„Sosem felejtem el, mikor kiszedte belőlem az igazságot. A sörözőben ültünk, mikor megkérdezte: szerelmes vagy belém? Persze nem mertem megmondani az igazat. Na jó, válaszolta, akkor most inni fogsz, részeg ember megmondja az igazat. Pár fél Cherry után már el tudtam mondani neki, hogy nagyon szeretem, de még mindig várom vissza börtönben lévő egykori élettársamat."
Fiatal voltam még nagyon, mindössze 16 éves, amikor életem első, és mindaddig egyetlen férfijához feleségül mentem. Bár tiszteltem és szerettem páromat, nem a szerelem hajtott ilyen korán a házasságba, hanem egy sokkal prózaibb dolog: babánk túl hamar érkezett.
Alig telt el egy év kisfiam születése után, megismerkedtem egy férfival, aki hamarosan a szeretőm lett. Úgy éreztem végre, életemben először szerelmes vagyok. Nem bírtam elviselni az életet nélküle, mindig vele akartam lenni, így hamarosan el is hagytam a férjemet. Hiba volt, hiszen kedvesemről, Gyuláról hamar kiderült, csak az nem fordul meg az ágyában, aki nem akar. Ekkor úgy gondoltam, gyermekem érdekében vissza kell térnem férjemhez, még ha nem is vagyok belé szerelmes. Szerencsém volt: visszafogadott, sőt hamarosan kislányunk született. Mikor négyhónapos lett, féljem megismerkedett egy tizenhat éves lánnyal, és elhagyott miatta. Nem sokáig maradtam egyedül, hiszen egy véletlen folytán találkoztam volt szeretőmmel, Gyulával, és újra egymásra találtunk. A találkozást összeköltözés, majd eljegyzés követte, közben intéztük a válást. Sokfelé jártunk közösen, egyszer még egy jósnőhöz is elmentünk, aki azt mondta, vőlegényem hűtlen hozzám, kapcsolatunkból pedig már csak hetek vannak hátra. A jósnő azért vigasztalt is, ígérte, nem kell búsulnom sokáig, hiszen egy baráti társaságban hamarosan megismerem az igazit, egy szőke ismeretlent. Persze ezen csak nevettem, hiszen friss menyasszonyként öröknek hittem szerelmünket, ám komolyra fordult a dolog. Kiderült, hogy élettársamnak van már egy úgynevezett menyasszonya, ráadásul elkövetett valamit, ami miatt börtönbe került. Összetörtem, és megfogadtam, csak a gyerekeimnek fogok élni, többé egy férfival sem állok szóba.
Elhatározásom nem tartott sokáig. Egy este lementem a boltba, majd pár percre beugrottam egy sörözőbe, ahol időnként dolgoztam is. Ott láttam meg őt. Szőke, hosszú, göndör haja volt, kék szeme csak úgy világított a barna bőréből. Alig ismerkedtünk meg egymással, máris elcsattant az első csók, majd kérte, töltsem vele az éjszakát. Beleegyeztem. A szállása felé tartottunk, amikor észrevettem, hogy jegygyűrű van a kezén. Akkor derült ki, hogy nemcsak felesége, de egy hétéves kislánya is van. Ezt sem bántam. Semmi sem számított, csak az érdekelt, hogy az ideálommal lehessek, együtt töltöttem hát vele az éjszakát. És nem csak ezt az egyet. Ettől kezdve minden este a munkásszállón talált. Egyre szenvedélyesebb lett a kapcsolatunk, alig bírtuk ki a hétvégéket, amikor Öcsi hazautazott a családjához.
Lassan jöttünk rá, hogy ez már sokkal több, mint pusztán testi kapcsolat. Sosem felejtem el, mikor kiszedte belőlem az igazságot. A sörözőben ültünk, mikor megkérdezte: szerelmes vagy belém? Persze nem mertem neki megmondani az igazat.
Na jó, válaszolta, akkor most inni fogsz, részeg ember megmondja az igazat. Pár fél Cherry után már el tudtam mondani neki, hogy nagyon szeretem, de ennek ellenére még mindig várom vissza börtönben lévő egykori élettársamat. Nem tudom, miért éreztem úgy, hogy köt még valami Gyulához, talán az első szerelem emléke, talán az idő és a távolság szépítette meg kapcsolatunkat, vagy az ígéretei, hogy visszatér hozzám. Öcsi bevallotta, hogy ő akár a feleségét is otthagyná értem, csak attól fél, két szék közé esik. Sajnos nem ekkor, hanem pár nappal később jöttem rá, nem érdekel engem már senki más, csak ő, az én szőke szerelmem, ám ekkor már késő volt. Nem hitt nekem, ráadásul egyre gyakrabban bizonygatta, hogy nem tud elszakadni a lányától. Lassanként a felesége is sejteni kezdte kapcsolatunkat, gyakran jöttek ezután már együtt a városba. Egy éjszaka aztán - miután csillagokat nézegetve sétálgattunk órákig - közölte, holnap végleg hazamegy a 350 kilométere levő falujába, soha többet nem látjuk egymást. Hiába kértem, ne menjen el, hajthatatlan volt. Másnap miután hazautazott, az ájulásig ittam magam. Hiába hívott ezután napjában kétszer, nem bírtam elviselni hiányát. Felültem egy vonatra, és meg sem álltam a falujáig. Haragudott rám kicsit, hiszen így az egész falu megtudta, mi járatban vagyok itt, de azt is megígérte, eladja a házát, és megpróbál Pestre költözni. Pár héttel később felhívtam, ám a felesége vette fel a telefont. Gondolom, a végeredmény sejthető. Kedvesem is dühbe gurult, úgy viselkedett, mintha kicserélték volna. Innentől kezdve akárhányszor hívtam, legtöbbet a feleségével beszéltem. Úgy tűnt, ezt az embert teljesen a felesége irányítja. A férje mellett állva kijelentette a telefonban, mindkettőjüknek több szeretője van, nyílt házasságban élnek és nagyon boldogok. Pedig ez nem igaz, biztos forrásból tudom, hogy szerelmem sose csalta meg a feleségét. Pár hónappal később egy hasonló telefonbeszélgetés után körülbelül négy órával megjelentek a sörözőben - együtt. A felesége udvariasan bemutatkozott, majd megkérdezte: meddig szándékozom még zaklatni telefonon? A válaszom csak ennyi volt: amíg a férjed vissza nem tér hozzám. Volt kedvesem a szemembe sem mert nézni, szomorú volt, és ezután akármikor felhívtam telefonon, agresszívan felelgetett, azt mondta, sosem szeretett, hagyjam békén, majdnem tönkretettem az életét. Kétszer-háromszor még telefonáltam, aztán nem hívtam többé.
Két év telt el azóta, s én teljesen megváltoztam. A korábbi élettársam, aki közben kijött a börtönből, majdnem rosszul lett, amikor meglátott. Én, aki mindig jókedvű, vidám lány voltam, aki megvetette az alkoholt, már csak egy depressziós, összetört, életunt ember vagyok, aki bizony gyakran menekül az italba. Mikor megtudta, ki tette ezt velem, felhívta őt, s megfenyegette. Akárcsak egykori élettársammal, a volt férjemmel is jó barátok lettünk, ám gondjaimat nem oszthatom meg vele, mert ő is börtönbe került. Teljesen depressziós lettem, egyre jobban csúszom lefelé, mindenkiben Öcsit keresem, minden dal csak róla szól. Közben megtudtam, hogy szerelmem édesapja a falu egyik legmódosabb embere, a felesége ezért ragaszkodik hozzá tíz körömmel. Ráadásul az egyik legjobb barátjától hallottam, hogy ha engem választ, az apja kitagadta volna a családból. Ám én tudom, igenis tudom, hogy legszívesebben megtette volna. A búcsúéjszakánkon ugyanis egyszer csak váratlanul megkérdezte, hol talál meg, ha évek múlva sikerülne visszatérnie. A megbeszélt helyet naponta felhívom, s ott is meg van beszélve, hogy ha jön, egyből keresni fognak. Mindeddig semmi jel.
Nem tudom, gondol-e még rám, lehet, hogy ő is ugyanígy szenved, mint én, mert a felesége - az a vipera - nem képes őt boldoggá tenni. Ebbe a gondolatba beleőrülök.
Megtanultam, mi az igazi szenvedés és fájdalom. És nem igaz, hogy az idő segít.