A hozzávalókénti megközelítést alkalmazva láthatjuk: a pénz fontos szerepet játszhat abban, hogy jó kapcsolatot létesítsünk másokkal - és hogy sikeresek legyünk a szerelemben.
Általában kissé kellemetlennek tartjuk, ha érzelmi várakozásainkat és romantikus vágyainkat a pénzügyi szükségleteinkkel kell vegyítenünk. Úgy érezzük, muszáj azt mondanunk, hogy nincs is köztük kapcsolat. Micsoda otrombaság - gondolhatják sokan - ezt állítani: lehet, hogy van köztük valami kapocs. Megörököltünk egy romantikus tradíciót, amely arra int, hogy ne foglalkozzunk túl sokat az efféle kérdésekkel. Ez a gondolkodásmód a regényes történetekre fókuszál: egy rendkívül rokonszenves szegény fickó egy nagyképű és sekélyes, vagyonos férfival szemben; egy nincstelenségében boldog pár két szenvedő gazdag ellenében. Az egyik leghíresebb „romantikus” szerző azonban összességében sokkal pragmatikusabb nézeteket vallott arról, hogy mi köze a pénznek a szerelemhez.
Hosszú távon a szerelem (és ebből következően a szex, noha Austen túl kifinomult ahhoz, hogy közvetlenül beszéljen erről) legtöbbször profitál a rendezett anyagi helyzetből. Ez persze nem természeti törvény, és vannak kivételek.
Nagy a kísértés, hogy félreértelmezzük ezt a kijelentést. Jane Austen nem azt állítja, hogy a pénz önmagában szerelemhez és jó szexuális élethez segít hozzá. Azt vallja, hogy a pénz csak egy adalék: nagyon jelentős erő, ha más pozitívumokkal kombináljuk, pusztán a pénz azonban nem vezet sehová. Valamennyi regényét tekintve a legtehetősebb karaktere Mr. Rushworth, A mansfieldi kastély gyengeelméjű földbirtokosa. A házassága maga a teljes csőd.
Jane Austen abban hisz, hogy az erős, stabil, megelégedést nyújtó kapcsolatokhoz több biztos alapra is szükség van, és ezek közül csak egy a pénzügyi. Elég pontosan adja meg azt is, az embereknek mennyi pénzre van szükségük. Az Értelem és érzelemben például Elinor Dashwoodot hozzáadja Edward Ferrarshoz. Kettejük éves összjövedelme kb. 850 font, ezzel Elinor a legkevésbé tehetős Austen-hősnő, az összeg azonban így is elég magas a kor átlagához képest. A történet főként pedig akörül forog, hogy elég pénzük van-e - illetve, hogy mi az „elég” valódi definíciója. Ezenfelül a szerző azt is bemutatja, hogy ez a két ember kellően eszes és erős jellem ahhoz, hogy ilyen anyagi háttérrel is „minden álmukat valóra váltsák”.
A regény antihősének, Willoughbynak elég pénze van a rendkívül kényelmes élethez. Ő azonban tékozol és könnyelműsködik. Amikor szerelmes lesz Marianne Dashwoodba, lehetetlen lesz számára, hogy összeházasodjanak, mert eltékozolta a tartalékait. Anyagi érdekből kell nősülnie, hogy visszafizethesse a tartozásait, Marianne pedig ilyen szempontból nem elég jó fogás. Jane Austen tökéletes büntetés gyanánt egy házsártos örökösnőt ad a férfihez.
A Büszkeség és balítéletben Benneték szomszédja, Charlotte Lucas a vagyonos Mr. Collinshoz megy feleségül. Kapcsolatuk azonban sosem lehet igazán jó, mert Collins több jó tulajdonságnak is híján van.
Jane Austen példát akar statuálni: a pénz szükséges, de nem minden. Egyúttal pedig arra is felhívja a figyelmünket, hogy a kulcskérdés az: mennyi pénz szükséges valójában. Amikor azt mondjuk, a pénz fontos, azzal többnyire azt is sugalljuk, hogy „minél több van, annál jobb”. Az írónő azonban egyáltalán nem erre céloz.
A hozzávalókénti megközelítés miatt muszáj odafigyelnünk az arányokra. Megfelelő hozzáállással kevés pénz is sokáig tarthat, ennek hiányában az óriási gazdagság sem segít majd.
Kizárólag a pénz miatt házasodni egyáltalán nem ugyanaz, mint komolyan megnézni egy kapcsolat anyagi hátterét. Ám nem megy ez szembe azzal az alapelvvel: ha kapcsolatokról van szó, a szívünkre kell hallgatnunk? Ez így haszonlesésnek tűnhet.
Nos, kissé valóban az. Ha azonban a különféle kapcsolatokat nézzük, erre a konklúzióra kell jussunk. Egy hosszan tartó, kellően stabil és élhető párkapcsolat komplex emberi vívmány. Némileg hajaz a barátságra és az üzleti partnerségre is.
Szóval azt mondja a jövendőbelink: „Ha nem lenne ennyi pénzem, nem is jönnél hozzám.” Fontos, hogy mindkét fél megértse: egy frigy meglehetősen bonyolult vállalkozás. Az ésszerű válasz így hangzik: „Szeretnék összeházasodni veled az anyagiaktól függetlenül is. De nem tartanám valami bölcs dolognak. Nem minden, amit szeretnék bizonyul hosszú távon jó ötletnek.” Vegyük fontolóra az állítás fordítottját is: nem minden jó ötlet vonzó érzelmileg. Ettől még megnyerő gondolat lehet összeházasodni egy jó gazdasági ösztönökkel és tisztességes vagyonnal megáldott partnerrel, ha más szempontból valamivel kevésbé kívánatos is a viszony.
Egy kapcsolat célja az, hogy a két fél együtt gyarapodjon. Mivel a pénz a gyarapodás kulcsfontosságú hozzávalója, éppoly fontos a házasság esetében is.
Él bennünk egy nem sokat érő kép a gazdag és otromba férfiról, aki pusztán a pénzével nyeri el egy csinos partner kegyeit. A pénz azonban más, kellemesebb módon is a szexuális boldogsághoz kapcsolható:
1. A pénz egyeseknek afrodiziákum. Ebben nincs semmi rejtély, hiszen a képzeletünkben a pénz egyet jelent a státussal és a jövőbeli sikerrel, sejthető, hogy ezek összefüggnek a szexuális étvággyal is.
2. Pénzért luxust, titoktartást és érzéki ösztönzést is kaphatunk. A modern kapcsolatokban a szexualitást az idő és a lehetőségek hiánya kezdi ki. Bárcsak el tudnánk menni egy elegáns hotelbe, bárcsak bébiszitterre hagyhatnánk a gyerekeket, bárcsak olyan ruhánk és frizuránk lenne, amitől jól éreznénk magunkat a bőrünkben...
3. A pénz révén kevésbé lesz törékeny egy-egy kapcsolat. Ha közös befektetéseink vannak (pl. értékes vagyontárgyakban), nehezebb - bár nyilván nem lehetetlen - elválni. A jó párkapcsolatban is rengeteg a lehangoló pillanat, amikor valamelyik fél úgy érzi, hogy menten kisétál az ajtón. A pénz azonban jó ok lehet a maradásra, és arra késztetheti a párt, hogy felülkerekedjenek átmeneti problémáikon.
4. Ha jobban belegondolunk, még az is lehet, hogy a nagyobb vagyon valamivel türelmesebbé tesz az emberi természettel szemben. Így az alkalmi hűtlenség és a lopott örömök nem sokkolnak annyira, vagy nem jelentenek olyan nagy problémát. (Bár nem tudom, valójában így van-e.)
Az efféle gondolatok segítenek megérteni, mennyire fontos a pénz a házasságban. A szexuális boldogtalanság olyan jelentős tényező a tönkrement párkapcsolatok esetében, hogy kimondhatjuk: bármi, ami a szexuális életet segíti, a kapcsolatokra is jótékony hatással van. A házasságba nem egyforma háttérrel érkezünk, és nem azonos mértékben vesszük ki a részünket: ideális esetben az, aki ért a pénzkereséshez, olyan partnerrel lép kapcsolatra, aki a gyarapodás mestere - együtt tehát megvan minden olyan képességük és erényük, amelyek révén a legtöbbet hozhatják ki saját maguk és a körülöttük lévők számára a lehetőségekből.
Ez a kitűnő felállás megenged bizonyos fokú „szakosodást” (ki ebben, ki abban jó), az előnyöket - az egyre halmozódó vagyont és a gyarapodás jótékony hatásait - ugyanakkor mindkét fél élvezi. Azt is sugallja továbbá, hogy a „megfelelő” partner keresése során nem szabad félnünk attól, hogy számításba vegyük a pénzt és az adott személy pénzhez való hozzáállását.
Tapasztalatom szerint a pénzügyi aggályok rettenetes konfliktusokat okozhatnak a párkapcsolatokban. Attól tartok, nem tettem jobbá Helen életét azzal, hogy nem kerestem többet. És a stílusunk is ütközik néha: míg én szívesen nagyzolok, ő sokkal visszafogottabb. Én például szeretek elegáns éttermekbe járni, ő viszont a szerény, családi tulajdonban lévő sarki étkezdét vagy az otthoni csirkelevest kedveli. (Ezt még nehezebb feldolgozni amiatt, hogy a jövedelmeink éppen a személyes ízlésünk fordítottját mutatják. Anyagi értelemben ő „megérdemli” a keményített asztalkendőt, én viszont nem. Bevallom, ez valahol még mindig bosszant.) Néha mindketten üvölteni szeretnénk: „Miért nem tudsz kicsit olyan lenni, mint én?” Be kellett azonban látnom, hogy végzetes lett volna egy magamfajta emberrel házasságra lépni. „Női másommal” együtt elsüllyedtünk volna a hitelkártya-adósság tengerében. A megmenekülésemnek az az ára, hogy olykor konfliktusaim vannak a feleségemmel. A szenvedés így azonban semmi ahhoz képest, mint ami a másik esetben várna rám.