Akad egy probléma a szükségleteink költségeinek megállapításával: nem mindennek van megszabott ára. Tegyük fel, nagyon fontosnak tartod, hogy szépen bútorozott lakásban élj! Mennyibe kerül? Nos, az részben azon múlik, milyen ügyesen kutatod fel és vásárolod meg a neked tetsző bútorokat. Ugyanaz a fiókos szekrény az egyik boltban négyszer annyiba is kerülhet, mint a másikban.
Az ár társadalmi kérdés - a kínálat és a kereslet függvénye; nagyságát befolyásolja a verseny is. Vagyis egy autó árát az alapján szabják meg, hogy azt mások mennyire akarják, menynyit hajlandók fizetni érte, és mennyire áll készen a gyártó az eladásra. Ez társadalmi tevékenység: sok ember vesz részt a folyamatban, az egyéni véleményünk ugyanakkor szinte sosem fontos az ár megállapításakor.
Az érték ezzel szemben személyes etikai-esztétikai ítélet -egyének állapítják meg, így mértéke az ő ítélőképességükön, bölcsességükön és személyiségükön múlik.
Mekkora értéket fedez adott mennyiségű pénz? Mekkora az „értékmegtérülés”? Tudjuk, hogy ez rendkívül változó. Egyesek képesek relatíve kevés pénzt is csodálatos élményekre váltani. Lenyűgöző utazásokon vesznek részt, pompás partikat adnak, érdekes festményeik vannak, a bútoraikat pedig legszívesebben hazavinnénk. És ezt szűkösebb büdzséből érik el, mint képzelnénk (vagy mint amennyiből nekünk vagy másoknak sikerülne). Ők nem feltétlenül a megtakarításra törekszenek, hanem leleményesek.
Íme, a leleményes emberek titkai:
1. Tudják, mire figyeljenek az élmény során, és mire ne. Egy vacsorapartin például a legtöbben nem foglalkoznak azzal, hogy milyen a bor, ha iható.
2. Nem követik az árakat felsrófoló divatot. A tárgyakat, a gondolatokat és az embereket önnön értékük alapján ítélik meg (nem pedig a státusukkal kapcsolatos reakciók, vagyis mások véleménye alapján).
3. Jó az ízlésük: tudják, mi az, amit igazán szeretnek, és miért szeretik, így kevésbé nyilvánvaló helyeken és helyzetekben is képesek ezeket felismerni.
4. Kreatívak: keresik a lehetőségeket, és bátran vállalják, hogy ezeket ki is aknázzák. Kellő motivációjuk és szimatuk van hozzá.
Ezek a készségek - amelyeket nem tanítanak a gazdasági iskolákban - kulcsfontosságúak a pénzügyi életünk szempontjából.
Ne törődjünk a szőnyegekkel, inkább vásároljunk egy szép inget; ne zsúfoljuk tele a helyiséget, inkább ügyeljünk a falak kifestésére! Wilhelm Ferdinand Bendz: A művész fivérei, 183o körül.
A pénz (újra elismétlem) csereeszköz. Értékre cserélendő, vagy ha úgy tetszik, értékké alakítandó. Ez a cserefolyamat azonban inkább művészet, semmint tudomány - olyan művészet, amely bölcsességet és intelligenciát kíván a számunkra fontos dolgok megszerzése során. Mennyibe kerül például egy vacsoraparti; vagy egy gyönyörű szoba; vagy egy nagyszerű festmény; vagy néhány szemrevaló ruha? Nincs fix áruk -a kreativitásunkon, a leleményességünkön és a szellemi függetlenségünkön múlik, mennyit fizetünk értük.
Ugyanakkor, ha jól sejtem, most éppen azt gondolod magadban: „Ez mind szép és jó, de én egyszerűen nem vagyok ennyire kreatív.” Nos, szerintem nem azon múlik, van-e olyan jó szemünk, mint egy lakberendezőnek vagy egy műkritikusnak. Sokkal inkább azon, hogy követünk-e egy meglehetősen gyakorlatias lépéssort. Válogass össze olyan képeket, amelyeket szeretsz, amelyek megérintenek! Azután kérdezd meg magadtól: Valójában mit is üzennek nekem ezek a képek? Én például mindig is szerettem volna egy összeillő teáscsészékből és csészealjakból álló készletet, de sosem engedhettem meg magamnak. Aztán megláttam egy fotót egy meglehetősen rendetlen házról, amelyben egy asztalon rengeteg különböző régi csésze állt. A rendetlenség nem tetszett, de rájöttem: nem olyan fontos, hogy passzoljanak egymáshoz a csészék és az aljak, külön-külön pedig sokkal olcsóbbak. Azóta körülbelül tíz év telt el, és immár egész nagy, egyedi darabokból álló gyűjteményem van, és a használata biztosan mindennap örömet okoz. Ez persze csak egy aprócska példa. Jól illusztrálja ugyanakkor a folyamatot. Mindenütt ott vannak az utat mutató nyomok. A kérdés csak az, felfigyelünk-e rájuk.
Hadd hozzak egy nagyobb léptékű példát! Nemrégiben eladóvá vált egy ház tőlünk egysaroknyira. Sokban különbözik az otthonunktól. Mi régi, többször átalakított épületben lakunk.
Nem húzhatók rá a modern ingatlanértékesítési sablonok. Nem „fürdik a természetes fényben”, nincsen benne „tágas családi konyha” és nem éppen „a társasági élet szerelmeseinek álma” (habár tartottunk már itt néhány csodálatos vacsorapartit). Néha begyűjtünk egy-két sajnálkozó pillantást is a szomszédainktól.
Az egy sarokkal odébb álló ház nem szép. Körülbelül ugyanakkora, mint a miénk, a kertje pedig kisebb. De (hogy továbbra is az ingatlanügynökök nyelvét használjam) „mindent tud, amit kell”. A mi házunk értékének másfélszereséért kelt el. A különbség többévi jövedelmemnek felel meg. Valahol ez persze csak vakszerencse. Mi nagyon szeretünk bizonyos dolgokat (a furcsa zugokat és sarkokat, a váratlan szintkülönbségeket, egy-egy pompás építészeti megoldást), amelyeknek ugyan nincs magas piaci értékük ott, ahol élünk. Számunkra azonban semmivel nem lesz értéktelenebb a házunk csak azért, mert kiderült, hogy kevesebbért lehetne eladni, mint azt a másikat egy sarokkal odébb.