2007. DECEMBER
Barry ügyesebben végezte a munkáját, mert emlékezett az esetek és a gyanúsítottak egy részére, de főleg azért, mert nem vette félvállról. A felsőbb hatalmak megpróbálták előléptetni egy jobban fizető, magasabb irodai beosztásba, de ő visszautasította. Remek nyomozó akar lenni, semmi több.
Végleg elhagyta a cigarettát, csak hétvégén ivott, hetente háromszor kocogott, és minden pénteken randizni vitte Juliát. A kapcsolatuk nem tökéletes. Julia nem ment végig Meghan halálának és a házasságuk felbomlásának a tragédiáján, de Barry nem tudta elfelejteni, hogy ezek mennyire kikezdték a kettejük közötti köteléket. Az előző életében hosszú időbe telt, amíg kiszeretett Juliából, és bár visszakerült oda, mielőtt minden összeomlott volna, ez nem olyan volt, mintha csak fel kéne kapcsolni egy villanykapcsolót.
Minden reggel megnézte a híreket, minden vasárnap elolvasta az újságot, és bár a nagy pillanatokra emlékezett – arra, hogy melyik indulót választották meg elnöknek, a gazdasági válság első jeleire –, a legtöbb hír eléggé eltörpült és jelentéktelennek látszott ahhoz képest, hogy ismét vadiújnak tűnjön.
***
Újabban minden héten találkozott az anyjával. Az idős hölgy már hatvanhat éves volt, és öt év múlva meg fognak jelenni nála annak az agyráknak az első jelei, amibe majd belehal. Hat év múlva nem fogja felismerni Barryt, és nem tud már összefüggő beszélgetéseket folytatni, és nem sokkal később meghal egy hospice-ban önmaga halvány árnyaként. Az utolsó pillanataiban Barry szorongatja majd csontos kezét, azon gondolkozva, hogy az agya megsemmisített birodalma képes-e egyáltalán felfogni az emberi érintést.
Furcsa módon nem érzett szomorúságot amiatt, hogy tudta, hogyan és mikor ér majd véget az anyja élete. Azok az utolsó napok elérhetetlenül távolinak tűntek, miközben egy héttel karácsony előtt ott ült a queensi lakásában. Sőt, ajándéknak tekintette a jövőbe látását. Az apja Barry tizenöt éves korában halt meg agyérgörcsben, hirtelen és váratlanul. Az anyjától legalább el tudott búcsúzni, éreztetni tudta vele, hogy mennyire szereti, mindent el tudott mondani neki, ami a szívét nyomja, és ebben mérhetetlen vigaszra lelt. Az utóbbi időben egyre gyakrabban gondolkozott azon, hogy nem csak erről szól-e az élet – egy hosszú búcsúról azoktól, akiket szeret az ember.
Aznap Meghant is magával vitte, és a lánya meg a nagyanyja sakkoztak, miközben ő az ablak mellett ült, az anyja pedig azon a vékony fejhangon énekelt, ami mindig felkavart benne valamit. Barry figyelme megoszlott a játék és a lenti járókelők között.
Az elavult technológiai eszközök és az ismerős főcímek ellenére sem érezte úgy, mintha a múltban élne. Ez a pillanat nagyon is mostnak tűnt. Az élmény megváltoztatta az idő érzékelésével kapcsolatos filozófiáját. Lehet, hogy Vince-nek igaza volt. Talán mégis minden egyszerre történik.
– Barry?
– Igen, anya?
– Mikor lettél ilyen elgondolkodó?
Barry elmosolyodott. – Nem tudom. Lehet, hogy a negyven évem gyakorol rám ilyen hatást.
Az anyja pár pillanatig őt nézte. Csak akkor fordult újra a tábla felé, amikor Meghan lépett egy bábuval.
***
Barry napközben élt, éjszaka aludt.
Elment azokra a bulikra, amelyeken már járt, megnézte azokat a meccseket, amelyeket már látott, megoldotta azokat az eseteket, amelyeket már megoldott.
Ez arra késztette, hogy elgondolkozzon a déjà vu-n, ami az előző életét kísértette – azon a folyamatos benyomáson, hogy olyasmit tesz vagy olyasmit lát, amit már megtapasztalt.
És elgondolkozott azon, hogy a déjà vu vajon nem a hamis idővonalak szelleme-e, amelyek soha nem történtek meg, mégis árnyékot vetettek a valóságra.