A pénzzel kapcsolatos aggályok négy nagy kategóriára oszthatók:
1. Pénz nélkül az életem csupa kínlódás és zűrzavar. Megaláznak majd, mert nincs elég pénzem, hogy megvédjem magam. Alacsony státusú leszek.
2. Kénytelen leszek életem javát annak szentelni, hogy elég pénzt keressek. Ez nem teljes időpocsékolás, csupán arról van szó, hogy sokkal kevesebb vágyam teljesül, sokkal kevésbé tudom megvalósítani önmagam, és sokkal kevesebb értelmes erőfeszítést teszek, mint szeretném. Úgy élem le az életem, hogy java részében a törlesztőrészletekre és a hitelkártyákra gondolok, ahelyett hogy valóban fontos dolgokkal foglalkoznék. Ráadásul a pénz rendkívül megbízhatatlan. Spórolok, majd az összes megtakarítást elvesztem egy pénzpiaci fordulat miatt.
3. Lemaradok a jó és vágyott dolgokról. Sosem fogok szép házban élni, elegáns autót vezetni, mesés nyaralásra menni, sosem fogom azt a kellemes melegséget és megkönnyebbülést érezni, amiről úgy hiszem, a szilárd anyagi biztonsággal jár. Emiatt pedig haragszom magamra és a világra. Aggódom, hogy el fogok bukni az életben, és így nem tudok majd jobban bánni a pénzzel.
4. A pénz olyan, mint egy vírus. Az emberek rettenetes dolgokat tesznek érte. Úgy tűnik, a pénzügyeket mozgató logikai szabályok között az érdemek, a szenvedés vagy az igazság mit sem számítanak. Létezik valamiféle sorsszerűség, ami - úgy tűnik - minden alap nélkül választja ki, hogy ez az ember kuporgatni és koldulni fog, az meg brókerek óriási számokkal teli jelentéseit bámulja majd. A rendszer átláthatatlanul nagynak tűnik - sem én, sem más nem tehet ellene semmit.
Ahhoz, hogy valamit kezdhessünk aggályainkkal, hogy reagálhassunk rájuk, előbb meg kell azokat értenünk. Honnan erednek aggodalmaink? Mi áll a hátterükben? Valójában miért aggódunk? Alakítsuk szorongásainkat kérdésekké, és máris léptünk egyet előre - feltéve persze, hogy a megfelelő kérdéseket tesszük fel.
A pénzzel kapcsolatos aggodalmak azért alakulnak ki, mert nem tudunk kellően pontos választ adni a mögöttük megbúvó kérdésekre:
1. Miért van szükségem pénzre? Azaz mi a fontos számomra?
2. Mennyi pénzre van szükségem, hogy ezt elérhessem?
3. Mi számomra a legjobb módja annak, hogy ezt a pénzt megszerezzem?
4. Milyen anyagi felelősséggel tartozom másokért?
Ezek a dilemmák közvetlenül kapcsolódnak a fejezetet nyitó aggodalomkategóriákhoz. Nem egyszerű kérdések, de nem lehetetlen érdemi választ adni rájuk.
Ösztönösen hajiunk arra, hogy egyik aggálytól a másikig rohanjunk - mondhatni, csak a témákat váltogatjuk, de nem nagyon jutunk sehová:
Kívánatosabb, ha úgy gondolkodunk, hogy az aggályok az elménk szüleményei, és valódi kérdésekké alakíthatók:
Kissé rigorózusnak tűnhet folyton ezt hangsúlyozni. Ez az alapelv azonban kulcsfontosságú. Sosem juthatunk előbbre pénzügyi jellegű aggodalmaink kezelésében, ha nem látjuk be, hogy eredőjük a mögöttük megbúvó megannyi kérdés. Ezek a dilemmák pedig személyes értékrendünkről, életmódunkról és életszemléletünkről árulkodnak. Aggályaink - ha a pénzről van szó - épp annyira pszichológiai, mint anyagi természetűek, éppen annyi közük van a lelkünkhöz, mint a bankszámlánkhoz.
Az elsődleges feladat tehát az, hogy megismerjük aggodalmainkat, és felfejtsük őket egészen a mögöttük megbúvó kérdésekig. Könnyen lehet, hogy első ránézésre aggályaink kissé megfoghatatlanok. Gyakran magam sem tudom, valójában miért is aggódom. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bennem támadt feszültségnek nincs oka, hanem csak azt, hogy az okkal nem vagyok igazán tisztában.
Elég gyakran fog el a pénzzel kapcsolatos szorongás, például akkor, ha az autómra nézek. Már 10 éve megvan, és számos karcolás keletkezett rajta, valamint több kisebb problémám adódott vele. Furcsán nyikorog; az ablaktörlők dadognak a szélvédőn; a kerékívek alját védő műanyag elemek már régen leestek. Az utasteret sosem érzem teljesen tisztának. Az egyik oldalán pedig van egy horpadás is, amit egy rosszul felmért tolatás közben szereztem egy mélygarázsban. Ennek ellenére működik és megbízható. És nem engedhetem meg magamnak, hogy lecseréljem.
A fejemben egy hang azonban azt mondja, hogy nem ezt az autót kellene birtokolnom. Valami érdekesebbet, szebbet - vagy egyszerűen csak valami trendibbet - képzelek el magamnak. Amikor leparkolok a teniszklubnál, megkönnyebbüléssel tölt el, ha az enyémnél igénytelenebb autók is állnak ott, és (szégyellem bevallani, de ettől még igaz) idegesít az elegánsabb járművek látványa.
Szorongásom oka egy gondolat: leragadtam ennél az autónál, és sosem jutok valami jobbhoz; sosem engedhetem meg magamnak, hogy olyan kocsim legyen, amivel elégedett lennék.
Látható, hogy az aggályomnak nem sok köze van magához az autóhoz. Inkább a képzelettel és a társadalmi viszonyokkal áll összefüggésben. Akkor pontosan mi is tölt el aggodalommal? Ha végiggondolom, rájövök: az, hogy nem vagyok valami jó tulajdonos. Ha rendesen vigyáztam volna a kocsira, még mindig remek állapotban lehetne. Akkor nem aggasztana, hogy 10 éves és egy átlagos gyártmány. Ha ránézek az autóra (most már tudom), valamiféle lustaság eredményét látom azt, hogy mindig halogatom a kisebb javíttatásokat, hogy sosem takarítom le a hátsó üléseket stb. A jellemem aggaszt. És attól még, hogy vennék egy új kocsit - ami komoly terhet jelentene -, nem vigyáznék rá jobban. Azt hiszem, az új autó vonzerejének valójában az újrakezdéshez van köze: legközelebb - mondom tudat alatt magamnak - jobban gondját viselem majd a járműnek. Ez azonban önámítás. Régebben sem vigyáztam rá. Ez mitől változna most meg?
Ha az autómra nézek, aggódni kezdek a pénz miatt - de mi a szorongásom forrása?
Rendkívül fontos tehát, hogy az aggodalom „tárgya” olykor távolról sem egyértelmű. Ahogy korábban említettem, ez azt jelzi, hogy először gondolkodnunk érdemes, nem pedig rögvest a megoldás után loholni.
Vegyünk egy másik példát: rendre nyomasztó érzések töltenek el egy velencei luxusszállodával kapcsolatban. Ha erre a - rendkívül elegáns, elbűvölő és rettenetesen drága - hotelre gondolok, frusztrációt és levertséget érzek. Undorral tekintek soványka bankszámlámra. Sosem lesz módom megszállni ott. Persze, millió egyéb dolgot sem engedhetek meg magamnak, és millió drága szálloda létezik még. Miért éppen ez a hotel aggaszt?
Ha átgondolom, rájövök - most először -, hogy a szállodát olyan történelmi alakokhoz kapcsolom, akiket csodálok. Azt hiszem, lakott ott az angol író, festő, esztéta John Ruskin, és majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy az író Cyril Connolly és a történész Kenneth Clark is. Számomra ez a hotel azt jelképezi: olyan lehetnél, mint ők. Ugyanakkor most, hogy ez már egyértelmű, az egész butaságnak tűnik. Attól még, hogy megszállnék ott, érdemben nem válnék hozzájuk hasonlóvá.
Ez pedig arra utal, hogy az aggodalmam végeredményben nem anyagi természetű. Tulajdonképpen az aggaszt, hogy az általam csodált emberekhez képest dekoncentrált vagyok, és nem vagyok kellőképp merész. Érdemes tehát ezekkel a kétségekkel foglalkoznunk, a választ azonban ne egy szállodában keressük.
Ugyancsak aggódom amiatt, hogy ha a gyerekeim felnőnek, nem keresnek majd eleget. Próbálok spórolni, hogy biztonságban legyenek. Ha minden héten félreteszek egy keveset, vajon mennyi pénz lesz belőle 50 év múlva a kamatos kamatnak köszönhetően? (Kétségkívül messze nem elég ahhoz, hogy érdemben segítsen.) Most azonban ráébredek, hogy voltaképp a gyerekeim függetlensége és a jövő szélsőségesen bizonytalan mivolta aggaszt. Talán őket nem is érdekli majd az, ami számomra fontos. Azzal kell szembesülnöm, hogy nem tudom elképzelni őket felnőttként. Hogy lenne képes ez a kislány, aki a homokozóban játszik, középrétegbeli jövedelemhez jutni? Az aggályom tehát egzisztenciális természetű: a gyerekeim felnőnek, maguk döntenek majd az életükről; elszakadnak tőlem.
Gyakran nem tudjuk, mi is valójában a probléma, amelyre a megoldást keressük. Egyértelmű, hogy a felsorolt aggályaim csak részben szólnak a pénzről. Tárgyuk az is, hogy kedvelnek-e az emberek, hogy jólétben élnek-e majd a gyerekeim, hogy miként viszonyulok a teljesítménnyel és az eredményekkel kapcsolatos, rejtett vágyaimhoz, hogy mennyire rendezett az életem.
Ezek persze elég bizonytalan kiindulópontok. Emiatt aztán ott a kísértés, hogy azt mondjuk: nem kell foglalkozni velük. Valójában éppen a megfoghatatlanságuk miatt kell több figyelmet szentelni nekik, és fontos tisztázni őket.