Kétszer is elejtették Gorelikov lepedőbe csavart testét, amíg lefelé botladoztak a parthoz vezető, meredek hegyi ösvényen. Épphogy sikerült elkapniuk, mielőtt még lebucskázott volna a harminc méterrel alattuk elterülő sziklákra. A part felől fújdogáló éjjeli szellő lágy hullámokat keltett a tengeren, amelyek megtörtek a homokos tengerfenékből kiemelkedő köveken. Képes lehet egy önvezető vízi jármű kikerülni a tengerből kiálló sziklákat, a zsebkendőnyi homokos parthoz navigálni, és aztán újra kihajózni? Dominyika és Agnes felváltva figyelték a tengert az éjjellátó szemüveggel, amellyel megláthatták az USV által leadott, szabad szemmel láthatatlan fényjelzést. Dominyika a Nate-től kapott speciális jeladó karórát is felvette. Némán várakoztak, fülelve, nem hallják-e az őrök bakancsának kopogását. Közben feltámadt a szél, a lágyan fodrozódó hullámokból zajosabb, egy méter magas, tarajos bukóhullámok lettek, melyek nekicsapódtak a kiálló szikláknak, és átbucskáztak felettük, olykor némi tajtékot is szórva a levegőbe. Kellemetlen hullámok, de nem lehetetlen átverekedni rajtuk. Dominyika időről időre a lepedőbe csavart Gorelikovra pillantott, akit a homokba fektettek, kellő távolságra a hullámoktól, és akiről úgy érezte, mindjárt felkel és beszélni kezd hozzájuk. Azon töprengett, hogyan lesz képes a hajó elég közel jutni hozzájuk ilyen hullámtörésben, és hogyan tudják majd betenni az ernyedt holttestet a magas oldalú USV-be.
Pontban éjfélkor Dominyika villogó kék fényt vett észre a horizonton. Néhány perc múltán a fényjelzés erősebb lett, és már ki tudta venni a hajót, melynek oldalát zebracsíkok díszítették, és kis fehér orra volt. A jármű kiemelkedett a habok közül, eltűnt, aztán újra elnyelték a hullámok, melyeken keresztülsiklott. A
sziklás partszakaszhoz érve lelassított, és mintha egy hajóskapitány kormányozta volna, óvatosan egyensúlyozva kikerülte a sziklákat, míg végül lekerekített orra pontosan a két nő lába elé navigált. A tatnál lehetett beszállni a drónba, de a hullámok ott olyan erővel csapódtak az oldalának, hogy Dominyika hallotta, ahogy a sugárhajtómű próbálja egyenesben tartani a járművet, kivédve a hullámok lökését. Agnes elindult a hajó végén lévő létrához, de egy bukóhullám nyakig eláztatta, majd egy újabb hullám lerántotta a létra második fokáról, így nyakig elmerült a vízben. Aznap este már másodszor lett csuromvizes. Végül sikerült felverekednie magát a létra három fokán az USV fedélzetére. Dominyika kinyújtotta a kezét, és odaadta neki a táskát, amely az óvszerbe csomagolt pendrive-ot, az éjjellátó szemüveget, a vészjelző órát és Gorelikov drága svájci karóráját tartalmazta.
A hajó dupla koporsófedele magától kinyílt, Agnes bekukkantott, majd visszafordult Dominyika felé, aki most már combig gázolt a vízben, és feltartott hüvelykujjal jelezte, hogy minden rendben. Dominyika távol tartotta magát a tattól, amelyet olyan hangosan püföltek a hullámok, hogy félő volt, előbb-utóbb az őrök is felfigyelnek rá. Most következett a neheze. Dominyika visszament a lepedőbe csavart Gorelikovhoz, felültette, a vállát a férfi gyomrába fúrta, és nagyot sóhajtva felemelte, mint egy liszteszsákot. Visszagázolt vele a vízbe, és megpróbálta elég magasra emelni ahhoz, hogy Agnes lehajolva elérje a lepedő sarkát, és fel tudja húzni a fedélzetre. Átkozottul nehéz dolga volt így, hogy a tenger ennyire hullámzott és a hajó folyamatosan imbolygott, de a lábánál fogva felemelte Antont, Agnes pedig csodával határos módon elérte a lepedő sarkát, és teljes erőből felrántotta. Gorelikov holtteste átbucskázott a hajó oldalán, és a fedélzetre csusszant. Dominyika visszament a partra, onnan figyelte Agnest, aki megfordította Gorelikovot és a fedélzeti nyíláson át lelökte a kabinba. Ott majd megint fel kell emelnie, hogy beültesse az egyik állítható támlájú ülésbe, becsatolja az övét, és ha ezzel megvan, elfoglalja a másik ülést, becsatolja magát, megnyomja a gombot, amely lezárja a nyílást,
és beindítsa a programozott a visszatérést a haditengerészet harminc kilométerre horgonyzó fregattjáig. Mielőtt Agnes leereszkedett volna a kabinba, Dominyikára nézett a holdfényben, és integetett neki. Dominyikának hirtelen eszébe jutott, milyen szerencsés férfi Nathaniel Nash, hogy egy ilyen nő szereti. Hogy mind a ketten szeretik.
Ahogy az USV távolodni kezdett a parttól, egyre hangosabban zúgtak a motor fúvókái. A hullámok még mindig a csónak oldalát nyaldosták. Ekkor a fara nagy robajjal nekiütközött egy kiálló, lapos sziklának, és a hajó megtorpant. A tat körüli habból Dominyika úgy ítélte meg, hogy a drón előre-hátra tolatva próbálja kikerülni a láthatatlan akadályt, de újra és újra beleütközött a sziklába, és nem jutott előre. Dominyika szitkozódva mellkasig gázolt a vízbe, majdnem elsodorta egy hullám, de végül sikerült odaúsznia a hajó zátonyra futott oldalához. Teljes erőből tolni kezdte a farát, mire végül egy hullám a segítségére sietett, lebillentette a hajót szikláról, majd egy újabb hullám felkapta, de a pulzáló hajtómű irányban tartotta, így a zebracsíkos katonai jármű nesztelenül kisiklott a nyílt tengerre. Dominyikát elérte egy újabb hullám, lenyelt némi tengervizet, amelyet felöklendezett, de még időben magához tért, hogy lássa, ahogy az USV megpördül, és nagyobb sebességre kapcsolva eltűnik a nyílt tengeren. Dominyika leguggolt a sekély vízben. Biztos, hogy a tengervíz is van olyan hatásos, mint az ecetes sütőpor. Némi elégedettséget érzett, amiért a Feketetengernek adományozza az elnök DNS-ét. Csuromvizesen kimászott a partra (a ma esti vizespóló versenyt biztosan megnyerte volna), és visszanézett a tengerre. A lopakodó hajót elnyelték a hullámok. Sok szerencsét, Agnes Krawcyk! Ne hagyj cserben!
Dominyika reszketve felmászott a dácsához a hegyi ösvényen, lehámozta ruháit, összeszedte a pezsgőspoharakat, feltörölte Gorelikov vizeletét a márványpadlóról, majd húsz percig állt a forró zuhany alatt. Túl fáradt volt ahhoz, hogy foglalkozzon Grace Gao rémálomba illő képével, amely megjelent előtte. A kínai nő a nyakánál fogva lógott a zuhanykabin üvegajtajáról.
Dél lett, mire észrevették, hogy Gorelikov eltűnt. Bortnyikov alaposan átvizsgáltatta a birtok minden négyzetméterét, felderítő gépeket és motorcsónakokat küldetett Szevasztopolból, hogy fésüljék át a partot, nem esett-e Gorelikov a tengerbe. Egy informális létszámellenőrzés során kiderült, hogy a restaurátorcsapat egyik tagját, Agnes Krawcykot sem találják. Bortnyikov és Dominyika a birtok biztonsági épületének tárgyalójában találkoztak, hogy megbeszéljék, hogyan tájékoztassák az elnököt a nyugtalanító fejleményekről. Nem volt nyoma annak, hogy Gorelikov vagy Krawcyk felszállt volna valamilyen járatra a Gelendzsik repülőtéren, és egyetlen jármű sem hiányzott a birtokról. Egyszerűen köddé váltak. Bortnyikovnak eszébe jutott, hogy a jelentésében Magnit említést tett egy bizonyos sugárhajtású vitorlázórepülőről, amely a CIA kimenekítési tervének részeként leszállt volna a Balaklava-völgyben, de kizárt, hogy Gorelikov vagy a nő képes lett volna észrevétlenül elhagyni a birtok területét, és tíz kilométert gyalogolni úttalan utakon az éjszaka kellős közepén, hogy elérje a megbeszélt találkozóhelyet. Bortnyikov, akit frusztrált és feldühített az eltűnésük, még egyszer átfésültette a birtok összes épületét, az elnöki szárnyat és Putyin magánlakrészét is beleértve. Nyikolaj Patrusev csak az utolsó megbeszélésen kegyeskedett megjelenni, amelyet Bortnyikov és Dominyika az eltűnés napjának estéjén tartottak. A katasztrofális kilátások ellenére a férfi cinkos sárga aurája zavartalanul fénylett. Már eldöntötte, ki lesz a bűnbak, hasított Dominyikába a felismerés. Semmiért sem fog felelősséget vállalni.
- A lengyel nő nem számít - jelentette ki Patrusev. - Az is lehet, hogy az egyik katona kivitte az erdőbe, megerőszakolta, megölte, aztán bedobta egy szakadékba. Hónapokba telhet megtalálni a holttestét.
- Megőrültél? Ezt meg honnan veszed? - kérdezte Bortnyikov elkerekedett szemmel, de Patrusev ügyet se vetett rá.
- Anton Gorelikov már más tészta. Katasztrofális
következményekkel járhat, ha disszidált. A szolgálataiknak jobban kellett volna figyelniük.
- Rám és Jegorovára akarod kenni a dolgot? - Bortnyikov farkasszemet nézett a férfival az asztal túlsó végéről. -Komolyan beszélsz? A Biztonsági Tanács elnökeként neked minden állambiztonságot érintő ügybe beleszólásod van. Te ugyanúgy felelős vagy. - Bortnyikov szinte ordított, de Patrusev egykedvűen hallgatta.
- Az FSZB dolga, hogy elkapja a kémeket a Rogyina területén. Az SZVR-é pedig az, hogy olyan külföldi ügynököket futtasson, akik figyelmeztetnek minket, ha a maihoz hasonló rés nyílna a pajzson - jegyezte meg Patrusev. - Úgy látom, te és Jegorova sem tettetek eleget a kötelességeteknek, következésképpen csalódást okoztatok az elnöknek. - Íme a kushadás, a félelem, a mások hibáztatása, amiről a Kreml szilovikjai híresek voltak. Soha senki nem vállalt felelősséget semmiért, mindenki fel volt háborodva, ha a többiek csalódást okoztak az elnöknek. Dominyika úgy vélte, Patrusev vádaskodása közelebb hozhatja Bortnyikovhoz, legalább a következő válsághelyzetig. Bortnyikov továbbra is Patrusevre meresztette a szemét, kék aurája idegesen vibrált.
Dominyika tudta jól, mit művel Nyikolaj. Tudta, miért akarja lerázni magáról a felelősséget. De a nő most már az SZVR igazgatója volt. Ideje érvényt szereznie az akaratának, kivívnia az őt megillető helyet ezek között a férfiak között, akik az elnökkel együtt hol a riválisai, hol a szövetségesei lesznek az elkövetkező években.
- Ha megengedik, véleményem szerint senkit sem lehet hibáztatni a történtekért. Méltatlannak érzem, hogy Nyikolaj úgy tesz, mintha ezt bárkinek is fel lehetne róni - szólalt meg Dominyika. - Egyvalami biztos: hamarosan megtudjuk, valóban a CIA vakondja-e Anton Gorelikov. - Patrusev és Bortnyikov a nőre meredtek. - Négy-öt napon belül meglesz a bizonyíték. Ha a jövő héten fontos SZVR-es ügynökök buknak le az Egyesült Államokban, ez csak annak lehet a nyilvánvaló következménye, hogy Gorelikov Kehely. Ez egyelőre csak feltételezés, de ha
bekövetkezik, akkor már kétségbevonhatatlan bizonyíték. - Ezzel bebetonozom Anton bűnösségét.
- Hogyan közöljük ezt az elnökkel? - kérdezte Bortnyikov. Patrusev semmiféle javaslattal nem állt elő. Dominyika előrehajolt.
- Tekintve, hogy Anton az elnök egyik legközelebbi tanácsadója volt, úgy vélem, rendkívül nagy gonddal kell eljárnunk, nehogy azt a benyomást keltsük az elnökben, mintha óvatlanul járt volna el, hogy túlzottan megbízott Gorelikovban, és nem vette észre a nyilvánvaló jeleket, melyek arra utaltak, hogy Anton rossz útra tért. - A két szarka helyeslően bólintott. -Ha megfelel önöknek, uraim, majd én tájékoztatom az elnököt a helyzetről - folytatta Dominyika, lélegzetelállító gyöngysorával babrálva. - Szerencsére Moszkvában van az amerikai CIA-s, akit cserealapnak használhatunk. Felkínálhatjuk az ügynökeinkért cserébe, emellett Gorelikov kiadatását is kérhetjük.
- Mivel a maga ötlete volt, feltétlenül az a helyes, ha maga tájékoztatja az elnököt - válaszolta Patrusev megkönnyebbülten. - Egyetértesz? - fordult Bortnyikov felé.
- Teljes mértékben. Az elnök kedveli magát, és megbízik magában.
- Ez igen örvendetes - bólintott Dominyika. - Akkor nincs más dolgunk, mint várni. Ma este visszatérek Moszkvába, hogy Jaszenyevóból felügyeljem a további fejleményeket. - És mert látni akarom Nate-et.
Audrey Rowland a Potomac folyóban elhelyezkedő Theodore Roosevelt-sziget északi végében lévő lápvidék fölé emelt sétányon lépkedett az alkonyatban. A Washington állam szívében található sziget Rosslyn és a John F. Kennedy Központ közé esett, az ország nemzetipark-hálózatának tagja volt, és másfél óra múlva zárt. A gyalogosforgalom gyér volt. Egy vén bolond horgászott a hídról, amely összekötötte a szigetet a George Washington-emlékpark parkolójával, tizenöt perccel korábban pedig két
fényképezőgépes nyanya jött szembe Audrey-val, akik úgy karattyoltak, mint a papagájok, és idióták módjára lesték a madarakat, hogy lefényképezzék őket. Azóta senkivel sem találkozott. Miközben a lebukó nap fényében végigsétált a pallókon, teknősök és békák csobbantak a náddal benőtt vízben, de ezt leszámítva csönd honolt az erdővel borított szigeten.
A sétány kelet felé kanyarodott, a fák sűrű lombjain átszűrődtek DC belvárosának és Georgetownnak a fényei. Audrey megtorpant, leült a találkozóhelynek kijelölt, félreeső padra, az órájára pillantott, hátradőlt és fülelt. A lombhullató erdő neszeit eltompította a közeli Key és Roosevelt hidak esti forgalmának moraja. Ezenkívül semmi mást nem hallott. Audrey régóta vett már részt titkos találkákon, hozzászokott a liftező gyomorhoz és izzadó tenyérhez, ami mindig megelőzte a találkozókat a GRU-s futtatójával, vagy újabban a New York-i illegális tiszttel, Susannel. Sokkal biztonságosabb volt ezzel az ijesztő picsával találkozni, mint az orosz nagykövetség egyik emberével, de Audrey akkor sem kedvelte a nőt. Volt valami fensőbbséges a modorában. Nem adta meg a kellő tiszteletet Audrey rangjának és fontosságának. Az admirális megfogadta, hogy új kommunikációs csatornát kér Antontól. Biztosra vette, hogy az oroszok engedni fognak a kérésének, főleg, mivel két nap múlva a szenátus megerősíti a kinevezését a CIA igazgatói posztjára.
A capitoliumi meghallgatás nevetséges volt: a törvényhozók előre megírt, terjengős nyilatkozatokat olvastak fel, és a tárgyhoz egyáltalán nem tartozó kérdéseket tettek fel neki, amelyeket az egyetemről frissen kikerült, pattanásos munkatársaik írtak meg helyettük. Audrey a profi admirálist alakította, a technológiát, fegyvereket és kommunikációt érintő ügyekben kiemelkedően járatos tudóst - bármilyen előrelépés e három területen kevesebb kiadást és észszerűbb költségvetést jelent a haditengerészet számára, a nemzet biztonságának folytatólagos garantálása mellett. A félkegyelmű szenátoroknak - a demokratáknak és a republikánusoknak egyaránt - tetszett, hogy Rowland admirális kívülálló, nincs benne semmi nőies, nyilvánvalóan apolitikus, és
a helyes irányba fogja terelni a CIA-t, gátat szab a pazarlásnak, a gyalázatos titkos műveleteknek és a hasonlóan törvénytelen viselkedésnek.
Audrey felkapta a fejét, amikor lépteket hallott a sötétbe burkolózó sétány felől. Egyre jobban ki tudta venni a görnyedt emberi alak körvonalait, és eszébe jutott, milyen vicces lenne, ha megtámadná egy mocsári lény, miközben az orosz tartótisztjére vár Washington belvárosában. Valószínűbb, hogy egy pocakos C-szintű alvállalkozó, aki fiatal kéjencekre vadászik az alkonyatban. Audrey csak akkor lazult el, amikor meglátta, hogy egy vén fószer az ódivatú kalapban és flanelingben. Az öreg járókerettel járt, melynek tompa puffanását üresen visszhangozták a sétány pallói. Audrey kedvesen odabiccentett neki, amikor elhaladt előtte, de viszonzásképpen csak egy köhintésre méltatta a szánalmas rohadék, aki nyilvánvalóan sietett, hogy még zárás előtt kiérjen a szigetről. Miután a férfi eltűnt a kanyarban, újra minden elcsendesedett. Csak meg kellett várnia, hogy Susan előbukkanjon a félhomályból. Audrey megérintette a dzsekije zsebét, hogy ellenőrizze, nála van-e a Haditengerészeti Kutatási Hivatal legfrissebb titkait rejtő pendrive és a két lemez. Ezeket fogja átadni a nőnek, szóban tájékoztatja Susant a kinevezéséről, és végighallgatja, milyen kommunikációs megoldásokat javasol a központ most, hogy a CIA igazgatója lesz, és huszonnégy órán át testőrök vigyáznak majd rá.
Audrey Rowland nem tudhatta, hogy a hídon horgászó öregember, a madarakat leső satrafák és a zsémbes vén trotty a járókerettel mind Simon Benford Orion nevű megfigyelői csapatának tagjai. Ezek a nyugdíjba vonult CIA-s ügynökök annyira hatékonyan, türelmesen és jól dolgoztak, hogy még a „G-k” néven ismert FBI-os megfigyelői csapatot is lekörözték, akik abból éltek, hogy képzett külföldi hírszerzőket követtek. Az Orionok tehetsége abban rejlett, hogy kitalálták, hova megy az alany, még előtte odaértek, és láthatatlan szemtanúi voltak a titkos találkának anélkül, hogy a szóban forgó hírszerző (és amerikai ügynöke) gyanút fogott volna. Benford elhíresült mondása szerint az Orion és az FBI között annyi különbség van,
mint egy madarat leső macska és egy autó után loholó kutya között. Az Orionok egész nap Audrey Rowland körül cirkáltak, teljesen észrevétlenül, előre megtippelték, merre fog menni, megállapították az irányt, és amikor a nap vége felé valószínűvé vált, hogy a Theodore Roosevelt-szigeten fog kikötni, az Audreyt figyelő tucatnyi Orion közül négyen odasiettek, és már akkor a helyszínen voltak, amikor Audrey behajtott a parkolóba. Az aggastyánok különítménye - a madarakat leső öregasszonyoknak unokái voltak - azt jelentette, hogy a célszemély viselkedése egy küszöbön álló találkozóra utal. Simonnak ennyi elég is volt. Riasztotta az FBI-t, hogy készüljenek a letartóztatásra, mivel az Orionoknak nem volt letartóztatási jogkörük, és nem is állíthatták meg a gyanúsítottat a nyugdíjasigazolványuk felvillantásával.
Néhány nappal korábban, Oroszország fekete-tengeri partjaitól harminc kilométerre, Agnes találkozott Benforddal és Forsythtal. Az USV hibátlanul teljesítette feladatát, nem sokkal éjjel egy után csatlakozott a DDG-78-as amerikai Porterhez, a haditengerészet hatodik flottájának Arleigh Burke-rombolóosztályába tartozó hajójához a szélcsendes tengeren. Speciális emelővel a hajó fedélzetére emelték, targoncára helyezték, és begurították a hajó végében álló hangárba. Az USV fedélzeti nyílását kinyitó matrózoknak elkerekedett a szeme, amikor egy bögyös középkorú nő lépett ki a kabinból vizes pólóban, vízhatlan tasakot szorongatva a kezében. Még ennél is jobban elcsodálkoztak, amikor meglátták a másik széken alvó, lepedőbe csavart, elegáns, öltönyös úriembert, akiről, miután közelebbről is szemügyre vették, megállapították, hogy halott. A Porter kapitánya a legénység minden tagját kiparancsolta a hangárból egy tengerészkabátot viselő, kócos hajú, alacsony kis emberke óhajára, aki egy mákos hajú, magasabb civil meg egy bepárásodott szemüvegű, ideges fiatalember társaságában érkezett a hajóra.
Agnes kezet fogott Benforddal és Westfall-lal, átölelte Forsythot, odaadta nekik a tasakot a pendrive-val, és addig ismételgette azt, hogy „kehely, kehely, kehely”, amíg le nem állították. Kávét szürcsölve beültek az üres étkezőbe, és egy laptopon átböngészték a pendrive-on szereplő adatokat. Egy vigyorgó steward a haditengerészet „S.O.S.” néven ismert fogását rakta le Agnes elé: pirítóst valamilyen fehér szószban úszó, szárított marhahússal. Agnes óvatosan beleszagolt, megkóstolta, és az egészet befalta. Tizenkét órája nem evett semmit. Evés közben elmesélte Benfordéknak, hogyan végzett Dominyika Gorelikovval. Forsyth közel hajolt hozzá, és megszorította a kezét. Westfall elviharzott, hogy sürgősen táviratozzon Langley-be.
- Valamennyire megbosszultuk Alex Larson halálát - jegyezte meg Benford komoran. - Magnitot letartóztatják, Gorelikov lesz Kehely. Évekbe telik majd, hogy az SZVR kémelhárítási részlege, a kontravédka felmérje a kárt. - Elismerően megpaskolta Agnes kezét. - Díva legalább tíz éven át mindent tud majd Oroszország hírszerzéséről, főleg most, hogy elhálta a kapcsolatát Putyinnal, és többé senki mással nem kell versenyre kelnie az elnök bizalmáért. De jó lenne, ha Alex láthatná!
Agnes hátrasimította fehér hajtincsét, és gyilkos pillantással Benfordra nézett. Forsyth jól emlékezett erre a tekintetre a régi időkből.
- Milyen jó dolga van Dívának! - Agnes szinte köpködte a szavakat. - Maga örül annak, hogy Dívának hanyatt kell feküdnie, valahányszor megkívánja az a disznó? És mi a helyzet az orosz börtönben sínylődő tisztjével? Mi volt ebben a nagyszerű véletlen? A zseniális csapda, amit kieszelt, bevált, de mivel fogja kárpótolni Nasht az árulásáért?
Benford elvörösödött és mogorva pillantást vetett a nőre.
Forsyth kivitte Agnest az étkezőből, felmentek a hátsó fedélzetre, ahol a korlátra támaszkodva nézték a napfelkeltét, és a hajó szögegyenes sodrát, amelyet maga után hagyott a tengeren. A tengerészkabát, amelyet mindketten viseltek a csípős reggeli hideg ellen, túl nagy volt rájuk.
- Tévedsz, ha azt hiszed, nem szenved ettől az egésztől. A kínok kínját éli át - mondta Ágnesnek Forsyth. - De Simonnak az az elsődleges, hogy elkapjuk a vakondot. Csak ez számít neki. Bármelyikünket feláldozta volna, saját magát is, hogy leleplezze Magnitot.
Forsyth a nő vállára tette a kezét. Már Szevasztopol óta sejtése volt a szerelmi háromszögről. - Benford arra számít, hogy Dominyika képes lesz Nasht egy darabban kijuttatni Oroszországból, talán egy kémcsere formájában. Beletelik egy kis időbe. A haditengerészet és a bíróság nem fogja hagyni, hogy egy Rowland-kaliberű áruló megússza börtön nélkül.
Ágnes, akit még mindig dühített ezeknek a CIA-s férfiaknak a lelketlen gyakorlatiassága, lerázta magáról Forsyth kezét.
- Szóval Nathaniel Oroszországban fog megrohadni? - Nem érdekelte, ha Forsyth észreveszi rajta, hogy fontos neki Nate.
- Ha az FBI-nak sikerül Magnit futtatóját, egy orosz illegálist is elkapnia, talán sikerül gyorsan elintézni a kémcserét. - Forsyth tudta, hogy ennek kevés a valószínűsége. Benford dühödten panaszkodott Hearsey-nek, amiért semmire se jutottak a metkával, vagyis a kémporral, amellyel Dominyika még New Yorkban használt mobilját fújták be, így Susanhez sem jutottak közelebb. Hiába járták be többször is az FBI technikusaival New York baloldali-progresszív irodalmi magazinjainak - a New Politicsnek, az American Prospectnek, a Salonnak, a New School Quarterlynek és a Harper’s-nek - irodáit, egy árva kémporszemet sem találtak. Némi izgatottság lett úrrá rajtuk, amikor az egyik szerkesztő asztala kissé fluoreszkálni kezdett a fekete fényben, az egyik FBI-os különleges ügynök egyből rávágta, hogy mindig is tudta, hogy a hely tele van komcsi szimpatizánsokkal, de sehol máshol nem találták metka nyomát az irodában. Hearsey később arra jutott, hogy kokain, metamfetamin és pszilocibin gomba maradványait észlelhették. Benford végül azt a következtetést vonta le, hogy Susan egy közvetítővel hozatta el telefont a Village kis temetőjéből, vagy úgy dobta be az East River-be, hogy egyetlenegyszer sem ért hozzá. Meg kell hagyni, ravasz egy nő.
Audrey nem is annyira látta, mint inkább érezte, hogy Susan leült mellé a padra a sötétben. Ezek az átkozott illegálisok a frászt hozzák az emberre!
- Volt bármi gondja idefelé jövet? - kérdezte Audrey-tól, aki megrázta a fejét, és átadta Susannek a pendrive-ot meg a két lemezt egy cipzárral zárható tasakban.
- Magukért beszélnek a rajtuk szereplő információk - jegyezte meg. - Legfeljebb két napon belül bejelentik a kinevezésemet a CIA igazgatói posztjára. Létfontosságú, hogy mielőbb egyeztessünk a további kommunikációról.
- A központ tisztában van a kérésével - vetette oda Susan gorombán.
- Hát, jobb, ha a központ nem húzza az időt. Egy héten belül a nap huszonnégy órájában testőrök fognak...
A sétány két oldalán elterülő erdő hirtelen vakító reflektorfallá vált. Valaki egy megafonba beszélve közölte, hogy ez itt az FBI, maradjanak a helyükön. Audrey, akit elvakítottak a reflektorok, hallotta, hogy Susan felugrik a padról, és hatalmas csobbanással a bűzös mocsárba veti magát. Kiabálást hallott, majd újabb csobbanások hangját, ami azt illeti, elég sokat. Teljesen megbénította a reflektorfény (és egy igazi fizikazsenihez illően képtelen volt a hirtelen fizikai reakcióra), és egyszerre kezek szorítását, majd a bilincs hűvös érintését érezte a csuklóján. Látta, hogy Susan a padon hagyta a pendrive-ot meg a lemezeket, amelyet az FBI már össze is szedett, és egy átlátszó műanyag tasakba tették, amilyenbe a bizonyítékokat gyűjtik. Mintha több százan sürögtek-forogtak volna Audrey körül kék széldzsekiben, amelynek a hátán az „FBI” felirat virított. Minden pillanatban valakinek a szorítását érezte a karján.
Lehetetlen leírni a bénító sokkot, amelyet Audrey érzett, ahogy végigsétált a sétányon a villogó kék-piros fényárban úszó parkolóhoz. Részben persze a váratlan rajtaütés váltotta ki, és az ezt követő felismerés, hogy már órákkal a találkozó előtt legalább ötven FBI-ügynök rejtőzött a mocsárban. Honnan tudták meg?
Audrey precíz, matematikusi elméje azt sem volt képes feldolgozni, hogy tizenkét éve folyó, agyafúrt és rafinált kémkedését leleplezték, és bosszantotta, hogy nem tudja, ez hogyan eshetett meg. Kiderült, hogy azok a vakondokra vadászó, zömök kis emberkék veszélyesebbek, mint amilyennek tűntek. Audrey akkor döbbent rá igazán kétségbeejtő helyzetére, amikor beültették egy Aqua Velvától bűzlő FBI-os szedán hátsó ülésére, hátul összebilincselt kézzel, és becsapták az ajtót. Beléhasított, hogy még csak most kezdődik a bizonyítékgyűjtés, a kihallgatások, tárgyalások és rivaldafény hosszú időszaka, amely nem végződhet máshol, csak a börtönben, és hogy ezzel katasztrofális véget ért a haditengerészeti karrierje és kivételezett élete. Nem érzett bűntudatot, csak azt sajnálta, hogy hadbíróság elé állítják és megfosztják a rangjától. Egy női különleges ügynök ült be mellé a hátsó ülésre, Audrey elismerő pillantást vetett a nő fiatal arcára és harisnyás lábára. A különleges ügynök észrevette, hogy őt méregeti, és megsemmisítő tekintettel nézett rá. Az admirális szomorúan konstatálta, hogy az élete ezen részének is búcsút inthet - nem látta az olyan filmeket, mint a Füllesztő ketrec vagy a Cicák a rács mögött.
Mindennek vége, az élete fenekestül felfordult. Biztos, hogy a börtönben fog megvénülni és megrohadni, de ahogy a kocsi kihajtott a parkolóból, Audrey-nak különös módon az jutott eszébe, vajon mit mondana most az apja, akit úgy gyűlölt. A picsába vele! Belőle háromcsillagos admirális lett, amit az apja soha nem mondhatott el magáról.
Serpenyőben vajat olvasztunk, lisztet adunk hozzá, majd sózzuk, borsozzuk. Tejet öntünk rá, és közepes hőfokon besűrítjük a mártást. Falatnyi darabokra tépkedjük a szárított marhahúst, és a mártáshoz adjuk. Pirítással tálaljuk.