Nate fő kapcsolata a TNP-nél egy Hanefi nevű harmincéves kapitány volt, egy sötét bőrű, alacsony fickó százlábúra emlékeztető, összenőtt szemöldökkel és sűrű fekete bajusszal, amely rángatózni kezdett, valahányszor a férfi felidegesítette magát. Bőszen tanult angolul és minden lehetőséget megragadott, hogy gyakorolja a nyelvtudását. Hanefi kezét mintha Az operaház fantomja maszkmestere alkotta volna - egy robbanás során égett össze - és a férfi zavarában általában a zsebébe rejtette. Nate és Hanefi jól dolgoztak együtt, de csak miután a heves természetű rendőr bízni kezdett az amerikai CIA-sben. Gable figyelmeztette Nate-et, milyen a munka a törökökkel: „Ne próbáld beszervezni őket, ne csinálj semmi olyat, amit egy tartótiszt, még akkor se, ha önként jelentkeznek. Idő kell nekik, hogy hozzád szokjanak, de ha meggyőződtek róla, hogy nem akarod megdolgozni őket, örök életedre a barátaid lesznek. Ha viszont rájönnek, hogy cinkelsz, soha nem fogják megbocsátani neked.”
Nate órákat töltött Hanefivel. Lehallgatták Slikovot, aki Moszkvával és a PKK sejtjeivel beszélt - hol oroszul, hol tört angol konyhanyelven - a közelgő fegyverszállítmányról. Ahhoz képest, hogy milyen magas rangja volt, Slikov egyáltalán nem ügyelt arra, hogy biztonságosan kommunikáljon telefonon. Valahányszor óvatlanul felhívott egy szeparatistát, további öt PKK-st buktatott le a telefonbeszélgetésük, az az öt pedig további tízet és így tovább. Minden beazonosított rejtekhely két másik PKK-s rejtekhelyhez vezetett el, amely pedig további háromhoz. Mind Isztambul szutykos külvárosában - Cebeciben, Alibeyköyben és Güzeltepében - volt: panellakás egy rozsdás toronyházban, sáros mellékúton álló vályogkunyhó, vagy épp
egy roskadozó parasztház egy katlan mélyén, amelyet beborított a szemét. Olyan sok helyszínt sikerült lefülelniük, hogy még Ankarából is ki kellett vezényelni néhány rendőrt a megfigyeléshez.
Megérkezett a fegyverszállítmány, és a Hyena jelvevőjével ellátott TNP-s helikopter a raktárakhoz vezette a rendőrség megfigyelőit. Nate nagyon meg volt elégedve velük. Lecövekeltek az összes raktárnál, türelmesen vártak, figyeltek, beazonosították a gyanúsítottakat, és közben véglegesítették az összehangolt rajtaütés akciótervét. A törököket lenyűgözték Nate nyomkövetői. Hanefi azt mondta neki, bámulatosak.
- Hogy csináltad, Nate bej? - kérdezte a férfi egy késő éjszakai lehallgatás alkalmával, a ládákra utalva. Nate, akinek a torkát fojtogatta a dohányfüst, elmosolyodott.
- Ha arra vagy kíváncsi, Oroszországban csináltuk-e, nem mondhatom meg.
Hanefi hátravetette a fejét és felnevetett.
- Aferin, szen oszmánli - mondta. A szavai azt jelentették: Bravó, igazi oszmán vagy.
A rajtaütések éjszakáján Nate a konzulátus termináljáról ellenőrizte a quickhatch-es nyomkövetők adatait. Erről a technológiáról nem tettek említést a törököknek - nem is tudtak a második nyomkövető rendszerről - de a helyszínek százszázalékosan egyeztek. Benford felhívta Nate-et a védett vonalon, és rá nem jellemző módon gratulált fiatal beosztottjának a szevasztopoli és az isztambuli teljesítményéhez, amelyet Benford „kielégítődnek talált. Megerősítette, hogy a harmadik szakaszhoz szükséges technikusi csapat másnap érkezik. Nate terve, hogy befeketítsék Slikovot, sínen volt. Gable annyira alattomosnak találta, amit kifőztek, hogy kuncogva mondogatta: Slikov rábaszott, csak még nem tud róla.
- Sok szerencsét ma este! - köszönt el Nate-től Benford és megszakította a védett vonalat.
Nate letette a telefont, és közben eszébe jutott, hogy Agnes is sok szerencsét kívánt neki, amikor a Rozsomákokkal visszatértek Várnába. Nem tudta, hogy Agnes egy nappal későbbre foglalta a repülőjegyét, mint a csapat többi tagja. Nate is megvárta az isztambuli járatot, ezért az éjszakát egy lepukkant fekete-tengeri szállodában, a Central Hotelben töltötte, amelynek előtere, folyosói és szobái is bűzlöttek a tűzforró gépolaj szagától. Agnes suttyomban kivette a szomszédos szobát, és váratlanul bekopogtatott Nate ajtaján, azt kiáltva, hogy „takarítás”.
Nate valójában örült neki, bár nem vallotta be. Egyáltalán nem vágyott arra, hogy magányosan töltse az éjszakát a nyomorult szobájában és a berlini Euro Pop vetélkedőt nézze a tévében. Agnesnek más ötlete volt arra, hogyan tölthetnék el az estét. Bármilyen motor is pörgette a szervezetét, a jelek szerint csúcsfokozatba került a háromnapos hajóút végére, mire visszaértek Bulgáriába. Az ágyon kívül mindenhol szeretkeztek: a padlón, a fotelben, a hidromasszázskádban, amelyben köpködve zubogott a víz, és még állva is a kis erkélyen, a tetőn villogó neontábla árnyékában. A nő parfümjének - Chanel Cristalle Eau Verte - mámorító illata keveredett a kikötőből áradó Bunker C fűtőolaj bűzével. Agnes azt suttogta Nate fülébe, hogy czuje miete dia ciebie, ami szó szerint azt jelenti, hogy „mentolosan érzek irántad”, ami lengyel szleng volt arra, hogy bejött neki Nate. A jelek szerint nem csak mentolosan érezte magát.
Nate órákkal később, remegő kézzel ásványvizet töltött Agnesnek, de a nő hanyatt fekve aludt az ágyban, kimerülten a hat orgazmustól. A haja szétterült a párnán, valamennyire a boszorkánytincse is látszott. Nate betakarta, leült a fotelbe és szótlanul nézte, hogyan piheg. Amikor először lefeküdtek egymással, az hirtelen felindulásból történt, a bevetés előtti idegességük miatt. Ma pedig azt ünnepelték meg így, hogy épségben kijutottak Oroszországból. Vagy talán így vettek keserédes búcsút egymástól. Nate megdörzsölte az arcát, és felsóhajtott. Talán azért feküdt le Agnesszel, hogy ezzel is éket verjen maga és Dominyika közé, és ne kövesse, ne követhesse el még egyszer ugyanazt a botlást. Nate elszánta magát arra, hogy
kizárólag a másodhegedűs szerepét fogja alakítani Gable mellett, ha találkoznak Domival a védett házban. Gable-re hagyja majd, hogy elmagyarázza Dominyikának, miért viselkedik úgy, mint egy ijedős kiskutya. Hadd birkózzon meg Gable az elkerülhetetlen patáliával! Csak egy gond volt ezzel: Nate szerette Dominyikát. Mintha csak olvasott volna a gondolataiban, Agnes motyogott valamit és oldalra fordult. Mentolosán érez irántam, sóhajtott Nate keserűen.
Másnap együtt mentek ki a repülőtérre. Agnes lazának és összeszedettnek tűnt fehér blúzában, rózsaszín szoknyájában és szandáljában.
- Szerinted túl öreg vagyok hozzád? - kérdezte Nate-től, aki riadt pillantást vetett rá.
- A tegnap este után? Majd szólok, ha a csontkovácsom visszarendezte a gerincemet.
- Komolyan beszélek.
- Nem gondolom, hogy túl öreg vagy hozzám, de biztos, hogy van valakid, Agnes.
- Hát, szerintem neked van valakid - vágta rá Agnes, figyelmen kívül hagyva Nate megjegyzését.
- Ezt miből gondolod? - kérdezte Nate, és közben az járt a fejében, hogy a nőnek ijesztően jó antennái vannak.
- Zerkalo dusi - felelte Agnes oroszul, és Nate szemébe nézett. A lélek tükre, gondolta Nate. Jézusom!
- A helyzet bonyolult. - Nate csak ennyit mondott, mivel nem állt szándékában megvitatni Agnesszel a súlyosan elcseszett magánéletét.
- Londonban élsz, ugye?
- Te pedig Kaliforniában.
- Az nincs olyan messze - jegyezte meg Agnes, kerülve Nate tekintetét. A férfi nem válaszolt semmit. - Rossz ötlet lenne, ha meglátogatnálak Londonban? - kérdezte Agnes, aztán búcsúzóul megcsókolta.
Megszólalt az állomás külső vonala. Hanefi volt az, ujjongva hívta Nate-et.
- Gyere gyorsan, Nate bej! Lent vár egy rendőrautó a ház előtt. - Hanefi fegyvertűz hangját igyekezett túlkiabálni, és a lármából ítélve elég sok gépfegyverről volt szó.
- Hol vagy, Hanefi? - ordította Nate. - Jól vagy?
- Azt a pokoli istenverését neki, a szaros picsába! - Hanefinek még nem igazán ment a káromkodás angolul. - £abuk olmak. Gyere most rögtön!
Az ütött-kopott rendőrautó sofőrje, egy lapátfülű húszéves tizedes a gázpedálra taposott, és villogva-szirénázva végigszlalomozott a dugóban. Földöntúli élmény volt. Nate-nek Gable egyik szavajárása jutott róla eszébe: „Fél, mint egy bűnös ciklon idején”. A lőszerrel teli fémdobozok ide-oda ugráltak a hátsó ülésen. Kanyarogva kikerülték a cammogó kocsikat a Galata-hídon, végigszáguldottak az Aranyszarv-öböl déli felén, túl a sötétbe borult görög ortodox patriarchátuson, túl az O-1-en, majd a nyomorúságos Eyüp negyeden is átsuhantak. A tizedes csikorgó kerekekkel felkaptatott egy meredek domboldalon. Az egyik kanyarból lélegzetelállító kilátás nyílt egész Isztambulra: a város fényeire, amelyeket kettészelt a Boszporusz fekete sávja, elválasztva Európát Ázsiától. Dominyika is nemsokára ott lesz, és két nap múlva viszontlátják egymást.
A rendőrkocsi sofőrje lefékezett. Több rendőrautó is állt előtte, még előrébb pedig egy nagy Kobra páncélozott rendőrfurgon a TNP kék-fehér színeiben. A sofőr két doboz lőszert nyomott Nate kezébe, ő is felkapott kettőt, kipattant a kocsiból és rohanni kezdett felfelé a hegyen. Meredek, keskeny utca volt, mindkét oldalon házakkal, amelyek ablakai visszaverték a rendőrautók villódzó kék fényét. Egyre közelebbről hallatszott a fegyverropogás. Rendőrök csoportja álldogált a fal mellett az egyik sarkon, néhányuk egyenruhát, a többiek farmert és bőrdzsekit viseltek, és óvatosan lestek kifelé a fal mögül. Hanefi észrevette Nate-et és odaszaladt hozzá.
- Hozz magaddal lőszert! - mondta, és vállon veregette Nate-et. Az utca túloldalán álló falat hirtelen végigszántották a golyók,
leverve a vakolatot és hatalmas port kavarva az egész környéken. Hanefi maga mellé rántotta Nate-et a takarásba.
- Hanefi, mi ez az egész?
- 4 PKK-s van a legfelső lakásban - magyarázta Hanefi, és közben megtöltötte az MP5-ös fegyverét. A többi zsaru úgy vetette rá magát a lőszerre, mint a gyerekek a cukorkára. Nate elnézett a távolba. Az egész utcát beborították az elhasznált töltényhüvelyek, a sok ezer kis rézkupak csillogott a villogó kék fényben.
- Mióta tart a lövöldözés?
- Órák óta. Kifogytuk a lőszerből. - Odanyújtotta a fegyverét Nate-nek. - Próbáld ki! - Nate megrázta a fejét. Hanefi mondott valamit törökül az egyik kollégájának, aki erre Nate felé nyújtotta a saját fegyverét, egy komolyabb géppisztolyt. -Próbáld ki ezt! - Nate feltartotta a kezét, udvariasan jelezve, hogy nem akarja kipróbálni ezt a fegyvert sem.
Szirénahang harsant fel egy kézi megafonból, a lövöldözés alábbhagyott, végül abbamaradt. Hanefi megragadta Nate-et, és kikukucskáltak a fal mögül. A kis tömbház reflektorfényben fürdött. A legfelső emeleti lakás körül több ezer golyó fúródott a falba, az ablakok ripityára törtek, a betonerkély korlátja berepedezett és megroggyant. Csoda, ha bárki is túlélte a lakásban. És egész Isztambulban ugyanez történik, hasított Nate-be.
Hanefi oldalba bökte, és az állával a lakás felé intett. Két rendőrségi kommandós árnyéka ereszkedett lefelé a tetőn. Ha az ereszhez érnek, repeszgránátokat dobnak be a PKK-sok lakásába. Mielőtt még leértek volna, egy fiatal nő rohant ki az erkélyre piros parkában, gránátvetővel a vállán. Hanefi ordítva visszarántotta Nate-et. A nő rájuk célzott, lőtt, de a gránát visszafelé sült el, és olyan erővel pattant vissza a kis térben, hogy a nő lezuhant az erkélyről. Négy emeletet buckázott lefelé egy kőhalomra, majd a gránátvető is követte, amely beleállt a földbe. Hanefi elkerekedett szemmel nézett Nate-re.
- Pech - vetette oda Nate.
A gránátok felrobbantak, vékony szürke füstfelhő gomolygott
kifelé az egyik ablakon. A következő robbanást fegyvertűz hangja követte, ezután minden elhalkult, majd metszően éles füttyszó törte meg a csendet.
- Vége. Gyerünk! - szólalt meg Hanefi.
A kis lakás úgy festett, mint egy mészárszék. Minden egyes négyzetcentiméterét golyónyomok borították. A tapéta cafatokban lifegett a falon, a néhány bútorból, amely a lakásban volt, tűzifa lett, a sarokban egy imaszőnyeg füstölgött. A kanapé töltetének darabkái a levegőben szállingóztak. Két férfi hevert a padlón, állig felhúzott inggel. A hálóban, a rommá lőtt fal és cafatokká tépett matrac között fiatal nő feküdt ökölbe szorított kézzel, félig nyitott szemmel. Fekete haja kikandikált a fejkendője alól.
Hanefi kíváncsian fürkészte Nate-et, akinek kifutott a vér az arcából. Jobb, ha inkább nem viccelődik újdonsült amerikai barátjával. Megveregette Nate vállát.
- Ez a munkánk - szólalt meg Hanefi, feltartva négy ujját. -
Dört, négy halott terrorista - mondta a TNP szlengjét
használva.
Slikov titkos akciójából hatalmas fiaskó lett. Huszonnégy PKK-s sejtet intézett el a rendőrség, a hullaházak zsúfolásig megteltek. Az orosz fegyvereket begyűjtötték. Ha az egész arzenált kiterítik a tévékamerák előtt, az súlyos csapást mér majd az oroszok nemzetközi megítélésére. Kezdődhet a móka Slikovval, gondolta Nate, a többi pedig már csak Dominyikán fog múlni.
Nagyjából egy időben azzal, hogy Slikov őrnagy a városba érkezett, hogy személyesen felügyelje titkos akcióját és a fegyverek leszállítását, a CIA isztambuli bázisa a titkosügynökök által használt elektronikus rejtjeleket kezdett küldözgetni az orosz konzulátusra. A bázis munkatársai dzsekijük alá rejtett drótokkal és elasztántokokba bugyolált elemekkel a szoknyájuk alatt egy héten át mindennap elsétáltak az Istiklal Caddesi forgatagában a konzulátus előtt, amelynek kapuját Oroszország címerállata, a
kétfejű sas díszítette. Három másodperces, ötwattos üzeneteket továbbítottak az épületbe. Az energia láthatatlanul áramlott felfelé a díszes márványlépcsőn, végigfutott a folyosókon és akár a füst, úgy szállt fel a padlástérben lévő vevőkészülékekhez. A konzulátust elárasztották az alacsony energiájú üzenetek. Kódolt halandzsa volt az egész, de a jeleket érzékelték és kötelességtudóan regisztrálták az orosz rejtjelezők, akik egész álló nap a frekvenciát figyelték. Azonnal jelentést küldtek a hírszerzés rejtjelező részlegének moszkvai központjába. A titokzatos jeladás napi szinten folytatódott.
Egy héttel később, amikor a lehallgatott telefonbeszélgetésekből a CIA tudomást szerzett arról, hogy Slikov Isztambulból Ankarába utazik, mert egy magasabb beosztású rezidenttel lesz találkozója, a kódolt jeladások az orosz nagykövetség ankarai épülete előtt folytatódtak az isztambuli helyett. A CIA-állomás alkalmazottjai naponta kétszer elautóztak az orosz konzulátus Cinnah Caddesin álló épülete előtt, megnyomták a jeladó készülék mélyre süllyesztett gombját, ami a kódolt energiát átrepítette a követség kerítésén, túl gránitfalakon, az elegáns barokk szalonon, majd az üzenet továbbsüvített az épület mögötti, egykor szebb napokat látott kerten. Soha ilyesmi nem történt még azelőtt. A döbbent orosz rejtjeles kollégák is azonnal jelentést küldtek Ankarából a központba. Ezeket a jelentéseket aztán továbbították az FSZB-nek. Mivel ez potenciálisan a kémelhárítás hatáskörébe tartozó ügy volt, Slikov a GRU-nál nem kapta meg ezeket a jelentéseket, ahogy az SZVR központja sem kapott róluk tájékoztatást. Miként arról sem tudtak, hogy titkos FSZB-s aktát nyitottak az „Isztambulban továbbított, azonosítatlan kódolt, elektronikus üzenetekről”. Az efféle rafinált és rutinos jeladás nyilvánvalóan arra utalt, hogy az üzeneteket a Törökországban tartózkodó orosz diplomáciai kontingens egyik tagjának szánták. A Kreml veleszületett, reflexszerű feltételezése, hogy áruló van a köreikben - ez a kulturális paranoia a cároktól eredt, a bolsevikok táplálták, a szovjetek tovább csiszoltak rajta, és végül Putyin fejlesztette tökélyre - azonnal táptalajra talált Moszkvában.
Miután Slikov visszatért Isztambulba, a jeladásoknak vége szakadt Ankarában, és Isztambulban folytatódtak. Amikor pedig Moszkvába utazott a titkos akciójával kapcsolatos megbeszélésekre, abbamaradt az üzenetküldés, és csak azután kezdődött újra, hogy az őrnagy gépe landolt az isztambuli Atatürk repülőtéren. Egyre hosszabb lett a kódolt üzenetekről vezetett rejtjeles napló, az FSZB kémelhárítói aktája pedig egyre vaskosabbra duzzadt. Nem telt bele sok idő, mire az elemzők rájöttek, hogy a jeladások megegyeznek Slikov mozgásának adataival.
Aminek Gorelikov felettébb örült; a férfi kifinomult, előkelő külseje ugyanis az intrika és cselszövés iránti csillapíthatatlan étvágyát palástolta. Amikor Dominyika bizalmasan elárulta neki, hogyan gyilkolták meg észak-koreai ügynökét, Gorelikov rezzenéstelen arccal hallgatta, ahogy Slikov legyintve megpróbálja bebeszélni neki, hogy az észak-koreaiak bizonyára Jegorova szakmai baklövésének köszönhetően szereztek tudomást Ri árulásáról, és ők maguk végeztek a férfival. Ami pedig az eltűnt verebet illeti, vagy az észak-koreaiak iktatták ki, vagy megszökött egy tiroli síoktatóval. Gorelikov később meghallgatta a bécsi víkendházban rögzített felvételt Blohin hangjával, ami a borzalmas gyilkossághoz egyáltalán nem illő módon mosolygásra késztette. Számára ez csak egy újabb bizonyíték, amellyel bitófára küldhetik ezt a GRU-s hitehagyottat, de szemernyi részvét sincs benne Ioana iránt, jegyezte meg magában szomorúan Dominyika.
Gorelikov félrevonta Dominyikát, és egy egész napot szánt arra, hogy felvilágosítsa az isztambuli fejleményekről. Slikov akciója kudarcba fulladt, a fegyverszállítmányt lefoglalták, a törököket a gutaütés kerülgeti, Oroszország megszégyenül az egész világ előtt. Valerij Slikov nem tartozik többé az elnök kedvencei közé. Dominyika és Gorelikov együtt kidolgozták a diszkrét kémelhárítási műveletet, amelyben az SZVR-nek jut vezető szerep, mivel külföldi helyszínről van szó, és amelyet a kötelességtudó Jegorova ezredes vezet majd.
- Kár, hogy Isztambulba kell fáradnia hozzá, kedvesem. Már
kész is a nyomozás eredményéről készített beszámoló vázlata. Slikov felelős a katasztrófába fulladt akcióért, és felelnie is kell érte, de az ügy időközben komolyabbá vált. Kémkedés gyanújába keveredett. De hát mit tegyünk, a látszat a fontos, ezért magának is el kell játszania a szerepét. - Gorelikov ekkor előhozakodott azzal a sunyi kérdéssel, amelyre Benford előre figyelmeztette Dominyikát. - Mondja, maga szerint mi ez az egész kódolt üzenetküldözgetés Isztambulban? Lehet, hogy az amerikaiak gyanítottak valamit? Miért kezdtek el hirtelen annyira érdeklődni Slikov iránt?
- Az ilyesmit soha nem lehet tudni Törökországban. Ezért is volt eleve rossz ötlet ez a titkos művelet - felelte Dominyika tárgyilagosan. - Az biztos, hogy a törököknek vannak informátorai a PKK-n belül. Lehet, hogy valami szakmai baklövést követtek el a fegyverek szállítása során. Az is lehet, hogy valaki elszólta magát, amit az amerikai rejtjelezők lehallgattak.
Gorelikov megtörölte drótkeretes szemüvegét.
- De az is lehet, hogy vakond van a Kremlben - jegyezte meg a férfi halkan. Dominyika uralkodott magán, nehogy égnek álljon a haja.
- Ez a lehetőség mindig fennáll, de nem valószínű. A Tanács minden tagja jóváhagyta a tervet.
- Kivéve magát, engem és Bortnyikovot - felelte Gorelikov.
- Nehezemre esne elhinni, hogy az FSZB vezetője az ellenségnek dolgozik, azt tudom, hogy én nem vagyok vakond...
- Tehát nem maradt más, mint én - vágta rá Gorelikov kedélyesen.
- Egy veszélyes ellenforradalmár a bűnöző Trockij brancsából. Az elhárítás magán fogja tartani a szemét - csipkelődött Dominyika. Játszadozik velem? Így akarja a tudtomra adni, hogy kémkedéssel gyanúsít? Jobb lesz vigyázni, figyelmeztette magát. Gorelikov egy vipera, aki örökké a nyelvét nyújtogatja, és éjjel-nappal azon jár az agya, hogyan tehetné próbára az embereket. Dominyika aznap este megírta a jelentését, és a titkos rejtekhelyen hagyta Ricky Waltersnek, aki továbbította azt
Benfordnak. Nagyon óvatosnak kell lennie.
Mindeközben Isztambulban a CIA tisztjei nemcsak elektronikus rejtjeleket küldözgettek az orosz nagykövetségnek, hanem azt is megjelölték - krétával a falakon, celluxszal az utcalámpák póznáin, rovátkákkal a fák törzsén - milyen útvonalakon jár Slikov ideiglenes isztambuli lakása és az orosz konzulátus között. Mivel Slikov nem számított ezekre, nem is vette észre a jeleket. Az őrnagy rendkívül diszkrét, szakaszosan végzett megfigyelése révén hamar világossá vált, mely kávézókban és éttermekben szerette elkölteni az ebédjét és a vacsoráját, mindig egymagában. Az egyik kedvenc helye a Qigek Pasajiban, egy 19. századi kovácsoltvas tetejű, üvegkupolás passzázsban volt. Valahányszor itt étkezett - mindig kadinbudu köftét, „asszonycomb” köftét rendelt, kívül ropogósra sütött, belül szaftos fasírozottat bárány-és marhahúsból -, valamelyik CIA-s tiszt mindig a közelében ült, vele szemben, az asztalán, jól látható helyen egy félbehajtott újság, egy könyv vagy egy szemüvegtok feküdt. Soha nem próbálták felvenni a kapcsolatot Slikovval.
Helyi kereskedelmi brosúrákat, prospektusokat és szórólapokat is postáztak Slikov címére, amelyek boszporuszi kirándulásokat, eladó esentepei ingatlanokat, bulgáriai buszkirándulásokat reklámoztak. A levélszemetet a ház fogatlan portása gyűjtötte össze és kézbesítette Slikovnak, akiben egyáltalán nem ébresztettek gyanút a prospektusok, a többségét kidobta, de egykét brosúrát a fiókban felejtett. Mindegyik papírlapot finoman befújták egy háztartási rovarirtószerrel, amelynek a titkosírásról árulkodó fenolftalein az egyik kémiai összetevője. Nem voltak titkos üzenetek a csillogó-villogó, kikeményített szórólapokon.
Nathaniel Nash egy jellegtelen Fiat Scudóban ült három Langley-ből jött technikussal. A kocsi egy szűk kis isztambuli utcában parkolt, alkonyodott, néhány perce szólították utoljára
imádságra az embereket. A szutykos tömbházakból és boltokból álló meredek Beyoglu negyedben sötétség és csend honolt. Záporok zúdultak a városra, a sikátorokat, lépcsőket és csatornákat újra és újra elárasztotta a hányáshoz hasonlatos barna szennyvíz, amelynek összetétele a Bizánci Birodalom óta nem változott. Egy macska táborozott le az egyik földszinti lakás eresze alatt, lerázva a vizet a mancsairól. A furgon három házzal arrébb parkolt le egy téglaépülettől, amelynek vászonernyős, dupla üvegajtaja volt. Azt várták, hogy a vén banya, az épület portása elhagyja a bejárat melletti őrhelyét, lebattyogjon az alagsori lakásába és nekiálljon vacsorát főzni a férjének. Ehelyett azonban a nő kidugta a fejét bejárati ajtón, és egy felmosó nyelével megbökte a vásznat, hogy lezúdítsa róla az összegyűlt esővizet.
Nate és a behatolásokra specializálódott három technikus arra vártak, hogy végre bejuthassanak Valerij Slikov lakásába. A furgont belengte az ölükben szorongatott felszerelések szagának kavalkádja: az elektromos motorolaj kesernyés bűze, a gitt és a gyorsan száradó festék csípőssége, a grafitpor kavicsos és a hintőpor édeskés illata. A veterán technikusok szótlanul meredtek előre. Három öregfiú délről, akik nem használtak aftershave-et, nehogy hátrahagyják az illatát a kilincseken és a fiókokban, és nem is dohányoztak, mert néha hetvenkét órán át kellett hason feküdniük egy padláson.
A nyilvántartásban illegális behatolásra szakosodott
technikusokként szerepeltek, de a formális megfogalmazás valójában azt takarta, hogy ezek a férfiak profi módon hatoltak be nagykövetségekre, budoárokba, kódhelyiségekbe és
bunkerekbe a világ bármely pontján, ha kellett, feszítővassal, ha kellett, álkulccsal. „Hevederzár-hekkereknek” hívták magukat, Harley Davidson-os és Jack Daniel’s-es övcsatjaikat keresztülpréselték a legszűkebb lécek között és gerendák alatt, villanykerítések és vezetékek alatt bújtak át, hóval borított palatetőkön osontak végig. Most, hogy már az ötvenes-hatvanas éveikben jártak, kevesebbet utaztak. Újfajta technikusokra volt szükség, akik a körmüket rágták, de a laptopjukkal képesek
voltak átjutni az infrakamerákon meg a biometrikus elektronikus zárakon. Az illegális behatolás aranykora véget ért. Egyetlen olyan, modern elveket valló műveleti tiszt sem akadt a hírszerzés világában, aki szívesen hagyott volna jóvá egy kényes titkos behatolást, amely, ha balul sül el, a karrierje végét jelentheti.
Voltak azért kivételek. Slikov esetében az akció célja nem az volt, hogy mikrofonokat vagy kamerákat rejtsenek el, széfeket sem akartak feltörni, hogy aztán szigorúan titkos dokumentumokat fényképezzenek le. Ennek az illegális behatolásnak az volt a célja, hogy hátrahagyjanak bizonyos dolgokat.
Darált bárány- és marhahúst összekeverünk, majd három részre osztjuk. A hús kétharmadát szeletelt hagymával együtt megpirítjuk. Hozzáadjuk a félretett egyharmad rész nyers húshoz, összekeverjük tojással, petrezselyemmel, sóval és borssal, majd hűtőben pihentetjük, amíg megszilárdul. Ujjnyi köftéket sodrunk, meghempergetjük lisztben, tojásba mártjuk, és bő olajban kívül ropogósra sütjük. Paradicsomsalátával és fokhagymás-joghurtos mártással kínáljuk.