Magyarországot ezeréves történelme során számos szerencsétlenség sújtotta, amelyeket mind túlélt: a XIII. században elpusztították a tatárok, 1526-ban legyőzték és meghódították az oszmán-törökök, 1849-ben Ausztria és Oroszország egyesült erővel tiporták el a függetlenségért folytatott harcát, az ország elveszítette mind a két világháborút, az 1950-es években Rákosi Mátyás terrorja következett, majd az 1956-os forradalmat szovjet tankok fojtották vérbe. A trianoni szerződés mindezeknél tragikusabb volt, mert következményei maradandóak. A megszállás, a vereség és az elnyomás okozta sebek mélyek lehetnek, de begyógyulnak. Az amputáció visszafordíthatatlan.
A párizsi békekonferencia által Magyarországra rótt feltételek általában nem a rosszindulat, a bosszú, és nem is valamilyen különleges büntető szándék eredményei. Részben a konferencia hibás szerkezetéből következtek, részben abból a fáradtság okozta idegenkedésből, hogy másodszor is áttekintsék a demográfiai és területi témák bonyolult hálóját, de főként a szövetségeseknek abból az elhatározásából, hogy kielégítsék és szentesítsek az egykori Osztrák-Magyar Monarchia népei nemzeti törekvéseit. Magyarország, Ausztriához hasonlóan, 1919-re már megbékélt a gondolattal, hogy elveszíti „nemzetiségeit”, és velük együtt azon területek egy részét is, amelyen azok éltek. Magyarország azonban nem nyugodhatott bele 3 millió etnikai magyar elveszítésébe, akiket Trianon arra ítélt, hogy idegen uralom alatt éljenek. Az a keserűség, amit ez a különben elkerülhető igazságtalanság gerjesztett, megmérgezte a két világháború között a magyar politikát, és a magyar nemzeti lélek sötét oldalát táplálta.
Elképzelhető az is, hogy ha az 1920-as béke feltételei kevésbé büntető jellegűek, Magyarország akkor is a náci Németországhoz húzott volna. Magyarországon mindig is erősek voltak a németbarát érzelmek, és a Kun Béla-féle „védőoltás” után természetes volt, hogy az ország vezetői az 1930-as években a szovjet kommunizmus legerősebb ellenségével rokonszenveztek. Nem valószínű azonban, hogy a második világháborúban Magyarország szívesen vált volna Hitler szövetségesévé, ha a nemzet nem kereste volna megszállottan a revíziót. Ennek következtében egy olyan fausti szerződést kötött, amely az elcsatolt területek visszaszerzésével kecsegtetett. Bethlen István ösztönösen arra törekedett - s ebben Horthy és a legtöbb magyar politikus osztozott vele hogy jó kapcsolatokat ápoljon Németországgal, de megtartson bizonyos távolságot. Amikor 1939-ben kitört a háború, a legmegfelelőbbnek a fegyveres semlegesség látszott. Akkor azonban, az első bécsi döntéssel Magyarország már Hitler adósa volt, és megtette az első végzetes lépést azon a meredek lejtőn, amely háborús szövetséghez, az orosz fronton a katonai összeomláshoz, Magyarország zsidó közössége tömeges legyilkolásához, és először az ország német, majd negyvenöt évre szovjet megszállásához vezetett.
„Trianon [...] nekünk, mivei ott törtek idegenbe minden harmadik magyart, s ott szabdalták szét anyanyelvűnk területeit: afféle embervágóhidat, charnier-t idéz [...]" (Illyés Gyula, a kiváló magyar költő írta ezt 1980-ban)
Annak a 3 millió magyarnak a többsége, akiknek 1920 után hazájuk határain kívül kellett élniük, akiknek más ország hűségére kellett nevelniük a gyermekeiket, úgy érezte, nem remélhet többet, mint másodosztályú státust azokban a nemzetállamokban, amelyekbe akaratuk ellenére kerültek. Ez különösen Erdélyre volt érvényes, ahol a magyar lakosságot igen súlyos állampolgári hátrányok sújtották, különösen a felsőoktatás területén, mind a román kommunista uralom előtt, mind az alatt. A határon túli magyarok helyzete miatti aggódás, a versengés, hogy ki is ügyük leghatékonyabb bajnoka - a kommunista időszak zöme kivételével a magyar belpolitika igen érzékeny témája volt és maradt.
2001-ben a jobbközép magyar kormány bevezetett egy státustörvényt, amely papíron egy sor szociális és pénzügyi kedvezményt biztosított a Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában, Jugoszláviában és Szlovéniában élő etnikai magyaroknak; a szocialista ellenzék nem volt képes szembeszállni az intézkedéssel, amelyet a magyar parlament 306 igen és 17 nem szavazattal fogadott el. A törvény elkerülhetetlenül súrlódásokhoz vezetett Magyarország és szomszédjai között, és még 2003-as módosítása után is nehéz vagy lehetetlen volt a megvalósítása. Ha azonban egyszer Szerbia is csatlakozik az Európai Unióhoz, Magyarország szomszédjai - Ukrajna kivételével - mind az Unió tagjai lesznek; ez csökkentheti majd az 1919-es párizsi békekonferencián megrajzolt határok jelentőségét és káros hatását. Az elmúlt kilencven évben azonban Kelet-Közép-Európa története azt bizonyítja, hogy az államférfiak, diplomaták és tanácsadóik elfogultságai, tévedései és tévítéletei túlélik azok megvalósítóit.
Bevezető
1. The Times, 1896. június 9. í. Magyarország ezer éve
1. P. Body (szerk.), Hungárián Statesmen oJ'Destiny, 1860-1960 (Bouldcr, Col: 1989) p. 89.
2. N. Stone, „Hungary and the Crisis of 1914”,
Journal of Gon tempó rary History, Vol. I (1966) p. 168.
.3. J. Galántai, Hungary in the First World War (Budapest: 1989) p. 18.
2. Károlyi Mihály és Bethlen István
1. I. Romsics, István Bethlen: A Great Gonservative Statesman of Hungary, 1874—1946 (New York: 1995) p. 54, a továbbiakban: Romsics, Bethlen.
2. Romsics, Bethlen, p. 45.
3. H. Seton-Watson 8c C. Scton-Watson, TkeMakingof a New Europe: R. W. Seton-Watson and the Last Years of Austria-Hungary (London: 1981) p. 201.
4. Galántai, Hungary in the First World War, p. 231.
5. Galántai, Hungary in the First World War, p. 234.
6. G. Vermes, István Tisza (New York, 1985) p. 382.
3. ÖSSZEOMLÁS ÉS FORRADALOM
1. Count M. Karolyi, Faith without Illusion: theMemoirs ofMichaelKárolyi (London: 1956) p. 102.
2. G. Vermes, „István Tisza”, in Pál Bődy (szerk.), Hungárián Statesmen ofDestiny, 1860-1960 (New York: 1989) p. 95.
3. Károlyi, Faith without Illusion, p. 123.
4. G. Vermes, „The October Revolution in Hungary: from Károlyi to Kun”, in I. Völgyes (szerk.),
Hungary in Revolution, 1918—1919: Nine Essays (Lincoln, Nebraska: 1971) p. 41.
5. P. Pastor, Hungary Between Wilson and Lenin:
The Hungárián Revolution of1918~1919 and tbc Big Three (Boulder, Colorado and New York: 1976) p. 90.
6. W. Beveridge, Power andInjlucnce (London: 1953) pp. 155-6.
7. Károlyi, Faith without Illusion, p. 150.
8. J. Bátki (szerk.), Krudys Chronicles (Budapest, 2000) p. 245.
4. PÁRIZSI ELŐIÁTÉK
1. Galántai, Hungary in the First World War, p. 274.
2. D. Lloyd George, War Memoirs (London: 1938)
Vol. II, p. 1480.
3. I. Romsics, The Dismantling of Historic Hungary:
The Peace Treaty of Trianon, 1920 (New York; 2002) p. 36.
4. H. Seton-Watson, lR. W. Seton-Watson and the Trianon Settlement’, in B. K. Király, P. Pastor Se 1. Sanders (szerk.), Essays on World War 1: Totál War and Peacemaking —
A Case Study on Trianon (New York: 1982) p. 46.
5. M. Lojkó, British Policy on Hungary, 1918-1919:
A Documentary Sourcebook (London, 1995) p. 4.
6. C. A. Macartney & A. W. Palmer, Independent Eastern Europe (London, 1967) p. 84.
7. Seton-Watson őc Seton-Watson, The Making ofa New Europe, p. 292.
5. Károlyi lemondása
1. E. Ashmead-Bardett, The Tragcdy of Central Europe (London, 1923) p. 76.
2. S. Bonsal, UnfinishedBusiness (London, 1944) p. 119.
3. H. Nicolson, Peacemaking .19.19 (London, 1933) p. 298.
4. W. K. Hancock Sej. Van dér Poel (szerk.), Se led ion from ihe Smuts Papers (Cambridge: 1966) Vol. IV, p. 86.
5. H. N. Brailsford, Across the Blockade (London: 1919) p. 14.
6. Idézi A. C. János, The Politics of Backwardness in Hungary, 1815-1945 (Princcton: 1982) p. 194.
6. Az ORSZÁG FELDARABOLÁSA
1. Nicolson, Peacemaking, p. 34.
2. Nicolson, Peacemaking, p. 126.
3. Nicolson, Peacemaking, p. 127.
4. Nicolson, Peacemaking, pp. 100. és 122-123.
5. Nicolson, Peacemaking, p. 275.
6. D. Lloyd George, The Truth Ahout the Peace Treaties (London, 1938) Vol. II, p. 920.
7. D. Lloyd George, The TmthAbout the Peace Treaties, Vol. I, p. 406.
8. F. Deák, Hungary at the Paris Peace Conference (New York, 1942) p. 444.
9. M. Bánfify, The Phoenix Land (Budapest: 1932, és London [ford.J 2003) p. 240.
10. Deák, Hungary at the Paris Peace Conference, p. 105.
11. R. Tőkés, Béla Kun and the Hungárián Soviet Republic (New York, 1967) pp. 203-204.
7. Ellenforradalom
1. I11 Ashmead-Bartlett, The Tragedy of CentralEurope.
2. Ashmead-Bartlett, The Tragedy of Central Europe, p. 191.
3. Deák, Hungary at the Paris Peace Conference, p. 115.
4. Deák, Hungary at the Paris Peace Conference, p. 120.
5. Deák, Hungary at the Paris Peace Conference, pp. 135—136.
6. Máj. Gén. H. H. Bandholtz, An Undiplomatic Diary (New York, 1933; reprint 1966) p. 127.
7. Bandholtz, An Undiplomatic Diary, pp. 151-4.
8. Bandholtz, An Undiplomatic Diary, pp. 184-5.
9. I. Romsics, Hungary in the Twentieth Century (Budapest, 1999) p. 111.
10. Gy. Juhász, Hungárián Foreign Policy, 1919 (Budapest,
1979) p. 34.
8. PÁRIZS
1. Count A. Apponyi, The Memoirs of Gount Apponyi (London, 1935) p. 253,
2. Apponyi, The Memoirs of Count Apponyi, p. 266,
3. Romsics, The Dismantling ofHistoric Hungary, pp. 126-127.
4. Korabeli sajtójelentésekből idézi Romsics,
in The Dismantling of Historic Hungary, pp. 128-9.
5. Parii amentary Debates: Ofíicial Report, 5th Scries,
House of Commons, Vol. 125, column 272.
6. Parliamentary Debates: Ofíicial Report, 5th Series,
House of Lords, Vol. XXXIX, column 148.
7. Parliamentary Debates: Official Report, 5th Scries,
House of Lords, Vol. XXXIX, columns 786-787.
8. Documents on British Foreign Policy, 1919-1939,
First Series, Vol. VII, p. 248.
9. Documents on British Foreign Policy, 1919-1939,
First Series, Vol. VII, p. 386.
10. Documents on British Foreign Policy, 1919-1939,
First Series, VoL VII, pp. 440-4.
11. Romsics, The Dismantling ofHistoric Hungary, p. 137.
12. Romsics, The Dismantling of Historic Hungary, p. 144.
13. Romsics, The Dismantling ofHistoric Hungary, p. 145.
14. Deák, Hungary at the Paris Peace Conference, pp. 551-554.
15. Romsics, The Dismantling of Historic Hungary, p. 147.
9. Bethlen: konszolidáció és helyreállítás
1. Romsics, The Dismantling of Historic Hungary, p. 152.
2. Romsics, The Dismantling of Historic Hungary, p. 152.
3. Romsics, The Dismantling of Historic Hungary, p. 153.
4. Deák, Hungary at the Paris Peace Conference, p. 550.
5. A két sikertelen kalandról a bővebb leírást I. B. Cartledge, The Will to Survive:A History of Hungary (London: 2005) pp. 351-353. és magyarul B. Cartledge, Megmaradni (Budapest, 2008), pp. 363-365.
6. M. Bánffy, The Phoenix Land, p. 240.
7. János, The Politics ofBackwardness in Hungary, p. 210.
8. Károlyi, Faith without Illusion, p. 205.
9. Viscount Rothermere, My Campaign fór Hungary (London: 1939) p. 60.
10. Juhász, Hungárián Foreign Policy, p. 86.
10. Károlyi és Bethlen: a végjáték
1. Romsics, Bethlen, p. 306.
2. Count S. Bethlen, The Treaty of Trianon and European Peace: Four Lectures Delivered in London in 1933
(London, 1934) p. 65.
3. Károlyi, Faith without Illusion, p. 251.
4. T. Sakmyster, Hungary s Admiral onHorseback:
Miklós Horthy, 1918-1944 (Boulder, Colorado: 1994) p. 206.
5. I. Mócsy, ‘Count István Bethlen, in Bődy (szerk.), Hungárián Staíesmen ofDestiny, p. 147.
6. Romsics, Bethlen, p. 343.
7. Romsics, Bethlen, p. 357.
8. Romsics, Bethlen, p. 351.
9. lobb változatban ismert Teleld búcsúlevele.
A szerző M. Szinai és I. Szűcs: The ConfidentialPapers of AdmiralHorthy {Budapest, 1965) c. könyvében reprodukált fakszimile alapján (pp. 178. és 179.) közli
10. Romsics, Bethlen, p. 351.
11. Romsics, Bethlen, p. 366.
Epilógus
1. Illyés Gy., ‘írói gondok’, in Tiszatáj, 1980., szeptember