The poems in this section are casual poems written to his friend Gyula Ortutay.
Hát szaporázol már, kedves kisöcsém, de hiába,
Ebben az évben is én!—én leszek az öregebb!
Könyvecskét adok ím, F. sándori bőrbe kötöttet,
S hogy ne siránkozz itt, képes a,—fényes a könyv.
Fancsika és Miklós üzen ezzel a csöppnyi papírral,
Azt üzenik, hogy „gyógy”, élj vigan és szaporodj!
Ronda világunkat moly rágja ki ott, ahol éri.
Dolgozz csak szaporán, hogy gyarapodjon a mű!
1938. március 24.
So you press on little brother, but all in vain,
For I am moving on as well!—and I’ll be the
one who’s
older! Here, I’m giving you a little book, Sándor F.,
bound in leather,
And so you won’t whine, there are even
illustrations, and the pages are
shiny. Fanni and Miklos send their greetings with this tiny missive,
They say,—be healthy, live happily, and press on!
Let moths chew up this wretched world, wherever they can
reach. And just work diligently, so that art can
flourish.
March 24, 1938
Akinek hajzata a sok csatától már kuszált:
vén ember és vénecske asszonya
köszöntik ím a táncos-etnológus ifjú párt.
S lám-lám, ha már igy elmaradt a díszebéd,
kutasd te süldő férj a kéj szokásait
s táncold el néki nej egy röpke jegyzetét.
Négy év az egynél több a jóból és alig
s közelse mindegy, mennyi volt a jó,
az első éves házasság még kis ladik
s mig én ladom, te ladsz és ő ladik,
csak lassan lesz belőle méltó gőzhajó.
De már pirulni kezd az égi kék,
pihenjetek ti elsőfű csikók,
dajkálva üdvözölnek mindkettőtöket
a vén Radnótiék.
1939. augusztus 11.
To those who distinguished themselves in battle, and came out tousled:
from this old man and his somewhat aging wife
we greet the young ethnologist-dancer pair.1
And as long as the holiday dinner is kept out of sight,
the fledgling husband can explore carnal customs
and the young wife can dance for him daintily.
Four years may be one too many, and we’re not
indifferent to what is good, and we’re loathe to judge,
for the first year of marriage is but a tiny fishing boat
and I buy, you row, and you and she sail
and it takes time to make a sea-worthy steamship.
But the blue sky begins to blush,
so rest for now young and frolicking foals,
we send greetings to you from the nurturing
and yet decrepit Radnóti clan.
August 11, 1939
1. Ortutay was an ethnographer and his wife a dancer (George p. 398).
Megboldogult az Úrban
Heine.
Kárhozat jusson néki, de
hely ne
a Reichsdeutsche Literatúrban.
A gyerek kérdez:
Miért? Mert megholt?
Zsidó volt!
Zsidó volt?
Heine?
Ejnye. Ejnye.
1939. Karácsony
Heine1 was blessed
by the Lord.
But may he be damned forever
and have no place
in the firmament of German Literature.
And if a child were to ask:
Why? Why must that be?
Answer, because he was a Jew!
A Jew?
Heine?
What a shame. What a shame.
Christmas, 1939
1. Heinrich Heine, the great German Romantic poet (1797–1856) converted to Christianity from Judaism like Radnóti. Schumann and Schubert set his lyric poems to music. Ironically, it was Heine who wrote in “Almansor: A Tragedy”: “Das war Vorspiel nur. Dort, wo man Bücher verbrennt, verbrennt man am Ende auch Menschen.”—That was merely a prelude. Where they burn books, they will ultimately burn people.
Lám az idén Gyula majd megelőztél kis híja engem,
Én még 31 se vagyok, de Te már teli 30!
Tudnék meglepetést, igazit, de hiába, a Führer
Még nem akar, nem akar, mi’csináljak, nem feketül el!
S itt ez a rímbefutó kicsi hexameter se segíthet,
Hát csak e disszimilánst adom íme ma. Itt ez a Dürer.
1940. március 24.
Well Gyula, this year, you’re once again slightly ahead of me,
For I’m just shy of 31, and You just made it to 30!
I could think of a surprise but it would be all in vain, for the Führer
Hasn’t yet made up his mind, as to what dark mischief he may do!
And even my little hexameter cannot aid me here,
So instead let me offer a substitute. I give you this Dürer.
March 24, 1940
Hiába lépdelsz egyre felnőtt korod felé,
kavicsot gyűjtsz Te most is, mint mézet zsönge méh,
s a szoknyák közt úgy térülsz-fordulsz, mint egy gyerek,
pedig embonpointod már lassan szép kerek.
Bizony, bizony a lelkünk, az ifjú még Gyulám,
de habtestünkön minden évünk nagyot gyur ám,
s kacsintok mégis én, mert tudom, minden hiába,
nem vénülünk mi már, mert ügyetlen volt a bába,
megnyomta egy kényeske helyen akkor fejünk
s ez felment minket attól, hogy felnőttek legyünk
s bár minden évvel munkád tudósi becse nő,
én mégis így köszöntlek: szerbusz, te csecsemő!
1941. március 24.
In vain you pick your way to adulthood,
gathering pebbles like a bee gathers honey,
and you go round-and-round among the skirts, like a child,
though your embonpoint has grown quite nice and round.
I know our souls will stay forever young, my Gyula,
though the years will knead our bodies mercilessly,
and I wink, for I know, that everything is in vain,
for we cannot age further, for some clumsy midwife,
once squeezed our nuts real good in a delicate area
and this excuses us from ever acting like men
and though your reputation grows by leaps and bounds,
I will forever greet you thus: hello, you big child!
March 24, 1941
Ajnye Gyulám, az idén születéseddel de siettél,
én 33 vagyok és holnap Te is annyi.
Szép szám, raccsolván különös becse is van e számnak,
egyszeri jó Agenor fia is—de hisz ismered ezt Te;
annyi vagy és nem több! mondd csak „tatonának” a postást.
Hát utolértél most Gyula, bár hat hétre csak éppen,
aztán elszaladok s futhatsz egy évig utánam.
Könnyebben szaladok, poggyászként egy kicsi Naptár
lóg ki zsebemből, míg Te a kétkötetes fene súlyos
Népművészetedet külön úgy guritod teherautón.
Mégis az ifjú csak én lehetek, vénit a tekintély
s véglegesen lemaradsz ha idén már prof leszel ott lenn.
Hát lemaradsz, lemaradsz, eleget provedáltam, elég is,
légy vén, légy atya, légy atyamester igaz Magyarország
földjén s éljünk itt szabadon, kutakodva sokáig!
„Kissé föllengzős ez a sor Mikecem, no de mégis…”
Jól van jó, ne röhögj, hisz abbahagyom, csakölellek!
1942. március 24.
My dear Gyula, this year you rushed your birthday,
for I’m 33 and tomorrow you will be the same.
It’s a good number, and has special significance,
for noble Agenor’s son, also…—but then You know all this,
and you are as many years, but no more! go ahead, call the postman “tholdier.”
So you caught up with me Gyula, but by six weeks only,
after that I’ll run ahead again and you can chase me all year.
But I’m quicker, and a copy of my “Calendar” now hangs
from my pocket, while You have to roll up with a truck to carry your
damned heavy two-volume treatise on Folk Art.
Anyway I’m the one who’s young, but recognition ages me, and you’ll fall
behind permanently if you become a professor down there this year.
Then if you fall behind, you fall behind, I have mouthed off more than enough,
so get old, be a father, and be a master on Hungary’s
faithful soil and let us live free to pursue our research!
“Mikey, that last line was a bit over the top, take it out…”
All right, don’t laugh, I will stop now, and just
send you my love!
March 24, 1942
Kis Kati, disztichon ez, majd megtanulod dudorászni,
nincs rím benne, de szép, csak fura dallamu vers.
Régen is ép ilyet írtak az emlékkönyvbe a költők,
szép kicsi lányoknak párbafutó sorokat
Kis Kati, adjon más bölcs, méla tanácsokat arról,
hogy kell élned az új rendben az életedet;
élj, ahogy eddig is, oly szabadon, vigan és megigérem,
víg leszek én is majd s mint Te, olyan fiatal.
Ég áldjon, kicsi lány s ne feledd el legközelebb, hogy
szerbuszt mondj, ha jövök s nem kezicsókolomot!
1943. augusztus 8.
Little Katie, this is an elegiac couplet that you will learn to hum,
and though it has no rhyme, it contains beautiful and odd
melodic verse. The poets wrote like this long ago in their
memorial albums, in paired couplets for tiny beautiful
girls. Little Katie, let others offer you their sage opinions
as to how you should live and conduct your life in the new order;
but live, like you have till now, just as joyously and as carefree, and
I swear that I shall be as happy as You, and as young. May
heaven bless you, tiny lass and don’t forget next time you should
say “thou,” when you come to greet me and not kiss my hand!
August 8, 1943
1. Katalin Cserépfalvi, born 1933, is the daughter of Imre Cserépfalvi (1900–1991), the leftist publisher who published Radnóti’s “Steep Road” as well as Attila Jozsef’s poetry. She lives in the U.S. and is a retired French teacher. She published an autobiography, The Illegal Life of Mimikoko.