Dominyika hazatérése Kínából egybeesett azzal, hogy bejelentették tábornoki kinevezését és az SZVR igazgatói posztjára való előléptetését. Gorelikov és Bortnyikov kivételével az összes szilovik majd' megőrült a féltékenységtől és a félelemtől, miután a fülükbe jutott titkos pekingi megbízatásának híre. Amikor a dagadt, tokás pofák odasereglettek köré a Biztonsági Tanács ülése után, hogy gratuláljanak neki, Dominyika szinte fulladozott az egymással versengő kölnik émelyítő miazmájában, amely alig nyomta el félelmük áporodott izzadtságszagát. Ezek a kormánytagok milliókat rejtegettek külföldi számlákon, ezért létfontosságú volt, hogy jó kapcsolatot ápoljanak ezzel a sljuhával, ezzel az egykori szajhával, akinek mostantól fogva hatalmában állt kinyomozni ezeket az offshore számlákat, ha Vlagyimir Vlagyimirovics parancsba adja neki. Kisujjgyűrűs, gondosan manikűrözött bifsztekmancsukkal Dominyika kezét szorongatták, sárga aurájuk reszketve vibrált sárga vigyoruk felett. Alig néhány kék glória szakította meg a Tanács sárga ködfelhőjét, azé a maroknyi pragmatikus gondolkodóé, akik gazellaként jártak-keltek a sárban dagonyázó bölények között. A hozzájuk hasonlók ritkán élték túl a Kreml dzsungelében.
A hivatalos előléptetési ceremóniára a következő héten került sor a Nagy Kreml-palota impozáns András-termének arannyal körbefuttatott, tizenkét méter magas ajtajai előtt. A bejárat felett Oroszország kétfejű fekete sasa állt őrt, szélesre tárt szárnyakkal, karmai közt az országalmával és a jogarral, amelyek Isten hatalmát jelképezték a Föld felett, és az uralkodó jóindulatú és igazságos uralkodását népe felett. Dominyika azon tűnődött, milyen hallatlanul ironikus ez a jóindulat és igazságosság a mai
Oroszországban, miközben az elnök odalépett hozzá, hogy a rangjának megfelelő sötétzöld zubbonyának hajtókájára tűzze a Hazáért érdemrend első fokozatát. Dominyika a katonai vezetők hivatalos ünnepi egyenruháját viselte, utálta a bő szabású, kétsoros zakót, a merev váll-lapot, és az egyenes vonalú, zöld szoknyát, amely jobban illet volna egy könyvtároshoz vagy egy anyakönyvvezetőhöz. Az ormótlan fekete katonai cipőre rá sem bírt nézni.
- Pozdravljaju, tábornok - gratulált Putyin Dominyika szemébe nézve. A hajtókára tűzte a medált, gondosan kisimította a lelógó, vörös színű szalagot, ujjaival végigsimítva a nő kidomborodó bal mellén. Dominyikának átfutott a fején, vajon díszes tábornoki övcsatot is kap-e, további lehetőséget nyújtva az elnöknek arra, hogy a szoknyáját is elsimítsa.
- Köszönöm, elnök úr. Továbbra is minden erőmmel a Rogyinát fogom szolgálni - felelte Dominyika, de magában arra gondolt, az elnök kitüntető figyelme csupán látszat. A férfi azúrkék glóriája megrebbent, olajos vigyorának az üzenete a napnál is világosabb volt: „Fenébe a Rogyinával, engem szolgálj minden erőddel!”. Putyin kezet fogott vele, és továbblépett a másik kitüntetetthez, egy huszonhét éves ritmikusgimnasztika-bajnokhoz, aki visszavonult a sporttól, és kinevezték a Jegyinaja Rosszija, a parlamenti helyek hetvenöt százalékát birtokló az Egységes Oroszország kormánypárt kerületi titkárának. Dominyika azon tűnődött, vajon mivel érdemelhette ki a nő a pozíciót. Miután szorgosan feltűzte a sportmedált a piruló tornásznő ruhájára, Putyin visszafordult Dominyikához.
- Örömömre szolgál, hogy hamarosan vendégül láthatom a tengernél, a fogadáson. - Putyin majd' felfalta a szemével Dominyikát, akinek eszébe jutott, vajon a dácsáját bekamerázták és -poloskázták-e, és hogy az elnöknek van-e kulcsa hozzá. Micsoda hülye kérdés!
- Ott leszek, elnök úr. Köszönöm a meghívást. És még egyszer köszönöm, hogy használhatom a dácsát. Gyönyörű.
Putyin bólintott.
- Azt a kilátást csak egyetlen panoráma múlja fölül. Az, ami a
főépület hálószobájából nyílik - jegyezte meg, mintha egy Ponzi-befektetésben árulna részvényeket.
- Ebben biztos vagyok. - Dominyika elmosolyodott ugyan, de a hangja közömbös maradt. Nem fogja kidülleszteni a mellét, megnyalni az ajkát és azt mondani neki, hogy alig várja, hogy összehasonlíthassa a két panorámát. Hogyan tudná távol tartani magától ezt a gyanakvó, kéjsóvár, kanos despotát két-három napon át, anélkül, hogy magára haragítaná, vagy ami még rosszabb, szégyenbe hozná azzal, hogy alulteljesít Dominyika előtt az ágyban? Trágár pletykák keringtek Moszkva utcáin arról, hogy Dmitrij Medvegyev, Putyin jelentéktelen miniszterelnöke, aki helyet cserélt párfogójával, hogy Putyin kicselezhesse a hivatali időre vonatkozó törvényeket, nagyobb szerszámmal rendelkezik, és vadállatiasabb, mint az ultraférfiasnak tartott Putyin. Medvegyevet Nanoelnök néven illették azokból az évekből, de még a puszta gondolata sem merülhetett fel annak, hogy nem Putyin a falka féktelen alfahímje.
- Viszlát! - búcsúzott az elnök Dominyikától, aki lépteket hallott a háta mögül.
- Gratulálok, igazgatónő. - Gorelikov alig bírta letörölni a képéről vigyort. - Megérdemelte ezt a kitüntetést. Az elkövetkező hónapokban nagy tetteket fogunk véghezvinni. - Nagy tetteket... hát persze. Demokráciákat bolygatunk fel, ártatlanokat zsarolunk meg, talán még a következő világháborút is kirobbantjuk. Anton azonban valósággal tobzódott abban, hogy protezsáltja, az ő teremtménye megkapta ezt a zsíros állást. - A kinevezése bejelentését követően bátorkodtam átvitetni a holmiját az új penthouse lakásába a Kutuzovszkij proszpekten. Elegánsnak és komfortosnak fogja találni. - Milyen kedves és figyelmes ez magától, Anton. Az udvarias gesztus lehetőséget nyújtott Gorelikovnak arra, hogy az emberei átkutassák Dominyika holmiját. Hála istennek, hogy még az utazásom előtt megszabadultam a tönkrement SRAC-tól! - A penthouse-t Andropov kapta, mielőtt főtitkár lett - csacsogta Gorelikov. Csodás. Remélem, a kórházi ágyat és az oxigénpalackokat azóta már elszállították. - Természetesen ezután több reprezentációs
kötelezettsége lesz. Már holnap este részt kell vennie egy hivatalos diplomáciai fogadáson itt, a Nagy Kreml-palota György-termében. A nagykövetségek munkatársai mellett számos delegáció is részt vesz majd rajta. - Érthetetlen módon Dominyika első gondolata az volt, hogy nincs mit felvennie. Gorelikov varázsló módjára olvasott a gondolataiban.
- Ha megengedi, kedves Dominyika, bátorkodtam néhány estélyi ruhát küldetni, amelyek a gardróbjában sorakoznak -alázatoskodott Anton, mint egy komornyik. - Látni fogja, hogy egyáltalán nem értek a divathoz, amiért előre is bocsánatot kérek. Mindazonáltal remélem, hogy legalább az egyiket megfelelőnek találja majd. - Az örökké elegáns Gorelikov drága, angol szabású, szürke flanelöltönyt, széles gallérú fehér inget és kötött fekete nyakkendőt viselt. Dominyika biztosra vette, hogy drága estélyiket választott neki, pont az ő méretében. Üdv a klubban!, gondolta. Most már fel is öltöztetnek, mint egy babát.
- Biztos vagyok benne, hogy gyönyörűek lesznek. Köszönöm. - Dominyikának elkalandoztak a gondolatai. Tudta, hogy Benford holnapra tudomást szerez régóta várt előléptetéséről. A TASZSZ orosz hírügynökség és a Pravda be fognak számolni a kinevezésről, egészen bizonyosan azt is megemlítve, hogy Dominyika Jegorova tábornok az egyik legmagasabb rangú női kormánytag. Öles léptekkel halad előre a fejlődés útján a modern Oroszország, a tagadhatatlan tény ellenére, hogy az egész ország nem több egy hatalmas benzinkútnál atomfegyverekkel és halomra gyilkolt ellenzékiekkel.
A tömeg nem oszlott szét, elvégre senki sem érkezett állami rendezvényre az elnök után, és nem is távozott senki korábban, mint Putyin, Dominyika ezért tovább csevegett Gorelikovval. Hamarosan csatlakozott hozzájuk a derűs és szívélyes Alexander Bortnyikov, az FSZB vezetője, aki impozáns, púderkék egyenruhát viselt aranypaszománnyal díszített hajtókával és mandzsettával. Mégiscsak háromcsillagos tábornok volt. Kezet fogva gratulált a nőnek, a kézfogása finoman határozott volt, a tenyere meleg és száraz, Gorelikovéhoz hasonlóan
kiegyensúlyozott kék glóriája önmérsékletre és józanságra utalt.
A két férfi idővel talán valódi szövetségese lehet a Kreml útvesztőjében. Ám ekkor eszébe jutott, hogy ez a jóindulatú és nyugodt nagypapa tervelte ki és hagyta jóvá Litvinyenko meggyilkolását Londonban. Senkire, de senkire nem számíthat itt szövetségesként.
A nyüzsgő szilovikok rosszul leplezett, sanda pillantásokat vetettek rá, ideges orraikkal körbeszaglászva a levegőt máris megállapították, hogy egy új, nagyhatalmú szövetség formálódik Gorelikov, valamint az FSZB és az SZVR igazgatói között, akik Putyin támogatását élvezik. Dominyikának ekkor eszébe jutott Benford figyelmeztetése, amikor először felmerült, hogy kinevezhetik az SZVR vezetőjévé: „Közel lesz a hatalom csúcsához, de még ha nélkülözhetetlenné válik is Vlagyimir számára, fenyegetést jelent majd hűbérúri hatalmára”. Nate-nek le kellett fordítania neki ezt a szót oroszra, de Domi tudta, hogy Benfordnak igaza van. Az életét mostantól fogva rejtett próbatételek, alattomos csapdák fogják megkeseríteni, és örökké próbára teszik majd a lojalitását. Gyászosan azzal vigasztalta magát, hogy mostantól fogva háromszor olyan jól esik majd kizsigerelnie a Kremlt Benfordért, Nate-ért és Forsythért, amíg csak életben van.
A jól ismert bánat hasított bele a szívébe. Merre lehet most Nate? Vajon viszontlátják még egymást valaha? Most, hogy igazgató lett, hihető okot kell majd találnia az első külföldi útjára, hogy találkozhasson a CIA-s barátaival. Ráadásul mostantól kezdve bele kell törődnie abba, hogy a nap minden percében titkárok és testőrök veszik körül.
Sűrű hetek vártak Dominyikára, és változtatnia kellett kémtevékenységének módján. Ürügyet kell találnia arra, miért akarja egyedül elhagyni a lakását, hogy jelt adjon Ricky Waltersnek: találkozniuk kell. A közeljövőben esedékes külföldi útját is le kell szerveznie, ami beletelhet néhány hétbe. Rengeteg mesélnivalója volt a futtatóinak, és mindennél nagyobb szüksége egy megbízható kommunikációs eszközre. Még mindig nem döntötte el, elmondja-e Benfordnak és Nate-nek, hogy ő mentette meg Nate életét Hongkongban. De egyelőre a fogadásra
kell felkészülnie.
A Nagy Kreml-palota György-terme gazdagon díszített kazettás óriásmennyezetek végtelen sorából állt, melyeket csigavonalban csavarodó márványoszlopok támasztottak meg, gondosan kidolgozott oszlopfővel és talapzattal. A káprázatos bőség elefántcsontban és aranyban úszó csarnokát hat gigantikus csillár világította meg, amelyek a kupolás mennyezetről lógtak, fényárba borítva a polírozott parkettát, amelynek intarziája éppolyan részletgazdag volt, mint a perzsaszőnyegek. A termet zsúfolásig megtöltötték a beképzelt moszkvai diplomaták, akik a pezsgőspoharaikat a magasba tartva törtek utat maguknak. Az oligarchák a sarokban nyüzsögtek, és mind azon tanakodtak, vajon mikor és milyen ürüggyel fogják kisajátítani Putyin előtt megszerzett vagyonukat. A szilovikok az elnök körül keringtek, aki kedvetlenül járkált fel-alá a tömegben, néha-néha felvillantva fanyar vigyorát, vagy még ritkábban egy csálé, féloldalas mosolyt, ami szemmel láthatóan nehezére esett.
Az orosz hadsereg, haditengerészet és légierő magas rangú tisztjei a többi vendégtől elkülönülve, a saját falkáikba tömörültek. Zöld, sötétkék és világoskék egyenruháikban az afrikai antilopcsordákra emlékeztettek, a kuduk külön a lóantilopoktól, azok meg az impaláktól. Dominyika jól tudta, hogy Gorelikov dugig tömi majd a gardróbját lélegzetelállító estélyikkel. Kettőt Párizsból rendelt neki (egy Vuittont meg egy Diort), egyet Milánóból (egy Rinaldit), de végül a visszafogottabb Diort vette fel: egy homokóra-szabású, pezsgőrózsaszín,
virágmintás selyemruhát gyöngyökkel, derekán hajtásokkal és mély dekoltázzsal. Gorelikov körbevezette Dominyikát a teremben, bemutatta a vendégeknek. A Biztonsági Tanács bölömbikáit és a Tanács titkárát, a savanyú Patrusevet már ismerte. A férfi néhány percig elcseverészett Dominyikával, a dekoltázsán legeltetve a szemét. Csak azután sodródott távolabb tőlük, hogy Bortnyikov feloldódott, és tizenöt percen át
sugdolózott Dominyika fülébe arról, hogy melyik követségről kik az ismert és a gyanított hírszerző tisztek.
- Az ott a német BND képviselője? - kérdezte Dominyika. -Úgy néz ki, mint egy tenyészkan. Ki van zárva, hogy aktív a terepen.
Bortnyikov egy vékony, ősz hajú fickóra mutatott, aki egy pár diplomatával beszélgetett.
- Az ott az amerikai állomásvezető, Reynold. Jó képességű, ravasz, sunyi fickó - súgta Bortnyikov. - Az emberei aktívak a terepen, de még nem észleltük a tevékenységüket... egyelőre. -
Csak így tovább!, üzente Dominyika telepatikusan az amerikainak.
Gorelikov hirtelen exkuzálta magát, és átvágott a vendégek tömegén, majd félúton a százméteres teremben megállt egy impozáns ajtó előtt, ahova az orosz haditengerészet egyenruhás tisztjei sereglettek, hogy köszöntsék a külföldi haditengerészeti tisztek újabb csoportját. Bortnyikov megsúgta Dominyikának, hogy ezek az amerikai haditengerészet delegációjának tagjai, akiknek egyenruháját legalább annyi aranypaszomány és szalag díszítette, mint az oroszokét.
- Mit keresnek itt? - kérdezte a nő.
- Valami ostoba tárgyalás miatt jöttek - legyintett Bortnyikov. - Felvetették, hogy lépjünk fel közösen a szomáliai és maláj kalózok ellen. Patrusev úgy határozott, hogy ilyen kalandokra sem időnk, sem erőforrásunk nincs, de azért meghívtuk őket a látszat kedvéért, és hogy információkat gyűjtsünk az admirálisokról. Ki tudja, egy nap talán pont velük fogunk megharcolni - kuncogott Bortnyikov. Dominyika figyelte, ahogy Gorelikov, Patrusev és az orosz admirálisok mereven üdvözlik az amerikai kontingenst, melynek tagjai az amerikai nagykövet és egy sor tiszt kíséretében érkeztek a fogadásra. Dominyika rémülten vette észre a tisztek között Ricky Walterst, moszkvai tartótisztjét, akivel a személyes találkozókat bonyolította. Bozse moj, te jó isten, mi lesz, ha meglátja Dominyikát? Vajon lesz elég esze ahhoz, hogy megőrizze a hidegvérét és semmit se áruljon el a tekintete? Megfogadta, hogy egész este még csak a közelébe se
fog menni az amerikaiaknak, ami kissé szokatlan viselkedés az SZVR frissen kinevezett igazgatójától, elvégre az lett volna elvárható tőle, hogy az amerikai haditengerészet delegációjával parolázzon. Erről mintha valami motoszkálni kezdett volna a fejében, egy kósza emlék, amely egyelőre csak derengett.
Dominyika körbesétált a teremben, „felvágva a pitét”, ahogy azt ezer éve tanították neki az akadémián. Az ellenkező irányba sétált, az amerikaiaktól távol, de közben szemmel tartva őket. Legyen olyan merész, hogy lefirkant egy üzenetet és Walters zsebébe rejti? De minek? Mi lesz, ha Gorelikov meglátja? Nem, nem, és nem. Szó sem lehet róla.
Gorelikov szemmel láthatóan rengeteg időt szánt az amerikai haditengerészet delegációjára. Pezsgővel kínálta őket, tósztot mondott a társaság legmagasabb rangú tisztjére a haditengerészeti műveletek vezetőjére, ám ezután egy másik admirálisra, egy férfias kinézetű nő tiszteletére is pohárköszöntőt mondott. Dominyika átvágott a tömegen, hogy közelebbről szemügyre vehesse a nőt, aki valahogy ismerős volt neki. Gorelikov mondott valami vicceset, mire az admirális elnevette magát, kivillantva szabálytalan fogsorát. Gorelikov szendvicsfalatkákkal kínálta egy elhaladó pincér tálcájáról: szalakával, vagyis heringgel és olvasztott sajttal pirított brióson. Dominyika kutatni kezdett az emlékei között. Csorba fogsor. Tizenkét évvel ezelőtt a Metropol Hotelben. A GRU mézes csapdája. Az a csontos haditengerészeti diák. Aki harapott. Aki nyomott hagyott a vállán. Nem kérdezte, nem is érdekelte, mi lett a kelepcébe csalás eredménye. Lehet, sőt valószínű, hogy a zsarolás nem járt sikerrel, mivel a mézes csapdáknak csak huszonöt százaléka vált be. Ha viszont bevált a dolog, a Kreml több mint egy évtizede futtatott egy amerikai admirálist.
Mint egy ostoba bábu, Dominyika hirtelen ledermedt a terem közepén, és hagyta, hogy ide-oda lökdössék a vendégek a káprázatos csillárok alatt. Jeges rémület futott végig a gerincén. Benford megírta neki a CIA igazgatói posztjára jelöltek nevét. Ez a nő itt biztosan Rowland admirális. Moszkvai látogatásának talán nincs semmi jelentősége, de az is lehet, hogy nagyon is
sokat jelent. Úgy kavarogtak a fejében az információmorzsák, mint egy beomlott mennyezeti mozaik darabkái. Slikov. Az elektromágneses atomfegyver. Rájött, hogy ki ez a nő, és azt is tudta, miért ugrálja így körül Gorelikov. Csak meg kellett mondania Benfordnak, hogy derítse ki, vajon Magnit szereti-e a heringet pirítóson. De a kommunikációs felszerelése nélkül néma volt, Benford pedig világtalan.
Gorelikov az elnéptelenedett terem végében álló, vörös bársonykanapén terpeszkedett, a lábát egy brokáttal bevont széken nyugtatva. Meglazította a nyakkendőjét, pezsgőspohár hevert mellette a földön. Dominyika a kanapé másik végén ült. Csak néhány pincér sürgölődött a teremben, hogy összeszedje a tizenkét rogyásig megpakolt büféasztalon maradt porcelántálakat. Nemsokára takarítók hada követi majd őket, hogy feltakarítsák és kifényezzék a káprázatos parkettát, és hogy letöröljék a port a csillárokról.
- Az amerikai haditengerészet tisztjei kivételesen jó érzékkel találják fel magukat a mai fogadáshoz hasonló társasági helyzetekben - mondta Gorelikov a szemét dörzsölgetve. -Megtanítják nekik, hogyan kell diplomáciai csevegést folytatni, mi a protokoll, és hogy hogyan viselkedjenek magabiztosan. Hozzájuk képest a mi rangidős tisztjeink kresztjányinok, szántóvető parasztok, akik félnek bármit is mondani, nehogy elárulják, milyen színűek a hajóink. Annyira szovjet, ahogy viselkednek.
Dominyika kissé meg akarta dolgozni Antont.
- Annak idején mind Sztálintól rettegtek - mondta a nő. - A harmincas években nagy tisztogatást rendezett a tiszti állomány körében.
- Jó, de most mitől félnek? Az elnök támogatja a fegyveres erőket.
- A régi szokások nehezen múlnak el - jegyezte meg Dominyika közömbösen. - Ki volt az az admirálisnő, akivel
beszélgetett? Ő volt az egyetlen nő a társaságban. - Gorelikov aurája megremegett, Dominyika pedig figyelmesen hallgatta, milyen mesével eteti meg.
- Nem emlékszem a nevére. Állítólag zseniális tudós -legyintett Gorelikov. - Nemsokára visszavonul, úgyhogy gondolom, a védelmi minisztérium alvállalkozói alig várják, hogy megkínálhassák valami zsíros tanácsadói állással, hogy helyet csináljanak neki az igazgatótanácsukban. Más lehetőség nem nagyon terem az ilyen admirálisoknak, ha visszavonultak a haditengerészettől. - Érdekes. Sem a nevére, sem a beosztására nem emlékszel, Anton, de az nem kerülte el a figyelmedet, hogy nemsokára visszavonul.Dominyika kipréselt magából egy ásítást, miközben cikáztak a gondolatok a fejében.
Ha ez az admirális az a lány, akit tizenkét éve elcsábítottam a Metropolban, ha Gorelikovnak sikerült beszerveznie, ha ő Magnit, és a New York-i illegális, Susan észrevétlenül találkozgat vele, ha őt választják ki a CIA igazgatói posztjára és be is iktatják, az első dolog, amit Gorelikov és Bortnyikov kérni fognak tőle, az a CIA Oroszországban aktív ügynökeinek listája. A Díva/Jegorova név a lista első helyén szerepelne. Dominyika tudta, hogy nagyon sok a kérdőjel, de az élete halálos veszélyben forgott.
Miért nem mondta el neki Gorelikov, hogy az admirális Magnit? Szakmai óvatosságból? Vagy mert az elnök ezt parancsolta? Vajon gyanakodtak rá? Nem, az kizárt. Személy szerint őt bízták meg azzal, hogy találkozzon Susannel Staten Islanden. Meg akarták várni az előléptetését és azt, hogy újabb bizonyítékát adja lojalitásának? Talán.
Dominyika a továbbiakban is távol tartotta magát az amerikai delegációtól. A jó ég tudja, milyen bajba sodorta volna magát, ha az admirális felismeri. Az együttműködést elutasító orosz haditengerészet vezérkarával folytatott megbeszélések után két napot Londonban töltenek majd, az admirális pedig onnan utazik Washingtonba, hogy további felkészítéseken vegyen részt, és hogy kivárja, ki lesz a végső jelölt. Ezután következnek majd a kongresszusi meghallgatások. Legkésőbb tíz nap múlva
Gorelikov tudomást fog szerezni arról, hogy ki lesz a CIA új vezére. Dominyika kétségbeesetten kalkulálni kezdett, vajon lesz-elég ideje egy vülámtalálkozóra Waltersszel, hogy sürgősen figyelmeztesse Nate-et és Benfordot. Gorelikov, ez a varázsló mintha megint olvasott volna a gondolataiban.
- Volna kedve együtt repülni velem a tengerhez a holnapi fogadásra? Lefoglaltam a Falcon 7-et, mielőtt még Bortnyikov vagy Patrusev megkaparinthatta volna. Külön kell repülnünk. Ez a szabály. - Dominyika arra gondolt, hogy ez egy finom kis teszt Anton részéről. Látni akarja, vajon vele tartok, vagy függetlennek mutatom magam és pár nappal később megyek. Talán közben sikerülne összehoznom egy találkát az állomással. Hagyjuk, nincs értelme, úgysem tudom lerázni az új testőreimet, és az állomásnak még a közelébe se jutnék. Viselkedj természetesen, és egyelőre maradj Anton mellett!
- Csalódtam volna, ha nem hív meg - mondta a férfinak. -Hány vendég várható?
- Összesen legfeljebb kétszáz a négy nap alatt - felelte Gorelikov. - De magának ott lesz a privát dácsája. Mi, a többiek az elnöki szárny főépületében leszünk elszállásolva, ami elegánsnak elegáns, de nem ér fel a maga tengeri panorámájával. Nem magányos így egyedül?
Dominyika tudta, hogy Anton nem akar flörtölni vele.
- Nem, nem vagyok magányos.
- Hát, most biztosan nem lesz az - bazsalygott Gorelikov. Úgy érted, ha a kanos Vlad benéz hozzám egy kis etyepetyére, tette hozzá magában a nő.
Amikor Rowland admirálist meghívták, hogy kísérje el a haditengerészeti műveletek vezérét és a delegáció többi tagját Moszkvába, majdnem pánikba esett, és elutasította a meghívást. Kész elmebaj lett volna, ha Magnit, az oroszok vakondja Moszkvába látogat, hogy a futtatóival parolázzon. Ám némi töprengés után arra jutott, hogy a látogatás még jobban
megerősítené a pozícióját a CIA igazgatói posztjáért folyó versengésben, Anton Gorelikov pedig biztosítaná, hogy semmiféle kompromittáló kapcsolatfelvételre ne kerülhessen sor. Elég, ha csak megpillantják az oroszok a bálteremben, csodálni fogják a hidegvérét és a merészségét. Így végül elfogadta a meghívást Oroszországba, röviden üzent Susannek, hogy tájékoztassa a központot az érkezéséről, és bepakolta a legszebb egyenruháit.
Amikor Audrey megérkezett Moszkvába, nem nagyon kószált el a kollégái mellől, mivel még mindig nyugtalanította a biztonsága. Miután udvariasan elcseverészett Gorelikovval és a többi tiszttel a Kreml palotájában tartott fogadáson, feltételezte, hogy elmúlt a veszély, és több találkozóra nem kerül majd sor a futtatójával, amíg Moszkvában tartózkodik. Részt vesz a hivatalos programokon, Londonba repül, majd onnan Washingtonba, hogy megtudja, őt jelöli-e az elnök a CIA igazgatói posztjára. Ez lenne a legmerészebb húzás egy ellenséges titkosszolgálat részéről a kémkedés történetében.
Tudhatta volna, hogy nem így lesz. Az oroszok nem bírtak ellenállni a csábításnak, hogy ott-tartózkodása utolsó estéjén be ne hatoljanak szállodai lakosztályába a szomszédos szobából nyíló ajtón keresztül. Audrey felült az ágyban, Anton sziluettje átsiklott a sötétbe burkolózó szobán, amelyet csak a város ablakon beszűrődő fényei világítottak meg. Szótlanul odahúzott egy széket az ágy mellé, közel hajolt a nőhöz, és megpaskolta a kezét.
- Örülünk, hogy viszontláthatjuk - szólalt meg Anton. - Oly régóta nem találkoztunk. Jól van? Kielégítőnek találja a kapcsolattartást a New York-i nővel?
Audrey-t megdöbbentette, hogy Anton vállalta a kockázatot, és eljött hozzá.
- Igen, persze, mindennel meg vagyok elégedve - hebegte. -Kész őrület, hogy idejött.
Anton ismét megpaskolta a kezét.
- Szóba sem jöhetett, hogy ne szánjak néhány másodpercet a legeredményesebb barátunkra. Roppant izgatottak vagyunk, és a
lehető legjobb hírre számítunk a kiválasztási folyamattal kapcsolatban. Már dolgozunk azon, hogy még hatékonyabbá tegyük a kommunikációnkat, ha magát nevezik ki igazgatónak.
- Jobb is, ha hatékonyabbá teszik a kommunikációt - suttogta Audrey. - Tegyenek meg mindent! Maguk itt olvasgatják Moszkvában a tőlem kapott információkat, míg én vásárra viszem a bőrömet. Szó sem lehet arról, hogy azokkal a GRU-s fajankókkal találkozzam Washingtonban. Mostantól fogva csak Susannel óhajtok találkozni. - A nő magában arra gondolt, hogy túl kockázatos ez az egész. Mi van, ha bekopog hozzám az amerikai delegáció valamelyik tagja?
- Magára bízzuk, hogy elfogadja-e az általunk javasolt eljárást, illetve felszerelést - mosolygott Gorelikov. - Ha kinevezik igazgatónak, még a Susannel való találkozás is problémás lehet. Ezen oknál fogva olyan számítógép-alapú üzenetküldő rendszert fejlesztünk, amely nemzetközi szerverek kiterjedt hálózatát használja, amit felhőnek is hívnak. Abszolút beazonosíthatatlan és feltörhetetlen. Biztosra veszem, hogy meg fog felelni magának. - Anton egy pillanatra szünetet tartott. -Még valami eszünkbe jutott a kinevezésével kapcsolatban. Nem szeretnék indiszkrét lenni, de mivel huszonnégy órás megfigyelés alatt lesz, megoldást kell találnunk arra, hogy hogyan lehet diszkréten intézni a társasági életét. - Anton tudta, hogy ideje tisztába tenni a dolgokat. Aggasztotta, milyen következményekkel járhat Magnit biztonságára a szexuális hajlama.
A nő arca elkomorult. Elsimította a takarót a lábán, és Gorelikov sziluettjére fordította a tekintetét.
- Felteszem, a szerelmi életemre céloz. Azt akarja mondani, hogy a titkos külföldi vakációinknak ezennel vége?
- Nos, igen - ismerte be Anton. - Nem látok más lehetőséget.
- Erre csak azt tudom mondani, hogy ez elfogadhatatlan -sziszegte Audrey a sötétben. - Elvárom, hogy találjon valamilyen megoldást.
Tessék, így parancsolgat egy admirális, futott át Gorelikov fején a gondolat. Hol van már a szelíd, apakomplexusos fizikus?
A férfi aggályoskodva közel hajolt hozzá.
- Audrey, ha magát megválasztják igazgatónak, tízszer szigorúbb biztonsági óvintézkedéseket fog megkövetelni tőlünk új pozíciója, és ennek része a személyes áldozatvállalás is. Ha majd véget ér a megbízatása Langley-ben, kezdetét veszi az örök vakáció időszaka. Annyi pénze lesz, hogy azt tehet majd, amit csak akar.
- Csodás. Na és addig mi lesz? Maguk, gondolom, azt akarják, hogy ameddig csak lehet, igazgató maradjak. Volt olyan CIA-igazgató, akinek a kinevezése öt éven át tartott. Mégis mit csináljak ennyi ideig?
- Foglalkozhatna a babagyűjteményével - jegyezte meg Anton borotvaéles hangon. - Azokkal a bájos kis porcelánarcocskákkal. Mind elismerően tekintenek majd magára a nappali polcáról, csodálva a profizmusát és a fegyelmezettségét.
- Maguk jártak a házamban? - háborodott fel Audrey. - Be is poloskázták az egész kibaszott házat?
Prázrényije. Megvilágosodás. Minden ügynök életében eljön az a pillanat, amikor rádöbben, hová fajul ez a kapcsolat. Hogy ki a vazallus, és ki a hűbérúr. Most Audrey-n volt a sor, egy vaksötét hotelszobában világosodott meg.
- Lényegtelen, hogy bepoloskáztuk-e a házát vagy sem -felelte Gorelikov színtelen hangon. - Maga Oroszország titkosszolgálatának egyik legtermékenyebb titkosügynöke. Nem kell sok hozzá, és hamarosan maga lesz történelmünk legjobb amerikai kéme. Az, hogy maga mit akar, vagy mit nem akar, nem számít. Elvárom magától, hogy a küldetését szem előtt tartva, fenntartások nélkül szentelje magát a feladatnak. Ha ez azt jelenti, hogy három éven át nem dugdoshatja az ujjait Buenos Aires-i prostituáltakba, akkor ezt fogja tenni.
- Nem beszélhet így velem! - tiltakozott Audrey remegő hangon.
- Dehogyisnem, drágám. - Gorelikov nesztelen hátratolta a székét. - Maga az enyém. - A két szobát összekötő ajtón át távozott, lépteinek hangját elnyomta a durva, foszlott padlószőnyeg.
Dominyika új moszkvai lakása egy egész háztömböt elfoglaló, hatalmas épületben állt a Kutuzovszkij proszpekten, amelynek két neoklasszicista tornya volt. Ebben a 26-os számú házban lakott annak idején Bezsnyev és Andropov, valamint a párt ideológusa, Szuszlov. Az épület tele volt kamerákkal, távvezérelt liftekkel és őrszemekkel, emellett inasok és szakácsok álltak huszonnégy órában a lakók rendelkezésére. Dominyika fekete Mercedese mindig készenlétben várakozott a mélygarázsban. Megmondhatnám a sofőrnek, hogy végezzen
megfigyeléselhárítást? A penthouse-t gyönyörűen felújították, a bézs és barna színek domináltak benne, luxusfürdőszobái voltak, és csillogó-villogó konyhája, amelyet Nate imádott volna. Kész öngyilkosság lenne, ha tárcsázná a CIA segélyhívóját, hogy közölje, mire jött rá Magnittal kapcsolatban - biztos, hogy mindkét oldalon rögzítik a beszélgetést, Dominyika búcsút mondhat az életének, de Benford legalább megtudná, ki a vakond. Azzal is minden hidat feléget maga mögött, ha beszambázik az amerikai nagykövetségre, és közli Reynolds állomásvezetővel, kicsoda Magnit. Egész életét száműzetésben élné le a nagykövetség falain belül, valamelyik vendégapartmanban tengetve napjait, mint a magyar bíboros, Mindszenty, aki miután menedéket kért az amerikai nagykövetségen a kommunizmus alatt, végül tizenöt éven át tartózkodott a budapesti rezidencián. Dominyika megvénül majd, ő lesz az egykori szépség, aki orosz nyelvleckéket ad a fiatal amerikai feleségeknek, és még az épületet sem hagyhatja el, nehogy végezzen vele a kertben egy mesterlövész. Szép kis vég! Kizárt, hogy így tegyen. Nem volt elég ideje, hogy személyesen találkozzon a CIA moszkvai állomásával, SRAC-ja sem, hogy jelezzen nekik, így semmiféle módon nem adhatta tovább nekik azt az információt, amelyen az élete múlott.
Miközben a bőröndjét pakolta be a Putyin palotájában rendezett partira, kezébe került a sportóra - műholdas nyomkövető - amelyet Nate-től kapott vészhelyzet esetére. Egy
ötlet kezdett motoszkálni a fejében. Nate állandóan arra próbál rávenni, hogy disszidáljak. Hát jó, gyerünk, ments meg, szerelmem!
Háromszög formára vágott kenyérszeleteket megpirítunk, majd vékonyan megkenünk vajjal. Füstölt heringfilét fektetünk a pirítósra, és lágy sajttal, például brindzával fedjük be. Rövid ideig grillezzük, amíg a sajt megolvad. Kapros csemegeuborkával tálaljuk.