Alexander Larson, a CIA regnáló igazgatója harminc éve az első olyan direktor volt, aki a ranglétra aljáról jutott a szervezet csúcsára. Vérbeli rutinos tiszt volt, aki nem ijedt meg a bevetésektől, akárcsak azok az OSS-ben edződött igazgatók, akik az ötvenes-hatvanas években álltak az ügynökség élén, amíg aztán a helyükbe nem léptek a hadsereg berkeiből, a kongresszus álnok tanácstermeiből, vagy épp a Hírszerzői Főigazgatóságtól kiválasztott utódaik, hogy kipróbálják magukat egy olyan szervezet vezetésében, amelynek alapvető küldetését alig értették, és első kézből soha nem is tapasztalták meg. Volt köztük pár katasztrofális igazgató, közülük néhány totális katasztrófa, de egy maroknyi vezető képes volt még a távozása előtt kialakítani valamiféle együttműködést Langley közismerten cinikus és kontrollálhatatlan dolgozóival. A veterán műveleti tiszt, Alex Larson kinevezése a CIA igazgatói posztjára véget vetett a sanyarú időknek.
Alex Larson a hetvenes évek elején lépett be a Farmhoz, együtt végezte el a kiképzést Simon Benforddal. A simulékony, extrovertált alak meglepő módon azonnal összebarátkozott Benforddal, a dühkitöréses mizantróppal, és hiába voltak szöges ellentétei egymásnak, barátságuk harminc éve tartott. Logikusan következett, hogy eltérő személyiségük miatt Alex külföldön teljesít majd titkosügynöki szolgálatot és külföldi ügynököket szervez be, míg Benford a kémelhárítás mocsarában köt ki. A földrajzi távolság nem viselte meg barátságukat, amely zavartalanul folytatódott, valahányszor keresztezték egymást útjaik. Aztán egyszer csak Larson lett a CIA igazgatója. Tudta, hogy zilált barátja zseniális koponya, és olyan szívós, mint egy pitbull, habár a harapása kissé szabálytalan a csálé fogai miatt.
Benford gyakran konzultált vele.
Az előző kormány azért választotta Larsont a CIA igazgatói posztjára, mert nagyra értékelték becsületességét, a bürokrácia iránti érzékét és elsőrangú beszervezéseit (amelyeknél Benford támogatására is számíthatott az évek során, barátja ugyanis lekáderezte az ügynököket). A hatvanöt éves Larson pont úgy nézett ki, ahogy egy CIA-igazgatónak kell: alacsony volt, kissé köpcös, sárgásvörös színű, teknőckeretes szemüveget viselt, a bajsza láttán pedig Benford csak annyit mondott: olyan, mint egy önjelölt Allen Dullesis-féle bajusz. Mindehhez ritkuló ősz haj párosult, ősz szemöldöke pedig olyan busa volt, hogy beosztottai alig bírtak ellenállni a késztetésnek, hogy ne fésüljék meg; Larson úgy festett, akár egy egyetemi tanár. De ízig-vérig műveleti tiszt volt, az emberei pedig tisztelték.
Larson nem örvendett nagy népszerűségnek a Fehér Ház jelenlegi lakójánál, és a Nemzetbiztonsági Tanács haladó szellemű, de fantáziátlan tagjainál sem - ezeknél a huszonéves angol szakos bölcsészeknél, akik a Közel-Kelet politikájával kapcsolatos tanácsokat osztogattak az Egyesült Államok elnökének. Larson ráadásul burkoltan ellent is mondott elődje kijelentésének, amelyet az leköszönő világkörüli búcsúkörútján tett. „Nem lopunk titkokat” - mondta a CIA távozó igazgatója a CIA hírszerzéséről egy szövetséges titkosszolgálatok tagjaiból álló közönség előtt. „Minden, amit teszünk, összhangban áll az Egyesült Államok törvényeivel. Feltárunk, felfedezünk,
leleplezünk, megszerzünk, kiszedünk, kikérünk.”
Amikor az SSCI^ zárt ülésén elődje fenti kijelentéséről kérdezték Larsont, a férfi mosolytalan arccal, az irónia leghalványabb jele nélkül ezt válaszolta a szenátoroknak: „Hát, így is mondhatjuk. Ha például egy ügynökünk kideríti, hogy a NATO központjában orosz vakond van, a CIA-s tartótisztje kiszedi az információt, az ügynök felfedi azt, tehát a CIA megszerzi a titkos kémelhárítási információkat.” Az ellenséges szekértábor meghallgatáson jelen lévő spiclijei persze azonnal jelentették az elődjéhez hűtlenné vált Larson megjegyzését, de a férfit nem rúgták ki. Nem tehették. A Copperfin miatt.
A terepen eltöltött tizennégy éve alatt Larson kiépítette a Copperfin kémhálózatot, beszivárogva Oroszország teljes állami repülőgép-fejlesztő, -gyártó és -tesztelő gépezetének minden egyes részlegébe. Larson személyesen szervezte be még évekkel ezelőtt az első két kiemelt orosz ügynököt, az egyiket Indiában, a másikat Brazíliában, akik aztán saját maguk szervezték be az alforrásokat a Szuhoj-, Mikojan-, lljusin-, Tupoljev- és Jakovlev tervezőegységeknél. Ezek 2006-ban mind beolvadtak az OAK-ba20, amely Moszkva központi részén, a Krasznoszelszkij negyedben volt. Larson copperfines ügynökei rendszeresen továbbították az OAK szigorúan titkos információit az amerikaiaknak a negyedik és ötödik generációs orosz vadászgépekről, mint amilyen a Szu-27-es, a MiG-29-es és az új Szuhoj PAK FA. Az amerikai légierő magán kívül volt az örömtől.
A kormány azon szándékát, hogy Alex Larsont idővel beáldozzák egy olyan igazgatóért, aki jobban tud azonosulni a Fehér Ház galamblelkű politikájával, hamar megvétózta a Pentagon, miután a Copperfin hálózat révén hozzájutottak az új orosz fázisvezérelt radar, az APFAR21 felbecsülhetetlen értékű technikai paramétereihez. Ezután a Copperfin hálózat futára egy igazi vízfelszíni célok ellen bevethető rakétát, egy Zvjezda Kh-35U-t csempészett át a litván határon, amelyet a NATO hivatalosan Kayaknak nevezett, de mindenki szigonyovkának hívott az amerikai Szigony rakétával való hasonlósága miatt. Lefizette a határőröket, hogy szemet hunyjanak a rakéta hátsó része felett, amely kilógott UAZ Patriotja betört hátsó szélvédőjéből. Az 520 kilós, 380 cm hosszú fegyver csak így fért be a terepjáróba.
Larsonnak nem kellett fanyalgó ellenfelekkel megvívnia, ezért Simon Benforddal egyeztetve offenzívát indított a Putyin-rezsim ellen, amit sokak szerint már rég meg kellett volna tenni, a saját mérgükkel megetetve a ruszkikat, hogy elégtételt vegyenek rajtuk hetvenévnyi dezinformálásért, hazugságért és a politikába való beavatkozásért, amiről a Kreml mindig is híres volt. Larson szókimondóan bírálta Vlagyimir Putyin Oroszországát, nyilvános
bizottsági üléseken vallott arról, hogy az oroszok lételeme a politika aktív befolyásolása, többnyire közepes eredménnyel. Még több információt osztott meg a szövetséges szolgálatokkal, különösen Ukrajnában és a balti államokban, ami számos, nagy nyilvánosságot kapott orosz hírszerző tiszt letartóztatásához vezetett. Dívától kapták meg ezek személyazonosságát, akinek Larson Benfordon keresztül gratulált kiváló munkájához. (A CIA igazgatója és Díva soha nem találkoztak, Larson ugyanis Benfordék értő gondjaira bízta az ügyet).
Larson egész pályafutását az orosz célpontok kiismerésére áldozta, így átlátta Vlagyimir Putyin mohó, mindent magának akaró világszemléletét, és tudta, hogy a Kreml csak akkor fejezi be a rosszalkodást, ha Putyin nagyobb árat fizet a bűneiért, mint amekkora a látszólagos haszna. Ezután kapták kézhez a Copperfin kincset érő jelentését: a hálózat ügynökei által kicsempészett dokumentumokból fény derült az OAK
repülőgépgyártó konzorciumnál folyó súlyos sikkasztásra. Az OAK-ot nyílt részvénytársaságként alapította Putyin, a részvények egy része magántulajdonban állt, másik része az államé volt, ám ezeknek döntő hányada Putyin kitüntetett oligarcháinak zsebébe vándorolt. Benford támogatásával a háta mögött Larson erősködött, hogy a Fehér Ház és a kezét tördelő külügyminisztérium hozza nyilvánosságra az OAK-nál folyó korrupciót (külföldi forrásokra hivatkozva, hogy védjék a belső embereiket), zárassa ki Oroszországot az ENSZ-ből, vezessen be szankciókat azokkal a cégekkel szemben, amelyek orosz kereskedelmi repülőgépeket árulnak, és tegyen meg mindent azért, hogy Oroszország ne kerülhessen vissza a G7-ek közé. A Fehér Ház habozott, mivel nem akarta maga ellen fordítani a Kremlt, ám végül a fontoskodó kongresszus nyomására (amelyet a CIA igazgatója felvilágosított), végül kénytelen volt a tettek mezejére lépni. Alex Larson mindenütt ott nyüzsgött Washingtonban, nyomást gyakorolva a kormányra, hogy hivatalosan is lépjenek fel Putyin ellen.
- Na, végre! Nagyon úgy tűnik, hogy végre szabad a pálya, hogy kellemetlen helyzetbe hozzuk ezeket a kibaszott szláv
rohadékokat - mondta Benford. - Hatalmas mennyiségű technológiai és katonai információhoz sikerült jutnunk, a negatív nemzetközi visszhang miatt pedig legalább egy időre visszafogja majd magát Putyin. Bárcsak jobban meg tudnánk jósolni a reakcióját. Csak hogy tudjuk, mire számítsunk a sarokba szorított kígyótól, ha értik a metaforát.
- Úgy rémlik, a metaforáid ennél határozottan kifinomultabbak szoktak lenni - jegyezte meg Alex pléhpofával. - Talán Díva, az SZVR igazgatójaként nemsokára még többet tud majd meg Putyin terveiről és céljairól. Feltéve, persze, ha tényleg olyan zseniálisan futtatjátok az ügynököt, mint azt állítod.
Benford faarccal így válaszolt:
- Biztos lehetsz benne, hogy még a te barokkosan cikornyás műveleti stílusod nélkül is biztos kezekben van az akció.
Larson elnevette magát.
- Még mindig az a fiatal tiszt az elsődleges tartótisztje? Hogy is hívják a srácot?
- Nathaniel Nashnek. Lehet, hogy segíteni fog az ausztráloknak abban a hongkongi akcióban, amiről múlt héten tájékoztattalak. A távollétében Marty Gable fogja majd Díva kezét.
Larson könnyedén kiszagolta, ha valami bűzlött.
- Volt valami gond?
Benford vállat vont.
- Díva és az őt beszervező tartótiszt kapcsolata némiképp különbözik az ilyenkor megszokottól.
- Merthogy?
- Merthogy szeretik egymást, és amikor csak lehetőségük van rá, intim viszonyt folytatnak - felelte Benford. - Egyelőre úgy döntöttem, nem rúgom ki Nasht, mivel úgy ítélem meg, a szolgálattól való távozása komoly hatással lenne Díva eredményességére.
- Mennyire komoly hatással?
- Annyira, hogy a nő kiszállna. Ha Nash Hongkongban tölt pár hetet, és Gable közben lecsillapítja az ügynököt, nincs okunk
aggodalomra.
A két férfi hasonlóképpen gondolkodott, így az ügyet, Nash jövőjének kérdését egyelőre jegelték.
Larson kinyitotta az íróasztalán heverő aktát, amely a Benford által készített összefoglalót tartalmazta barátja holnapi találkozójához az amerikai elnökkel és a Nemzetbiztonsági Tanács vezetői bizottságával. A találkozó témája a CIA Kreml ellen folyó titkos műveletsora volt. Larson szótlanul átolvasta az anyagot.
- Hiányzik a terepmunka - jegyezte meg, felpillantva Benfordra.
Közben Benford is kinyitotta a saját példányát.
- A szervezetnek most itt van rád szüksége. Harminc éved volt rá, hogy kidorbézold magad. Most ideje, hogy ebből a disznóólból újra titkosszolgálatot csinálj.
- Fussunk gyorsan végig az anyagon, jó? - kérte a barátját Alex.
Benford röviden és lényegre törően beszélt. A találkozó célja az aggodalmaskodó elnök megnyugtatása volt, és a Pentagon folyamatos támogatásának elnyerése. Kulcsfontosságú volt most megakasztani Putyin kerekét, tekintve, hogy milyen pofátlanul beleavatkozik a világpolitikába. Az orosz elnököt felbátorította a nyugati kormányok zavarodottsága és nyugtalansága. Ha nyíltan megszégyenítik a Kremlt, azzal egy sor orosz titkosügynöki tevékenységet beszüntethetnek a Baltikum területén, Európában, többek között Montenegróban. Oroszország haldokló gazdaságát komolyan földhöz vágná az OAK-kal kapcsolatos visszaélések nyilvánosságra hozatala, mivel elriasztaná a befektetőket, szűkítené az orosz hadiipar vevőkörét, csökkentené a katonai kiadásokra fordítható büdzsét és nehezítené az oroszok portyázását Afrikában, Latin-Amerikában és az erőforrásokban gazdag északi sarkkörnél. Ráadásul azzal, hogy külföldön látják el az orosz medve baját, elterelik a Kreml figyelmét az olyan értékes ügynökökről, mint például a Copperfin. Az oroszokat az őrületbe kergetné, hogy az egész világ őket ócsárolja. Holnap a CIA igazgatója finoman az amerikai
elnök értésére fogja adni, hogy nem maradhat tétlen. Egyszerűen nem szabad veszni hagyni ezt a kiváló alkalmat.
- Meglátjuk, mire jutok nála - mondta Alex. - Legalább a vezérkar támogat.
- Nyugi, ettől majd felbolydul a darázsfészek - biztatta Benford. Igaza volt, de események olyan láncolatát indította el, amelyet senki sem tudott volna megjósolni.
Amikor az amerikaiak nyilvánosságra hozták az OAK-nál folyó lopást, az oroszok reakciója az volt, hogy ez az egész provokáció. (Ironikus, hogy a megrögzött cselszövők mindig azt hiszik, saját balszerencséjük csak külső összeesküvés eredménye lehet.) Ám a nemzetközi blamázs és az oroszok veleszületett paranoiája attól, hogy az egész világ rajtuk röhög majd, mint trágyaszagú kulákokon, és másodrangú félként tekintenek majd rájuk a globális politikában, dührohamot váltott ki Putyinból, amit részben a rémülete indukált. Így szokták megbuktatni a vezetőket. Odarendelte Gorelikovot a legelszigeteltebb privát dácsájára, amely a Komszomolszki-tó partján állt Szolovjevkában, százharminc kilométerre Szentpétervártól. Egyedül akart lenni, szilavikjai kíváncsiskodó tekintetétől távol. Azonnal kiszagolták volna a rémületét, mint a falkában portyázó farkasok. Gorelikovban megbízott.
- Hogyan szivároghatott ki az, hogy milyen ügyletek folynak az OAK-nál? - őrjöngött Putyin fel-alá járkálva a szobában. Valahányszor elhaladt a földre terített szibériai tigrisprém vicsorgó feje mellett, belerúgott egyet. A dácsa tágas szalonjában voltak, amely a parázsló fa füstjétől illatozott. A helyiséget rusztikus stílusban rendezték be bőrkanapékkal, fotelekkel és egy 1936-os 7,62-es kaliberű Tula vadászpuskával a kandalló felett, amelyben lobogott a tűz. A tóparti dácsákhoz képest szokatlanul fényűzőnek számító, hatalmas ablakokból gyönyörű kilátás nyílt a havas tópartra és a hófödte fenyőfákra, de a tó fekete vize még nem fagyott be.
Gorelikov nem akarta még ennél is jobban nyugtalanítani az elnököt.
- Valószínű, hogy a cég egyik külföldi kapcsolata, valamelyik bankár, kereskedő vagy kormányzati beszerző volt ennek a rágalomhadjáratnak a forrása - felelte a férfi a sajtóhíreket idézve.
Putyin gyanakvó pillantást vetett Gorelikovra.
- Nem. Ez komoly probléma. Olyasvalaki műve, aki az OAK-nál dolgozik és képben van azzal, hogy mi folyik ott.
Gorelikov szabad akaratából döntött úgy, hogy inkább kimarad a Kremlben folyó korrupciós bacchanáliából, és most magában jót mulatott azon, hogy kapzsiságának átka utolérte a cárt.
- Harmincezren dolgoznak az OAK-nál - jegyezte meg. - Az egész vállalatot atomjaira kéne bontanunk. - Mély levegőt vett. - Ügyet se vess a rágalmakra! Egy hét múlva már senki sem fog emlékezni rájuk.
Putyin káromkodott egyet.
Konkrétan ezeket a vádakat másnapra tényleg elfelejtették, ekkor ugyanis üzenet érkezett Magnittól, amelyet a központ azonnal továbbított a dácsa kommunikációs helyiségébe. Az üzenetben az állt, hogy egy sértetlen Zvevda Kh-35U hajók ellen irányítható rakétát szállítottak le Virginiába, a Haditengerészeti Felszíni Hadviselési Központ teszteléseket végző Dahlgren részlegére, hogy megvizsgálják a rakéta vezérlését, a hajtóművet és a robbanófejet.
Putyin megint elkáromkodta magát.
- Bljagy! A jó kurva életbe! Szóval szerinted egy hét múlva már senki se fog emlékezni erre az egészre? - kérdezte Gorelikovtól. - Nem elég, hogy Washington lejárat minket az egész világ előtt, nagyon úgy fest, hogy a CIA-nek legalább egy ügynöke van az OAK-nál.
Gorelikov gondosan megválogatta a szavait:
- Ilyen Zvjezda rakétákat Indiának, Brazíliának és Vietnamnak is adunk el. Az amerikaiak egy harmadik világbeli ügynöktől is megkaphatták valamelyik exportált modellünket, az
első osztályú keresőfejünk meg a telemetria nélkül.
Putyin újabb sanda pillantást vetett Gorelikovra. Azóta bízott benne, hogy megismerte a jogi egyetemen. Felismerte benne a zsenit és értékelte, milyen gyorsan vág az esze. Azt is tudta, hogy Anton nem korrupt és nem hataloméhes. Soha nem vetne szemet Putyin trónjára. De ami a legfőbb: Putyin meglátta a Gorelikovban rejlő hajlamot és szenvedélyt a nanyeszenyije uvecsja, a titkos káosz iránt. Ahogy egy sakkjátékos is élvezetét leli a védelmek, csapdák, támadások és cselek megszervezésében, hogy mattot adjon ellenfelének, úgy tobzódott Gorelikov is a bonyolult intrigák kiagyalásában a puszta örömért, hogy fejetlenséget okozhat. Ebben páratlannak bizonyult: Bortnyikov az FSZB-től vagy Patrusev a Biztonsági Tanácstól jól értettek a cselszövéshez, de senki sem értett hozzá úgy, mint Gorelikov.
- Elég a magyarázatokból! - zárta rövidre Putyin a beszélgetést. - Megoldást akarok. Washington meg a CIA hülyét csinál belőlünk. A nagypofájú moszkvai sajtósok világgá fogják kürtölni, mi történt, hogy ezzel is az embereket agitálják.
- Főleg Repina - vont vállat Gorelikov, arra az ellenzékire utalva, aki az egyike volt a leghangosabban ágálóknak a korrupció és Putyin ellen, és akire mostanában figyeltek fel nyugaton, ahol pénzért kuncsorgott.
- Felejtsd el azt a szukát! Szredsztvát akarok, világos? Megoldást. - Putyin kisétált a szalonból, magára hagyva Gorelikovot a hófödte tájjal és a tó tintafekete vizével.
Putyin másnap este meggyújtott két vastag gyertyát, és egy vörös, arany és türkiz színekben pompázó, 18. századi rekeszzománcos gyertyatartóban a dácsa panorámaablakai előtti, széles deszkaasztalra tette őket. A helyiség a gyertyafényt leszámítva sötétségbe burkolózott, csak a hatalmas kandallóban ropogó fahasábok lángja vetett árnyékot. Két nagy tányér korma, azaz bárányragu gőzölgött előttük két karéj fekete kenyérrel, hogy legyen mivel kitunkolni a szaftot. A felszolgálók
elhagyták a szalont. Putyin és Gorelikov mindketten teát ittak, amelyhez a kisasztalon sípoló szamovár forralta a vizet. Ez az este most nem a vodkáról szólt. Naplemente után feltámadt a szél, a vaksötét éjszakában szállingózó hókristályok láthatatlanul karistolták az ablaküveget. A kandallóban lobogó tűzzel, a szamovár fütyülésével és az odakint tomboló hóviharral akárha az ördög szalonjában lettek volna. A két férfi az asztal két végén ült, egymással szemben, mintha csak a Sátánt várnák.
- Az amerikaiak gyávák - jegyezte meg Gorelikov. - Félnek a konfliktustól, ha nincsenek hazai terepen. Semmibe veszik a szövetségeseiket és elkényeztetik azokat, akik szemben állnak velük.
Putyin szürcsölve kanalazta a pörköltet.
- Ehhez képest most mégis támadást intéztek Oroszország renoméja ellen. És a rágalmakkal direkt nekem akartak ártani. -Megremegett a hangja.
- Pontosan - vágta rá Gorelikov. - Ez a hadjárat nem a nyámnyila Fehér Ház műve. Hanem a CIA-é. Ez az ő stílusuk.
- De miért épp most?
Gorelikov megtörölte a száját, és előrehajolt.
- Ezernyi oka lehet, és mindegyikkel tisztában vagyunk. Elvégre mi magunk agyaltuk ki azt a legendát, amivel palástoltuk az információkat, amelyeket Snowden magával hozott. Eltereljük az ellenfél figyelmét, hogy ezzel leplezzük egy magas szintre beférkőzött ügynök vagy hálózat létét.
Putyin letette a kanalát.
- Reggelig eldiskurálhatnánk arról, hogy mit miért tesznek az amerikaiak. És arról is vég nélkül társaloghatunk, hogy kinek hány vakondja van a másiknál. De ez nem oldja meg a problémánkat. Itt az én hírnevemről, az én méltóságomról, az énnépszerűségemről van szó - Putyin egyre magasabbra emelte a hangját.
Ami fontosabb bármelyik kémnél, aki a titkainkat lopkodja, tette hozzá magában Gorelikov.
Gorelikov sietett kimutatni, mennyire együttérez az elnökkel.
- A CIA igazgatója Alexander Larson. A CIA műveleti
főigazgatóságának legendás alakja. Emellett a hetvenes évek óta ő az első olyan CIA-igazgató, aki részt vett műveletekben, ráadásul agresszív. A rezidenturák jelentései szerint a CIA világszerte felpörgette a tevékenységét. Egy sor külhoni fővárosban próbálják beszervezni a tisztjeinket. Ki tudja, hányan vannak köztük, akik nem jelentik az ellenséges beszervezési kísérletet? Nem tudhatjuk biztosan, de néhányuk feltehetően igent mond. Jegorova az elhárítástól is rendszeresen jelent gajra ment akciókról és rajtaütésekről. Mintha vakond lenne az SZVR-nél, aki súg az amerikaiaknak.
- Nekünk is megvannak a magunk győzelmei - vetette közbe Putyin eltűnődve.
- Hát persze. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy a CIA igazgatója, ez az Alexander Larson a proaktív fellépés híve és nem csak a terepen pörgette fel az ellenünk intézett támadásokat. Az Ukrajnában és Grúziában elért sikereik nyomán szerintem most itt nálunk is politikai változást akar szítani egy titkos műveleten keresztül. Biztos, hogy megvan hozzá a kellő kormányzati támogatása, talán a háborúra ácsingózó kongresszusi képviselőktől. - Gorelikov nyugodt hangon beszélt. - Tudod jól, hogy mindig nyíltan beszélek előtted. - Putyin bólintott. - Meggyőződésem, hogy Larson és az ügynöksége destabilizálni akarja az országunkat. Hogy miért pont most? Talán a minket bíráló ellenzékiek elnyomása miatt ragadtatták erre magukat, vagy a Krím-félsziget miatt, de az is lehet, hogy a szövetségünk I ránnal volt a kiváltó ok. Ki tudja, tucatnyi oka lehet. Egy biztos: ez egy súlyos vészhelyzet, amiből krízis is lehet, ha nem cselekszünk.
Putyin töltött még magának a teából.
- Volt egy napod végiggondolni a dolgot. Mit javasolsz?
- Több lehetőséget is számba vettem. De csak egy van, ami megfontolásra érdemes.
- Mi lenne az?
A viharosan kavargó hópelyhek nagy robajjal csapódtak az ablaknak, amibe beleremegett az üveg. A Sátán kopogtat, hogy engedjék be.
- A CIA igazgatójának kiiktatása - felelte Gorelikov halkan. A kandallóban égő hasábok egyike összeesett, szikrákat szórva a szalonba - a parkettán itt is, ott is zsarátnokok parázslottak. A Sátán bejutott a dácsába.
Putyin Gorelikov szemébe nézett, aki szinte suttogva folytatta:
- A halála, aminek mindenképpen balesetnek kell tűnnie, megakasztja majd ezt az akciót a Rogyina ellen. Az ügynökségét demoralizálni és sokkolni fogja az eset, tartótisztjeik sebezhetőnek és kiábrándultnak érzik majd magukat. Az amerikai kormány fejvesztve fog kihátrálni az akció mögül, a kongresszus bömbölve zokog majd a nyári szünetig.
Putyin tágra nyílt szemmel hallgatta Gorelikovot. Egyszer sem pislogott.
- Oroszország kezének természetesen láthatatlannak kell maradnia, bár a világ gyanítani, nem is, egyenesen csodálni fogja Vlagyimir Putyin és a Novorosszija rendíthetetlen nyugalmát -folytatta Gorelikov, azon tűnődve, vajon túlzásba vitte-e a hízelgést, de aztán arra jutott, ezt V. V. Putyinnál az ember soha nem viheti túlzásba.
- Hogyan vinnél véghez egy ilyen akciót? - kérdezte Putyin. -A CIA igazgatóját éjjel-nappal védik.
Gorelikov belekortyolt a teájába.
- Alaposan át fogom gondolni a dolgot, hogy lássam, mi a legalkalmasabb elintézési mód. A szokásos szerves vegyületeink egyike sem jöhet szóba - semmi olyan, amit a boncolás kimutathat. Ha egyértelműen, kétségbevonhatatlanul balesetnek tűnik a halála, az gátat szabhat a szolgálataink közötti nyílt ellenségeskedésnek.
Putyin bólintott.
- Minden energiádat összpontosítsd erre a feladatra - adta ki az ukázt. Ezzel Oroszország elnöke jóváhagyta a CIA igazgatójának meggyilkolását. - Szükséged van hozzá bármire?
Gorelikov a gyertyalángra pillantott.
- Mit szólnál hozzá, ha Jegorovát is bevonnák az akció előkészületeibe? I smeri a terepet, nem esik pánikba és nem riad vissza semmitől.
Putyin megrázta a fejét.
- Nem, csak mi ketten tudunk róla, senki más. Ehhez ragaszkodom. Mostantól fogva a Kataklizma kódnéven fogunk utalni a projektre.
- Értettem - felelte Gorelikov. A két férfi elhallgatott. Anton tudta, hogy az elnöknek, aki tigriseket gyilkol, magabiztosan lovagol, vadászrepülőt vezet és mesterfokon dzsúdózik, imponál a CIA igazgatójának meggyilkolásában rejlő óriási kockázat.
- Ha megengeded, bátorkodnék még egy kiegészítő javaslatot tenni a terv tökéletesítésére. Bármelyik egysejtű FSZB-s vagy rendőrségi kolléga öt perc alatt arra következtetésre jutott volna, hogy a CIA fejét meg kell ölni. Ez azonban csupán egy magasabb rendű terv kezdete, mely nagyságrendekkel jelentőségteljesebb következményekkel jár, és minden eddiginél távolabbra mutat.
Putyin várakozásteljesen beletunkolta fekete kenyerét a pörköltbe. Szóval tökéletesítés. Ezért kedvelte Gorelikovot.
- A beszervezése óta kitüntetett figyelemmel kísérem Magnit karrierjét - vágott bele Gorelikov. - Mint tudod, nemrég kinevezték altengernaggyá, gyakorlatilag az amerikai haditengerészet első számú tudományos vezetője. Hozzáfér a technológiai, kutatás-fejlesztési adatokhoz, a haditengerészet összes kutatólaboratóriumába bejárása van. Bár mindenki elismeri tudományos zsenijét, még mindig afféle meskovatijnak tartják. Különcnek, szürkének. Kívülállónak, akinek nincs politikai kapcsolati tőkéje a haditengerészet meglehetősen zárt világán kívül. Következésképpen, ha egyszer visszavonul, búcsút mondhatunk Magnitnak, mivel nem lesz többé miről jelentenie. Az elmúlt két évben igyekeztem afelé terelni, hogy tudományos munkakörét olyan feladatokkal egészítse ki, amelyek politikai alkalmassága ékes bizonyítékául szolgálnak. A nő ambiciózus, és a rá jellemző vehemenciával és precizitással követte tanácsaimat. Nemrég beválasztották a haditengerészet személyzeti osztályának tanácsadó testületébe, mely pozíció jelentős befolyással jár. Idén felmerült a neve a haditengerészet vezetője, Richards admirális adjutánsának posztjára is, de nem őt választották, gyanítom azért, mert sajnálatos módon hiányzik
belőle az a fajta megnyerő, pozitív kisugárzás, ami az amerikaiaknak olyan fontos. Attól tartok, Magnitnak soha nem is lesz ilyen személyisége. Éppúgy nem képes elsajátítani, ahogy te vagy én a részecskefizikát, amihez olyan zseniálisan ért. Ám a közelmúltban némi haladást is sikerült elérnie. Kiválasztották az amerikai haderők vezérkari kerekasztalának tanácsadói posztjára, mivel világosan és érthetően képes elmagyarázni a tudományos elméleteket iskolázatlan feletteseinek. Tanácsadói megbízatásának része, hogy minden héten elkíséri a kerekasztal elnökét a Fehér Házba. Ennek köszönhetően igen érdekes nemzetbiztonsági információkra lett módunk szert tenni; ez pontosan az a fajta pályamódosítás, ami felé terelni szeretném Magnitot. Merthogy a következő végjáték van a fejemben...
Putyin felemelte a kezét, hogy félbeszakítsa Gorelikovot. Szinte észrevétlenül felfelé görbült a szája széle, ami az alig leplezett jókedv jelének számított nála.
- Mi a helyzet a lohmatka, a nők iránti vonzódásával? -kérdezte Gorelikovtól.
Gorelikov nem zavartatta magát, amiért félbeszakították. Számított rá, hogy az elnök fel fogja tenni a megkerülhetetlen kérdést.
- A függősége rendszertelen és kontrollálható - felelte. -Ezirányú szenvedélyét évenkénti, diszkrét külföldi szabadságán szokta kielégíteni, a felügyeletem alatt. Időnként megesik, hogy elveszíti az önuralmát valamelyik partnerénél, amit narcisztikus személyiségének és elfojtott szexualitásának tulajdonítok - ez a gyerekkorában elszenvedett, abuzív apa által kiváltott trauma következménye.
- Mit értesz azon, hogy elveszíti az önuralmát? - kérdezte az elnök.
Gorelikov kényelmetlenül fészkelődött a székben.
- Túlzottan heves szeretkezés, szexuális segédeszközök túl durva használata, harapás, pofozás.
- Készítettetek videofelvételt ezekről, hogy később is irányítani lehessen a nőt? - kérdezte az elnök, aki egykor maga is kém volt.
Gorelikov megrázta a fejét.
- A kényszerítés nem tekinthető motivációs faktornak Magnitnál. Az együttműködéssel szembeni kezdeti, rövid ideig tartó ellenkezése óta tökéletes ügynök lett belőle. A narcizmusa hajtja arra, hogy nekünk kémkedjen. Csak egyetlen film készült róla még az eredeti polovaja zapadnya, a mézes csapda során tizenkét évvel ezelőtt a Metropolban.
- Még mindig megvan az a felvétel? - kérdezte Putyin.
- Fogalmam sincs, hol lehet - vont vállat Gorelikov. -Gondolom, valahol az archívumban.
- Kedves, hűséges tanácsadóm, ugye nem arról van szó, hogy a protezsáltadat, Jegorovát akarod védeni? Ő volt a szóban forgó veréb.
- Drága, mélyen tisztelt elnököm, hát nem a külföldi hírszerzés következő igazgatójáról beszélünk? Vagy talán meggondoltad volna magad? Készséggel elismerem, hogy Jegorova ezredes pártfogója vagyok. Úgy gondolom, rendkívül ígéretes tehetség.
Putyinnak ennyi elég volt, hogy felborzolta a rendíthetetlen nyugalmú Gorelikov idegeit. Az elnök már látta az összes egykori filmet Jegorova verébként való szerepléséről. Tény, hogy már akkor is rendkívül ígéretes tehetségnek mutatkozott, akárcsak most. Putyin alig bírt uralkodni magán, annyira meg akarta szerezni a nőt.
- Egyetértek - helyeselt Putyin. - Akkor most térjünk rá a terv tökéletesítésére, amiről beszéltél.
Odakint süvöltött a szél.
- Nyilvánvaló, hogy a CIA igazgatójának halála esetén a kormánynak megfelelő jelölteket kell állítania a posztra, akik közül kongresszusi jóváhagyással kerül kiválasztásra a végső jelölt.
Putyin tudta, mi következik, de csöndben maradt, hogy Gorelikov befejezhesse hálója szövögetését.
- Utasítottam Magnitot, hogy az Ovális Irodában megtartott tájékoztatókon hívja fel magára az elnök figyelmét, különösképpen azon alkalmakkor, amikor a kerekasztal elnöke nem tud részt venni a Fehér Házban tartott heti
megbeszéléseken. Felkészítettem, hogyan ejtsen el olyan megjegyzéseket, amelyek utalnak rá, hogy politikailag egy hullámhosszon van az amerikai elnökkel, egyetért védelmi és hírszerzői irányelveivel, és hogy szívesen dolgozna együtt vele, akár a haditengerészettől való visszavonulása előtt, akár azután.
- Úgy véled, az ilyen hízelgés beválhat? - kérdezte Putyin.
- Az amerikai részleg elemzői szerint az elnököt az ego és az ideológia hajtja, és most, hogy már ötödik éve van hivatalban, egyre kevésbé viseli el a kritikát, így csupa seggnyalóval veszi körül magát. Ha Magnit képes elhitetni vele, hogy a szövetségese, és ha hirtelen megüresedik a CIA igazgatói széke, biztosra veszem, hogy az elnök legalább fontolóra veszi mint jelöltet. És tetszene neki az elképzelés, hogy egy okos, liberális nőt, a haditengerészet admirálisát nevezze ki a CIA élére, hogy ezzel véget vessen az Alexander Larson által fémjelzett harcias, támadó vezetői stílusnak, ami felkavarta a titkosszolgálat állóvizét.
- Milyen kár, hogy már nem az másik, raszputnyik elnök van az Ovális Irodában. Az a szatír - kesergett Putyin. - Magnitnak csak le kellett volna térdelnie, hogy megkapja tőle a CIA igazgatói posztját. Ezzel együtt a terv rendkívül ingatag lábakon áll. Elenyésző az esély arra, hogy Magnitot kinevezzék a CIA igazgatójának.
- Nos, mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy befolyásoljuk a végkimenetelt, amire gyakran semmiféle garancia nincs, és csak reménykedhetünk abban, hogy a kívánt eredmény születik. Az, hogy Magnitból CIA-igazgatót csináljunk, akkora képtelenség, hogy ettől olyan bravúrosan tökéletes zagovor. Kivételesen zseniális összeesküvés orosz ujjlenyomatok nélkül. A nőnek nincsenek közismert civil pártfogói, nincsenek titkos mentorai, tehát nincsenek a kinevezését a háttérből mozgató szálak. Magnit, ez a zseniálisan okos, rusnya botsáska, a megkérdőjelezhetetlen pártember, aki képes megküzdeni az új kiber korszak technológiai kihívásaival, tökéletes jelölt. Ha őt választják, a zsebedben lesz a CIA, Vlagyimir Vlagyimirovics.
Újabb szikrák röpködtek szerteszét a kandallóból, ahogy a
Sátán körberepülte a dácsa masszív fenyőmennyezetét. Nagyon meg volt elégedve.
A Fehér Ház nyugati szárnyában lévő helyzetelemző szoba mellett volt egy kisebb tárgyaló diófa asztallal, amely körül három plüsshuzatú szék állt, a túloldalán pedig az amerikai elnök széke az elnöki nagypecsét alatt. A mahagóniberakású, tágas helyzetelemző szobával ellentétben, ahol a fal menti, oldalsó székekkel együtt húszan is elfértek, és egy sor síkképernyős videokonferencia-monitor borította a falat, a kis tárgyalóban csak két kis méretű képernyő volt a hátsó falon, és hat digitális óra a monitorok fölött. Az egyik óra a washingtoni időt mutatta, az „Elnök” feliratú azt, ahol az elnök éppen tartózkodott, a harmadik az UTC időt, a maradék hármat pedig ma épp a bagdadi, londoni és kabuli időre programozták be.
Audrey Rowland admirális épp most fejezte be az elnöknek, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának és az NSC helyettes tanácsadójának tartott tájékoztatóját a partközeli hadihajók kavitációs hajtóművével kapcsolatos kísérletekről, amelyeket az ONR hajtott végre. Az elnököt általában nem érdekelték ennyire részletekbe menően az ilyesféle témák, mivel a hatalom fitogtatásának szerinte az a legjobb módja, hogy begyűjti a köntörfalazó szövetségesek lagymatag támogatását, és megállapodást köt olyan ellenséges országokkal, amelyeknek eszük ágában sincs tiszteletben tartani bármiféle diplomáciai egyezséget. Az elnöknek azonban felkeltették a figyelmét a relatíve olcsó, kisebb méretű és kevésbé felfegyverzett hajók, amelyek a „konfrontáció nélküli haditengerészeti platformok” remek példájának bizonyultak. Szinte hallani lehetett az admirálisok fogainak csikorgását a Pentagonban.
Miután Rowland befejezte tudományos összefoglalóját, azzal folytatta, hogy az elnök által képviselt irányvonal, mely szerint Amerikának csökkentenie kell katonai lábnyomát, és inkluzívabb globális külpolitikát kell folytatnia, felhagyva a nemzetépítés, a rezsimmegbuktatás és az ágyúnaszád-diplomácia 19. századi gyakorlatával, nos mindez (a többire, amit Anton bemagoltatott vele, már nem emlékezett) létfontosságú egy ilyen bizonytalan
világban. Az elnök, aki szokásához híven most is feltette a lábát az asztalra, a többiek képébe vágva a cipője talpát - ami súlyos sértésnek számított a külföldiekkel szemben, de itt, a tárgyalóban szimplán csak bunkóságnak minősült - azt felelte Audrey-nak, örül, hogy így gondolja. A nő sietve hozzátette, hogy véleménye szerint a csökkentett lábnyom ugyanennyire érvényes a hírszerzésre is, akár a DIA-ről, a haditengerészeti hírszerzésről, vagy épp a CIA-ről legyen szó.
- Nemrég birtokunkba jutott egy orosz hajó elleni rakéta. A forrását nem ismerem. Most majd nekilátunk, hogy kielemezzük a rakéta teljesítőképességét, ellenintézkedéseket eszközöljünk, amire válaszul az oroszok is foganatosítani fogják a maguk ellenellenintézkedéseit - lamentált Audrey. - És ez így megy tovább, az idők végezetéig, hatalmas költségek árán, miközben oly sok a belügyeket érintő, megoldandó prioritás. - Anton felkészítette Audrey-t, hogy olyan finom utalásokat szúrjon a mondataiba, amelyek az elnök szociális ügyekben közismerten haladó szellemiségére hatnak.
- Elnök úr, egy éven belül eljön a haditengerészettől való visszavonulásom ideje. Hatalmas megtiszteltetés lenne számomra, ha bármikor segítségére lehetek önnek és a csapatának - Audrey ezen a ponton az őt tátott szájjal bámuló NSC-s tanácsadó, aztán a semmirekellő helyettese felé biccentett, de ezzel el is hallgatott, mert nem akarta túlzásba vinni. Az elnök köszönetet mondott, majd az NSC-s tanácsadójával távozott a helyiségből. A fiatal helyettes viszont a szobában maradt, és Rowland admirálist bámulta, aki közben a tájékoztatóhoz magával hozott dokumentumokat pakolta el.
- Tényleg nem tudja, hogy szerezte meg a CIA azt a rakétát? - kérdezte az alacsony, kopaszodó fickó, akinek kerek holdvilágképén örökké aljasság és csalárdság tükröződött. Olyan sötét tekintete volt, mint egy bírónak, aki előszeretettel osztogat halálbüntetést.
Audrey becsukta a golyóálló mappát, és behúzta a cipzárt a zárható kapocs alatt.
- Nem, és ez eléggé bánt - felelte gondosan megválasztva a
szavait, a lehető legmesterkéltebb kifejezést használva, amely eszébe jutott, mert Anton szerint ez csak erősíti a róla kialakult szűzies képet. Antonnak állandóan ilyen részletek járnak a fejében, futott át Audrey agyán a gondolat. - Tudom jól, hogy a tudomány az én asztalom, de tényleg hasznos észrevételeim lennének azt illetően, hogy milyen információkra lenne igény.
Az ifjú Caligula a fejét csóválta.
- Maga egy háromcsillagos admirális, és soha nem említették magának a Copperfint? Ugye ez csak valami kibaszott vicc?
Három perc alatt kikotyogta Magnitnak a Copperfin hálózatot, és a tőlük kapott információk egy részéről is említést tett.
Magnit tudta, hogy le kell állítania a fickót, hogy ennél többet ne áruljon el neki.
- Nézze, inkább ne is mondjon ennél többet! Nagyon úgy hangzik, hogy ez szigorúan bizalmas infó. Már el is felejtettem, amit mondott. - A vadászmenyét szeme résnyire szűkült. Rádöbbent, hogy nem lett volna szabad bármit is elkotyognia, de tudta, hogy az admirális diszkréten fogja kezelni az ügyet. És az ő száján is lakat lesz.
Vállat vont, mintha semmi rosszat nem tett volna, és gyorsan témát váltott.
- Úgy fest, munkát keres.
- Nagyon jó sorom volt a haditengerészetnél, de készen állok az új kihívásokra. A tudomány a kisujjamban van, a kiberbiztonság a következő nagy kihívás, ami előttünk áll. A hírszerzés logikus választás lenne.
- Hm, ez érdekesen hangzik. Hadd beszéljek erről az elnökkel! - vetette oda fontoskodóan, mintha ő lenne a Fehér Ház királycsinálója.
Audrey elsimította az egyenruhája felsőrészét, és kinyújtotta a kezét.
- Örülök, hogy beszéltünk. Jó érzés, hogy egy igazi bennfentesre is támaszkodhatok.
A helyettes úgy bólintott, mintha Newton mozgástörvényeit hagyná jóvá.
- Hamarosan jelentkezem.