Twelve poems written over two years published in Budapest by Hungarian publisher.
Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.
1941. február 5.
Ujra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó;
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.
1941. február 21.
Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.
1941. február 26.
Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.
1939. március 12.
Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.
1941. február 25.
Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.
1941. február 28.
Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcu fák felett.
1940. június 12.
A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.
1940. július 21.
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.
1940. július 15.
Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.
1941. február 7.
Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis ősz bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? nem is félek talán.
1939. január 14.
Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.
Éjjel a hó esik és
angyal suhog át a sötéten.
Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál.
1941. február 11.
The sun rises late, and the sky
is thick with shadows.
The darkness brims over
and drips,
as the dawn snaps the ice
and tip-toes through the gray and frozen air.
February 5, 1941
The snow flutters, then alights
upon the earth, melting,
trickling, searching for a path.
The sun gleams. The sky gleams.
The sun gleams, then squints,
as the sheep raise
their pure-white voices,
and the sparrows chatter and shake their feathers.
February 21, 1941
The puddles stare like goose pimples,
and like wild and joyous adolescent boys
the breezes cavort beneath the trees.
March kicks up a row.
The shivering buds play hide-and-seek,
and the spider refuses to weave his web,
as baby chicks run to and fro,
like feathered balls of gold.
February 26, 1941
A lone breeze cries out having stepped
on broken glass, then limps away.
Oh, April, April,
the sun refuses to shine, and the
moist-nosed buds are loathe to open
beneath the whistling sky.
March 12, 1939
The petals shudder on the branches, then fall,
as twilight sprinkles its glistening perfume,
and the trees bathe and splash in the cool of evening
trickling down the mountain.
The precious warmth seeks refuge from the cold,
and the wild chestnuts glow like tapers.
February 25, 1941
Look around, it’s noon, and you are witness to a miracle;
the sky is clear, without wrinkles on its brow,
and the locust flowers everywhere.
The golden-crested brooks swell,
as glinting dragonflies
swagger lazily, tracing
gleaming symbols in the air.
February 28, 1941
A furious wind strangles the clouds
that wince in pain,
and with drenched hair the showers fall,
then scamper barefooted
to burrow deep within the earth.
Night falls.
A torrid sun perches naked
on the bright upturned faces of the trees.
June 12, 1940
In the shrill sunlight
the pastures lie drenched,
and the red apples
yellow on the bough.
The squirrels squeal and the haughty
wild chestnut is pierced with spines.
July 21, 1940
Oh, how many Septembers have I seen!
the wild chestnuts glint like dark gems
beneath the trees. And in far-off Africa,
the scorched earth waits for the cooling rains.
The twilight fluffs up its bed in the clouds,
and a veiled light caresses the tired trees,
as with braids undone the autumn comes.
July 15, 1940
A cool wind flutters, laden with gold,
as a traveler sits and waits.
In the barn a mouse gnaws,
while the bright branches glimmer above.
Everything gleams with gold,
and the trees, loathe to cast off
their drenched and yellow banners,
sway with the golden corn.
February 7, 1941
Finally, the bitter cold has arrived, and screams up at the house,
even the teeth of the dead are chattering. Loudly.
The myrtle shakes and rustles its shaggy leaves
now dry and brown.
A small owl hoots, is it an omen and
should I be afraid? Perhaps, but who can tell.
January 14, 1939
At noon the mid-day sun glows faintly in the sky
as if it were the moon, silver and full.
And the fog looms, like a clumsy bird.
At night the snow falls gently
like an angel whispering in the dark,
and death approaches
naked and soundless in the gathering snow.
February 11, 1941