Ahogy a könyv elején említettem, a pénzügyi aggályok nem pénzügyi problémák. Az aggályok a képzeletünkhöz és az érzelmeinkhez kötődnek. Meghatározza őket az, hogy miként hasonlítjuk össze magunkat másokkal, hogy milyen hátrányai (és alkalmasint előnyei) vannak az irigységnek, hogy mennyire értjük meg a szükségleteinket, hogy mivel foglalkozunk és miért, illetve miként kezeljük a hosszú és rövid távú érdekeink szembenállását.
Ha a gazdagok problémáiról és a szegénység (ideális esetben jelentkező) előnyeiről elmélkedünk, valami kulcsfontosságút tudhatunk meg a pénzhez fűződő viszonyunkról.
Egy kapcsolat minősége azon múlik, hogy mit adunk bele mi, és mit a másik fél (jelen esetben a pénz). Lehetséges jó viszonyt ápolni olyasmivel (a szegénységgel) is, ami látszólag nem sok pozitívumot ígér, ha bámulatra méltó tartalékokkal alaposan felszerelkezve ér minket a találkozás. Ha viszont keveset viszünk magunkkal a kapcsolatba, nem számít, mennyit ígér a partner (a gazdagság), mert semmi jót nem kezdhetünk vele. A kapcsolat minősége nem pusztán intenzitás kérdése. A Goriot apóban Balzac fantasztikus leírást ad egy öregemberről, aki egy padláson időről időre kézbe veszi kis aranykészletét. Cirógatja az érméket, és kéjsóvár tekintettel nézegeti őket - szinte erotikus a jelenet. Ez azonban szörnyű viszony. A férfi valójában csak a jelleme egy nagyon kis darabját adja ehhez a viszonyhoz: a kapzsi birtoklásvágyát. Ez mindent felemészt, ugyanakkor szinte minden hiányzik belőle, amire egy jó kapcsolathoz szükség lenne: az önismeret, a bölcsesség, a nagylelkűség, a kedvesség, az életkedv és az új élmények iránti vágy.
Vagy gondoljunk ismét Cincinnatusra, aki Róma minden gazdagságát magához ragadhatta volna, mégis inkább a földjeit művelte. Nem azért döntött így, mert önmérsékletet gyakorolt, vagy mert azt hitte, hogy magasztalni fogják ezért, hanem mert - számára - ez volt a kellemesebb elfoglaltság. Talán nekünk nem adatik meg ez a döntési lehetőség, de élvezetünket lelhetjük az egyszerű dolgokban, ha nem neheztelünk rájuk tovább amiatt, hogy nem grandiózusabbak. Cincinnatus a földművelésben is a tőle telhető legjobbat tudta nyújtani.
Az pénzügyi problémák valóban csak a pénzről szólnak — nem a hozzá fűződő kapcsolatunkról. Ha milliónyi tartozásom és számlám van, pénzem pedig nincs, tényleg bajban vagyok, és nem számít, milyen érdekes vagy érett az életszemléletem, milyen nagy a képzelőerőm vagy milyen csodálatos az ízlésem. E pompás tulajdonságok közül egyik sem segíthet rajtam. Vagy több pénzt szerzek, vagy átszervezem az életem, vagy elbukom.
A civilizált ideál: elegancia és elkötelezettség a munka iránt. Johann Joseph Schmeller: Goethe a dolgozószobájában diktál titkárának, Johnnak, 1831.
Az pénzügyi aggályaink azonban szinte teljes egészében a pénzhez fűződő viszonyunkról szólnak. Nagyrészt az határozza meg őket, mi zajlik a fejünkben. És mint kiderül, van rájuk megoldás - egy módszer, amellyel kevesebbet kell aggódnunk a pénz miatt: át kell gondolnunk, mi magunk mit viszünk a kapcsolatba. Meg kell vizsgálnunk, mivel járulunk hozzá ehhez a sajátos viszonyhoz. Kreatívabbá, türelmesebbé kell válnunk, jobban oda kell figyelnünk arra, mit tanulhatunk a saját tapasztalatainkból, komolyabban kell vennünk mindazt, ami foglalkoztat minket, körültekintőbben kell eljárnunk, és önállóbb döntéseket kell hoznunk. A legfontosabb pedig az, hogy rá kell jönnünk, valójában mire is van szükségünk.
Tudom, ez első pillantásra furcsának tűnhet. Kétségkívül azt hisszük, hogy úgy aggódhatunk kevesebbet a pénz miatt, ha többet szerzünk, vagy ha elfogadjuk, hogy kevesebb áll rendelkezésünkre, mint szeretnénk. Akármilyen kézenfekvőnek is tűnik ez, nemigen lehet igaz. A pénzhez fűződő viszonyunk csak részben szól a pénzről - főleg más dolgok játszanak szerepet benne. Így azután egy meglepő, de létfontosságú perspektívaváltásra van szükség. Magunkba kell néznünk, és végig kell gondolnunk, mit jelent számunkra a pénz.
Számomra Johann Wolfgang von Goethe testesíti meg a pénz miatt sokat aggódni nem hajlandó ember ideálját. Saját élményeiről szóló számos írásából tudjuk: elszántan törekedett arra, hogy jól fizessék a munkájáért. Módos családból származott, de függetlenedni akart. Foglalkozást is váltott, jogászból kormányzati tanácsadó lett, hogy többet keressen (ez akkoriban bölcs lépés volt, ma éppen az ellenkező irányúvá tenné a röppályát). Súlyos kudarcokkal birkózott meg. Az első regénye rendkívül népszerű volt, de semmit nem keresett vele a silány szerzői jogi törvények miatt. Később jobb szerződéseket harcolt ki magának. Kitűnően értett a pénzügyekhez, és pedáns nyilvántartást vezetett a bevételeiről és a kiadásairól. Szeretett jó dolgokat venni - többek között, ahogy azt az iménti képen láttuk, egy elegáns házikabátot is beszerzett (a dolgozószobájában nem volt fűtés). Mindezzel együtt azonban nem a pénz és a pénzügyi aggályok uralták a lelkivilágát. Lenyűgöző érzékenységgel írt a szerelemről és a szépségről. Tökéletesen realistán és pragmatikusan viselkedett, ha anyagiakról volt szó, de ettől még nem feledkezett meg arról, hogy milyen értékes és nagyobb, fontosabb kérdésekkel foglalkozni az életben.
Goethe egy amolyan hasznos hős; érdemes emlékezetünkbe vésnünk a példáját, mert igen jól állt a pénz kérdéséhez. Megtalálta a megfelelő egyensúlyt a jövedelmével való törődés és aközött, hogy a számára igazán fontos dolgokra koncentráljon.
Persze, mint minden hős, ő is kellemesen messze van: történelmi, földrajzi és ideológiai értelemben is elég távol áll tőlünk ahhoz, hogy tisztábban láthassuk az eredményeit. Ez azonban csak még világosabbá teszi, mire is kell törekednünk.