John Kennedy a Fehér Házban töltött három év után már javában munkálkodott újbóli elnökké választása előkészítésén. A korábbi alelnök, Richard Nixon, az 1960-ban kevéssel alulmaradt republikánus rivális úgy döntött, ezúttal nem verseng vele. - Senki nem fogja legyőzni Jack Kennedyt 1964-ben - mondta barátainak.
Az elnök emberei közül azonban ezt nem mindenki vette biztosra. Kennedy nem mindenütt volt népszerű az Egyesült Államokban. Különösen délen fogadták ellenségesen a feketék egyenjogúsítását célzó javaslatait. A Kennedyhez közel állók a texasi alelnök, Lyndon Johnson feladatának tekintették, hogy enyhítse a feszültségeket, és teremtsen egységet a Demokrata Pártban. Megszervezték a texasi elnöki látogatást. Kennedy varázsa és Johnson megnyugtató jelenléte volt hivatott a párt széthúzó frakcióit egymáshoz közelíteni, és biztosítani a huszonöt elektori szavazatot a következő évi választásokhoz.
A negyvenhárom éves John Kennedy minden idők legfiatalabb elnöke volt. Oldalán gyönyörű feleségével, Jacqueline-nal és a Fehér Ház gyepén játszadozó gyermekeikkel, Johnnal és Caroline-nal, valamint a Fehér Házban szintén aktívan tevékenykedő Fivéreikkel, Roberttal és Edwarddal együtt a jelek szerint új dinasztia alapozódott meg.
Amikor röviddel Kennedy hivatalba lépése után kudarcot vallott az Egyesült Államok támogatta kubai invázió a Disznó-öbölnél, az elnököt úgy sikerült felmenteni a vádak többsége alól, hogy az egészet a korábbi Eisenhower-kormány számlájára írták.
1962-ben, amikor amerikai felderítőgépek épülőfélben lévő rakétakilövő állásokat fedeztek fel Kuba területén, Kennedy figyelmeztette Hruscsovot, hogy nem fogja ölbe tett kézzel nézni nukleáris létesítmény Amerika közvetlen közelébe telepítését, és a szigetre rakétákat szállító orosz hajókat feltartóztatja, szükség esetén elsüllyeszti a tengerészet.
Amikor a két vezető konfrontálódott, a világ visszafojtott lélegzettel figyelte, kirobbantja-e a két szuperhatalom a harmadik világháborút. Hruscsov visszakozott, s a világ föllélegzett. Micsoda nagyszerű ember Kennedy, nincsen párja kerek e világon, gondolták sokan.
Az elnök biztonsága sok gondot okozott védelmezőinek. Első hivatali évében 870 fenyegető levelet kapott, s az is nyugtalanító tény volt, hogy 1840 óta minden huszadik évben megválasztott elnök hivatali ideje alatt halt meg vagy ölték meg: az 1840-ben megválasztott Harrison, az 1860-ban megválasztott Lincoln (megölték), az 1880-ban megválasztott Garfield (megölték), az 1900-ban megválasztott McKinley (megölték), az 1920-ban megválasztott Harding, az 1940-ben megválasztott Roosevelt. Kennedy 1960-ban lett elnök. -Erre a babonára is rácáfolok - mondogatta nevetve barátainak.
Amikor úton volt, a harmincöt főből álló, különlegesen kiképzett személyi testőrgárdájának létszámát növelték, rezidenciáját pedig a Fehér Ház 170 egyenruhás rendőre vigyázta. A beérkező csomagokat röntgengéppel világították át, az odaszállított élelmiszereket és italokat megvizsgálták. A csokoládé- és édességküldeményeket kóstolás nélkül kihajították, s amikor az elnök házon kívül étkezett, még ha barátoknál is, a konyhában a titkosszolgálat emberei felügyeletével készültek az ételek.
Egy csoport ügynök érkezett minden helyszínre az elnök előtt, átvizsgálták az általa felkeresendő épületek és környékük biztonságát. A tömegbe mindenütt ügynökök vegyültek, ahol csak megfordult. Ha vonaton utazott, az útvonalon minden hidat őriztek, élvonat haladt az elnöki szerelvény előtt, vasúti kocsiját pedig acélpadló és golyóálló üvegek védték.
Repülőgépét a nap huszonnégy órájában őrizték, pilótái kétórás időközönként étkeztek, hogy kiderüljön, nem mérgezték-e meg az ételt. Az elnök testőreinek nem volt szabad feltűnőeknek lenniük, ezért nagyon magas embereket nem is alkalmaztak. Mind kiválóan lőttek és dzsúdóztak, erős, izmos, jó modorú emberek voltak, többnyire egyetemi végzettségűek. Amint az elnökválasztás eredményei ismertté váltak, ezek az emberek őrizték éjjel-nappal. Ha az elnök golfozott, ők szedték a labdát, ha úszott, egy csónakon ott eveztek a közelében.
Ügynökök egy csoportja foglalkozott a gyanús személyek, különcök ezreivel és a fanatikus szervezetekkel, minden fenyegető levélnek utánajártak. Ha az elnök ilyen emberek lakóhelye környékén járt, azok általában ki se tehették a lábukat otthonról. Az elnök testi épségére irányuló fenyegetés bűncselekménynek minősül. Amikor John Kennedy 1963. november 21-én Texasba repült, 50 000 ilyen fenyegetőnek volt dossziéja.
San Antonio, Houston, Fort Worth, Dallas és Austin szerepelt az útitervben. Az állam a szélsőséges szervezetek melegágya volt, ahol fegyverhez ugyanolyan könnyen lehetett hozzájutni, mint horgászbothoz, az elnök védelme érdekében tehát különleges biztonsági intézkedéseket vezettek be.
November 22-én, pénteken Kennedy korán ébredt Fort Worth-beli szállodájában. Addig minden simán ment, s ő jó hangulatban volt. San Antonióban és Houstonban óriási tömeg gyűlt össze az üdvözlésére. Azon a párás reggelen több ezer ember várta a korlát mögött, hogy egy pillantást vethessen az elnökre. Tapsvihar fogadta, amikor kilépett a kapun s a parkolóhoz ment, hogy köszöntse őket. Könnyed, közvetlen szavai nevetést váltottak ki. Szokása volt azt eljátszani, hogy az emberek valójában Jacqueline-t szeretnék látni. Így szabadkozott: - Sajnálom, de Mrs. Kennedy mindig lassabban készül el, viszont ezért van az, hogy ő sokkal jobban néz ki, mint én. Azon senki nem töpreng, hogy én mit vegyek fel.
A repülőúton Fort Worth-ből Dallas felé Kennedy átnézte az ebédnél tartandó beszédét, melynek témája ez volt: „Csak olyan Amerika vívhat ki magának elismerést, mely meg is valósítja azt, amit az egyenlő jogokról és a társadalmi igazságosságról prédikál.” A beszédet a 127. zsoltárból vett idézettel készült befejezni: „Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző.”
Dallas ellenséges város volt, korábban a Ku Klux Klán székhelye, és még akkor is a szélsőséges John Birch Társaság központja, mely a WASP-ot, a fehér angolszász protestánsok szervezetét kivéve mindennel szembehelyezkedett. Adlai Stevensont, a korábbi elnökjelöltet az év őszén megtámadták, 1960-ban pedig a Kennedy mellett korteskedő Lyndon és Lady Bird Johnsont lehurrogta a csőcselék.
Dallas legnagyobb templomának lelkipásztora a szószékről kiprédikálta Kennedyt és a római katolikusokat, elítélte a feketékkel való integráció minden formáját. A Kennedy látogatását megelőző napon röpcédulákat osztogattak az utcákon, melyeken a bűnügyi nyilvántartók képeihez hasonlóan az elnök portréja szemből és profilból volt látható, alatta az „Árulásért körözve” felirattal.
A repülőgép nem sokkal fél tizenkettő után ért földet Dallasban, és a Kennedy házaspárt kék Lincoln autón vitték a városba, melynek vászontetejét lenyitották, hogy az elnök állva köszönthesse az őt üdvözlőket. Jacqueline rózsaszín gyapjúkosztümöt viselt, kis kalapján egy csokor piros rózsa díszlett. Texas kormányzója, John Connally és felesége, Nellie Kennedyék előtt ült. A következő autóban a titkosszolgálat emberei helyezkedtek el.
A konvoj körülbelül harminc kilométeres óránkénti sebességgel haladt. Az egybegyűltek szívből jövő tapssal üdvözölték őket. Amikor az üzleti negyedben az Elm, a Main és a Commerce utca hármas kereszteződése közelében jártak, alig pár száz méternyire az ebéd színhelyétől, Nellie Connally az elnök felé fordult, és így szólt hozzá: - Most aztán senki nem mondhatja, hogy a dallasiak nem szeretik magát!
- Nem bizony! - felelte John Kennedy. Ezek voltak az utolsó szavai. Puskalövés dörrent, s az elnök eldőlt balra, a felesége felé, golyó találta feje az asszony ölébe zuhant. - Istenem, megölték Jacket! - kiáltotta Jacqueline.
Connally kormányzó előreborult, egy másik lóvés az ó mellkasát találta el. A sofőr nem reagált azonnal, a Lincoln több másodpercen át lassított. Clint Hill ügynök kiugrott a mögöttük haladó autóból, előrerohant, és felugrott a Lincoln hátsó sárvédőjére. Látta, hogy Kennedy fején nyílt seb tátong, minden csupa vér. A limuzin a konvojt hátrahagyva száguldott az ötven kilométernyire lévő Parkland Memorial kórházba, férjét Jacqueline tartotta a karjaiban.
A sebészek hiába küzdöttek az elnök életéért. A golyó az ádámcsutka alatt hatolt be, és szétzúzta a koponya hátsó részét a fej jobb oldalán fent. Nem sokkal egy óra előtt fel kellett adni a harcot. Lepedővel takarták be a holttestet. Jacqueline térdepelve imádkozott mellette. John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok harmincötödik elnöke negyvenhat évesen meghalt: ő volt a nyolcadik elnök, aki hivatali ideje alatt távozott az élők sorából, és a negyedik, akivel gyilkos golyó végzett. Nem sikerült leszámolnia azzal, amit ő babonának nevezett.
De ki ölte meg? Olasz gyártmányú teleszkópos puskát találtak a texasi iskola könyvraktárának helyiségében, a konvoj útvonalára néző ablak közelében. Kiderítették, hogy Lee Harvey Oswaldé volt, aki egy hónapja dolgozott ott. Nem tartózkodott az épületben.
A gyilkosság után nem sokkal J. D. Tippit járőr feltartóztatott egy fiatalembert, aki az East Tenth utcán futott. A férfi előkapta revolverét, és agyonlőtte a rendőrt. Egy járókelő értesítette a rendőrséget Tippit autórádióján.
Egy izgatott fiatalembert láttak betérni a közeli Texas moziba. Az igazgató szólt a rendőrségnek. Amikor épp a War is Hell (A háború pokol) című filmet kezdték volna vetíteni, kigyúltak a fények a teremben, és beözönlöttek a rendőrök. - Ez az! - kiáltott fel a gyanúsított, és pisztolyt rántott. A fegyver nem sült el, s a rendőrök rávetették magukat. Azonosították Lee Harvey Oswaldot, akit két gyilkossággal, Tippit járőr és Kennedy elnök megölésével vádoltak.
Oswald soha nem került bíróság elé. Két nappal a merénylet után, amikor egy detektívhez bilincselve vitték el a városháza börtönéből, egy Jack Ruby nevű férfi tört utat magának a bámészkodók tömegében, revolvert rántott, és több millió tévénéző szeme láttára lelőtte. A kórházban halt meg, pár méternyire attól, ahol Kennedy negyvennyolc órával korábban.
A huszonnégy éves, New Orleansben született Oswald furcsa, magányos, összeférhetetlen ember volt, akit az iskolában zárkózott, kötekedő, senkivel nem barátkozó fiúként jellemeztek. Egy pszichiáter megállapította róla, hogy potenciálisan veszélyes jellemvonásokkal bír, gyűlöl mindenféle hatalmat. Oswald marxista lett, belépett a tengerészethez, éleslövész vizsgát tett és oroszul tanult. Leszerelték, hogy ápolhassa beteg édesanyját, akit azonban három nap múltán otthagyott.
Arra hivatkozva ment a Szovjetunióba, hogy Amerikát elhagyni olyan, mint börtönből szabadulni, és szovjet állampolgárságért folyamodott. Az oroszok nem siettek neki megadni. Gyárban dolgozott, feleségül vett egy orosz lányt, született egy kislányuk. Belépett egy lövészklubba. Amikor megtudta, hogy az amerikai tengerészettől mint nemkívánatos személyt szerelték le, indulatos levelet írt John Connallynek ama tévhitben, hogy még mindig ő a tengerészeti miniszter. Két és fél Szovjetunióban töltött év után könyörögve kérte az Egyesült Államok kormányát, hogy engedjék hazatérni. Még az útiköltséget is megkapta az egész család.
Oswald nem tudott megmaradni az állásában. Felesége második gyermeküket várta. 1963 tavaszán vásárolt egy olasz puskát. Részt vett a Kuba-bizottság megmozdulásán, vitte az „Éljen Castro” táblát. Huey Long kormányzó meggyilkolásáról és Mao Ce-tung életéről szóló könyveket olvasott.
Oswald magánélete összekuszálódott. Felesége nem sokkal második gyermekük születése előtt elköltözött egy barátnőjéhez. Ez a barátnő szerezte Oswaldnak az állást a texasi iskola könyvraktárában, és november 21-én megengedte neki, hogy feleségével töltse az éjszakát. Oswald másnap reggel csomagolópapírba göngyölt puskájával indult munkába.
Nem egyértelmű, hogy Jack Ruby miért ölte meg Lee Oswaldot, mert a börtönben töltött három év során a legkülönfélébb okokat találta ki, köztük azt is, hogy Mrs. Kennedynek ne legyen bizonyítéka a tárgyaláson. Ruby ugyanabban a kórházban halt meg rákban, ahol Kennedy és Oswald, és ahol Marina Oswald második kislánya megszületett. A Warren Bizottság elködösítette Ruby előéletét, de annyi kiszivárgott, hogy tagja volt a maffiának, több korrupt dallasi tisztviselőtől ő szedte be az úgynevezett védelmi pénzeket.
Az elnök testőreinek az volt a feladata, hogy előzzék meg a bajt, ne várják meg, amíg bekövetkezik, így meglehetősen furcsa, hogy a közismerten izgága Oswaldot nem tartották felügyelet alatt a végzetes napon.
Vajon volt-e előre kitervelt merénylet az elnök megölésére? A Warren Bizottság vizsgálati eredményeit huszonhat kötetben tették közzé, ez egyebek mellett 3154 tanúvallomást és 25 000 FBI-jelentést tartalmazott. Arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a magányosan, társak segédlete nélkül cselekvő Lee Harvey Oswald a gyilkos. Robert Kennedy elfogadta az eredményeket, és a nyilvánosság előtt kijelentette, hogy akkor sem indítana újabb vizsgálatot, ha elnök lenne és módjában állna.
A Warren-jelentést azonban sok vád érte, és az 1970-es évek végén egy kongresszusi tagokból álló bizottság két éven át vizsgálta a gyilkosság addig figyelmen kívül hagyott mozzanatait. Sok olyan fontos szálat göngyölítettek fel, mellyel a Warren Bizottság nem foglalkozott, s bár határozott megoldással nem álltak elő, arra a következtetésre jutottak, hogy Kennedy összeesküvés áldozata lett. Kennedy utóda, Lyndon Johnson mindig kommunista szervezkedésre gyanakodott, és Hruscsovot vagy Castrót sejtette a gyilkosság hátterében. Mások azt állították, hogy gazdag és befolyásos déli üzletembereket ingerelt fel a liberális elnök a „feketék felbolygatásával”, és ők szervezték meg a merényletet.
Az FBI-nak és a CIA-nek egyaránt kedvezett a „magányos gyilkos” elmélet. Mindkettőnek voltak az Oswaldra és baloldali tevékenységére vonatkozó kartotékjai, s ha a „vörös merénylet”-tézis igazolódik be, akkor nekik az alkalmatlanság vádjával kellett volna szembesülniük.
A leadott lövések száma sem tisztázódott soha teljesen egyértelműen. Egy lövés minden kétséget kizáróan a könyvraktárból jött, de bizonyítottnak tekinthető, hogy tüzeltek az épülettől kilencven méternyire lévő kis füves dombról is. A kerítés ott alkalmas arra, hogy egy fegyveres elbújjon mögötte, a parkolóban pedig várakozhatott egy autó, amivel észrevétlenül eltűnhetett az illető. Egy fiatal, szabadságát otthon töltő katona, Gordon Arnold bement e kerítés mögé, olyan helyet keresve, ahonnan jól látja az elhaladó konvojt, de elzavarta őt egy, a rendfenntartók karszalagját viselő férfi. A vizsgálat során kiderült, hogy a füves dombon nem tartózkodott egyetlen rendfenntartó sem. Arnold határozottan állította, hogy a bal vállától pár centire süvített el egy mögüle kilőtt golyó.
Abraham Zapruder, aki a füves dombon készítette a gyilkosságról a világot bejárt amatőr filmfelvételeit, a tucat ott álldogáló ember egyike volt, akik mind a hátuk mögül leadott lövésekről beszéltek. A Connally házaspár Kennedyék előtt ült, szemben a menetiránynyal, és a kormányzó mindvégig kitartott amellett, hogy őt az elnök után körülbelül egy másodperccel érte találat. Az őt megsebesítő golyó a mellkasán hatolt be, áthaladt a testén, és szinte sértetlenül állt meg a combjában. Tehát aligha lehet kétséges, hogy egynél több gyilkos tüzelt egynél több lőállásból.
Vajon az alvilág nagyfőnökei megbízásából ölték meg az elnököt? A merénylet utáni gyanús viselkedése miatt letartóztattak egy Jim Braden nevű férfit, akit szabadon engedtek, miután Oswaldot vádolták meg a gyilkossággal. Később azonban kiderült róla, hogy a valódi neve Eugene Brading, büntetett előéletű, és kapcsolatban állt Carlos Marcellóval, az amerikai alvilág akkori leggazdagabb és legkönyörtelenebb figurái egyikével. A Kennedy meggyilkolása előtti éjjel Brading a Cabana Hotelben szállt meg, ahová Jack Ruby is telefonált akkor este.
Marcello embere volt az egykori pilóta, szélsőséges jobboldali szimpatizáns és Kennedy-gyűlölő David Ferrie is. Amikor megtudták, hogy magángépen talán elvitt egy fegyverest Dallasból, kiadták ellene a letartóztatási parancsot. Mire odaértek, holtan találták, a jelek szerint természetes halállal halt meg, bár két öngyilkosságra utaló tartalmú cédulát is hátrahagyott.
Ferrie halála után egy órával a társát, Eliado del Valiét - akit a rendőrség szintén ki akart hallgatni a Kennedy gyilkosság kapcsán - holtan találták egy autóban, Miamiban, megölték. A floridai alvilág vezérével, Santos Trafficantéval állt kapcsolatban, aki Carlos Marcello barátja volt.
A Warren Bizottság úgy döntött, hogy Tippit járőrt Oswald ölte meg, mivel több szemtanú felismerte benne a rendőr gyilkosát. Csakhogy addigra Oswald arcát a világon mindenütt ismerték már a tévében és az újságokban közzétett fényképekről. Az utcai gyilkosság néhány szemtanúja pedig azt vallotta, hogy a fegyveres egyáltalán nem hasonlított Oswaldra.
Vajon Oswaldot azok a gazdag bűnözők állították-e a sakktáblára vörösre festett, marxista figuraként, akiknek az üzelmeivel szemben a Kennedy fivérek felléptek? Ha igen, akkor ezek bizonyára védelmet ígértek Oswaldnak. A vizsgálati fogságban töltött rövid idő alatt többször is azt mondta: - Én csak egy balek vagyok.
Ez az elmélet összhangban áll Oswald meggyilkolásával is, hiszen el kellett hallgattatni, mielőtt megjelenhetett volna a tárgyalóteremben.
Nemrégiben figyelemre méltó új bizonyítékokkal alátámasztott vádak láttak napvilágot, miszerint az elnök meggyilkolásának hátterében a CIA állt. Kennedy nem rejtette véka alá, hogy fel akarja számolni a CIA-t. A New York Times 1966. április 25-én Kennedy keserűsége címmel arról számolt be, hogy amikor az elnök ráébredt a Disznó-öbölbeli katasztrófa súlyosságára, adminisztrációja egyik legmagasabb rangú tisztviselőjének azt mondta: - Ezer darabra akarom hasítani a CIA-t, és szétszórni a szélben. A cikk ügyvéd szerzője, Mark Lane ezt így kommentálta: „Az elnök egyértelműen nem szerény javaslatot kíván benyújtani a törvényhozásnak a szervezet átalakítása vagy megreformálása érdekében. Nyilvánvaló célja a CIA teljes felszámolása.”
A CIA legfőbb vezetői ezt bizonyosan tényként fogadták el, és Lane meggyőzően érvel amellett, hogy a CIA egyes vezetői, a szervezet felszámolását megelőzendő, összeesküvést szőttek az elnök meggyilkolására, és ügyesen használták fel Lee Harvey Oswaldot nyilvánvaló és egyedüli gyanúsítottként.