Az alábbiakban egy praktikus, négy lépésből álló önismereti feladatsor következik. Érdemes (a lehető legőszintébben) papírra verni a válaszokat.
Mivel életünkben a pénz gondolata mögötti, titkos jelentések valamelyest mindig rejtve vannak, könnyű letagadni a létezésüket. Talán ösztönösen úgy reagálunk: „Persze, mások mindenféle terheket cipelnek a pénzzel kapcsolatban - engem effélék nem nyomasztanak.” Kezdjük azzal, hogy nem állítjuk ezt, és azt mondjuk: „Minden bizonnyal furcsán vélekedem a pénzről - csak még nem tudom pontosan, miképp.”
Kezdésképp gyűjts össze néhány szót és szófordulatot, amelyeket a pénzhez kötsz! A listakészítésre való bátorításképpen bemutatok néhányat az enyémek közül (némelyik, bevallom, első ránézésre kissé furcsának tűnhet): zűrzavar, „nincs menekvés”, „a napos oldal”, közönségesség, oltalom, „jó neked”.
Ezután tisztázd, miről is van szó! Mit jelentenek számodra ezek a szavak és szófordulatok? Fűzz hozzájuk megjegyzéseket, mit is árulnak el a pénzzel kapcsolatos hozzáállásodról, íme, az enyémek:
1. Zűrzavar: Igazán kellemetlen helyen kell élnem (az ingatlanok itt sokkal megfizethetőbbek), emiatt sokat ingázom, emiatt őrjöngök reggelente, emiatt ingerült és goromba vagyok Helennel és a gyerekekkel, emiatt bűntudatot és szomorúságot érzek. Megjegyzés: Annak, hogy félek tisztességesen felelősséget vállalni a saját időbeosztásomért, köze van ahhoz, hogy nincs elég pénzem. A problémát azonban eltúlzom - korábban kellene felkelnem, vagyis korábban kellene lefeküdnöm is, ez pedig azt jelenti, hogy ki kellene kapcsolnom a DVD-lejátszót, és nem kellene megnéznem „csak még egy” epizódot Az elnök embereiből (The West Wing).
2. „Nincs menekvés": Ez fatalizmus. Ha van egy kis pénzem, mindig jön egy nagy számla vagy kiadás, amivel nem kalkuláltam, és felemészt mindent, amiről azt gondoltam, hogy sikerült megtakarítanom. Épp csak elkezdek örülni, és Helen máris közli, hogy ki kell fizetni a gyerekek fogszabályzóit, vagy ki kell cserélni a tető egy részét. Vissza a nullára. Megjegyzés: A probléma az, hogy homokba dugom a fejem. Reálisabban kellene látnom az efféléket. Semmi újdonság nincs abban, hogy a fogszabályzók sokba kerülnek majd; tudtuk azt is, hogy a tető lyukas egy helyen. Egy részem azonban egyszerűen nem törődött ezzel.
3. „A napos oldal": Nem kódolt változatban: „Egy nap majd minden rendben lesz.” Gyakran fantáziálok arról, hogy több pénzem lesz. Elképzelem, milyen csodás is volna - minden bajom a múlté, remekül érezném magam. Nincs azonban követhető menetrendem. Az „egy nap” csak egy meghatározatlan időpont a távoli jövőben. Megjegyzés: Kissé misztikusan gondolkodom a pénzről. Nem látom reálisan, hogyan tudnám elérni, hogy mindez - legalább részben - megvalósuljon.
4. Közönségesség: Folyton annak a jeleit figyelem, hogy a gazdagok alábbvalóak nálam valamilyen, számomra fontos szempontból. A szépség megszállottja vagyok, és jobban érzem magam, ha olyan jómódú embereket látok, akik hanyagok és ízléstelenek. Megjegyzés: A méltóságom próbálom megőrizni, amikor anyagi szempontból összehasonlítom magam valakivel. Menne ez jobban is, ha arra összpontosítanék, ami foglalkoztat, és nem törődnék olyan sokat mások kritizálásával.
5. Oltalom: Ez összegzi az elképzelésem arról, mit is adna nekem a pénz. Egy kasmírkabátot a hideg estékre; tökéletesen szabott, vastag bársonyfüggönyöket; belső békességet, mivel nem kell aggódnom az anyagiak miatt. Megjegyzés: Ez a gondolat a skóciai gyerekkorommal állhat kapcsolatban - azzal, hogy óvni akarom magam a hidegtől. Talán a más veszélyekkel szembeni védekezéshez lehet köze. Ha volna pénzem, senki sem lenne dühös rám. Ha azonban őszinte akarok lenni, tudom, hogy a pénz nem adhat efféle biztonságot.
6. „Jó neked”: Megeshet, hogy én mondom ezt másnak, és attól is tartok, hogy más mondja majd nekem. Amikor elképzelem, nagyon keserű, neheztelő hangszínt társítok hozzá. Azt jelenti: boldogtalan vagyok, mert te boldog vagy. Ebből pedig az fakad: akkor leszek boldog, ha te boldogtalan vagy. Megjegyzés: Nem gondolnám, hogy keserű ember vagyok, de rettegek attól, hogy azzá válhatok. És félek, hogy mások keserűséget éreznek az irányomban. Talán kissé önzővé tett, hogy megszállottan igyekszem jobbá tenni az életem?
Az öntudatra ébredéshez elemeznünk kell személyes pénzügyi történeteink kulcsepizódjait. Büszke vagy magadra, ha a pénzről van szó? Mikor éreztél súlyos megaláztatást vagy szégyent a pénz miatt? Mit éreztél ekkor a környezetedben lévő emberek iránt? Mekkora szerepet játszott a pénz a kapcsolataidban? A neveltetésed a pénzhez való egészséges viszonyra ösztönzött?
Mekkora „varázserőt” tulajdonítasz a pénznek? Minek szentelsz nagyobb figyelmet: hogy látszólag mennyi pénzük van az embereknek, vagy inkább annak a kényesebb kérdésnek, hogy valójában mennyijük van? Ha visszatekintesz, jogosak voltak a múltbéli aggályaid? Netán túl optimista voltál? Valójában milyen félelmeket táplálsz a pénzzel kapcsolatban? Hogy biztassalak és útnak indítsalak, íme néhány az én titkos pénzügyi történeteim közül:
Hétéves koromban azzal a vad hazugsággal álltam elő, hogy apám „majdnem milliomos” (valójában csak egy szolidan jövedelmező epizódhoz érkezett élete profitról és veszteségről szóló eposza), mire rögtön ledorongoltak: „Tiszta idióta vagy.” A félelmem: Hencegek. Késztetést érzek arra, hogy nevetségesen eltúlozzam az anyagi jólétem, mert rettegek a megaláztatástól. Tudat alatt egyenlőségjelet teszek a gazdagság és a kívánatosság közé. Pedig tudom, hogy ez abszurdum.
Szüleim rémisztő csavarai a finom jómód (antik kristály boroskancsók, provence-i nyaralások, teveszőr kabátok) és a valódi szegénység között (az ütött-kopott kis kocsink egyszer lerobbant a főutcán; nem tudtak ételt venni, vagy nem sikerült kifizetni a fűtést télen; lyukas volt a cipőm, és vonakodtam megkérni őket, hogy újat vegyenek). A félelmem: Nem tudom elfogadni a pénz valódiságát, színpadi kellékként tekintek rá, amely csak jön és megy, a viselkedésemtől vagy a döntéseimtől függetlenül, és felmentem magam a felelősség alól. Nincs befolyásom felette.
Jó szándékú húgom 12 éves volt, amikor egy vagyonos helyi családnál tett látogatásunk után beszállt az autóba, és zihálva azt mondta: „Olyan gazdagok!” - mi pedig édesanyámmal és a bátyámmal pisszegni kezdtünk, hogy elhallgattassuk, pedig valószínűleg senki más nem hallhatta. Miért reagáltunk ilyen ingerülten? A félelmem: Sérti a hiúságom a szegénység gondolata, nem tudom elviselni, ha emlékeztetnek rá.
4. Megalázott az első barátnőm, aki egy túlteljesítő családból származott. Úgy érezte, pénzszűkében van, pedig az én mércém szerint roppant kiváltságos helyzetű volt. Elmesélte, hogyan viszonyulnak hozzám a szülei: „Kedvelnek téged, de furcsa vagy számukra. Szerintük egy fiatal férfinak sportkocsikat kell vennie és kiadókat kell alapítania, vagy be kell kerülnie a parlamentbe.” Mintha pusztán csak elfelejtettem volna efféléket művelni. A félelmem: Szegénynek lenni a legnagyobb malőr.
5. Néha nem tudtam eldönteni, hogy kizárólag anyagi okokból maradok a feleségemmel (Helen mindig is többet keresett), vagy a pénz egyszerűen csak lehetőséget ad a házasságunknak, hogy túléljük a nehéz időszakokat. A félelmem: Kalmárlelkű vagyok.
6. Keserűséget érzek, amiért néhány szörnyű döntést hoztam, például amikor lebeszéltem magam egy rendkívül ésszerű ingatlanbefektetésről, majd bátortalan vállalkozásokra fecséreltem a pénzem. Évekig kellett szenvednünk a baklövéseim miatt. A félelmem: Pénzügyileg kész csőd vagyok.
7. Nagyon lassan lett stabil középrétegbeli jövedelmem. A félelmem: Nincs kellő sütnivalóm, és nem vagyok valami erős jellem a pénzügyek terén.
Rendkívül személyes feladat feltárni a pénzhez fűződő bensőséges viszonyunkat, és kibogozni a valóban pénzügyi természetű kérdéseket azokból az aggályokból, amelyek voltaképp valami másra vonatkoznak. A harcot azonban nem egyedül kell megvívnunk.
A pénzzel kapcsolatban gyakran tabu őszintének lenni, hiszen túl nagy a valószínűsége, hogy konfliktushoz, nehezteléshez, tisztességtelenséghez vezet. Általában - legalábbis az én tapasztalataim szerint - még a barátainkkal sem beszélünk sokat anyagi ügyeink igazán bizalmas aspektusairól.
Ennek ellenére hasznos olyan emberek társaságát keresni, akik ugyancsak a pénzhez fűződő viszonyuk javításán fáradoznak. A „terhektől megszabadulni” - tisztázni a pénzről vallott nézeteinket, öntudatosabbá és érettebbé válni - bensőséges feladat. Ez a tevékenység önálló személyiségek elméjében és életében zajlik. Természetesen sokkal egyszerűbb lenne az egész, ha egy ebből a szempontból tökéletesen józan társadalomban élnénk, ahol a gazdasági ügyek terén mindenki érett módon felelősséget vállal és hosszú távra tervez. Sajnos azonban nem ez a helyzet.
Hasznos tehát, ha olyan közösségekhez tartozunk, amelyek tagjai segíthetnek abban, hogy ráleljünk jobb önmagunkra. Jelen esetben tehát abban nyújthatnak támaszt, hogy észszerűbb és produktívabb legyen a pénzhez fűződő viszonyunk.
Meglepő módon a lényeg nem az, hogy ezeket a közösségeket keresve olyan embereket találjunk, akik a pénz megszállottjai, vagy komolyan érdeklődnek a befektetési stratégiák iránt (bár ez is megeshet). A kulcsfontosságú tényező inkább az, hogy mindnyájunkat foglalkoztasson az egyenesség és az őszinteség kérdése - az, hogy fel akarjuk tárni a pénzhez fűződő viszonyunkat. De hogyan találjuk meg a megfelelő társaságot? Mit keressünk ezekben az emberekben? Íme hét kívánatos tulajdonság:
1. A realizmusra ösztökélő. Jane Austen Emmájában a címszereplő arra buzdítja szerény körülmények közt élő barátnőjét, Harrietet, hogy szeressen bele gazdag, magas rangú férfiakba, habár az ő világukban szemernyi esély sincs arra, hogy a nő efféle férjet találjon. A nagyravágyás azzal fenyeget, hogy elveszi Harriettől a boldog élet reményét. Oly nagyra tartjuk, ha valaki biztat minket, hogy elfeledkezünk róla: az elvárások felsrófolásával gyakran inkább szerencsétlenné teszünk valakit. A végén Harriet szerencsével jár, és rendkívül bölcsen, helyénvalóan házasodik. A realizmus ebben az esetben nem Harriet megalázását jelenti - hanem a valós szükségletei megértését. Emma nem figyelt arra kellőképpen, hogy Harriet milyen is valójában; neki egyáltalán nem kell gazdag házastárs a boldogsághoz.
2. A pénzt nem megalázásra használók. Előfordul, hogy olyasvalakikkel találkozunk, akik a gazdagságuk fitogtatásával burkoltan arra utalnak: ha nincs annyink, mint nekik, nem is vagyunk teljes értékű emberek a szemükben, csak náluk alacsonyabb rendűek lehetünk.
Meglepő módon nem csak az anyagi javakban dúskálok használják a pénzt a megszégyenítés eszközeként. Viselkedhet így a pincér az étteremben, ha egy olcsóbb üveg bort rendelünk, vagy a recepciós a szállodában, aki érezteti, milyen szánalmasak vagyunk, amiért nem akarunk egy egész lakosztályt kivenni. Nem mintha ők jómódúak lennének. Azt sugallják ugyanakkor, hogy a tisztelet a sok pénzt költőknek jár. Az ilyen embereket kerülni kell.
3. A pénzt meg nem vetők. Egyesek a pénztől való félelmüket megvetésnek álcázzák, és azt akarják, hogy mi is így gondolkodjunk. Szemükben minden aljas és méltánytalan, aminek a pénzkereséshez van köze. Mindig éppen elég érvük van meggyőződésük alátámasztására: folyton a negatív híreket vadásszák. Kerüljük őket! Megmérgezik az elmét.
4. A jó szokásokra ösztönzők. Akik jó példával járnak elöl; lemondanak a vágyott dolgokról, ha éppen nem engedhetik meg maguknak; használt ruhákat vásárolnak - és nem szégyellik, hanem a takarékosság egy bölcs formájának tartják.
5. A saját gazdasági tapasztalataikról nyíltan beszélők. Arra, hogy miként gondolkodom a pénzről, nagy hatással volt egy korábban rendkívül sikeres üzleti partnerem és barátom, aki részletesen elmesélte, miként ment csődbe egy évtizeddel korábban. Mélyen megindító volt hallani, mennyire szerette a vállalkozását, milyen elkeseredetten igyekezett megmenteni, és mennyire frusztrálta, hogy képtelen volt rá, és milyen sivár volt a következő néhány év, amikor megtanult nagyon kevésből túlélni. Az elbeszélés részletgazdagságának köszönhetően mindez utat talált az én elmémbe is. Ideális esetben mások tapasztalataiból tanulunk - ez azonban csak akkor történik meg, ha valaki kellő alapossággal és őszinteséggel osztja meg az élményeit. Elég ritkán láthatunk be mások életének színfalai mögé, a pénzről pedig túl gyakran gondolkodunk a látottak alapján, azaz, hogy a felszínen milyennek tűnnek mások mindennapjai. Ha azonban valaki jó példát mutat, azt mások is követhetik. Az őszinteség őszinteséget szül.
6. A meghallgatok és saját helyzetüket nem a miénkre vetítők. Némelyek hajlamosak azt mondani: „Ezt kellene tenned...”, ami voltaképp annyit tesz: „Én ezt teszem...”. Az a kérdés viszont el sem hangzik, így megválaszolatlan is marad, hogy miért kellene mindkettőnknek ugyanúgy tenni. Túl gyakran állítjuk mások elé modellként a saját életünket. Meghallgatni valakit annyit tesz, mint megtudni, hogy valójában mi is történik vele.
7. A szemünket felnyitok, a helyzetünket, lehetőségeinket és nehézségeinket tekintve világosabb gondolkodásra sarkallok; a pénzt demisztifikálók; és nem pánikba esők. Magától értetődő, hogy az élettel és a világgal kapcsolatos gondolkodásmódunk és elvárásaink természetesnek, hitelesnek és megmásíthatatlannak tűnnek számunkra. Az ideális pénzbarát azonban arra biztat, hogy vizsgáljuk meg és értékeljük át az efféle fixa ideákat. Ez nemcsak annyit jelent, hogy mereven utasítsuk el félelmeinket vagy rögeszméinket, legyenek bármilyen irracionálisak is. A pénzbarátok őszinteségét az együttérzésük ellensúlyozza és teszi hasznosíthatóvá.
Mint minden barát, a pénzbarát is segít, hogy bölcsebb, valódibb és kielégítőbb életet élhessünk.