2007. NOVEMBER
Az összes nap új reveláció volt, az összes pillanat ajándék. Már önmagában az is megváltásnak tűnt, hogy ott ülhet a vacsoraasztalnál a lányával szemben, és meghallgathatja, hogy telt a napja. Hogyan vehette ennek bármelyik másodpercét valaha is magától értetődőnek?
Minden pillanatot magába ivott – azt, ahogyan Meghan a szemét forgatta, amikor a fiúkról kérdezte, ahogy felragyogott az arca, amikor azokról az egyetemekről beszélgettek, ahova el akart látogatni. Barry többször elsírta magát a jelenlétében, de ezt könnyedén a dohányzásról való leszokásra foghatta, arra, hogy a kislányából felnőtt nő lesz.
Julia antennái kicsit érzékenyebbé váltak. Úgy figyelte Barryt ezekben a pillanatokban, mintha a férje egy festmény lenne a falon, ami nem teljesen egyenesen lóg.
Minden reggel, miután a férfi felébredt, csak feküdt az ágyában, és félt kinyitni a szemét. Attól félt, hogy ismét az egyszobás lakásában találja magát Washington Heightsban, és ez a második esélye semmivé halványul.
De mindig ott fekszik Julia mellett, mindig a reluxán át beszűrődő fényt látja, és nem köti más össze azzal a másik élettel, csak a hamis emlékei, amelyeket soha nem fog elfelejteni.