Arisztotelész Nikomakhoszi etikája görög szövegének nincs olyan mértékadó kiadása, mint amilyen pl. a Metafizika és a Fizika, vagy az I. és II. Analitika vagy A lélekről és más művek esetében Ross szövegkiadásai. Két szövegkiadás a leginkább használatos. Az egyik Bywateré, Aristotelis Ethica Nicomachea recognovit brevique adnotatione critica instruxit I. Bywater. Scriptorum Classicorum Bibliotheca Oxoniensis. Oxford, 1890. A másik az Apelt által átdolgozott Susemihl-féle kiadás, Aristotelis Ethica Nicomachea, recognovit Franciscus Susemihl. Editio tertia, curavit Otto Apelt. Leipzig, Teubner-kiadás, 1912. Szabó Miklós fordításának alapjául ezen utóbbi szövegkiadás, a Susemihl-Apelt-féle kiadás szolgált. A mostani magyar kiadásba átvettük Susemihl-Apelt fejezetbeosztását is, amely alig tér el Bekker fejezetbeosztásától. Szabó Miklós fordításának átnézésekor bizonyos esetekben nem a Susemihl-Apelt-féle kiadás szövegolvasatát fogadtam el alapul, hanem Bywaterét. Az ilyen eseteket a jegyzetekben jelzem. A magyar szövegben a lap szélén feltüntetjük a Bekker-féle Arisztotelész-kiadás oldalszámait (pl. 1094a, 1094b stb.). Arisztotelész szövegeit ugyanis a szakirodalomban e kiadás oldalszámai és az egyes oldalakon belül a sorok e kiadásban szereplő számai szerint szokták idézni. Mivel a magyar fordításban az egyes mondatokban a szórend némileg más, mint az eredeti görög mondatokban, a magyar szövegben feltüntetett Bekker-számoknál gyakran előfordul egy körülbelül félsornyi eltérés az eredeti Bekker-féle kiadáshoz képest. Ez elkerülhetetlen volt és ez minden fordításnál elkerülhetetlen. (A Bekker-féle kiadás adatai: Aristoteles Graece. Ex recensione Immanuelis Bekkeri. Edidit Academia Regia Borussica. Berolini a. 1831.)
A magyarázó jegyzetek elkészítésénél igen nagy segítségemre voltak az alábbi művek, amelyek szövegmagyarázatát felhasználom, belőlük sok mindent néha csaknem szó szerint veszek át olyan esetekben is, amikor a forrásra kifejezetten nem utalok:
The Ethics of Aristotle, illustrated with essays and notes by Sir Alexander Grant. Third Edition, revised and partly rewritten. In two volumes, London, 1874.
Notes on tke Nicomachean Ethics of Aristotle by J. A. Stewart (2 kötet). Oxford at the Clarendon Press, 1892. (Nélkülözhetetlen alapvető magyarázó munka.)
The Ethics of Aristotle, edited with an introductionand notes by John Burnet. Methuen & Co. London, 1900. (Kiváló munka, a mai napig is nélkülözhetetlen.)
The works of Aristotle translated into english under the editorship of W. D. Ross. Volunie IX. Ethica Nicotnachea By W. D. Ross. Magna Moralia by St. George Stock. Ethica Eudemia, De virtutibus et vitiis By J. Solomon. Oxford Uni-versity Press. (Első kiadás 1925).
L’Éthique á Nicomaque, Introduction, traduction et com-mentaire pár René Antoine Gauthier etjean Yvesjólif. Lou-vain-Paris, 1958-1959. (Igen alapos, korszerű munka, számos külön kis tanulmánnyal az egyes fő témakörökről, kitűnő bevezetéssel. A mű azért is tanulságos, mert sok értékes adatot közöl az arisztotelészi etika középkori fordításairól és magyarázatairól, a mű középkori recepciójáról is. Minden későbbi magyarázó számára nélkülözheteden munka.)
Aristotee, Éthique a Nicomaque, nouvelle traduction avec introduction, notes et index pár J. Tricot. Paris, 1959. (Tricot kiváló Arisztotelész-fordító, a sztagirita számos művét fordította már le franciára, bőséges magyarázó jegyzetei értékesek, de nem olyan elmélyültek, mint az ő munkájával csaknem egyidejűleg megjelent Gauthier és Jolif-féle kommentált kiadás magyarázatai.)
Aristoteles, Nikomachische Ethik, übersetzt und kommentiert von Franz Dirlmeier. Dritte, erneut durchgesebene Auflage, Darmstadt, 1964. (Egy egész életművet írt bele kommentárjaiba, szinte félelmetes nagyságú tudásanyag alapján főleg arra törekszik, hogy a Platónhoz fűződő szálakat kimutassa, de a Nikomakhoszi etika stílusát és nyelvét is igen finom érzékkel elemzi. Bőséges irodalmi utalásokat ad az egyes magyarázó jegyzetekben.)
Aristoteles, Nikomachosi Ethika, fordította és magyarázta Szabó Miklós. A Parthenon kétnyelvű klasszikusai, Franklin Társulat, 1942.
A görög és a középkori latin kommentárok kiadásainak megjelölését, valamint az újkori magyarázó irodalom legfontosabb képviselői műveinek megjelenési adatait, jellemzésüket és értékelésüket az érdeklődő olvasó Dirlmeiernél, továbbá Gauthier és Jolifnál találhatja meg. Az arisztotelészi etika tanításra vonatkozó legfontosabb művek jegyzékét ugyanitt lehet megtalálni, valamint Tricot fent említett fordításában. Az e könyvekben található irodalomjegyzéket a következőkkel szeretnénk még kiegészíteni:
Ingemar Dühring: Aristoteles. Darstellung und Interpretation seines Denkens. Heidelberg, 1966.
Whitney J. Oates: Aristotle and the problem of value. Princeton-New Jersey, 1963.
Heller Ágnes: Az arisztotelészi etika és az antik ethosz. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966.
Elisabeth Charlotte Welskopf: Probleme der Musse im alten Hellas. Rütten & Loening. Berlin, 1962. Sándor Pál: Arisztotelész logikája. Gondolat Kiadó, Budapest, 1958.
ELSŐ KÖNYV
5. old. „jó az...” - Valószínű, hogy a jónak ez a jellemzése, melyet Arisztotelész már a Topika c. művében és a Rhétorikájában is idéz, Platón tanítványától, Eudoxosztól származik.
8. old. Voltak olyanok is - Platón és követői.
9. old. „Legeslegkiválóbb ember az...” - Hésziodosz Munkák és napok című tankölteményéből.
12. old. az Egyet a javak oszlopába... - Arisztotelész Metafizikája tudósít arról, hogy a püthagoreusok tíz elvet tételeztek fel, és ezeket a következő két egymással szemben álló oszlopban foglalták össze (a bal oldalon a jó, a jobb oldalon a rossz elv foglal helyet).
határ és határtalan
páratlan és páros
egy és sok
jobb és bal
hím és nőstény
nyugvó és mozgó
egyenes és görbe
fény és sötétség
jó és rossz
négyzet és téglalap
Szpeuszipposz Platón tanítványa. Tanítása szerint a jó nem a kiindulópontban található meg, hanem valamilyen fejlődés végeredményeként. Ezt a tanítását Arisztotelész Metafizika címen ránk maradt művében bírálja.
13. old. analógián alapszik - Az analógia (arány) az arisztotelészi filozófia egyik gyakran használt műszava. Az analógia mindig legalább négy tag között állapít meg egy bizonyos viszonyt: ahogyan A viszonylik B-hez, úgy viszonylik C a D-hez.
13. old. a filozófia egy más ágába - Ti. az ún. első filozófia, a lételmélet tárgykörébe, amelyet Arisztotelész Metafizikája tárgyal.
15. old. tökéletes - A megfelelő görög szó itt a tökéletességet (hiánytalanságot) és a végső jelleget egyaránt magában foglalja. Az érvelés logikai kapcsolatainak megértéséhez mind a két jelentést figyelembe kell vennünk.
20. old. azok nyerik el - és ez így is van rendjén —, akik cselekszenek - A szöveg fordítása itt attól függ, hogy hogyan tagoljuk. A legnevesebb magyarázók és fordítók nem egyféleképpen tagolják és fordítják a szöveget. Én, ellentétben Grant, Dirlmeier és Szabó Miklós eredeti szövegtagolásával, Ross, Gauthier-Jolif és Tricot tagolását és fordítását fogadom el, mert ez illik bele jobban a gondolatmenet egészébe. Arisztotelész itt azt emeli ki, hogy helyes, rendjén való dolog az, hogy az élet javait azok nyerik el, akik nemcsak a megfelelő készségekkel rendelkeznek, hanem azokat fel is használják, cselekszenek. Ez Arisztotelész gondolata itt, nem pedig az, hogy a helyesen cselekvők nyerik el az élet javait.
23. old. Szolón véleményével - Szolón véleményét illetően lásd Hérodotosz I. 30-33.
25. old. a legértékesebbek maradandóbbak - Itt Bywater szövegolvasatát részesítettük előnyben Susemihl-Apelt szöveg olvasatával szemben. Szabó Miklós eredeti szövege az utóbbi szövegolvasatot véve alapul így hangzik: „azok a legértékesebbek, amelyek a legmaradandóbbak”.
25. old. négyszögletű és feddhetetlen — A négyszögletű és a feddhetetlen kifejezések Szimónidész egyik költeményéből származnak. Ebből a töredékesen ránk maradt költeményből idéz Platón Prótagorasz c. dialógusában néhány sort.
28. old. puszta lehetőségek - A dicsérendő dolgok azok, amelyek nem a legvégső, feltétlen értéket képviselik, hanem túlmutatnak önmagukon, valami náluk is nagyobb jó elérését segítik elő, a becsülendő dolgok a végső, feltétlen értékeket jelentik, amelyek önmagukban teljesen értékesek, a lehetőségek ebben az összefüggésben valószínűleg elsősorban a külső szerencsejavakat jelentik, amelyeket jól is és rosszul is fel lehet használni.
28. old. Eudoxosz - Knidoszi Eudoxosz (kb. 409-356) jeles görög csillagász, orvos, matematikus, törvényhozó és bölcselő. Előbb a püthagoreus Arkhütasz tanítványa, később pedig Platón követője és barátja. A platóni tanokat több tekintetben módosította. Arisztotelész többször bírálja. Csillagászati felfogását Arisztotelész Metafizikája XII. könyvének 8. fejezetéből ismerjük, erkölcsi nézeteit a Nikomakhoszi etika többször érinti, különösen a mű X. könyve.
MÁSODIK KÖNYV
33. old. a szokás szóból ered - A görögben az éthiké (erkölcsi) hangzásban hasonlít a szokást jelentő ethoszhoz. Már Platón játszik a két szó: éthosz (jellem, erkölcsi arculat) és ethosz (szokás) hasonlóságával a Törvények c. művében.
38. old. érzelmektől való mentességnek - Az érzelmektől való mentesség (apatheia) mint az erény jellemző vonása olyan gondolat, amely magánál Arisztotelésznél is megtalálható más - korábbi - írásaiban. Így a Fizika VII. könyvének 3. fejezetében: „Az erény ugyanis vagy mentes az érzelmektől, vagy úgy érez, ahogy kell, az erkölcsi rosszaság viszont érzelmektől vezetett vagy ellentétes módon mentes az érzelmektől.” Továbbá a Topika IV. könyvének 5. fejezetében: „Tévednek azok, akik a lelki alkatot a kísérőképességgel helyezik egy sorba, pl. a szelídséget a haraggal szemben tanúsított fegyelmezettségnek, a bátorságot és az igazságosságot a félelmekkel és a nyereségvággyal szemben tanúsított fegyelmezetlenségnek tartják. Mert bátor embernek és szelíd embernek azt nevezzük, aki mentes ezektől az érzelmektől, fegyelmezett embernek viszont azt nevezzük, aki ezen érzelmek hatásának ki van téve, de nem engedi meg, hogy ezek vezéreljék.” A lélek nyugalmának, szenvedélyektől való mentességének ez a gondolata Démokritosztól ered, amint erről Diogenész Laértiosz tudósít. Ez a gondolat hamar elterjedt. Mivel Arisztotelész Eudémoszi etikájának megfelelő helyén azt írja, hogy mindenki a gyönyörökkel és fájdalmakkal szemben megnyilvánuló érzelmektől való mentességként és nyugalomként határozza meg az erényt, feltehető, hogy az erénynek ez a meghatározása általánosan elterjedt volt a platóni Akadémiához tartozó gondolkodók között. Alexandriai Kelemen pedig arról tudósít, hogy Szpeuszipposz, aki Platón halála után az Akadémia vezetője lett, azt tanította, hogy az erkölcsileg kiváló ember a lélek zavartalanságára (aokhlészia) törekszik.
Az érzelmektől való mentesség (apatheia) gondolata később igen nagy szerepet játszik a sztoikusok etikájában, de más tartalommal, mint Démokritosznál. A sztoikusok az érzelmek, a szenvedélyek teljes kipusztítását követelték az embertől. Ezzel szemben az arisztotelészi felfogás és az Arisztotelész tanításait követő peripatetikus iskola eszménye nem az apatheia, az érzelmektől és szenvedélyektől való mentesség, hanem az, amit a peripatetikusok metriopatheiának neveztek, vagyis az érzelmek, indulatok tekintetében a helyes mértéket kell megtalálni, nem pedig teljes érzelem- és indulatmentességre törekedni. Az érzelmek és indulatok, ha kellő módon jelentkeznek, elősegítik az erény kialakulását, illetve, az erényhez hozzátartozik, hogy olyan érzelmeink vannak, amelyek a kellő mértékkel, az erkölcsi szabállyal összhangban állanak.' Démokritosz felfogása a lélek derűs nyugalmáról közelebb áll az arisztotelészi felfogáshoz, mint a sztoikusok későbbi, sok tekintetben különböző tanításához.
38. old. a kellemes - Itt és az egész mű olvasása folyamán figyelembe kell vennünk, hogy az arisztotelészi kifejezéseket (hédomé és lüpé), az összefüggésnek megfelelően, Szabó Miklós hol kellemes és kellemetlen érzésnek fordítja, hol pedig az erőteljesebb jelentésű gyönyör és fájdalom szavakkal adja vissza. Így az olvasó számára nem mindig szembeötlő, hogy Arisztotelésznél végig ugyanarról a dologról van szó. Hogy ezt a hátrányt elkerülje, a legtöbb mai fordító, lemondva az árnyalatokról, következetesen mindvégig gyönyör és fájdalom, illetve a gyönyörteli és fájdalmas szavakkal adja vissza a megfelelő arisztotelészi főneveket és a hozzájuk kapcsolódó mellékneveket.
43. old. Milónnak - Krotóni Milón testi erejéről híres birkózó, a hagyomány szerint naponta elfogyasztott egy ökröt.
44. old. „Derék ember...” - Ismeretlen költő művéből vett idézet.
44. old. egy szabálynak megfelelően - A Nikomakhoszi etika fordítói számára a legnagyobb nehézséget annak a kérdésnek az eldöntése jelenti, hogy az igen gyakran szereplő logosz szót melyik szövegrészben milyen kifejezéssel kell visszaadni. E tekintetben a különböző fordítók és magyarázók távolról sincsenek teljes összhangban egymással. A jelen jegyzet tárgyát képező szövegrészben, mely az erény híressé vált arisztotelészi meghatározását tartalmazza, Szabó Miklós eredeti fordítása a logosz szót a gondolkodás kifejezéssel adja vissza. Ross ezen a helyen az „ésszerű elv” kifejezést használja, Dirlmeier a „helyes terv” szavakkal él, Tricot az „ésszerűen meghatározott” (közép) szavakkal kísérli meg visszaadni fordításában az arisztotelészi gondolatot. Gauthier és Jolif pedig fordításukban a következő megoldást választják: az erény... olyan közép... „amelynek normája az erkölcsi szabály”, vagyis a logosz szót itt az erkölcsi szabály kifejezéssel adták vissza. Véleményünk szerint, mivel a logosz igen sok szövegrészben úgy szerepel, hogy a logosz elrendel, megparancsol vagy megtilt valamit, ami egy tervről nehezen állítható, helyesebb, ha a logoszt nem tervnek, hanem szabálynak fordítjuk. A szabály szó ugyanis kellőképpen kifejezésre juttatja, hogy a logosz nemcsak terv, amely elősegíti a cél elérését, hanem egyúttal felhívás, parancs is. Egészen más véleményt képvisel e kérdésben Ingemar Dühring híres Arisztotelész-monográfiájában.
46. old. táblázatunkból - Arisztotelész itt nyilván az erényeknek és a velük ellentétes, kétféle: túlzást, illetve hiányosságot jelentő lelki rosszaságoknak olyanfajta, három oszlopba foglalt táblázatára gondol, amilyet pl. az Eudémoszi etikában találunk. Ebben az Eudémoszi etikában szereplő táblázatban tizennégy erény szerepel, az első oszlopban a túlzást jelentő erkölcsi hibák, a második oszlopban a hiányosságot jelentő megfelelő hibák és a harmadik oszlopban a középet jelentő megfelelő erények állanak.
49. old. Háromféle állapot - Amint Burnet megjegyzi, a Nikomakhoszi etikában az állapot (diatheszisz) és az alkat (hexisz) kifejezések rokon értelemben használatosak, eltérően Arisztotelész Kategóriák c. művétől, amelyben a hexisz (alkat, tulajdonság) abban különbözik a diatheszisztől (állapot, dispositio), hogy az előbbi maradandóbb természetű, az utóbbi viszont kevésbé tartós.
52. old. „Attól a füsttől...” - Homérosz: Odüsszeia XII. 219. és 220. sor legeleje. De a figyelmeztetés a homéroszi szövegben nem Kalüpszótól ered. Arisztotelész, aki homéroszi problémákról maga is több könyvet írt, emlékezetből idéz (mint előtte Platón és évszázadokkal utána Hegel), és innen a pontatlanság.·
52. old. a község vénei - Homérosz: Iliász III. 154-160.
HARMADIK KÖNYV
56. old. érdemes őket választani - A görög szövegben álló kifejezés egyszerre két gondolatot is magában foglal:
a) az ilyen helyzetben az ilyen cselekedetek kívánatosak, ezeket célszerű választani, értékes, jó cselekedetek;
b) az ilyen cselekedetek esetében rendelkezünk a választás lehetőségével, szabadságával.
57. old. Euripidész Alkmaiónját - Alkmaión Euripidész tragédiája, mely nem maradt ránk, csak töredékét ismerjük. Arisztotelész hivatkozik erre a tragédiára Poétikájában is, és a Nikomakhoszi etika V. könyvében is. A történet, amelyre Arisztotelész utal, a következő: Amphiaraosz, Argosz királya elrejtőzött, hogy ne kelljen Thébai ellen hadba indulnia. Felesége, Ériphülé elárulta rejtekhelyét. Amphiaraosznak hadba kellett indulnia, és valóban elpusztult Thébai falai alatt. Amphiaraosz hadba indulásakor meghagyta fiának, Alkmaiónnak, hogy álljon érte bosszút, ha valóban bekövetkezik az, amitől félt. Alkmaión, hogy atyjának engedelmeskedjék, megölte anyját, s tettét az atyai utasításra való hivatkozással kívánta igazolni.
58. old. tudatlanságból cselekszik-e - Aquinói Szent Tamás magyarázata szerint mikor valaki tudatlanságból cselekszik, akkor a tudatlanság oka tettének, mikor tudatlanságban cselekszik, akkor a tudatlanság nem oka, csak kísérőjelensége a cselekedetnek. Találóbbnak tűnik Stewart magyarázata, eszerint amikor tudatlanságból cselekszünk, akkor valamilyen egyedi körülményt önhibánkon kívül nem ismerünk és ez az egyedi körülmény cselekedetünk végeredményét valakinek az ártalmára befolyásolhatja. Amikor tudatlanságban cselekszünk, akkor saját hibánkból eredően nem tudjuk, hogy cselekedetünk miért káros vagy rossz. Ilyen esetnek tekinti nemcsak a következő sorokban szereplő felindult állapotot vagy részegséget, hanem a teljes erkölcsi romlottságot, erkölcsi vakságot is, mely nem engedi felismerni, hogy mi a jó és mi a rossz. Az arisztotelészi tanítás szerint ugyanis az ember saját tetteivel okozza jellemének megromlását is, tehát azt a jellemromlást is, amely már teljes erkölcsi vaksághoz vezet.
59. old. Aiszkhülosz nyilatkozott - Alexandriai Kelemen a következőképpen tudósít erről az esetről, amely az ókorban közmondásossá vált (Platón is mint közismert dologra hivatkozik rá az Állam c. dialógusában): „Előfordulhat az is, hogy valaki tájékozatlanságban van afelől, amit éppen cselekszik; pl. Aiszkhüloszt, akit a misztériumoknak a színpadon való kifecsegése miatt perbe fogtak, csak azért mentették fel, mert kijelentette, hogy nincs is beavatva a titokba.”
59. old. Meropé - Euripidész elveszett drámájában, a Kreszphontészben.
61. old. akik az elhatározást vágynak... tartják - Lehetséges, hogy Arisztotelész itt nem gondol meghatározott történeti személyekre, hanem csak különféle lehetséges véleményeket bírál.
63. old. más dolgok előtt választunk - Arisztotelész itt az előző sorokban szereplő előre megfontolást elemeire bontja, megfontolásra, és időbeni elsőbbségre. A megfontolás jelenlétét bizonyítja az elhatározásban, hogy ez mindig okoskodás és értelem segítségével jön létre, az időbeni elsőbbség jelölésére pedig a görög proaireszisz (választás, elhatározás, előnyben részesítés) szóban levő pro praepositiót emeli ki. Gauthier és Jolif szerint itt kifejezetten időbeli elsőbbségre utal Arisztotelész, nem pedig arra - amit a szöveg tisztán nyelvtani alapon szintén jelenthetne -, hogy valamit mással szemben választunk, más dolgok helyett választunk. Pl. ha a gondolkodás arra az eredményre jut, hogy az egészség az életnedvek egyensúlyi állapota, melyet a hő okoz, a hő pedig dörzsöléssel idézhető elő, a dörzsölés végrehajtása pedig hatalmunkban áll, akkor közvetlenül a dörzsölésre határozzuk el magunkat, mivel a dörzsölés megelőzi az összes többit, a hőt, az egyensúlyt és az egészséget. Gauthier és Jolif itt utalnak az Eudémoszi etika megfelelő szövegrészére: „Mert az elhatározás (választás, proaireszisz) nem egyszerűen valaminek a vevése, hanem egyik dolognak a másik előtt való vevése” és Joachim kommentárjára. Ennek megfelelően fordítják a szöveget Ross, Dirlmeier, Gauthier és Jolif, Tricot. Némileg másképp értelmezi a szöveget Burnet.
65. old. elemzés útján - A görög geometriában elemzésnek, analüszisznek nevezték azt az eljárást, amelynek a felfedezését Proklosz és Diogenész Laértiosz Platónnak tulajdonítják, amelyet azonban valószínűleg már Platón előtt is alkalmaztak. Ennek az eljárásnak a lényege a következő: Ha meg kell oldanunk egy mértani szerkesztési feladatot, akkor kiindulunk abból, hogy a feladat már meg van oldva, a megszerkesztendő geometriai alakzat már adva van és megvizsgáljuk, hogy milyen tulajdonságai vannak. A tulajdonságok közt lesz olyan, amelyet alapul véve a kívánt alakzatot meg tudjuk szerkeszteni. Pl. feladatul kapjuk, hogy körzővel és vonalzóval szerkesszünk olyan háromszöget, amelynél az alap két végén egymással szemben álló szögek egyenlő nagyságúak. Felismerjük, hogy az ilyen háromszög egyenlő szárú. Egyenlő szárú háromszöget viszont már tudunk szerkeszteni körzővel és vonalzóval.
65. old. a létrejövés folyamatában az első - Lásd a 63. oldal jegyzetében említett példát: az egészség testnedvek egyensúlya, ezt az egyensúlyt a hő okozza, a hőt dörzsölés idézheti elő, tehát az orvos az egészség érdekében dörzsölést alkalmaz. Itt a dörzsölés az elemzésben, az okok feltárásában a végső, a cselekvésben és a cselekvés által elindított folyamatban viszont az első. Vö. Arisztotelész: Metafizika VII. könyv, 7. fejezet. Igaz, hogy ebben a példában nem erkölcsi cselekedetről van szó, hanem létrehozásról, mesterségbeli eljárásról, azonban az erkölcsi cselekedet viszonya a megelőző megfontoláshoz hasonló, mint a létrehozó, mesterségbeli tevékenység viszonya a megelőző megismerő folyamathoz. Hogy a mesterségbeli létrehozó tevékenységben szereplő elemzés és az erkölcsi cselekedetet megelőző elemzés szerkezete lényegében azonos, azt a magyarázók határozottan állítják.
66. old. a cselekvések másvalamiknek a céljából - A magyarázók itt vitatkoznak egymással azon, hogy vajon ellentmond-e ezen a helyen Arisztotelész önmagának, vagy nem. Hiszen a cselekvést (praxisz) azzal különböztette meg Arisztotelész a létrehozástól (poiészisz), hogy az utóbbi olyan tevékenység, amelynek az eredménye a tevékenységtől különböző tárgy, ezzel szemben az előbbi, a cselekvés nem hoz létre önmagától különböző eredményt, hanem a cél magában a cselekvésben foglaltatik. Ennek a megkülönböztetésnek ellentmondani látszik a most szóban forgó megállapítás, amely szerint „a cselekvések másvalamiknek a céljából történnek”. Ezért Ramsauer és Gauthier-Jolif azt vallják, hogy Arisztotelész itt ellentmond önmagának. Stewart és őt követve Dirlmeier viszont azt mondják, hogy itt nincs szó ellentmondásról, mert csak a nemes és erkölcsös élet a maga egészében tekinthető öncélnak, az egyes erényes cselekedetek viszont túlmutatnak önmagukon, pl. az igazán bátor tetteket az erkölcsileg nemesnek a kedvéért, ennek az érdekében hajtják végre.
66. old. A kívánságról... - Ez a gondolat már Platónnál is megtalálható (Gorgiász).
66. old. persze némelyek - Platón és követői. Platónnak ezt a tanítását a Gorgiász c. dialógusában találjuk meg. A Platónnál megtalálható gondolat, hogy a kívánság a jóra irányul, magától Arisztotelésztől sem teljesen idegen. A Metafizikában a következőket írja az első, mozdulatlan mozgatóról szóló fejtegetéseiben: „Mert a látszólagos jó a vágyakozás tárgya és a valóságos jó a kívánság elsődleges tárgya.” (Metafizika XII. 7.) A lélekről írott művének harmadik könyvében a kívánságot az ésszerű mérlegeléssel megegyező törekvésnek nevezi, ellentétben a vággyal, amely az ésszerű mérlegeléssel szemben álló törekvés.
De magának a Nikomakhoszi etikának a különböző részeiben is megtalálható Arisztotelész saját véleményeként az a felfogás, hogy a kívánság a valóságos jóra törekszik.
67. old. ami csak jónak látszik - Grant és Stewart ezt az utóbbi felfogást Prótagorasz tanaival hozzák kapcsolatba. Ha nincs mindenkire nézve egyforma igazság, amint Prótagorasz tanította, akkor nincs általános érvényű jó és rossz sem.
67. old. szabálynak és mértéknek számít - Prótagorasz híres tétele szerint minden dolognak a mértéke az ember. Platón utolsó művében, a Törvényekben ezzel szemben a következőket tanítja: „Minden dolog mértéke pedig elsősorban az isten lehet számunkra, sokkal inkább, mint akármelyik ember, pedig azt tartják sokan.” Arisztotelész szemben áll Prótagorasz relativizmusával is és Platón teológiai színezetű erkölcstanával is, amikor azt vallja, hogy a derék ember, az erkölcsileg egészségesen fejlett ember jónak és rossznak a mértéke.
68. old. „senki sem készakarva...” - Ismeretlen költő verssora, néhányan Szolónnak tulajdonítják. Mások viszont arra utalnak, hogy már a Nikomakhoszi etika görög magyarázóinak egyike - a II., III. és IV. könyv ismeretlen nevű szkholiasztája - megjegyzi, hogy ezt a közmondást már a szürakuszaibeli Epikharmosz is használta azokban a soraiban, amelyekben így szól:
„Én azonban mind ezeket csak kényszerből cselekszem s úgy vélem, senki sem nyomorul saját akaratából, sem nem boldogtalan.”
Ezeket a szavakat Héraklész mondja Epikharmosz elveszett művében. A Nikomakhoszi etikában idézett verssort megtaláljuk a Platónnak tulajdonított egyik dialógusban is, melynek Platóntól való eredete azonban teljesen valószínűtlen. Ez Az igazságosságról c. dialógus, amely idézi az Arisztotelésznél is idézett verssort és tárgyalja a következőkben. A dialógusban és Arisztotelésznél azonban megváltozik a verssor vége, az eredeti verssor végén boldogtalanságról volt szó, a dialógusban és Arisztotelésznél idézett verssor végén viszont a boldog ember szerepel. A Nikomakhoszi etika modern magyarázói utalnak arra, hogy Epikharmosznál a ponérósz szó nyilvánvalóan fáradalmaktól terhelt, szerencsétlen vagy nyomorult embert jelent csak, nem pedig erkölcsi értelemben rossz, gonosz embert. Az igazságosságról szóló dialógus szerzője és Arisztotelész azonban a költő szavainak más értelmet tulajdonítanak. A költő csak azt mondja, hogy senki sem szerencsétlen saját akaratából, a dialógus szerzője és Arisztotelész viszont ezt úgy értelmezik, hogy e sorokban a költő azt mondja, hogy senki sem gonosz ember saját akaratából. Ezt a gondolatot Szókratésznek tulajdonítják és igen gyakran megtaláljuk Platón műveiben. A fejezet hátralevő részében Arisztotelész azzal a Szókratésznek tulajdonított tanítással vitatkozik, amely szerint senki sem gonosz önként, saját akaratából. Mivel e tanítás hívei nem terjesztették ki felfogásukat az erényre is és nem állították, hogy amiképpen senki sem gonosz önként, a saját akaratából, ugyanúgy senki sem erényes önként, a saját akaratából, Arisztotelész azzal érvel, hogy ha erényes cselekedeteink saját akaratunkból fakadnak, akkor ugyanez áll gonosz cselekedeteinkre is, ezek is saját akaratunkból fakadnak.
69. old. a részeg embert... - Pittakosz, a hét bölcs egyike, Mitüléné uralkodója az i. e. VI. sz. elején hozott ilyen törvényt. 71. old. igazi rátermettség - Arisztotelész maga is elismeri, hogy a kiváló, velünk született adottságok, a rátermettség egyik feltétele vagy összetevője az erénynek. Arisztotelész azonban hangsúlyozza, hogy a velünk született adottság csak egyik feltétele, csak egyik része az erénynek, hogy a döntő mozzanat a tudatos elhatározás, a helyes választás viszont véleménye szerint olyasvalami, ami rajtunk áll, tőlünk függ, a mi hatalmunkban van. Ezért véleménye szerint az ember felelős nemcsak egyes cselekedeteiért, hanem egész jellemének az alakulásáért is. A velünk született adottságok, a kiváló rátermettség szükségességét, fontosságát emeli ki Arisztotelész a Topikában: „Ehhez azonban kiváló rátermettségre van szükség, és abban áll az igazi kiváló rátermettség, hogy valaki képes arra, hogy helyesen válassza az igazat és kerülje a téveset. És éppen erre képesek a kiválóan rátermett emberek, mert ami elébük kerül, azt úgy szeretik, illetve gyűlölik, ahogyan helyes, és helyesen ítélik meg, hogy mi a legjobb.” A Politikában is több ízben utal erre. Látható tehát, hogy Arisztotelész maga is elismeri, hogy a velünk született adottságoknak szerepük van az erény kialakulásában. Persze más gondolatok állnak az előtérben a Politikában és mások az etikai írásokban. A Nikomakhoszi etika II. könyvének 1. fejezetében Arisztotelész azt vallja, hogy az erkölcsi erény nem a természet adományaként, de nem is a természet ellenére fejlődik ki az emberben a szokás hatására. Az erény természettől adott kezdeteit az erkölcsi belátás, okosság (fronészisz) teszi csak tulajdonképpeni erényekké, erről szól a VI. könyv 13. fejezete. Ugyancsak foglalkozik az erény természettől adott feltételeinek kérdésével a X. könyv 10. fejezete is.
74. old. De még a halállal kapcsolatban sem - Grant, Stewart, Burnet szerint ez a megjegyzés Platón ellen irányul, aki a bátorság fogalmát a szokásosnál tágabb és általánosabb értelemben kívánta alkalmazni, Arisztotelész az erkölcsi fogalmaknak a korabeli köznyelvben való jelentéséhez ragaszkodik sokszor, és ily módon szemben áll Platón törekvéseivel.
77. old. Polüdamasz lesz az első... - Iliász XXII. 100.
77. old. Hektár majd azt... - Iliász VIII. 148-149.
78. old. Akit pedig én meglátok... - Iliász II. 391., 393. -némi eltéréssel az Arisztotelésznél idézett szöveghez képest. De Homérosznál itt Agamemnón mondja ezeket. A XV. ének 348—351. soraiban Hektór szájából hangzik el hasonló fenyegetés, talán innen ered Arisztotelész tévedése, aki emlékezetből idéz. A Politikában szintén idézi e verssorokat és helyesen Agamemnónnak tulajdonítja e fenyegető szavakat.
78. old. Szókratész úgy vélekedett - Grant, Stewart, Burnet, valamint Gauthier és Jolif megjegyzik, hogy Arisztotelész itt nem pontosan adja vissza a platóni Szókratész által képviselt tanítást. A platóni Szókratésznál csak kiindulás az, hogy a tapasztalat, a szakmai jártasság merészebbé tesz és hogy a bátorság a félelmetes és a nem félelmetes dolgokra vonatkozó tudás. Valójában a platóni Szókratész véleménye az, hogy az igazi bátorság a jóra és a rosszra vonatkozó tudomány.
78. old. Hermész-templom mellett - Arisztotelész ismeretlen nevű görög magyarázója szerint itt a boiótiai Koróneiánál lefolyt csatáról van szó, az ún. szent háború idején, i. e. 353-ban. Onomarkhosz, a phókisziak vezére elfoglalta Koróneia fellegvárát. A koróneiabeliek megpróbálták kiűzni, s boiótiai zsoldoscsapatokat is segítségül hívtak. De a zsoldos segédcsapatok megfutamodtak, mikor az első vezérük elestét észrevették, a koróneiabeli polgárcsapatok viszont helyükön maradtak és elestek az ütközetben.
79. old. A haragot is - A harag szó csak tökéletlenül adja vissza a görög thümosz jelentését. A thümosz valami az emberben, aminek a megléte nélkül nincs kitartó célratörés, nincs merészség a nehézségek legyőzésére, a veszedelmekkel való szembeszállásra. A thümosz teszi az embert sértődékennyé és indulatossá, esetleg erőszakoskodóvá, nélküle viszont az ember lanyha, lagymatag és erőtlen. A thümosz szükséges ahhoz, hogy az ember elszántan és tántoríthatatlanul, energikusan, erőteljesen cselekedjen, érvényesítse akaratát. Thümosz nélkül nincsen szabadságszeretet és törekvés a függetlenségre. Akiben nincs thümosz, az béketűrően viseli a szolgai helyzetet. A thümosz tehát egyfelől jelenti az indulatot, haragot, a fellobbanást vagy az arra való hajlamot, másfelől viszont az akarati energiát. A thümosz valami, ami legyőzhetetlen és leküzdhetetlen. Platón: Állam: „Vagy nem tapasztaltad-e, hogy a harag (thümosz) megvívhatatlan és legyőzhetetlen, s akiben az megvan, annak lelke mindig és minden körülmények között legyőzhetetlen.” Platón tanítása szerint a thümosz hajlamos rá, hogy szembeforduljon azzal, amit az értelem, a józan belátás követelne. Ez azonban helytelen, az embert az észnek, a józan belátásnak kell vezérelnie. De a thümosz arra is hajlamos, hogy elfogadja az ész vezetését, s szövetségre lépjen vele. Az észnek és a thümosznak ez a szövetsége, összefogása az ész vezető szerepének biztosításával szükséges ahhoz, hogy az ember az élet külső nehézségeivel megbirkózzék, továbbá ahhoz, hogy saját érzéki vágyait a kellő határok között tartsa, uralkodjék rajtuk. Akiben az értelem a thümoszt képviselő lélekrésszel szövetségben uralkodik a vágyakozó lélekrészen, az Platón szerint az egészséges lelkű ember. Az ilyen ember éppen azért, mert lelki felépítettsége egészséges, a társadalomban is megállja helyét, nem törekszik a társadalom érdekeivel ellentétes célokra, nem követ el bűnöket. Arisztotelész a Politikában kiemeli a thümosz és a szabadságszeretet, illetve a thümosz hiánya és a szolgai helyzet béketűrő elfogadása közti összefüggést. Hogy milyen nehézségeket okoz a fordítóknak a thümosz szó megfelelő visszaadása, az látható abból is, hogy Platón és Arisztotelész műveinek kiváló fordítója, Szabó Miklós Platón Államának és Arisztotelész Nikomakhoszi etikájának fordításában a thümoszt haragnak fordítja, Arisztotelész Politikájának fordításában viszont az „akarat”, vagy „a lélek akarati része” szavakkal adja vissza. A thümosz szóban mind a két jelentés benne rejlik. Ugyancsak a Politikában Arisztotelész módosítja a thümoszról szóló platóm tanítást. Véleménye szerint Platón tanításával ellentétben a thümosz nemcsak a harcias támadókedvnek a forrása, hanem a szeretet forrása is az emberi lélekben. A thümoszt a Nikomakhoszi etika most magyarázott szövegrésze mint tisztán természeti adottságot tárgyalja, amely az állatokban is megvan. A thümosz szükséges a bátorsághoz, de csak az értelem vezetésével válik valóban bátorsággá, önmagában nemcsak az erény egyik feltétele, hanem számos bűn forrása is lehet.
79. old. „erőt öntött haragvó szívébe” - Arisztotelész itt egybeolvaszt két egymástól alig eltérő szövegrészt, az egyik Ihász XI. 11-ben és XIV. 151-ben található, a másik XVI. 529-ben. 79. old. „bátorságot és haragot...” - Iliász V. 470. és XV. 232. és 594. Arisztotelész ez esetben is a különböző verssorokat egybeolvasztva emlékezetből idéz.
79. old. „éles indulat nyilallt az orrába” - Odüsszeia XXIV. 318-319. Itt azonban nem haragos indulatról van szó, hanem arról a meghatódottságról, amelyet Odüsszeusz akkor érzett, mikor újra találkozott rég nem látott idős édesapjával, Laertésszel.
79. old. „felforrta vére”- A homéroszi hősköltemények ránk maradt szövegében nincs ilyen szövegrész. Lehetséges azonban, hogy Arisztotelész korában ilyen sor még található volt a homéroszi költeményekben.
80. old. A reménykedő ember - Ennek a szónak is nehéz a pontos visszaadása; bizakodó, derűlátó: ezek a szavak együtt fejezik ki a görög euelpisz jelentését. Valószínű, hogy Arisztotelész számára a remény szó sokkal több megismerésre utaló és kevesebb érzelmi elemre utaló mozzanatot tartalmazott a mai szóhasználattal összehasonlítva.
80. old. Így jártak az argosziak is - A Korinthosz hosszú falainál vívott ütközet során i. e. 392-ben. Vö. Xenophón: Hellénika IV. könyv, 4. fejezet, 10. pont. Xenophón elbeszélése szerint azonban a csata sorsát nem a lakedaimóniak megjelenése fordította meg, hanem a száműzött korinthosziak sikeres küzdelme.
82. old. Mert ezt a két erényt - Platón és követői vallják azt a felfogást, hogy a bátorság az indulatos lélekrész erénye, a mértékletesség pedig a vágyakozó lélekrészé. Arisztotelész nem fogadja el a lélek platóni felosztását, vagy legalábbis nem fogadja el akkor, munkássága befejező szakaszában, amikor A lélekről c. művét megírja. A Nikomakhoszi etika valószínűleg korábbi, mint A lélekről c. mű. De magát a Nikomakhoszi etikát illetően Ramsauer helyesen jegyzi meg: a) hogy Arisztotelész csak egy olyan értelem nélküli lélekrészt ismer el, amely képes valamilyen módon részesedni az értelemben és így erénye is lehet; b) hogy Arisztotelész szerint az összes erkölcsi erény (tehát nem csupán a bátorság és a mértékletesség) ennek az értelem nélküli, de az értelemben részesedni képes lélekrésznek az erényei. Világos tehát, hogy ebben a mondatban nem az arisztotelészi, hanem a platóni felfogásról van szó.
82. old. mértéktelenség - A „mértéktelenség” kifejezés túlságosan erőtlen, a „zabolátlanság” túl tág az arisztotelészi akolaszia visszaadásához.
82. old. hanem csak a szellemre - Arisztotelész A lélekről c. művében azt tanítja, hogy a legtöbb ún. lelki tevékenység nem lehetséges anélkül, hogy egyidejűleg a testben is ne történne valami, s ezt a megállapítást még a gondolkodásra is érvényesnek tartotta. Vö. A lélekről I. 1. Ugyanebben a művében azt is írja, hogy nem a lélek haragszik, szánakozik, tanul vagy gondolkodik, hanem az ember a leikével. Mindez ellentmond annak, amit itt olvashatunk: „csakhogy ezeknek a gyönyöröknek a testre semmiféle hatásuk sincs, hanem csak a szellemre”. Arisztotelész csak munkássága végén jut el ahhoz a tanításhoz, hogy a lélek a test formája, beteljesedése, entelekheiája, s ezért működései a testi működésektől elválaszthatatlanok, s ő maga is elválaszthatatlan a testtől, s a halál bekövetkeztekor a testtel együtt elpusztul. Korábban Arisztotelésznek a test és lélek viszonyáról szóló felfogása több dualista elemet tartalmazott. Éppen mert a Nikomakhoszi etikában még más felfogást találunk test és lélek viszonyáról, mint A lélekről c. műben, Nuyens és az ő nézetei nyomán sokan mások azt a véleményt vallják, hogy a Nikomakhoszi etika korábban keletkezett, mint A lélekről.
83. old. szaglással járó gyönyöröket - Az önmagukban véve gyönyörűséget okozó szagok és a csak járulékosan gyönyörteli szagok megkülönböztetése részletesebben van kidolgozva Arisztotelésznél Az érzékelésről és az érzékelés tárgyairól c. könyvében. E részletesebben kidolgozott tanítás szerint az ízekhez vagy a táplálékhoz kapcsolódó szagok nem önmagukban okoznak gyönyört, hanem a táplálkozás örömei következtében és ezért a jóllakottság állapotában az ilyen szagok már nem okoznak gyönyört. Az ilyen szagokban nemcsak az ember gyönyörködik, hanem az állatok is. Ezzel szemben az olyan szagok, amelyek nem kapcsolódnak ízekhez, önmagukban véve gyönyört okozók. Az ilyen szagokban való gyönyörködésre csak az ember képes, az állatok nem.
84. old. mint Homérosz mondja - Iliász XXIV. 130.
85. old. bizonyos dolgok... - Vagyis itt két külön érvet hoz fel Arisztotelész annak bizonyítására, hogy egyéni vágyainkban van valami természettől meghatározott elem:
a) az egyéni vágyak eltérésében az egymástól különböző jellemű embereknek a természete mutatkozik meg, egyéni természetüktől függ, hogy milyen vágyaik vannak;
b) vannak dolgok, amelyek mindenki számára kívánatosabbak más dolgoknál.
88. old. „fegyelmezetlenség” - Itt ugyanaz az akolaszia szó van a görögben, amelyet eddig a mértéktelenség kifejezéssel adott vissza a fordítás. A gondolatmenet megértéséhez tudnunk kell, hogy itt még mindig ugyanarról a fogalomról van szó, mint az előzőekben. A görög kolazó ige jelentése: büntetni, fenyíteni, fegyelmezni, mérsékelni, fékezni. A mértéktelenség, zabolátlanság (akolaszia) tehát az olyan ember bűne, aki vágyait szabadjára engedi, nem fegyelmezi, és ennyiben hasonlít az elkényeztetett, rosszul nevelt, kellőképpen nem fenyített és nem rendszabályozott gyermekekhez. Itt tehát a magyar szövegben álló fegyelmezetlenség a mértékletesség ellentéte, nem azonos azzal a fegyelmezetlenséggel, amelyről a VII. könyvben lesz szó, és amelyik nem a mértékletesség ellentéte, hanem a fegyelmezettségé.
NEGYEDIK KÖNYV
89. old. tékozló ti. eredetileg az az ember - A görög aszótosz (feslett, könnyelmű, tékozló) szó első jelentése: menthetetlen, olyan ember, akin nem lehet segíteni. A szöveget tehát így kellene fordítanunk: „menthetetlen ti. eredetileg az az ember, aki maga az oka a romlásának”.
92. old. a szülőknél és a költőknél - Vö. Platón: Állam I.
93. old. Szimónidésznek - Szimónidész, a költő, híres volt fukarságáról és pénzszeretetéről. Arisztotelész a Rhétorikában arról tudósít, hogy Szimónidész arra a kérdésre, hogy bölcs embernek jobb-e lenni vagy gazdag embernek, azt a választ adta, hogy gazdag embernek, mert a bölcseket gyakran lehet látni, amint a gazdagok ajtajánál forgolódnak.
97. old. célhoz illő pénzáldozatot - Arisztotelész itt a szóban forgó görög szót (megaloprepeia), melyet Szabó Miklós áldozatkészségnek fordít, elemeire bontja, az egyik elem a nagy (mega), a másik pedig az illő (prepan).
97. old. „sokszor adtam vándorlónak” - Odüsszeia XVII. 420.
98. old. Ám e két követelmény betartása - Nagy viták folynak akörül, hogy hogyan kell ezt a mondatot értelmezni. Az antik magyarázók hallgatással mellőzik. Én, eltérve Szabó Miklós igen eredeti megoldásától, Gauthier és Jolif szövegértelmezését fogadtam el, melyet kommentárjukban részletesen indokolnak.
101. old. A nemes becsvágy - Nemes becsvágy görög megfelelője a megalopszükhia. A névben tehát benne van a nagy (mega) szó is.
105. old. nem beszél Thetisz sem - Vö. Iliász I. 393-407. és 503-504. Akhilleusz azt javasolja anyjának, Thetisznek, hogy Zeusz elé járulva említse meg mindazt a jót, amit ő, Thetisz, Zeusszal tett, Thetisz azonban csak igen mértéktartóan utal ezekre, mikor Zeusszal beszél.
105. old. a lakedaimóniak sem tették ezt - I. e. 370-369-ben, amikor a spártai követek az athéniak segítségét kérték a thébaiak ellen. Amint a Nikomakhoszi etika ismeretlen nevű görög magyarázója megjegyzi, Arisztotelész úgy adja elő a történteket, ahogy unokaöccse, a történetíró Kalliszthenész Hellénika c. művében leírta a követek beszédét. A ránk maradt töredékek összhangban vannak Arisztotelész állításával. Ezzel szemben Xenophón Hellénikájában azt olvashatjuk, hogy a spártai követek hivatkoztak azokra a szolgálatokra, amelyeket a spártaiak az athéniak javára teljesítettek.
106. old. Inkább törődik az igazsággal - Ez a Susemihl-Apelt-féle kiadás szövegolvasata. Ezt követi Stewart, Tricot, továbbá Gauthier és Jolif is. Ettől eltér Bywater szövegolvasata. Bywater szövegolvasatát véve alapul, az utolsó sorokat így kellene fordítanunk: „hiszen aki eltitkolja érzelmeit, vagyis kevesebbet törődik az igazsággal, mint azzal, hogy mit tartanak róla az emberek, az rendszerint fél valamitől”. iio. old. halvérűségnek - Szó szerint: haragnélküliség. A kifejezés mind főnévi, mind melléknévi formában szerepel már a II. könyv 7. fejezetében is. Amint Dirlmeier, valamint Gauthier és Jolif megjegyzik, valószínűleg Arisztotelész maga alkotta meg ezt a kifejezést (aorgészia, illetve aorgétosz). Mindenesetre Liddel-Scott Greek-English Lexicona Arisztotelésznél említi először és a következő jelentést adja neki: „hiányosság a harag indulata tekintetében”, „epétlenség”. Később a szó pozitív, dicséretre méltó tulajdonság értelmében fordul elő Plutarkhosznál, aki külön értekezést írt a haragnélküliségről (peri aargésziász) és más késői szerzőknél. A kifejezés pontos visszaadása nehéz. Ha haragnélküliségnek fordítjuk, mint pl. Rolfes (Zornlosigkeit), akkor nem domborodik ki, hogy itt Arisztotelésznél fogyatékosságról van szó, hiszen a haragnélküliség önmagában véve lehet pozitív tulajdonság is. Ugyanez áll a Ross által használt inirascibility és a Gauthier és Jolif által használt inirascibilitére is. Szabó Miklós a gyámoltalanság szóval adta vissza fordításában. De a gyámoltalan inkább olyan embert jelent a magyarban, aki nem tud magán segíteni, különféle helyzetekben nem találja fel magát és nem tudja azokat megoldani, mindez pedig együtt járhat egy ingerlékeny és haragra hajlamos természettel is. Szerencsésebben jár el Tricot, aki egyetlen szó helyett körülírással adja vissza: „közömbösség a harag tekintetében” (indifference a la colére). Az általam választott „halvérűség” kifejezi ugyan, hogy itt Arisztotelész fogyatékosságról beszél, de mivel a köznapi nyelv bevett kifejezése, nem adja vissza azt, hogy Arisztotelész nem köznapi kifejezést használ, hanem mesterségesen új szót alakít ki. Viszont a Szabó Miklós által használt „gyámoltalanság” mellett szól az, hogy Arisztotelész a következő sorokban azt fejtegeti, hogy az ilyen harag nélküli ember arra sem képes, hogy önmagát és az övéit megvédelmezze. Dirlmeier phlegmának fordítja. Talán még szerencsésebb lenne Liddel-Scott nyomán az „epétlenség” kifejezést használni, mivel a „halvérű” ember nemcsak az indulatokkal szemben mutatkozik közömbösnek, hanem a vágyakkal szemben is. Ám az „epétlenség” használata ellen szól az, hogy az „epés” kifejezést a későbbi sorokban Szabó Miklós azokra alkalmazza (hoi pikroi a görögben), akik önmagukba zárják mérgüket.
111. old. Vad haragúnak - Az Eudémoszi etikában a következőket találjuk: „a szelíd ember középen áll a vad haragú ember és a rabszolgalelkű között”. Amint Stewart erre igen találóan mutat rá, itt az is nehézséget okoz, hogy a khaleposz szó először a harag tekintetében túlzásba esők egyik fajtáját jelenti, megkülönböztetve más fajtáktól (pl. a hirtelen haragútól vagy az epéstől), néhány sorral később viszont már összefoglaló név a haragban túlzók számára és mint ilyen, a harag tekintetében fogyatékosokkal van általánosan szembeállítva. Ugyanezt látjuk az Eudémoszi etikában, ahol a khaleposz (vad haragú, ingerlékeny) és az andrapodódész (rabszolgai lelkületű) alkotják a szelídséggel szemben álló két rossz végletet. A khaleposz szó jelentésének értelmezéséhez fontos adalék még Dirlmeier jegyzete az Eudémoszi etika által fordított kiadásához. Dirlmeier itt hangsúlyozza, hogy a khaleposz semmi esetre sem egyszerűen nehéz természetű vagy rossz kedélyű embert jelent, hanem olyan embert, aki minden alkalommal haragra lobban. Arisztotelész leíró állattanában, mikor arról beszél, hogy az emberi jellemvonások csírái megvannak az állatokban is, ekkor a khalepotész (vadság) a praotész (szelídség) ellentéte, és nyilvánvaló, hogy itt nem „rossz kedélyű” állatokra gondol Arisztotelész. Dirlmeier ezen érvéhez hozzátehetjük azt is, hogy Platón Államában is az egyik szövegrészben a khaleposz (felsőfokban) a praosz (szelíd) ellentéte, és Szabó Miklós ott ,,vad”-nak fordítja. Mindezt azért kellett elmondani, mert a legtöbb mai fordító (Szabó Miklós is az átdolgozás előtt) a khaleposz-1 „nehéz természetű ember”-nek vagy „rossz természetű ember”-nek fordítja, ami véleményem szerint nem szerencsés.
116. old. olyan dolgokat hazudik magáról - Itt Bywater szövegét vettem alapul.
ÖTÖDIK KÖNYV
121. old. Fejtegetéseinket ugyanolyan módszer szerint - Ez a módszer nem más, mint az az eljárás, amelyet Arisztotelész a Topikában dialektikának nevezett. Ez a dialektikus eljárás abban áll, hogy először megvizsgálja a tárgyra vonatkozó nézeteket, részben az általánosan elterjedt nézeteket, részben a bölcsek elméleteit. Mivel az egy tárgyra vonatkozó nézetek gyakran ellentétesen állnak egymással szemben, meg kell vizsgálni, hogy mi a helyes az egymással szemben álló nézetek mindegyikében és mi a helytelen. Igen sokszor azt kapjuk eredményül, hogy a fogalmak pontosabb meghatározása és megkülönböztetése útján kimutatható, hogy az ellentétes nézetek mindegyikében van valami igazság, de a fogalmak kellő megkülönböztetése és meghatározása nélkül nem juthattak el az igaz elemek egyesítéséig, a teljesebb és pontosabb igazság feltárásáig.
121. old. egy és ugyanaz a képesség - Arisztotelésznek ez a megállapítása csak az értelemmel párosult képességekre vonatkozik, az értelem nélküli képességek (pl. a tűz melegítő ereje) nem vonatkoznak az ellentétekre, hanem mindig csak az egyik irányban hatnak, amint ezt Arisztotelész a Metafizika IX. könyvében kifejti. Az a tanítás, hogy a lelki képességek és a tudományok egymással ellentétes eredmények elérésére tesznek képessé, platóni eredetű és Arisztotelész igen gyakran utal erre a tanításra különböző műveiben.
121. old. sokszor éppen az ellentétéből - Azt a módszert, amely szerint az ellentétpár egyik tagjának ismerete megvilágítja az ellentétpár másik tagját, Arisztotelész a Topikában fejti ki. 121. old. sokszor pedig... alkatokat - Már a Nikomakhoszi etika görög magyarázói is eltérő nézeteket vallottak arról, hogy mit jelent itt az apo tón hüpokeimenón kifejezés. Így van ez a modern magyarázókkal is. Stewart szerint a szükséges feltételekről, a létrehozó okokról van szó, Burnet szerint azokról a dolgokról, amelyekben a szóban forgó tulajdonság, alkat megtalálható vagy megtalálható valamilyen értelemben. Stewart értelmezését követi Szabó Miklós és Dirlmeier, Burnet felfogását pedig Ross, Tricot, Gauthier és Jolif. A Burnet-féle értelmezés alapján a mondatot így kellene fordítanunk: „Tehát az alkatot sokszor éppen az ellentétéből ismerhetjük fel, sokszor pedig a különféle alkatokat azokból az alanyokból, amelyekben ez az alkat megnyilvánul.” Az alany szó itt logikai értelemben értendő, tehát jelenti mindazokat a jelenségeket, amelyekről a megfelelő alkatot jelölő kifejezés valamilyen értelemben állítható. Itt Szabó Miklóstól eltérően a lelki alkat kifejezés helyett az alkat (= tartós állapot, tartós tulajdonság) kifejezést alkalmaztam, hiszen az arisztotelészi hexisz ezt jelenti általában, nem pedig csak lelki alkatot, továbbá az előző sorokban és a következő sorokban mint az alkat jellegzetes példájáról az egészségről van szó, márpedig az egészségre nem alkalmazhatjuk a lelki alkat kifejezést. Az a véleménykülönbség, amely az apo tón hüpokeimenón kifejezés értelmezése tekintetében megnyilvánult, természetesen folytatódik a következő sorokban az ek tón euéktikón, illetve ta euektika kifejezések értelmezésében. Akik Stewartot követik, azok szerint itt a szervezet jó állapotát okozó körülményekről van szó. Akik viszont Burnet értelmezését fogadják el, azok szerint itt olyan dolgokról van szó, amelyek jó állapotban vannak, illetve amelyekben a szervezet jó állapota megnyilvánul, kifejezésre jut.
122. old. „homonim” kifejezések - Kategóriák c. művének 1. fejezetében különbözteti meg egymástól Arisztotelész a homonim és a szinonim fogalmát. Homonimek azok a dolgok, amelyeknek a nevük közös, de lényegüknek a névhez kapcsolódó meghatározása más és más (pl. élőlény az ember is és a festményen szereplő képmás is). Szünonimek viszont azok a dolgok, amelyeknek nemcsak a nevük közös, hanem a lényegüket megadó meghatározásuk is (pl. szinonim az élőlény kifejezés, ha az ökörre és az emberre alkalmazzuk: „Mert ha valaki egyikre is, másikra is meghatározná, hogy milyen értelemben élőlény, akkor ugyanazt a meghatározást adná.”). Burnet azonban megjegyzi, hogy a homonümia kifejezést itt Arisztotelész nem ebben a szigorú és szűk értelemben használja, hanem tágabb értelemben, amely értelemben minden azonos nevű dolog homonimnek nevezhető. Hiszen a folytatásból kiderül, hogy az igazságosság egymástól különböző fajtái ugyanabba a nembe tartoznak és ezért Arisztotelész az igazságosság különböző fajtáit nem homonimeknek, hanem szinonimeknek mondja. A Fizikában a következő fontos megállapítást találjuk a homonümiáról: „a homonümiák között vannak olyanok, amelyek nagyon távol esnek egymástól, némelyekben viszont van bizonyos fajta hasonlóság, egyesek pedig közel állnak egymáshoz vagy nem szerint vagy analógia szerint, azért aztán az a látszat támad, hogy nem is homonümiák”.
124· old. sem az esti, sem a hajnali csillag - Idézet Euripidész Melanippé című elveszett darabjából az egyik görög magyarázó szerint. Mások az Iliász XXII. énekének 317-318. soraival hozzák kapcsolatba.
124. old. Biasz mondása - Biasz a hét görög bölcs egyike volt. Ugyanezt a mondást Diogenész Laértiosz Pittakosznak tulajdonítja. Ezt a gondolatot megtaláljuk Szophoklésznál is az Antigonéban.
124. old. más javának tartanak - Thraszümakhosz Platón Állam c. dialógusában. Későbbi utalás van ugyanerre a gondolatra az Állam III. könyvében is.
124. old. lényegét tekintve mégsem ugyanaz - Arisztotelész legkülönbözőbb műveiben többször beszél olyan dolgokról, amelyek elválaszthatatlanok egymástól és ennyiben együtt járnak vagy egybeesnek egymással, de a lényegük és a meghatározásuk eltér egymástól. Pl. egy görbe vonal esetében a domború és a homorú nem választható el egymástól, ugyanaz a vonal az egyik irányból nézve domború, a másik irányból homorú, de a domborúság és a homorúság meghatározásai nagyon is elütnek egymástól.
126. old. neve és jellege - Most, ezen a helyen Arisztotelész a részleges igazságtalanságot nem homonimnék, hanem szinonimnek nevezi a teljes egészében jelentkező igazságtalansággal. A szündnümosz kifejezést próbáltuk meg így visszaadni: „amelynek neve és jellege (az előbbivel) közös”.
126. old. melyik nembe tartozik - A hasonló kérdésfeltevéseknél Arisztotelésznél a tisz (v. ti) mindig a genus proximumra vonatkozik, a poia tisz (v. poiosz tisz, v. poion ti) pedig a differentia specificára.
127. old. a szó nem viszonylagos értelmében - A szó nem viszonylagos értelmében itt annyit jelent, hogy jó ember, anélkül hogy ehhez még valami kiegészítést, illetve megszorítást hozzá kellene tenni, kb. a következő formában: „jó ember az oligarchikus kormányforma szempontjából”, vagy „jó ember a demokratikus kormányforma szempontjából”.
127. old. talán nem ugyanaz a jó ember lényege - Jó állampolgár az, aki az alkotmányformának megfelelő magatartást tanúsít, jó ember az, aki az erénynek megfelelő magatartást tanúsít. A Politikában Arisztotelész azt a felfogást vallja, hogy e két követelmény csak a legjobb államforma esetében esik egybe, de itt is csak a vezetők személyében, mert ők gyakorolják nagyobb mértékben az erkölcsi belátás, az okosság (fronészisz) erényét.
129. old. a demokrácia hívei a szabadságot - Itt a szabadság azt a tényt jelenti, hogy valaki az állam szabad polgárának születik, hogy nem rabszolga. Arisztotelész Politikája szerint a demokraták azt vallják, hogy a szabad embernek való születés az állam valamennyi szabad polgárát egyenlővé teszi egymással, mégpedig minden tekintetben.
129. old. egységekből álló számot - Mai szóhasználatunk szerint az elvont számfogalmakat jelenti, ezzel szemben állnak a megszámlálható konkrét dolgok. Vagyis a szóban forgó mondatot mai szóhasználatunkkal így fogalmazhatnánk át: „Az arányosság ugyanis nemcsak az elvont tiszta számfogalmak körében található meg, hanem általában megtalálható ott, ahol számokról van szó, legyenek ezek akár tiszta elvont számfogalmak, akár megszámlálható konkrét dolgok.” Az elvont számfogalom és a megszámlálható konkrét dolgok megkülönböztetését illetően lásd Platón Philéboszát és Arisztotelész Metafizikáját.
129. old. külön tagolt - A „külön tagolt” (diszkrét) arányosság a következő típusú: A: B = C: D. A folytonos arányosság pedig így fest: A: B = B: C. Mint látható, az utóbbinál csak három tag van, de az egyik kétszer szerepel.
129. old. a helyek felcserélésével - Arisztotelész itt az arányok elméletének egy olyan tételét használja fel, amelyet Eudoxosz dolgozott ki és amely később belekerült Eukleidész Elemek c. müvébe is. Ezek szerint ha igaz az, hogy A: B = C: D, akkor az is igaz, hogy A: C = B: D. A tagoknak ezt a felcserélését nevezte Arisztotelész analógon enallaxnak, később Eukleidész a következőképpen határozta meg a felcserélt viszony (enallax logosz) fogalmát: felcserélt viszony, mikor az előtaghoz az előtagot tesszük és az utótagot az utótaghoz. Az előbbi esetben (A: B=C: D) előtagok A és C, utótagok B és D. Tehát a tagok felcserélése abból áll, hogy a régi aránypár tagjaiból olyan új aránypárt képezünk, hogy az egyenlőségjel bal oldalán az előző aránypár előtagjai állnak, jobb oldalán pedig az utótagjai.
129. old. Így az egész az egésszel is - Itt megint az arányok elméletének az egyik tételét használja fel Arisztotelész. Itt arról a műveletről van szó, amelyet később Eukleidész összetételnek vagy összegezésnek nevez. Az itt érvényes tantételek szerint, ha az eredeti aránypáron végrehajtjuk a fölcserélés műveletét és utána az egyenlőségjel bal oldalán levő két tag összegét arányba állítjuk az egyenlőségjel jobb oldalán álló két tag összegével, akkor ez az arány egyenlő lesz az eredeti (fel nem cserélt) aránypár elő- és utótagjainak arányával.
összefoglalva: ha igaz az, hogy A: B= C: D, akkor (felcserélve) az is igaz, hogy A: C=B: D és (összegezve) az is igaz, hogy (A+C): (B+D) = A: B.
129. old. igazságos a kapcsolat - Vagyis ha A és B a személyek, akik között a felosztás történik, C és D pedig a javak, amelyeket osztályrészül kapnak, az elosztás akkor igazságos, ha C és D nagyságának aránya megfelel A és B érdemei egymáshoz való arányának, és ebben az esetben az is igaz lesz, hogy (A+D): (B+D) = A: B. Vagyis mikor a személyeket a felosztás után a nekik jutott részekkel egyesítve hasonlítjuk össze egymással, arányuk ugyanaz lesz, mint érdemeik aránya volt a felosztás végrehajtása előtt. A „két-két tag összekapcsolása” kifejezés itt a személynek és az osztályrészéül jutó tárgynak az összekapcsolását jelenti.
130. old. az igazságtalan pedig az...- Ez a. Bywater szövegolvasatának megfelelő fordítás. Ha Susemihl-Apelt szövegolvasatát fogadnánk el, akkor a mondatot így kellene fordítanunk: „ez az igazság középen áll az olyan elosztások között, amelyek az arányosságot megsértik, mert az arányos egyúttal közép, viszont az igazságos az arányos”.
130. old. geometriai arányosságnak - Vagyis (A+C): (A+D) = A: B. A szmürnai Theón megkülönböztet Thraszülloszra hivatkozva három arányosságot, az aritmetikait, a geometriait és a harmonikust. Az aritmetikai arányosságban (számtani haladványban v. sorban mai szavainkkal) minden tag annyival haladja meg az előző tagot, mint amennyivel őt haladja meg a következő (pl. 2,4,6,8,...). A geometriai arányosságban (mértani haladvány a mi fogalmaink szerint) minden tag annyiszorosa az előző tagnak, ahányszor kisebb az őt követő tagnál (pl. 2, 4, 8, 16). Burnet megjegyzi, hogy a szó eredeti értelmében csak ezt, a geometriait lehet arányosságnak, analógiának nevezni, de Arisztotelész idejére az analógia szó használatát már a számtani sorra is kiterjesztették, később pedig mindenféle sorozat megnevezésére használták. Platónnál már szerepel az a gondolat, hogy az egyenlőség és az igazságosság akkor valódi vagy isteni, ha a geometriai aránynak felel meg. Arisztotelész folytatja ezt a platóm gondolatot, de egyben korlátozza is, mert csak az igazságosság egyik fajtájára nézve, a javak, kitüntetések és közhivatalok elosztása terén megnyilvánuló igazságosságra nézve tartja érvényesnek.
130. old. Ez azonban nem „folytonos” - Lásd a külön tagolt arányosságról szóló jegyzetet. Mivel itt két személyről és két dologról van szó, az arányosság nem lehet folytonos, hiszen a folytonos arányosságban tulajdonképpen csak három tag van, de közülük az egyik kétszer szerepel.
130. old. a másik kevesebb lesz - Értsd (A+C): (B+D) nem lesz egyenlő A: B-vel.
130. old. fentebb kifejtett - Azaz a geometriai.
131. old. aritmetikai arányosság értelmében - Vö. a geometriai arányosságról szóló jegyzettel is. A kiigazító igazságosság a különböző személyeket egyenlőekként kezeli, érdemeik vagy társadalmi helyzetük különbözőségétől függetlenül. Ha négy mennyiség egy számtani sor (arányosság) négy egymást követő tagja (pl. 2, 4, 6, 8), akkor a két középső tag összege egyenlő a két szélső tag összegével, és talán ezen az alapon mondja Arisztotelész, hogy az igazságosságnak az aritmetikai arányosságnak megfelelő fajtája is bizonyos egyenlőséget jelent. Vagy azt is mondhatjuk, hogy amennyiben a, b, c, d egy számtani sor (arányosság) négy egymást követő tagja, akkor igaz lesz az, hogy b—a=d—c. A kiigazító igazság esetében, ha A-nak C-vel van többje valami jóból, mint ahogy azt az egyenlőség megkívánná és B-nek C-vel van kevesebbje valamilyen jóból, mint ahogy azt az egyenlőség megkívánná, akkor a bíró megkeresi a számtani középet, amit azáltal ér el, hogy C-t elveszi A-tól és átadja B-nek. Így, ha A-t és B-t egyenlőknek vesszük, a következő aritmetikai arányt kapjuk: (A+C)—(A+C—C)=(A+C—C)—(B—C) vagy (A+C)— —(B—C+C)=(B—C+C)—(B—C).
133. old. Püthagorasz követői tanították - A viszonosság (to antipeponthosz) fogalmának volt a régi görögöknél egy népszerű és egy geometriai értelmezése. A népszerű értelmezés szerint a viszonosság elve nem más, mint a „szemet szemért, fogat fogért” elv. A geometriában viszont Eukleidész a következőképpen határozza meg a viszonos (reciprok) arány fogalmát:
„Egy idom két oldaláról akkor mondjuk, hogy viszonos (reciprok) arányban állnak egy másik idom két oldalával, ha az első idom egyik oldala úgy viszonylik a másik idom egyik oldalához, mint a másik idom másik oldala viszonylik az első idom másik oldalához.” Arisztotelész a viszonosság népszerűen értelmezett fogalmát tulajdonítja a püthagoreusoknak, de elképzelhető, hogy ők a geometriai fogalomra gondoltak, melyet jóval később (Arisztotelész után!) Eukleidész így határozott meg.
133. old. Rhadamanthüsz igazságát - Arisztotelész ismeretlen nevű görög magyarázójától tudjuk, hogy a verssor Hésziodosz Nagy munkák (Megala Erga) című művéből való. A megelőző verssor így hangzott: „Ha valaki rossz magot vet, rosszat fog aratni.” Rhadamanthüsz, Minosz testvére, krétai törvényhozó, az igazságosság mintaképe az ókori görögök számára.
134. old. tegyük fel, hogy az építőmester -
építőmester csizmadia
ház lábbeli
Vagyis az átlók irányában az építőmesternek meg kell kapnia a csizmadia készítményét, a csizmadiának pedig az építőmester készítményét, de ez csak akkor történhet meg, ha a készítmények előzőleg egymással arányosan egyenlővé tétettek.
134. old. Így van ez a mesterségek terén is - A mondat nagy gondot okoz a magyarázóknak és a fordítóknak. Többen későbbi betoldásnak tekintik itt is és a korábbi helyen is. Az alapgondolat egyébként, amint sokan megjegyzik, Platón Gorgiász c. dialógusának egy helyére emlékeztet. De ezt a Platónnál szereplő gondolatot Arisztotelész most a mesterségekre alkalmazza. De mit jelent ebben az esetben a szenvedő és a cselekvő? Stewart szerint itt csak arról van szó, hogy amit a mesterember (pl. a szobrász) cselekszik, azt az általa feldolgozott anyag (pl. a márvány) mint hatást befogadja, elszenvedi. Ez tehát csak egy utalás általában cselekvő és szenvedő viszonyára. Egy ilyen utalás azért is helyénvaló lehet itt, mert Arisztotelész A keletkezésről és a pusztulásról c. művében megállapítja, hogy a hatást gyakorló (a cselekvő) és a hatást befogadó (a szenvedő) dolog egymáshoz viszonyítva nemük szerint hasonlók és azonosak, de fajtájuk szerint nem hasonlóak és ellentétesek. Márpedig - folytatja érvelését Stewart - a csere esetében, ahol mindkét fél hatást is gyakorol (cselekvő) és hatást is befogad (szenvedő), szintén az a helyzet, a cserélő felek nem tekintetében hasonlítanak egymáshoz, mert valamennyien termékek készítői, de fajta tekintetében különböznek egymástól, hiszen különböző fajta mesterségekben tevékenykednek, különböző fajta termékek készítői (pl. az építész és a csizmadia). Ha ez nem így lenne, nem cserélhetnének, nem lenne közöttük kölcsönös hatás és visszahatás. Stewart értelmezése szerint a késői görög kommentátor, az epheszoszi Mikhael szövegmagyarázata is ebbe az irányba mutat. Dirlmeier viszont ugyanerre a görög kommentátorra hivatkozva úgy véli, hogy a cselekvő és a szenvedő az egymással cserélő feleket jelenti, ha a kereslet és a kínálat nem felelne meg egymásnak, akkor nem jönne létre csere. Így értelmezi a szöveget Burnet is. Burnet felfogásához csatlakoznak Gauthier és Jolif is fordításukban és kommentárjukban. Szerintük tehát a cselekvő a termelő, a szenvedő a fogyasztó. A mondatot a következőképpen fordítják: „Ez érvényes a többi mesterség esetében is, megszűnnének létezni, ha az, amit a fogyasztó fogyaszt, nem lenne ugyanaz mind mennyiséget, mind minőséget tekintve, mint amit a termelő termel.” Stewart egy fontos érvet hozott fel az ellen az értelmezés ellen, hogy ez a mondat közvetlenül a cserére vonatkozna, ugyanis a cserélők esetleg mennyiség szerint azonos értékű dolgokat cserélnek, de semmi esetre sem azonos minőségű dolgokat, márpedig ez a mondat a cselekvésben és a szenvedésben mind a mennyiség, mind a minőség azonosságát kiemeli. Elképzelhető, hogy Gauthier és Jolif ezt az ellenvetést próbálják kivédeni, amikor a szenvedőt fogyasztónak, a cselekvőt pedig termelőnek fordítják. Felfogásukat még a következő utalással is alá kívánják támasztani: Az egész fejezet szemmel láthatóan Platón Állama II. könyvének a gondolatait ismétli meg vagy szövi tovább. Platónnál viszont éppen a cserével, a kereskedelemmel kapcsolatban találunk egy olyan részt, ahol - hasonlóan a most tárgyalt arisztotelészi szöveghez - a mennyiség és a minőség együttes figyelembevétele szerepel: „A hazai cikkeket tehát nem csupán a maguk részére kell kielégítő mennyiségben előállítaniuk, hanem olyan minőségben és mennyiségben, ahogy azt - a maga szükségletének megfelelően - a másik fél kívánja.” Számomra ez az értelmezés túl merésznek tűnik, és a szenvedőt fogyasztónak fordítani nagyon erős eltérést jelentene az eredeti szövegtől, és nem felel meg annak az elvnek, amit pl. Richard Robinson így fogalmazott meg: „A fordító álljon ellen annak a kísértésnek, mely arra csábítja, hogy azt mondja olvasóinak, hogy vörösbegy volt akkor, amikor az általa fordított szerző csak annyit mond, hogy madár volt.” Hogy a mondat elejét hogyan kell fordítanunk, az függ attól, hogy a két helyen szereplő mondatot melyik eredeti helyhez tartozónak tekintjük. Dirlmeier szerint az első előfordulás a szöveg eredeti helye. Ebben az esetben viszont az epi tón allón (a többi esetében) szavakat Dirlmeier szerint úgy kell felfognunk, hogy az allosz kifejezés itt pleonasztikus, hiszen az előző szövegrészben még nem volt szó semmiféle mesterségről, és a mondat elejét így kell fordítanunk: „Így van ez egyébként a mesterségek esetében is.” (Mi ezt a fordítást fogadtuk el Dirlmeier érvei alapján.) Ha viszont valaki azt a felfogást vallja, hogy a kérdéses mondat eredeti helye a második előfordulás, akkor, mivel az előző sorokban az építőmesterről és a csizmadiáról volt szó, a mondatot követő sorok pedig az orvost és a földművest említik, van értelme annak, hogy „a többi mesterségekéről beszéljünk. Ebben az esetben a mondat elejét így kell fordítanunk: „Így van ez a többi mesterségek esetében is...”
135. old. Mert a közösség rendesen - Vö. Platón: Állam II.
135. old. amilyen viszonyban van az építőmester - Nem világos, hogy mit jelent ez a kifejezés: „amilyen viszonyban van az építőmester a csizmadiához”. Az általam ismert magyarázók legtöbbje nem vállalkozik e hely értelmezésére. Burnet annyit jegyez meg, hogy itt különbségről van szó és nem arányról. Stewart a következőket írja: „azaz (normális piaci feltételek fennállása esetén) amint a ház elkészítéséhez szükséges munka (ez az, amit a szerző az építőmester kifejezésen ért) viszonylik ahhoz a munkához, amely egy pár cipő elkészítéséhez szükséges, úgy kell viszonyulnia a cipőpárok számának az egységhez, vagyis az egy házhoz. Más szavakkal - az az összeg, amely ilyen mennyiségű cipőpár eladásából szerezhető, egyenlő lesz a ház értékével: vagy, ha a csizmadia ezzel az összeggel jelentkezik, akkor egyenlő az építőmesterrel és üzleti kapcsolatba léphet vele, az arányosság olyan, ahogyan azt a Nagy etika szerzője megjelöli: „ahogyan viszonylik a földműves az építőmesterhez, úgy viszonyuk az építőmester a földműveshez”. Bármi is legyen a véleményünk e magyarázat második feléről, az első felét illetően kételkednünk kell, hiszen Arisztotelész nem ismerte a munka értékelméletét.
135. old. Ez az egyvalami tulajdonképpen a szükséglet - Vő. Platón: Állam II.
135. old. megváltoztatása vagy érvénytelenítése - Ez Arisztotelész pénzre vonatkozó felfogásának csak egyik oldala. Valójában a pénzre vonatkozó arisztotelészi vizsgálódásokban egymással ellentétes törekvések figyelhetők meg. A Politika I. könyvében azt a gondolatot képviseli, hogy a pénz maga is áru, amelynek belső értéke van, és ez a körülmény teszi a pénzt értékmérő és kincsképzővé. Itt, a Nikomakhoszi etikában viszont egy ezzel ellentétes gondolatsort találunk, amely szerint a pénz önkényes megegyezés terméke, és megváltoztatása vagy érvénytelenné tétele is az emberi önkénytől függ. Az arisztotelészi ökonómiai nézetek egymást keresztező elméleti tendenciáit igen finoman elemzi Anyikin Arisztotyelj i szovremennaja ekonomicseszkaja nauka c. tanulmányában. A mondat elejét: „.. .a pénz a szükségletnek mintegy helyettesítésére keletkezett megegyezés alapján”, lehetne a következőképpen is fordítani: „a pénz a szükséglet elcserélhető képviselője megegyezés alapján”. Megemlíthetjük, hogy Arisztotelész itt némileg Platón nézeteihez kapcsolódik a pénz természetét illetően. Igen értékes elemzést adnak Arisztotelész cserére és pénzre vonatkozó gondolatairól K. M. Kolobova és E. D. Frolov Arisztotyelj i jevo grecseszkije kommentatorü (V poiszkah formü sztoimosztyi) c. tanulmányukban. (Vesztnyik Drevnyej Isztorii, 1958.2. szám, 14-28. old.)
136. old. mert így mind a két többlet - Ha valaki egy tárgyat értékén alul vesz meg, akkor a magyarázók szerint kétszeres haszonhoz jut:
a) birtokolja a tárgynak azt a részét is, amelyért nem adott megfelelő ellenértéket;
b) birtokolja azt a pénzösszeget, amely egyenlő a kifizetett ár és a tárgy tényleges értékének különbségével.
A IX. könyv 1. fejezetében Arisztotelész utal arra, hogy az emberek hajlamosak rá, hogy túl magasra értékeljék azt, amit adtak, és túl kevésre azt, amit kaptak, ezért a vevőnek akkor kell az általa elnyerni kívánt tárgy értékéről nyilatkoznia, amikor még nem kapta meg. „Az arányosság képletét” kifejezés nem mást jelöl, mint azt, hogy az egyik fajta áru bizonyos mennyiségének egy másik fajta áru milyen mennyisége felel meg, képvisel vele azonos nagyságú értéket.
136. old. kiegyenlített termékét - Vagyis annyit az ő termékéből, amennyi egyenlő értékű a földműves termékével.
136. old. megengedik a gabona kivitelét - Itt a szövegnek Ross által javasolt tagolását követtem. Bizonyos államok bizonyos termékeknek az államból való kivitelére egyes államoknak privilégiumot biztosítottak más államokkal szemben. Iszokratész említi, hogy Szatürosz, Boszporosz királya annyira kedvelte az athéniakat, hogy megengedte nekik, hogy élelmiszert vigyenek ki az államból, akkor, amikor a többi állam kereskedőinek a hajóit üresen küldte vissza.
137. old. mert hogy öt ágyat - Marx a fenti sorokat elemzi A tőke első kötetében, és fejtegetéseit a következő megállapítással zárja le: „Arisztotelész lángesze éppen abban mutatkozik meg ragyogóan, hogy az áru értékkifejezésében egyenlőségi viszonyt fedezett fel. Csak kora társadalmának történelmi korlátjai akadályozták meg őt annak a megfejtésében, miben is áll »valójában« ez az egyenlőségi viszony.” - Marx: A tőke. I. köt. Bp. 1961. 66. old.
137. old. Az igazságosság pedig valamiféle középhatár - Az igazságosság abban különbözik a többi erénytől, hogy a másokhoz való viszonyban nyilvánul. Itt tehát nem elegendő az önmagunkhoz viszonyított középet eltalálni, mint a többi erény esetében, hanem a másokhoz való viszonyunkban kell arra törekednünk, hogy se a többiek ne rövidüljenek meg, se magunk ne rövidüljünk meg, hanem egyenlőség valósuljon meg akár a geometriai, akár az aritmetikai arányosságnak megfelelően.
138. old. Vagy talán a különbség nem is ebben rejlik? - Vagyis nem az határozza meg azt, hogy valaki igazságtalan emberként viselkedik-e, hogy milyen fajta bűnt követ el, hanem az, hogy milyenek az indítóokai.
138. old. akár szám szerint - Szám szerint egyenlő itt annyit jelent, mint minden tekintetben egyenlő. Ilyen minden tekintetben egyenlőnek számító emberek egy demokratikus kormányzati formájú állam szabad polgárai. Arányosság szerint egyenlőek a szabad polgárok egy olyan kormányzati formában, ahol valamennyien részesednek a politikai jogokban, de társadalmi, illetve vagyoni helyzetükhöz mérten különböző fokban részesednek ezekben a jogokban. Ez az állapot jellemző az ún. kevert alkotmányú államokra, és a legtöbb valóságosan létező államforma, amelyik nem demokratikus, kevert alkotmányú az arisztotelészi politikai elmélet szerint. 138. old. akiknél ezek a feltételek nincsenek meg - Pl. a rabszolgák, a nők és a kiskorú gyermekek esetében.
140. old. Némelyek szerint - Bizonyos szofisták (nem minden szofista), akiknek a nézeteit Platón a Törvényekben jellemzi. Ugyanezek a szofista nézetek Platón más műveiben is felbukkannak.
140. old. az isteneknél talán úgy is van - Itt nem Arisztotelész végleges nézetei állnak előttünk, itt csak a népszerű nézetekre utal az istenekkel kapcsolatban. Saját felfogása szerint az istenek esetében nem lehet igazságosságról és igazságtalanságról beszélni.
142. old. még majd később kell... megvizsgálnunk - Arisztotelész ránk maradt művei nem teljesítik ezt az ígéretet.
145. old. Euripidész szól eme különös szavakkal - Részlet Euripidész Alkmaión című elveszett darabjából.
147. old. amint Homérosz mondja - Iliász VI. 236.
148. old. a törvényen alapuló igazságosság - Ez első igazságosság, azaz a természet szerinti igazságosság. Erről a természet szerinti igazságosságról Arisztotelész a következőket írja: „Van ugyanis valami természettől való, közös (azaz általános érvényű) jogosság és jogtalanság, melyet mindenki lelkében sejt, még akkor is, ha az embereknek nem lenne egymással semmiféle közösségük vagy szerződésük.” (Rhétorika I. 13.)
149. old. Ha tehát a bíró ilyen okok miatt - Arisztotelész e tömör fogalmazású sorokban bizonyos hasonlóságot állapít meg két eset között. Az első esetben a bíró, aki anyagi javakat oszt el, nem anyagi jellegű előnyben részesül (az egyik fél hálájában, vagy saját bosszúvágya kielégítésének lehetőségében). A második esetben földet oszt el a bíró igazságtalanul, de jutalmát az előnyben részesülő fél részéről nem földben kapja, hanem pénzben. A két esetben közös az, hogy az előny, amelyhez a bíró jogtalanul hozzájut, nem ugyanolyan természetű, mint azok a javak, amelyeket nem igazságosan oszt el a két fél között.
150. old. az önmagukban véve jó dolgokban - Azok a külső szerencsejavak, amelyek általában az emberek hasznára vannak, de bizonyos körülmények között ártalmára is lehetnek.
151. old. a törvény mindig csak általános érvényű - Ezt a megállapítást már Platónnál is megtaláljuk Az államférfi c. dialógusában. Arisztotelész visszatér erre a gondolatra a Politikában.
153. old. nem egészen gonosz lelkületű - Itt tehát az igazságosságnak és az igazságtalanságnak arról a részleges formájáról van szó, amely, amint ezt az V. könyv elején láttuk, nem azonos a teljes egészében jelentkező erénnyel, illetve annak az ellentétével, a teljes lelki rosszasággal, hanem amely az egyenlőség és arányosság megtartásában, illetve megsértésében nyilvánul.
153. old. márpedig ez lehetetlen - Itt az igazságtalanság az egyenlőtlenség megsértésének értelmében szerepel. Az ilyen értelemben igazságtalan ember többet birtokol vagy akar birtokolni a jóból, mint amennyi megilleti. Ha azonban valaki a szónak ebben az értelmében követne el igazságtalanságot önmagával szemben, akkor egy és ugyanaz a személy egyidejűleg saját magától ugyanazt a dolgot venné el és ugyanazt a dolgot juttatná önmagának, ami nyilvánvalóan lehetetlen.
155. old. mert ezekben a viszonyokban - A modern fordítók és értelmezők vitatkoznak egymással azon, hogy ezt a részt hogyan kell fordítani. Egyesek szerint itt viszonyokról, arányokról van szó, mások szerint pedig olyan fejtegetésekről, vitákról, elméletekről, írásokról, amelyeket Platónnál és követőinél találhatunk meg. A görög magyarázók úgy értelmezték a szöveget, hogy itt viszonyokról van szó. A középkori fordítóknál és értelmezőknél jelentkezik tudomásunk szerint először a másik felfogás, amely szerint itt érvekről, fejtegetésekről, vitákról, elméletekről van szó.
155. old. lehetséges bizonyos igazságosság - Platón az Államban azt tanította, hogy az egyes ember esetében az igazságosság a lélek egészsége, amely abban áll, hogy a lélek értelmes része, összefogva a lélek harcias, indulatos részével, az értelmes lélekrész vezetésével uralkodik a lélek legsilányabb része, az ún. vágyakozó lélekrész felett. Arisztotelész előző soraiban ezzel a tanítással szemben azt a meggyőződést képviseli, hogy az igazságosságnak ez legfeljebb egy átvitt értelme lehet, ez nem lehet a tulajdonképpeni igazságosság, hanem csak valami, ami némileg hasonlít a tuljadonképpeni igazságosságra.
HATODIK KÖNYV
159. old. Ámde ez csak a cselekvésre vonatkozó gondolkodás -Ezt a mondatot többféleképpen értelmezik a mai fordítók. Az értelmezésbeli különbségek a következő pontokban mutatkoznak:
a) egyesek szerint a mondat vége felé a cselekvésre hivatott és gondolkodó rész munkájáról, feladatáról, funkciójáról van szó, mások szerint a cselekvésre hivatott és gondolkodó rész jó állapotáról, továbbá van olyan vélemény is, amely szerint itt a cselekvő és gondolkodó rész esetében szóba jöhető igazságról van szó;
b) egyesek szerint itt gondolkodó lélekrészről, illetve cselekvésre hivatott és gondolkodó lélekrészről van szó, mások szerint nem ilyen lélekrészekről, hanem ilyen tevékenységekről;
c) a mondat vége felé a fordítók többsége úgy értelmezi, hogy itt a helyes törekvéssel megegyező igazságról van szó, mások viszont úgy vélik, hogy itt olyan igazságról van szó, amely olyan szerepet játszik a gondolkodásban, mint amilyen szerepet játszik a kívánság helyes volta a kívánság, a törekvés területén.
160. old. jól mondja Agathón - Agathón - akit Arisztotelész többször idéz - i. e. V. századbeli tragédiaszerző.
160. old. feltevés - Az arisztotelészi hüpolépszisz valaminek (akár ítélet, akár fogalom) a megragadását és az ebből a megragadásból fakadó meggyőződést jelenti. Amint A lélekről c. arisztotelészi munkából kiderül, a hüpolépszisz az a nem, amelynek fajai a tudomány, az okosság és a vélemény. A jelen szövegrészben olyan küpolépsziszről (feltevés, ítélet) van szó, amely a véleményhez tartozik, csak erre jellemző, hogy téves is lehet.
161. old. erről az „iskolán kívüli” előadásokból - Lehet, hogy itt Arisztotelész Az igazságosságról c. dialógusára utal, mely nem maradt ránk.
164. old. Homérosz ezt mondja a Margitészben - A Margitész komikus eposz, melyet tévesen tulajdonítanak Homérosznak. Arisztotelész azonban nem kételkedett Homérosz szerzőségében.
165. old. az embereknek nem ugyanaz válik egészségükre -Utalás Hérakleitosz egyik gondolatára: „A tenger: víznek a legtisztább és a legszennyesebb, halaknak ital és éltetőjük, embereknek azonban ihatatlan és halálos.”
167. old. ezért mondja Euripidész - Részlet Euripidész Philoktétész c. elveszett drámájából.
168. old. Mert, mint mondottuk - A tudomány tárgya Arisztotelész szerint mindig az általános és nem a tisztán egyedi. Ezért az egyedire vonatkozó okosság nem lehet tudomány.
168. old. a végső egyedi esetek - Az eszkhaton itt az egyedit jelenti, amely végső abban az értelemben, hogy tovább már nem elemezhető neki alárendelt fogalmakra, mert nincsenek neki alárendelt fogalmak. Így fogják fel ezt a kifejezést ebben a szövegrészben a mai fordítók közül pl. Ross, Tricot, Gauthier és Jolif, Dirlmeier. Ezt az értelmezést vallották magyarázataikban Eusztratiosz, a parafrázis szerzője, Szent Tamás, Ramsauer, Grant, Stewart, Greenwood. Más felfogást vall ebben a kérdésben Szent Albert kommentárja és Burnet. Szerintük az eszkhaton itt a megfontolásban az utolsó láncszemet jelenti. Burnet azonban ezzel együtt azt is elismeri, hogy az eszkhaton a végső egyedi esetet jelenti. Burnet, valamint Gauthier és Jolif egyaránt utalnak arra, hogy az okosságnak (a fronészisznek) az egyedi eset nem kizárólagos tárgya, az okosság az általános ismeretét is magában foglalja és az egyedi esetét is, de célja az, hogy az egyedi esetet illetően ítéljen.
168. old. határt alkotó tételekre - Itt azokról a legáltalánosabb tételekről van szó, amelyek a deduktív tudomány kiindulópontjai, amelyeknél tovább már felfelé nem lehet menni, amelyek maguk nem bizonyíthatók. Ilyen végső határt alkotó tételek az egyes deduktív tudományokban az alapelvek (axiómák) és bizonyos definíciók. Bonitz Index Aristotelicusa szerint a horosz kifejezés itt a kezdet, alapelv (arkhé) és a vég (telosz) szinonimája, a kifejezés szerinte ebben az értelemben szerepel a jelen sorban. Ezért Ross fordítását követem itt, aki a horoszt határt alkotó premisszának fordítja, eltérőleg Tricot, valamint Gauthier és Jolif fordításaitól, akik Burnettel megegyezőleg a horoszt a „meghatározás” szóval adják vissza. Tricot a „meghatározások” szóhoz fűzött lábjegyzetben némileg kiegészíti és így helyesbíti fordításának egyoldalúságát, mert a lábjegyzetben így magyarázza a szóban forgó kifejezést: „A közvetlen alapelvek, amelyek nem bizonyíthatóak.”
168. old. egyes érzékszervek sajátos tárgyaira - Arisztotelész az érzékelésnek háromféle tárgyát különbözteti meg:
a) az egyes érzékszervek sajátos tárgyai, amelyeket csak a szóban forgó érzékszerv képes megragadni, pl. a látás a színeket, a hallás a hangokat;
b) az érzékelés közös tárgyai, amelyeket egynél több érzékszerv is megragadhat, ilyenek pl. az alak, a nagyság, a térbeli elrendezés, az alkotó részek száma, a mozgás és a nyugalom, az idő múlása;
c) az érzékelés járulékos tárgyai, pl. mikor fehéret érzékelve azt is érzékelem, hogy ez egy fehér ruhába öltözött ember.
Arisztotelész szerint az érzékelés nem szokott tévedni az első (a) esetben, az érzékelés sajátos tárgyait illetően, de tévedhet a második és harmadik (b és c) esetben. Az érzékelés közös tárgyaira vonatkozik az ún. közös érzék, amely egyúttal a képzetek, a képzelet és az emlékezet kiindulópontja is. Így az érzékelés közös tárgyainak az észlelése olyasvalami, amiben az intellektuális elem, az általánosság mozzanata több, nagyobb szerepet játszik, mint az érzékelés sajátos tárgyainak észlelése esetében.
168. old. mert itt is meg kell állni - Ugyanúgy, mint a legáltalánosabb alapelvek esetében, amelyeket az ész közvetlenül, bizonyítás, megokolás nélkül ragad meg. Vagyis a megismerésben van egy át nem hágható felső határ, a legáltalánosabb alapelvek és alapfogalmak és egy át nem hágható alsó határ, az egyedi esetek.
168. old. inkább észlelés, mint okosság - Itt Ross-szal, Gauthier-vel és Joliffal és Dirlmeierrel együtt a Burnet által javasolt szövegolvasatot fogadtuk el (mállón aiszthészisz é hé phronészisz).
168. old. bár egy másfajta észlelés - Az okosság tehát az észlelés egy fajtája, de nem azonos sem egyes érzékek sajátos tárgyait megragadó észleléssel, sem az érzékek közös tárgyait megragadó észleléssel, bár az utóbbival inkább rokon, mint az előbbivel. Az észlelésnek, érzékelésnek (aiszthészisz) van egy olyan fajtája is, amely azonos az ésszel, a közvetlenül, bizonyítás nélkül szemlélő szellemi képességgel. Az okosság tehát az észlelésnek ehhez a fajtájához áll legközelebb. A magyarázók felfigyeltek a következő furcsaságra is: a most tárgyalt bekezdésben Arisztotelész szembeállítja egymással az észt, amely a legelső alapelvekre vonatkozik és az okosságot, amely a végső egyedi eseteket ragadja meg, ám ennek a gondolatnak ellentmondani látszik az, amit később a 12. fejezetben olvashatunk. E későbbi szövegrész ugyanis azt állítja, hogy az ész mind a két irányban a legvégső adottságok észlelése, egyfelől a legáltalánosabb alapelvek közvetlen megragadása, másfelől a végső egyedi eseteké is. Általában ebben a fejezetben Arisztotelész azt emeli ki, ami közös az okosságban és az észben és a belátás egyéb formáiban. Gauthier és Jolif a következő módon kísérlik meg ennek az ellentmondásnak a feloldását: a 9. fejezetben Arisztotelész arra törekszik, hogy bemutassa a gyakorlati belátásnak, az okosságnak a legmagasabb szemlélődő megismeréstől, a bölcsességtől való különbözőségét. A bölcsességet viszont úgy határozta meg, hogy az ész és tudomány együttvéve. Ezért itt az ész csak szűkebb értelemben szerepel, mint a végső, legáltalánosabb alapelvekre vonatkozó közvetlen belátás képessége.
168. old. Tudomány nem lehet - Arisztotelész itt Platón felfogását tagadja. Platón szerint a jó megfontolás tudomány. Vö. Platón: Állam IV. 428b. „De éppen ez a képesség: a jó elhatározás, nyilván valamiféle tudomány, mert hiszen az ember nem tudatlansággal, hanem tudománnyal jut jó elhatározásra.” Amit a Platón-szövegben Szabó Miklós „új elhatározás”-nak fordított, az ugyanaz az eubulia szó, amelyet Arisztotelész-fordításában a „jó megfontolás” kifejezéssel adott vissza. Az eubulia szó már Homérosznál is jelenti egyfelől a jó megfontolást, másfelől annak eredményét; a helyes elhatározást, a bölcs döntést.
169. old. nem lehet helyes érzék sem - Vagyis a helyes érzék (eusztokhia) nem tudatosan végiggondolt következtetések útján találja el a helyes megoldást, és a helyes eredményhez vezető útról sem önmagának, sem másoknak nem tud számot adni.
169. old. Nem marad tehát más hátra - Amint Burnet helyesen kimutatta, Arisztotelész itt a platóni tanításokhoz kritikailag kapcsolódva, sorra veszi azokat a megismerési formákat, amelyek okoskodáson alapulnak, és fokozatosan kizárja közülük a tudományt és a véleményt, megmarad a gondolkodás. A gondolkodást viszont Platón mint a léleknek önmagával folytatott belső beszélgetését határozza meg. Ezekhez a platóni gondolatmenetekhez kapcsolódik Arisztotelész, mikor arra hivatkozik érvelésében, hogy a vélemény már állít vagy tagad valamit, a gondolkodás viszont még nem jelenti valamilyen nézet határozott elfogadását, még nem kijelentés, hanem csak útban van a vélemény megalkotása felé, és ezért a jó megfontolás, amely még nem egy lezárult keresési, kutatási folyamat, a gondolkodás nemébe tartozik bele, nem pedig a véleményébe.
170. old. a következtetés középfogalma hamis - A görög és a skolasztikus magyarázók egy része (Eusztraitosz, Aquinói Szent Tamás) úgy fogja fel ezt a szövegrészt, hogy itt két egymástól különböző dolog összehasonlításáról van szó, amint a szillogizmusok esetében előfordulhat, hogy egy vagy több hamis előtételből igaz zárótételt kapunk, hasonlóképpen a cselekvés terén is előfordulhat, hogy a helyes, jó célt helytelen, rossz eszközökkel érjük el. Eusztraitosz példája: egy szegény ember házasságtörés útján jut vagyonhoz, Szent Tamás példája, valaki lop, hogy a szegényeknek segíthessen. Arisztotelész szerint azonban csak akkor beszélhetünk jó megfontolásról, ha nem csupán az elérendő cél jó, hanem a célhoz vezető eszközök is jók, erkölcsösek. Másképpen értelmezi a szöveget Grant; az ő felfogása szerint itt nem két különböző dolog (szillogizmus és cselekvés) összehasonlításáról van szó, hanem egyetlen dologról, a megfontolásban a jó célhoz vezető rossz eszköz kiválasztása azt jelenti, hogy az itt alkalmazott szillogizmus felső tétele, amely a helyes célt tartalmazza, igaz, az alsó tétel azonban, amely az eszközre vonatkozik, téves. Grant példája:
Az egészség megőrzése jó.
A szellemi munkától való tartózkodás megőrzi az egészséget; ezekből a premisszákból zárótételként és magatartásként adódik az egészség megőrzése, de a műveltség feláldozása árán.
Ugyancsak Grant utal arra, hogy az arisztotelészi tanok értelmében pontatlanság a középfogalom hamisságáról beszélni, mert éppen Arisztotelész vallja határozottan azt a nézetet, hogy csak az ítéletek lehetnek igazak vagy tévesek, a fogalmak, amelyek önmagukban véve nem tartalmaznak kijelentést, nem lehetnek igazak vagy tévesek. Így a „téves” szót itt általánosabb értelemben kell vennünk, nem azt a középfogalmat használja a következtetés, amelyet kell. Arisztotelésznél máshol is előfordulhat a téves kifejezésnek tágabb értelemben való használata. Így pl. a Metafizikában dolgokat is tévesnek nevez. Valójában arról van itt szó, hogy mivel a szillogizmus nem a megfelelő középfogalmat alkalmazza, az előfeltételek közül az egyik vagy esetleg mind a kettő téves, de mégis igaz zárótételhez vezetnek. Az ilyen szillogizmusok lehetőségéről Arisztotelész a következőket írja: „Téves tételekből viszont lehet igazat következtetni; mégpedig akkor is, ha mindkét tétel téves, és akkor is, ha csak egyik téves; utóbbi azonban nem akármelyik lehet, hanem csak a második tétel...”
170. old. A feltétlen értelemben vett jó megfontolás - A feltétlen cél, amelyre a feltétlen értelemben vett jó megfontolás irányul, a magyarázók szerint a boldogság, az erény szerinti élet. A feltétlen értelemben vett és a részleges értelemben vett jó megfontolást már Platón is megkülönbözteti egymástól, Arisztotelész itt is a platóm gondolatokhoz kapcsolódik.
171. old. az értelmesség ellenben csak ítéletet mond - ítéletet mondó és rendelkező, parancsoló ismeretágak megkülönböztetését megtaláljuk Platón Államférfi c. dialógusában. Arisztotelész a maga módján kapcsolódik ehhez a megkülönböztetéshez, Platón viszont feltehetően Prótagoraszhoz kapcsolódik, aki Diogenész Laértiosz szerint először osztotta fel a mondatokat kérésekre, kérdésekre, feleletekre és utasításokra.
171. old. a tanulni szót az érteni jelentésében - A görög manthanó ige egyik jelentése tanulok, a másik jelentése: értek, értem azt, amit a másik ember mond.
175. old. ügyességnek neveznek - Ti. a platóni Akadémia tagjai.
175. old. ez az a fajta képesség - Vő. a pszeudo-platóni Definíciókkal: „Az ügyesség olyan állapot, amelynek révén az, akiben megvan, eléri a saját célját.”
175. old. ezért van az, hogy az okos embert - Az itt kifejtett arisztotelészi tanítás közvetlen előzményei Platónnál találhatók meg.
175. old. ahogy az okosság viszonylik - Amint Burnet figyelmeztet erre, Arisztotelész az aránypár tagjait rossz sorrendben adja meg. Hasonló nemtörődömséggel máskor is találkozunk Arisztotelésznél. A helyes sorrend az lenne: ahogy az okosság viszonylik az ügyességhez, úgy viszonylik az igazi értelemben vett erény a természet adta erényhez.
176. old. a lélek vélekedő részének esetében - A vélekedő rész nem más, mint a mérlegelő rész, amelynek az erénye az okosság.
176. old. a lélek erkölcsi részének esetében - A lélek erkölcsi része azonos a törekvő, kívánó résszel, ennek a résznek az erényei az erkölcsi erények.
176. old. ha valaki manapság - Vagyis Platón követői, az Akadémiához tartozó bölcselők.
176. old. a helyes szabállyal együttjáró - Vagyis a szabálynak az ember belsejéből fel kell fakadnia és át kell hatnia a kívánságot, a törekvést, a mérlegelő és a törekvő képességek kölcsönös egymást átható tevékenységére van szükség.
HETEDIK KÖNYV
179. old. Priamosz mondja... Hektónál - Ihász XXIV. 258-259.
179. old. emberből... isten lehet - Gondoljunk Héraklész alakjára. Arisztotelész nem hisz az ilyesmiben, kritikai távolságtartását fejezi ki a „mint mondani szokták” fordulat. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a hősi, emberfeletti erényt sehol sem elemzi munkájában.
180. old. Itt is... fel kell sorakoztatnunk - Arisztotelész azt vallja, hogy az erkölcsi kérdéseket illetően a közvélemény és különösen a bölcsek nézetei alapjában véve helytálló gondolatokat tartalmaznak, csak pontosságban kell őket megfogalmazni. A fenti néhány sor rövid összefoglalása annak, amit Arisztotelész dialektikus eljárásnak nevez.
180. old. a fegyelmezetlen ember... azonos azzal - Ezt a felfogást találjuk meg Arisztotelész kortársainál. Pl. Iszokratész: A cseréről: „...hogy sok ember a fegyelmezetlenség miatt nem tart ki mérlegelő gondolkodásának eredménye mellett, hanem elhanyagolva azt, ami hasznos, a gyönyörök után veti magát”. A pszeudo-platóni Meghatározásokban pedig a következőket találjuk: „Fegyelmezett az, aki uralkodik a lélek azon részei felett, amelyek ellenszegülnek a helyes mérlegelésnek.” „Fegyelmezetlenség, olyan lelki alkat, mely arra kényszerít bennünket, hogy a helyes mérlegelés ellenére a gyönyörtelinek látszó dolgok felé hajoljunk.”
181. old. milyen természetű tudatlanság - Vagyis Arisztotelész szerint Szókratész ilyenfajta nézeteiben megtalálható az igazságnak egy eleme, de ezt pontosabban kell megvizsgálni, meghatározni és megmagyarázni.
181. old. Vannak aztán olyanok is - Burnet szerint Arisztotelész itt inkább Platón követőire gondol, mint magára Platónra. Dirlmeier Platón Timaiosz c. dialógusára hivatkozva arra a következtetésre jut, hogy nem dönthető el teljes pontossággal, milyen mértékben gondolt itt Arisztotelész magára Platónra és milyen mértékben Platón követőire.
182. old. példa erre Neoptolemosz jelleme - Vö. Szophoklész: Philoktétész. Odüsszeusz rá akarta venni Neoptolemoszt, hogy csapja be Philoktétészt a Tróját ostromló görög sereg győzelme érdekében. Neoptolemoszt azonban meghatotta Philoktétész jósága és bizalma, s elállt eredeti szándékától, és mindent bevallott Philoktétésznek.
185. old. világosan mutatja ezt Hérakleitosz - Gauthier és Jolif utalnak rá, hogy ennek a helynek kétféle értelmezése lehetséges.
1. Hérakleitosz vakon hitt a saját nézeteiben, és ezeket kinyilatkoztatásszerűen közölte, ez mutatja, hogy véleményekben is lehet erős meggyőződéssel hinni.
2. Hérakleitosz gyakran ostorozta és gúnyolta az embereket, akik véleménye szerint nem ismerik az igazságot és téves nézeteknek hódolnak vak hittel. Erre hivatkozik Arisztotelész itt.
A Nagy etika szerzője az 1. értelmezést vallja és a legtöbb mai fordító és magyarázó őt követi. Gauthier és Jolif Deichgráber nyomán a 2. értelmezésre hajlanak inkább.
187. old. a természeti alapadottságok figyelembevételével -Az eredetiben: phüszikósz. Ezt a kifejezést Arisztotelész műszóként használja, ellentéte a dialektikósz vagy a logikósz. Valamit fizikailag, a dolog természetének megfelelően vizsgálni, ez Arisztotelésznél a pontosabb és tudományosabb igényű vizsgálatot jelenti, amely a tapasztalatra, a kérdéses dolog sajátos természetének a gondos elemzésére és az idevágó legközelebbi, legilletékesebb tudományág sajátos alapelveire támaszkodik. Ezzel szemben valamit dialektikusan vagy logikailag vizsgáim, ez kevésbé pontos vizsgálatot jelent Arisztotelésznél, olyan vizsgálatot, amely valószínű és igen általános eredményekre vezet csak, mivel a vizsgálat maga nem a dolog sajátos természetére, hanem annak legáltalánosabb vonásaira támaszkodik és nem a legközelebbi tudomány sajátos alapelveire, hanem csupán a valóság minden területén érvényes általános alapelvekre épít. A jelen esetben a phüszikósz szó használata azt mutatja, hogy a fegyelmezetlenség eddigi vizsgálata csak nagyon általános jellegű dialektikus érveket használt fel, a mélyebb és pontosabb vizsgálat, mely a dolog lényegét tárja fel, csak most kezdődik.
187. old. az egyik esetben - Ti. az elméleti tételek esetében. 189. old. az olümpiai játékokban győztes Anthroposz - Anthroposz ökölvívó volt, aki i. e. 456-ban győzelmet aratott az olümpiai versenyeken. Anthroposz görögül embert jelent. Az ember általános meghatározásához még kiegészítő jegyeket kellene hozzáfűzni, hogy a meghatározás fedje az olümpiai győztes Anthroposzt is, mint az ő saját meghatározása. (Ilyen kiegészítő jegyeket: pl. ökölvívó, aki ekkor és akkor győzött, ekkor született, X-nek a fia stb.) Meg kell jegyezni, hogy az arisztotelészi filozófia tanítása szerint az egyedi dolgokról nem lehetséges a szó tulajdonképpeni értelmében vett meghatározást adni. Feltehető, hogy Arisztotelész előadásaiban Anthroposz mint példa többször szerepelhetett. Stewart helyesen jegyzi meg, hogy a példa nem teljesen szerencsés, ui. Anthroposzra teljes egészében érvényes az ember meghatározása, viszont akik pénz, nyereség, kitüntetés tekintetében fegyelmezetlenek, azokra nem illik rá az általában vett fegyelmezetlenség meghatározása.
190. old. egyik részük elhatározás alapján - Vagyis a mértéktelen ember tudatos elhatározásával összhangban hajszolja ugyanazokat a gyönyöröket, amelyeket a fegyelmezetlen ember saját jobb szándéka ellenére követ.
190. old. a Philopatór nevet adták - A görög magyarázók eltérnek egymástól Szatüroszra vonatkozó tudósításaikban és így nem tudjuk, milyen eseményre vagy mondára utal Arisztotelész. Egyes görög magyarázók szerint Szatürosz annyira szerette atyját (innen a Philopatór név), hogy atyja halála után öngyilkos lett, egy másik magyarázó azt véli tudni, hogy Szatürosz atyját istenként tisztelte.
192. old. ide tartozik az is, amit Phalariszról beszélnek - Phalarisz, Akragasz város türannosza híres volt kegyetlenségéről. A hagyomány szerint embereket zárt egy bronz bikaszoborba, és elevenen süttette meg őket.
195. old. „cselszövő Küprosz szülötte” - Ismeretlen szerző versének töredéke.
195. old. „csábitó beszéd...” - Iliász XIV. 217.
Ϊ96. old. hiszen a rossz ember ezerszer több gonoszságot - Ross ezt a szövegrészt a következőképpen magyarázza: A rossz ember rosszaságának és az állat rosszaságának egymáshoz való viszonyát Arisztotelész két hasonlattal világítja meg. Először az élő és az élettelen dolog ártalmasságának összehasonlításával. Az élőlény több kárt tud okozni, mint az élettelen tárgy, mert megvan benne a mozgató elv, a lélek, hasonló módon a rossz ember több kárt tud okozni, mint az állat, mert egy olyan mozgató elv, az ész van meg benne, amely az állatnál nem található meg. Másodszor az igazságtalanság és az igazságtalan ember összehasonlításával. Bizonyos értelemben az igazságtalanság rosszabb, mint az igazságtalan ember, mert az igazságtalanság teszi az igazságtalan embert rosszá. Más értelemben viszont az igazságtalan ember ártalmasabb, mint az igazságtalanság, mert az igazságtalanságban levő rossz csak az igazságtalan emberek cselekedetein keresztül tud kárt okozni. Hasonlóképpen az állat ijesztőbb, mint a rossz ember, mert nincs benne ész, de a rossz ember több kárt tud okozni, mint az állat. Ez a szövegrész a magyarázóknak elég sok gondot okoz, többen szövegromlást is gyanítanak.
198. old. Theodektész Philoktétésze - A tragédiaíró Theodektész Iszokrátész, majd később Arisztotelész tanítványa volt. Arisztotelész többször idézi.
198. old. Karkinosz Alopé c. darabjában Kerküón - Karkinosz i. e. IV. századbeli tragédiaszerző, Arisztotelész többször említi. Alopé című tragédiájában Kerküón, aki tudomást szerzett róla, hogy lánya házasságtörést követett el, nem volt képes a szégyent elviselni, és megölte magát.
198. old. mint ez Xenophantosszal egyszer megesett - Lehetséges, hogy Nagy Sándor udvari muzsikusáról van szó, akit Seneca említ egyik helyen.
199. old. előre megcsiklandozza magát - Ezt a helyet többféleképpen értelmezik. Valaki önmagát csiklandozza előre és ezért a más részéről történő csiklandozást már nem érzi. Ez az egyik értelmezés. A másik értelmezés szerint itt valamiféle csiklandozási versenyre történik utalás, amelyben az ügyesebb elsőként csiklandozza meg a másikat. Bármelyik értelmezést fogadjuk is el, valószínű, hogy az alapgondolat az, hogy ha az ember lelkileg felkészülve fogad valamilyen ingert, akkor kevésbé van az inger hatásának kiszolgáltatva.
199. old. ingerlékeny - Melankolikus, fekete epéjű. Ez a kifejezés Arisztotelész idejében mást jelentett, mint ma. A könnyen ingerelhető, indulatkitörésekre hajlamos embereket nevezték így.