (minél nagyobb a zaj az FSZB poloskájának, annál jobb). Ez volt a „jel” Rickynek, hogy készüljön fel. Helen befordult a garázshoz vezető lehajtó sarkán, kivette a lemezt (ez jelezte, hogy „indulás”), miközben a gyerekek a hátsó ülésen kiabáltak, felnyitotta a csomagtartó ajtaját, és behúzta a kéziféket, hogy lelassítsa a kocsit anélkül, hogy kigyulladnának a féklámpák. Ricky lerántotta magáról a takarót, kipattant a csomagtartóból, lecsukta a tetejét, kislisszolt egy szervizajtón, felsietett a lépcsőn és már kint is volt az utcán. Az eltelt idő: négy másodperc. Helen, mintha mi sem történt volna, leparkolt a kocsival a mélygarázsban, és a kétüléses babakocsit tolva nézelődni kezdett az üzletekben. Ricky szovjet stílusú szövetsapkát viselt, koszos kordnadrágot, a vállánál szakadt, könnyű, bélelt dzsekit és Kínából importált, kopottas Duolang „saválló” cipőt.
Leszegett fejjel elindult az utcán, közben szilikont tömött a fogínye és a pofacsontja közé, és üveglencsés szemüveget tett fel, hogy idősebbnek és keményebbnek tűnjön. Miután leellenőrizte az Arbat puccos környékét, a Hamovnyik negyeddel folytatta. Végigsétált a széles bevásárlóutcán, az Osztozsenka ulicán. Megállt a sugárút közepén lévő, lángvörös nyilvános telefonfülkénél, és az órájára pillantott. Alig kezdődött el az ilyenkor rutinnak számító négyperces várakozási idő, amikor Walters megpillantotta az ütött-kopott sötétkék Skodát, amely félrehúzódott, majd leparkolt előtte. Papírzsebkendős doboz a műszerfalon, vagyis tiszta a levegő. Ricky leemelte a piros telefonkagylót, majd visszatette. Tehát itt is tiszta a terep. A kocsihoz sprintelt, és beszállt a hátsó ülésre, épp annyira összehúzva magát, hogy eltakarja a profilját, és az autó máris továbbhajtott. Ricky érezte az ülésre húzott műanyag takarót a
feneke alatt, amely a kémpor elleni elővigyázatosságból kellett, bár nem valószínű, hogy az állomáson tárolt ruszki álruhája megfertőződött volna.
Ez most egy olyan találkozó volt, amelynél az ügynök a saját kocsijával vette fel a tartótisztet. Klasszisokkal nagyobb veszélyt jelentett, mivel egy felismerhető CIA-s tiszt tartózkodott az ügynök kocsijában, és ennyi erővel akár a saját nevét is ráfestethette volna a kocsi oldalára, mivel a rendszám úgyis mindent elárult róla. A titkosszolgálatok általában szívesebben folyamodtak az ellenkezőjéhez, vagyis ahhoz, hogy a tartótiszt vegye fel az ügynököt, de az sem volt kockázatmentes, mert akkor meg egy amerikai diplomata rendszámos kocsiban tartózkodott kényes forrás. „Nekem mindegy, melyik szart választjátok a kettő közül” - mondta egyszer Gable Nashnek és Dominyikának az egyik találkozójukon. „Nem érdekel, hogy ki kit vesz fel. Csak mindkettőtök legyen patyolattiszta, amikor találkoztok. Más nem számít, csak ez.”
Walters Dívára pillantott, akiről a főnöke alaposan kiokosította tegnap este. A nő abszolút „etalon”, szóval jobb, ha nem követ el hibát, egyetlenegyet sem, mert ha elbassza a dolgot, ezután már csak a központ előcsarnokában tologathatja a padlótisztító gépet, hogy fényesre nyalja a CIA emblémáját a terrazzo márványon az utódja előtt. „Azért csak nyugi, ne szarj be! Ja, és érezd jól magad!”
Walters nem tudta, mire számítson: egérszerű könyvtárosra vagy egy nagydarab hivatalnokra, de azt álmában nem gondolta volna, hogy ez a Vénusz vezeti majd a kocsit. Ez a szoborszépségű nő a virágszirom ajkaival, a feje tetejére halmozott, dús, gesztenyebarna hajával, akinek átható kék tekintete ide-oda cikázott a tükrök között, a forgalmat lesve. Elegáns kezével profi módra markolta a kormányt, 10 és 2 óránál, határozottan manőverezett a forgalomban, könnyedén elhagyta a negyedet, ráhajtott a harmadik körgyűrűre, átsiklott a bűzokádó járművek között, majd hirtelen letért a Ljuszinovszkaja ulicára, majd onnan a négyszáz hektáros folyóparti Kolomenszkoje parkba. Leparkolt, Rickyvel gyorsan átvágtak a
turisták tömegén, akik közül senki sem figyelt fel rájuk, elsiettek a csontfehér Feltámadás-templom, majd I. Alekszej cár fából épült, tornyokkal, hagymakupolákkal, harangtornyokkal teli, mesébe illő, 17. századi palotája mellett. Díva egy kis patakpartra vezette Rickyt, ahova egy meredek lejtőn át jutottak le. Sűrű erdővel körülvett, mohás ösvények vezettek tovább a folyó mentén. A fák koronája eltakarta a napot, a levegő is hűvösebb lett, és síri csönd volt. Leheletvékony pára lebegett a lágyan csordogáló víz felett, Walters szinte várta, mikor pillant meg három boszorkányt, akik egy bugyborékoló üst fölé görnyednek. Tudta, hogy ebben az ijesztő kis szurdokban a kötelezően előírt négy percnél is többet tölthetnek. Jó helyszínt talált Díva.
- Elég kísérteties idelent - szólalt meg Walters angolul. Nem beszélt oroszul. - Talán még pár hosszú távú rejtekhelyet is találnánk errefelé.
- Ez a Goloszov-szurdok - felelte Dominyika, körbepillantva. - Nagyon híres a moszkvaiak körében. Vannak errefelé megszentelt kövek, szent forrásvizek, legendák keringenek arról, hogy kísértetek bukkannak elő a ködből. Köszönöm, hogy eljött. Nem akadt problémája út közben?
Ez a CIA-s srác okosnak tűnik. Nyugodtan viselkedik, a terep is jól megy neki. Nem annyira, mint Bratoknak, de nem majrézik.
Walters megrázta a fejét, kicipzározta a hátizsákját és közben végiggondolta, mit kell megbeszélnie a nővel.
- Én köszönöm önnek, ezredes, mindazt, amit tett. Csupán egy töredékéről tudok annak, amit véghezvitt, de az is elég ahhoz, hogy tudjam, milyen hatalmas segítséget jelent a számunkra. - Hm, ez is egy sármőr, mint Nathaniel Nash, gondolta Dominyika. Ugyanolyan bíborszínű aura veszi körül. Tehát szenvedélyes.
- Hívjon Dominyikának! Magánál van a pótfelszerelés? - A nő látta, hogy a CIA-s arca elkomorul. A férfi gyorsan elhadarta a SRAC-os problémájukat, és azt is hozzátette, hogy Simon Benford már dolgozik rajta, hogy minél hamarabb eljuttassák hozzá a kommunikációs felszerelést.
- Mr. Benford addig is ezt küldi magának. - Ricky odanyújtott a nőnek egy bumfordi sportos karórát a metka ellen védő műanyag tasakban.
- Ez most komoly? - Dominyika óvatosan benyúlt a tasakba, kihúzta belőle az órát és szemügyre vette. Walters gyorsan elmagyarázta, mire szolgál.
- Amíg nincs meg az új SRAC, muszáj lesz személyesen találkoznunk vagy postaládákat használnunk. Ugye tudja, hol kezdeményezhet találkozót?
Dominyika bólintott.
- Ez másra szolgál. Ezzel az órával vészjeleket küldhet vészhelyzet esetén. Egy bizonyos Cospas-SARSAT nevű mentőrendszerhez van hozzákapcsolva, ami egy GPS-es tengeri mentőrendszer. A vészjelző frekvenciája titkosított és ide-oda ugrál. A közeli vevőkészülékek háttérzajnak érzékelik. Nincs háromszögelés.
- Csodás, de mi a célja?
Walters nem tudott arról, milyen vehemensen ellenzi Dominyika a kimenekítését.
- Ezzel vészjelzést adhat le, hogy kimenekíthessük. Ha aktiválja a vészjelzőt, és a jelet Moszkvában mérjük be, minden este 2i:oo-kor várni fogjuk a belvárosi találkozóhelyen -magyarázta Ricky egy kis tabletről olvasva az információkat. -Emlékszik, ugye? A két telefon a Filevszkij parknál lévő metróállomás bejáratánál. Alig egy kilométer a jelenlegi lakásától. - Dominyika bólintott. - Ha Szentpétervár közelében mérjük be a jelet, a 2-es számú Vörös Utat fogjuk használni. Azt ugyebár ismeri. Ha a vészjelző az Idokopas-fokról adja le a jelet, ami a kijelölt Fekete-tengeri menekülő útvonal, a parton várja meg, hogy felvegyék.
- Már megint ez a kimenekítés? Még egy tengeralattjáró? -kérdezte Dominyika. A hangja hirtelen feszültté vált. Egyszer segített kimenekíteni egy lebukott CIA-ügynököt, majd átadta a haditengerészet különleges alakulatának, akik a Szentpétervárhoz közeli Néva-öbölben várakoztak egy minitengeralattjárón.
- Nem, ez most más. - Walterst a nyirkos levegő ellenére kiverte a víz. Végigsimított a tablet kijelzőjén. - Ha egy minitengeralattjárónak legénysége is van, túl sok időbe telik elindítani. Van egy újdonságunk, ami villámgyors és mindig készenlétben áll. Egy USV23, vagyis egy legénység nélküli felszíni hajó fogja felvenni a parton. - Ricky megmutatta Dominyikának az alacsony, tizenöt méter hosszú motorcsónakot, amely szürke színű volt, de fekete-fehér hullámos mintákat festettek rá álcázásként.
- Azt akarja mondani, hogy ezt a csónakot nem vezeti senki? Egyáltalán nincs legénysége?
Ricky nagyot nyelt. Gable figyelmeztette, hogy Díva könnyen átmehet „faltörő kosba”.
- Számítógép vezérli, műholdas alapú navigációval, radarral nem lehet kiszúrni, így bármeddig a vízen lehet és bármikor rendelkezésre áll - felelte Walters. - Egy ilyen motorcsónakkal megoldható, hogy kimenekítsük Putyin fekete-tengeri palotájából.
- Kizárólag az elnök négynapos novemberi fogadásának idején fogok a Fekete-tengernél tartózkodni, tehát ez nem egy opció -válaszolta Dominyika. - Ráadásul goszpogyin Benford tisztában van a kimenekítéssel és disszidálással kapcsolatos álláspontommal. Nem említette magának?
- Elnézést, nem tudtam. - Walters minden idegszálával igyekezett menteni a helyzetet. Ügynököt futtatni olyan, mint egy furulyával kígyót bűvölni. Sietősen beletúrt a hátizsákjába, és előhúzott egy műanyag borítékot. - Mindegy, hogy éjjel van vagy nappal, maga megvárja a parton a motorcsónakot. Vegye majd fel ezt az infravörös napszemüveget, hogy lássa vele az USV infravörös helyzetjelző villanását. Csak várjon a parton, és a csónak egyetlen hang nélkül odanavigál a karórájához, mint egy ló a kockacukorhoz. Lépjen fel a tatra, nyissa fel a fedélzeti nyílást, és bújjon be. Majd ne felejtsen el lehajolni, szűk a hely. Egy állítható támlájú ülést talál odabent biztonsági övvel, fejhallgatóval. Lesz étel meg ital, a hőmérséklet szabályozható. Zárja be a nyílást, a többiről gondoskodik az USV. - Ricky
mutatott még pár képet a nőnek.
- És mégis hova visz majd ez a valami?
- Ötvencsomós sebességgel huszonnégy perc alatt eléri a parttól harminc kilométerre várakozó szürke hajót - válaszolta Walters büszkén.
- Ahol maga és a kollégái melegen üdvözölnek majd a fedélzeten, és boldogan elhajózunk, miközben a korláton át nézzük, hogyan tűnik el mindörökre az én Rogyinám a horizonton túl - jegyezte meg Dominyika síri hangon. - Én pedig elmondhatom, hogy magára hagytam a hazámat.
Az ügynök felhúzta magát. Waltersnek nem rémlett, hogy konkrétan ez a szituáció előbukkant volna a Farmon begyakorolt szituációs játékok során.
- Ez egy kimenekítési terv, ezredes... vagyis Dominyika. Hogy biztonságban kijusson innen, ha túl forró lenne a talaj a lába alatt.
A nő megrázta a fejét, lezárva a vitát, és átadta Waltersnek a termoszt, aki egy ronggyal letörölte róla Dominyika ujjlenyomatát.
- Hat papírlapot talál a termosz üregében, a lapok mindkét oldalára írtam. Ha összetöri a termoszt.
- Ismerem a termoszos trükköt - mosolygott Walters. - Van még valami?
- Kérem, közölje goszpogyin Benforddal, hogy tíz nap múlva Bécsben lesz találkozóm az észak-koreai professzorommal. Hívni fogom, hogy melyik hotelben szálltam meg, de korábban a Szent István-székesegyház mögötti Schulerstrassén lévő König von Ungarnt használtuk. Kérem, azt is közölje vele, hogy meggyőződésem szerint Ri professzor nem fogja ellenezni, hogy még valaki jelen legyen a találkozónkon. Korábban már csináltuk így, és kiváló orosznyelv-tudásának köszönhetően Mr. Nash játszotta az orosz tiszt szerepét. Ezúttal könnyebb dolgunk lenne, mivel Ri professzorral angol nyelven kommunikálunk. A CIA így bármiféle kockázat nélkül kielégítheti a saját északkoreai információs szükségleteit.
Walters bólintott.
- Nos, amennyiben angol nyelven zajlanak a találkozóik, bármelyik nukleáris elemzőnk részt...
- Jobb szeretném, ha Nathaniel Nash lenne ez a tiszt -szakította félbe Dominyika. - Évek óta együtt dolgozunk, a műveletek során jól kiegészítjük egymást.
Walters bepötyögte Díva kérését, jobban mondva követelését a tabletbe, de mivel nem tudott Nash és Dominyika tiltott viszonyáról, fogalma sem volt arról, hogy a „műveletek során jól kiegészítjük egymást” megfogalmazás nem kevés felvont szemöldököt eredményez majd a központban. Ez a nő aztán nem semmi!
- Továbbítom a kérését - nyugtatta meg Ricky.
Dominyika tekintete elkomorult, majd halkabb, komolyabb
hangon folytatta:
- Kérem, azt is mondja el neki, hogy biztos forrásból tudom: Putyin elnök rendelte el Daria Repina meggyilkolását New Y orkban.
- Na, az komoly pánikot keltett Washingtonban - jegyezte meg Walters. - Az összes lap tele volt vele. Kinek a műve?
- Ne törődjön a nevével! Tudom, ki a felelős érte, és én magam fogom elintézni az illetőt - válaszolta Dominyika.
- Megmondom Benfordéknak. - Te jó ég, ez az amazon nem viccel. Az arcára van írva. - Hivatali kötelességből azért megemlítem, hogy ne tegyen semmi olyat Repina gyilkosa ellen, ami veszélyt vagy kockázatot jelenthet magára nézve. Ahhoz túl értékes és.
- És mi? Talán túl gyenge vagyok hozzá? Egy törékeny nő? -csattant fel Dominyika, mire Walters védekezően feltartotta a kezét. A tabletje, egy második generációs TALON rögzítette a beszélgetésüket, ami a bevett eljárás volt a szigorúan titkos ügynökök futtatásánál. Ha majd a központban visszahallgatják a beszélgetést, esküszöm, kitüntetést érdemlek tőlük, ha sikerül megúsznom a találkozót anélkül, hogy Díva beverné a képemet.
- Egyáltalán nem erre gondoltam - vágta rá Ricky, lázasan törve a fejét a megfelelő kifejezésen. - Úgy értettem, hogy ahhoz maga túl kedves nekünk. - Kedves. Na, ez a szó most jól jött.
Díva arca megenyhült.
- Nem akartam ráförmedni magára - jegyezte meg, majd ismét tárgyilagosan folytatta: - A következő téma: részletes információkat osztottam meg magukkal a GRU titkos törökországi műveletéről. Fegyvereket és robbanóanyagokat akarnak eljuttatni isztambuli kurd szeparatistákhoz. A hírszerző szolgálatok tiltakozása ellenére Putyin a múlt éjszaka jóváhagyta a műveletet. Minden ezzel kapcsolatos részlet szerepel a jelentésemben.
- Ez rengeteg információ. Még ma este továbbítom a jelentését. - Walters a hátizsákjába tette a termoszt.
- Még egy dolog. Tudomása van egy bizonyos Magnittal kapcsolatos ügyről? - kérdezte a férfit Dominyika. Tudta, hogy Benford alaposan megszűri, ki mennyire tudhat a különböző műveletekről, ezért nem akart túl sok mindent elárulni Waltersnek.
A férfi bólintott.
- Simon Benford titkosított telefonvonalon tájékoztatott az ügyről, mielőtt megbíztak azzal, hogy találkozzam magával. Nagy vonalakban tudok Magnitról, nagyjából annyit, mint bármelyikünk.
- Minden, amit megtudtam, szerepel a jelentésemben - felelte Dominyika - de kérem, nyomatékosítsa Benford felé, hogy Magnit neve is felmerült egy bizonyos kormányzati pozíciónál. A Kreml roppant izgatott. Még mindig nem ismerem Magnit személyazonosságát.
- Ez alaposan felkavarja majd az állóvizet a központban -vetette oda Ricky.
- Nem csak ott fogja felkavarni, ha Magnit elkezdi olvasni a jelentéseimet, miután kinevezték, és továbbítja őket Moszkvának.
Rövid ideje tartó karrierje során Ricky először szembesült azzal, milyen borzalmas veszélyekkel kell ennek a nőnek - és az összes többi ügynöknek - nap mint nap együtt élnie. Bámulatra méltónak találta a bátorságukat.
A tablet stopperére pillantott, hogy lássa, hány perce beszélgetnek a szurdokban.
- Tizenöt perc. Ideje indulnom. - Hirtelen eszébe jutott még valami. - Mr. Benford meghagyta nekem, hogy feltétlenül kérdezzem meg magát, tudja-e, hogy ki áll néhai igazgatónk, Alex Larson halála mögött. Mindenáron ki akarja deríteni.
Dominyika lehajtott fejjel a cipőjére meredt.
- Kérem, mondja meg Simonnak, hogy csak az elnök rendelhette el a gyilkosságot. Felteszem, Anton Gorelikovot bízta meg, hogy megtervezze a gyilkosság módját. Amint biztosat tudok, közölni fogom magukkal.
Walters bólintott.
- Nos, ezek szerint akkor tíz nap múlva találkozik Nashsel.
Dominyika nem foghatott kezet Waltersszel. Hallotta ugyan,
hogy az FSZB egyszer és mindenkorra felhagyott a metka használatával, miután a nyugati diplomatákkal szembeni alkalmazása az egész világ előtt lejáratta Oroszországot a glasznoszty mámoros éveiben, de a CIA ezzel együtt továbbra is ragaszkodott a megelőző rutineljáráshoz. „Szerinted Putyin nem fogja újra elkezdeni befújkálni a seggünket ezzel a szarral?” -vetette fel egyszer Gable. Majd amikor találkoznak Nate-tel Bécsben, megkérdezi tőle, vezetett-e valamilyen eredményre a kémpor Susannél.
Az ő egyetlen Nate-je. Nem számít, mennyire feldühítette Athénban, hiányzott neki, és már alig várta, hogy viszontlássa.
- Visszatalál innen? - mosolygott Dominyika. - Vigyázzon a termoszra! És köszönöm az órát meg a szemüveget.
Walters felvette a hátizsákját.
- Vigyázzon magára, Dominyika! Ha bárhol, bármikor szüksége van rám, ott leszek. Mindennap ellenőrizni fogom az összes helyszínt, ahol jelt adhat nekünk. - A férfi sarkon fordult, elindult a patak menti ösvényen, majd eltűnt az egyik kanyarban. Léptei felkavarták a talajmenti ködöt. A Goloszov-szurdok egyik 17. századi tatár szelleme kísérjen utadon!, gondolta Dominyika.
Benford magából kikelve dühöngött az irodájában, ezért Dotty, aki nyolc éve volt a titkárnője, jobbnak látta távol tartani tőle az elhárítási részleg tisztjeit, akik ezen a reggelen járultak volna a főnök színe elé. „Most inkább ne! Talán majd délután!” -suttogta a nő újra és újra.
Dominyika legújabb információja, miszerint Magnitot komoly pozícióra akarja kinevezni az elnök, elvileg leszűkítette a potenciális kémek névsorát, de Benfordnak akkor is szüksége volt arra az átkozott névre. A CIA-s legszörnyűbb gyanúja látszott beigazolódni: a megüresedett vezető beosztás, amelyet a Kreml igyekezett Magnittal betöltetni, maguknak az oroszoknak köszönhetően üresedett meg, miután megölték a barátját, Alex Larsont. Benford tudta, hogy olyan magas rangú személyről van szó, aki az elmúlt évtizedben eleget tudott meg az amerikai elektromágneses atomfegyverek technológiájáról, hogy volt mit továbbadnia belőle az oroszoknak. A haditengerészetnél dolgozók - tisztek, tudósok, civil alvállalkozók - végtelen sorát ezzel elméletben alaposan le lehetett szűkíteni, mivel nagy valószínűséggel egyiküket sem nevezte volna ki az elnök a CIA igazgatójának. Vagy talán olyasvalakiről van szó, akire nem gondoltak? A tucatnyi magas rangú kormánytag közül csak a jelenlegi energiaügyi minisztert tájékoztatták néha az elektromágneses atomfegyvert érintő ügyekről, de a fickó korábban évekig teljesen más minisztériumoknál dolgozott. Dominyika szerint Magnit egy évtizede aktívan jelent az oroszoknak. Lehet, hogy Dominyika rosszul tudja? Vagy ami még súlyosabb: lehet, hogy az aljas rohadék, Anton Gorelikov különböző csomagolásban tálalja ugyanazt a sztorit különböző embereknek, hogy megbizonyosodjon a hűségükről, és ha az egyik változat napvilágot lát, ujjal mutogathasson az árulóra?
A CIA-nál használt szleng a „báriumos beöntés” volt erre a kanáricsapda néven is ismert titkosszolgálati eljárásra, az MI6-es londoni kollégák viszont „kékfestés”-nek hívták a vakond kifüstölésének bevett módszerét, arra utalva ezzel, hogy kék festéket öntenek egy csőbe, és aztán megnézik, melyik kifolyón bukkan fel. Pár évvel ezelőtt, egy Londonban rendezett
kémelhárítási konferencián Benford idiótának titulálta a brit elnevezést, mivel a csövek - főleg a lerobbant angol és európai vízvezetékek - köztudomásúlag eltömődtek vagy megrepedtek a föld alatt, ő ezért sokkal találóbbnak tartotta a báriumos beöntés metaforát. „Ez azért van így, Simon, mert te szeretsz a domboldalon kertészkedni” - vetette oda neki C, az MI6 vezére. Benford nem értette az angol szlenget, és senki sem világosította föl, hogy a kifejezés homoszexuális férfit jelent.
Hála az égnek a különleges kapcsolatért!, sóhajtották a teremben lévő angolok.
Gable és Forsyth Langley igazgatói étkezőjében találkoztak Benforddal, hogy megvitassák az elméleteiket. Az elegáns helyiség, amely olyan keskeny volt, akár egy vonat étkezőkocsija, a CIA központjának hetedik emeletén volt, és a fákkal övezett Potomac folyóra nézett. Annyira közel estek egymáshoz az asztalok, hogy az újonnan érkezők kénytelenek voltak végigsétálni a közöttük lévő szűk folyosón, odabiccentve a barátaiknak vagy pillantásra se méltatva ellenségeiket. Mindenki látott mindenkit, mindenki látta, hogy ki kivel ebédel, így Langley vezető beosztású munkatársainak klikkjeiről és érdekszövetségeiről az egész CIA tudott. Benford tésztát rendelt szardellával, petrezselyemmel, zsemlemorzsával és citrommal, Forsyth ráklevest, Gable pedig grillezett garnélát.
- Aggaszt a dolog - mormogta Benford tésztával teli szájjal. -Mármint, hogy egy orosz vakond köthet ki a kabinetben.
- Amit nem értek - mondta Gable, a villájára tűzve egy garnélát - az az, hogy Domi szerint a rohadék tíz éve kémkedik az oroszoknak. Vagyis már a fickó korábbi munkája is érdekelte a ruszkikat.
- Engem meg az aggaszt, hogy a dolog csapda. Putyin le akarja tesztelni Dominyikát, mielőtt az SZVR igazgatói székébe ültetné - jegyezte meg Forsyth. - Az istenit neki, elvégre mi is átvilágítjuk az igazgatóinkat a kinevezésük előtt. Akkor a Kreml miért ne tenné?
A kongresszusi ügyekért felelős hivatal igazgatója, Eric Duchin, egy fontoskodó, pletykás, törtető karrierista érkezett meg
az étterembe a seggnyalói társaságában. Utat törtek maguknak az asztalok között, és harsány nevetés közepette oda-odaköszöngettek a többi részleg igazgatójának. Duchin vigyorgó tanítványai gyűrűjében megállt Benford asztalánál. A fickónak kockafeje volt, sűrű, hófehér haja és vékony arca. A Farmon tanuló diákok csak fülpiszkálónak hívták.
- Simon - biccentett oda Benfordnak.
- Eric - bólintott Benford. Néma csönd. Gable megmarkolta a nyársat, amelyen a garnéláját szervírozták.
- Péntekre megbeszélést szervezek - szólalt meg végül Duchin. - Az SSCI, a szenátus hírszerzési bizottsága azt akarja, hogy a CIA tartson egy rövid felkészítést azoknak, akiket az igazgatói posztra jelöltek. Csak hogy tudják, mire számítsanak. A bizottság óhaja, hogy zárt meghallgatáson vitathassa meg az összes jelölttel a folyamatban lévő műveleteket, a ti oroszországi bohóckodásotokat is beleértve.
Benford úgy döntött, nem reagál a „bohóckodás” szóra, és letette a villáját.
- Jól értem, hogy folyamatban lévő műveletekről adunk tájékoztatást egyszerre több személynek, akik közül csak egyet fognak végül kinevezni a CIA igazgatójának? A bevett szokás az, hogy csakis kizárólag a végső jelöltnek tartunk egy korlátozottabb szintű eligazítást.
- A drágalátos titkaid biztonságban lesznek náluk - vont vállat Duchin. - Majd elküldöm neked az életrajzukat. Az összes jelölt a legmagasabb szintű hozzáféréssel rendelkezik, a speciális hozzáférésű programhoz is megvan a jogosultságuk. Különben meg az igazgató akarja így. A nagyobb átláthatóság kedvéért.
Alex Larson halála után egy megbízott igazgatót neveztek ki, akit a szolgalelkű Duchin máris „igazgató”-nak nevezett.
Benford felemelkedett a székéből.
- Nagyobb átláthatóság? Egy titkosszolgálatnál? - kelt ki magából. - Duchin, neked egy csepp eszed sincs. Született ellenségem vagy. Menj innen!
- Hát, ezt beszéld meg az igazgatóval! - legyintett Duchin. -Ragaszkodik hozzá, hogy gördülékenyen menjen az
igazgatóváltás. Viszlát pénteken!
A három férfi szótlanul ült az asztalnál. Mindegyikük ugyanarra az acélkék szempárra gondolt a Kremlben, és arra, hogy Dominyikának egyedül kell boldogulnia a sunyi, disznófejű alakok gyűrűjében, akik egy asztalnál ülnek vele, és akik közül bárki gondolkodás nélkül lepuffantaná, ha úgy hozná a szükség. A jelöltek felkészítése óhatatlanul magával vonná legalább annak megemlítését, hogy a CIA egy ügynököt futtat az SZVR-en belül, de a legrosszabb esetben Díva valódi neve is szóba kerülne. Micsoda eretnekség!
- Mi az, hogy az összes jelöltet fel kell készíteni az SSCI-vel folytatott állásinterjúra? Egyáltalán minek kérdezi ki őket az SSCI? - értetlenkedett Gable. - Mi lett azzal, hogy az elnök választja ki, kit akar a posztra és aztán kinevezi? Mi a fasz ez? Szépségverseny?
- Az ideiglenesen kinevezett igazgató találta ki a dolgot - szólt közbe Forsyth. - Ezzel különböző jelölteket nyomhat előre, és bármelyikük is lesz a befutó, biztos, hogy szakítani fog Alex Larson stratégiájával, úgy ugrál majd, ahogy a Kongresszus fütyül, és az ügynökség majd foglalkozhat a környezettel a több kilotonnás uránberendezés helyett, amit az észak-koreaiak két hónapja felrobbantottak a föld alatt.
Benford megrázta magát, félretolta a tányérját és Forsyth szemébe nézett.
- Mit is mondtál az előbb?
- Hogy az ideiglenesen kinevezett igazgató találta ki a dolgot.
- Nem. Azelőtt.
- Hogy mi is átvilágítjuk az igazgatóinkat a kinevezésük előtt.
- Pontosan. Vagyis az oroszok megölették Alexet, mi pedig egy vakondot keresünk.
- Akire zsíros kormányzati állás vár - tette hozzá Gable.
- Ez az állás az ügynökségünk megüresedett igazgatói széke. Ez most már világos. A Kreml a CIA igazgatói posztjára állított jelöltet - csapott Benford az asztalra.
Forsyth Benfordra pillantott.
- Ebben ezerszázalékosan biztosnak kell lenned, mielőtt riadót
fújsz. Erre azért még Putyin se lehetett képes.
- Talán nem. De Gorelikov, az a konspirátor igen, ha igaz, amit Díva mond róla.
Gable kivette a fogpiszkálót a szájából.
- Szóval szerinted a CIA igazgatói posztjára jelölt három személy egyike vakond? Létezik, hogy a ruszkiknak sikerült összehozni a dolgot?
- Talán igen, talán nem. De nem ülhetünk itt tétlenül.
- Ráadásul még ki is kell okosítanunk őket, mielőtt kiderülne, melyikük lesz a befutó - dühöngött Forsyth.
- Nyilvánvaló, mit kell tennünk - jegyezte meg Benford. -Csak ki kell találnunk, hogyan öntsünk kék festéket a lefolyóba.
Gable folytatta a fogpiszkálást.
- Ha a báriumos beöntésre gondolsz, van egy gumicső az irodámban.
BENFORD CITROMOS TÉSZTÁJA
Szardellafilét és vékonyan felszelt póréhagymát olívaolajban puhára pirítunk. Egy másik serpenyőben zsemlemorzsát sütünk egy kevés olívaolajjal, fokhagymával és csilipehellyel. Megfőzzük a bucatini tésztát, leszűrjük és összeforgatjuk a póréhagymás szardellafilével. Meghintjük aprított petrezselyemmel, a zsemlemorzsával és gazdagon meglocsoljuk citromlével. Azonnal tálaljuk.