Megszabadítottuk a pénzt a rárótt szimbolikus terhektől. Mi maradt? Mit látunk, ha a pénzt a puszta valójában szemléljük?
A pénz alapvetően csereeszköz; az a közvetítőelem, amely rendszert vitt az emberiség ősi árucsererendszereinek működésébe. Önmagában egy absztrakció. Jószerével mindenből lehet pénz, és a pénzből is bármi lehet. Ha például valaki annak szenteli az idejét és a tehetségét, hogy külföldi műszaki cikkeknek terjesztői hálózatot szervez, abból - sok más egyéb mellett - fizetheti a gyereke iskola utáni teniszóráit, vagy új függönyöket vásárolhat a hálószobájába.
A bankszámlánkon lévő pénz nemrég még valami más volt: munka és vállalkozás. És valami mássá fog válni: tulajdonná és tapasztalattá.
Egy másik hagyományos értelmezés szerint a pénz „az értékmegőrzés eszköze". Bármikor bármire elcserélhetjük.
Pénzügyi szempontból az életünk ennélfogva a következőképpen elemezhető:
1. Rendkívül fontos, miként váltod tulajdonná és tapasztalattá a pénzt. Te milyen tulajdonra és tapasztalatra cseréled a pénzed? Mennyire vagy ezen a téren hatékony?
2. Ugyancsak roppant fontos, hogyan váltjuk a munkát és a vállalkozást pénzre. Te milyen erőfeszítéseket és tevékenységeket teszel pénzzé? Az erőfeszítéseidet és a tevékenységeidet mennyi pénzre tudod váltani?
Tehát:
Más szóval: milyen jellegű tevékenységeket és erőfeszítéseket váltunk pénzre? És milyen tulajdonokat és tapasztalatokat szerzünk általa?
Közkeletű félelem, hogy az erőfeszítések önmagukban nem elegendők. Azaz, ha pénzre is válthatjuk őket, rossz üzletet kötünk, mert életünk túlnyomó részében ezeket az erőfeszítéseket teljesítjük. Hatalmas igazság rejlik a mondásban: az vagy, amit teszel. Éppen ezért olyan lélekromboló olyasvalamire sok időt pazarolni, amit nem tartunk értékesnek.
Ugyancsak közkeletű félelem, hogy ha van is elegendő pénzünk, nem tudjuk megfelelő mennyiségű tulajdonra és tapasztalatra váltani. A pénz önmagában ugyanis nem ad erre vonatkozóan útmutatást.
Végeredményben tehát az a feladatunk az életben, hogy a természetüknél fogva értékes erőfeszítéseket és tevékenységeket tartós és valódi értékkel bíró tulajdonra és tapasztalatra váltsuk. Ez a pénz ideális körforgása.
Kapcsolatunk a pénzzel akkor kezd felemészteni minket, amikor kilépünk ebből a körből. Ez pedig akkor történik, ha már nem potenciális tulajdonként és tapasztalatként tekintünk a pénzre - hanem a tulajdont és a tapasztalatokat tekintjük potenciális pénznek. Ez a helyzet azokkal, akik egy festményre nézve csak egy árat, vagy tanulási lehetőség helyett csak jövedelemforrást látnak. És akkor is kilépünk a körből, ha nem a saját értéküknek megfelelően mérjük tevékenységeinket, hanem pusztán a pénzkeresés módjaként tekintünk rájuk.
A hiba mindkét esetben ugyanaz. Figyelemre méltó, hogy logikai szempontból milyen egyszerűen írható le a képlet: mindkét esetben az eszközt kezeljük célként. Másképp fogalmazva: valóságosnak tartunk egy absztrakciót.
Egy ingatlant például lehet befektetésnek tekinteni: meghatározott összeg, amit valameddig téglákban és malterban (vagy üvegben és acélban) tárolunk, végül ismét készpénzre váltunk. Az elsődleges szempont tehát a pénz. Az épület csak a pénz egy sajátos megjelenési formája. Másfelől, lehet egy ingatlanra elsősorban otthonként is tekinteni, amely magába szívja a benne lakók tapasztalatait, végigkíséri a gyermekkorukat, egyéni stílust fejez ki, barátságok elmélyülésének helyszínéül szolgál. Természetesen így is pénzbe kerül. Mégsem kizárólag arról szól. A pénz csak eszköz, amely mindezt a jót lehetővé teszi.
Ez pszichológiai kérdés, a hozzáállásunk függvénye. Elsősorban otthon és csak másodsorban befektetés egy ingatlan valaki szemében? Vagy elsősorban anyagi érdekeltség és csak másodsorban az élet színtere? Azt hiszem, egyértelmű, melyik megközelítés a helyénvalóbb.
Ebből a perspektívából szemlélve hozzáláthatunk, hogy megvizsgáljuk, miként segíthet vagy hátráltathat minket a pénzzel kapcsolatos szemléletmódunk a jó életre való törekvésünkben.
IV. A pénz és a jó élet