Irigylem azokat, akik itt élnek.
A hampsteadi Well Walk az egyik leglátványosabb régi utca London északi külvárosaiban. Különösen a Hampstead Heath park felé eső végét szeretem, ahol már észleli az ember az erdők-mezők közelségét, mégis egy pompás város polgárának érzi magát. Elég szűk utca, a házak baráti közelségben állnak egymás mellett, és szemet gyönyörködtetően változatosak. Imádnék ott élni. Egy nagyméretű, földszinti, nagy belmagasságú lakásról álmodozom, egy könyvtárszobáról, amelyben elegáns könyvszekrények állnak, egy elkanyarodó folyosó végéről nyíló gyerekszobákról, egy Aga tűzhelyről a konyhában, magas sövényről és szép, sűrű gyepről a kertben; nyári estéken barátokkal egy üveg bor mellett folytatott bölcs vitákról, és arról, hogy télen egy méretes kanapén terülök el a kandalló előtt.
Irigylem azokat, akik itt élnek.
Jellegzetes pillanat ez a pénzzel kapcsolatos személyes tapasztalatok történetében. Olyasmit látunk, amit nagyon akarunk - ami egyenesen a lelkűnkhöz és a saját jólétünkről, illetve a számunkra legfontosabb emberek gyarapodásáról szól. Ugyanakkor nagyon felkavaró élmény, mert rájövünk, hogy sosem lehet a miénk.
Bizonyos szempontból a fent leírtak igazán helyénvaló és ésszerű ábrándok. Tegyük félre egy pillanatra az ingatlanárakat! Úgy vélem, elég tisztességesen körülírja a családi boldogságot az, amit elképzeltem. Nem egy túlzó vagy hivalkodó álom. Biztos vagyok benne, hogy a feleségem és a gyerekeim szívesen odaköltöznének. Nagyon illene hozzánk ez a környezet.
Mindez azonban messze túl van azon, amit jelenleg anyagilag megengedhetünk magunknak. A mostam bevételeim (úgy saccolom) ötszörösére lenne ehhez szükségem. De ez (ha csak épphogy is) egy megvalósítható projekt. Ahhoz azonban, hogy ennyit költhessek, teljesen meg kellene változnom pénzkeresői mivoltomban. Más karrier, más munkaszemlélet lenne jó. Át kellene képeznem, át kellene formálnom magam, mindez rengeteg kockázattal járna, és sok időbe telne.
1. Vegyük komolyan!
Rengetegszer megtörténik például, hogy egy magazint lapozgatva megpillantok egy cikket egy nőről, aki a sikeres ügyvéd, b) két gyereket nevel, c) józan és jelentőségteljes politikai nézeteket vall, d) nyaralója van Burgundiában, e) remek ízléssel választja ki a ruháit.
Vagy akkor, amikor az embereket nézem a reptéren, irigy leszek valakire, mert a) láthatóan belekerül egy érdekes könyvbe, b) könnyedén tudomást sem vesz a helyzetről, és nyugodt marad, c) tetszetős a poggyásza, d) egyszerű és elegáns ruhákat visel, (e) megjelenik egy szexi illető - és kiderül, hogy az ő partnere, majd f) együtt felsétálnak az első osztályra.
Ahelyett, hogy elutasítanánk az efféle tapasztalatokat, és holmi fantazmagóriáknak bélyegeznénk vagy folyamatosan ismételgetnénk őket, meg kellene vizsgálnunk, miről is szólnak valójában, hogy tanulhassunk belőlük. Nem elutasítani először is azt jelenti, hogy elviselünk némi fájdalmat. Elképzeltem egy igazán jó dolgot, és nem kaphatom meg, de pusztán ezért nem mondom azt, hogy nem is jó. Efféle tiltakozás egyébként - kissé nyers formában - az is, ha úgy hárítunk el valami igazán jót, hogy „puccosnak” vagy „sznobnak” nevezzük.
Ezen a ponton hasznos segítségül hívni a gyászt. Ha valaki meghal, tudjuk, hogy a bánatot nem vehetjük félvállról. Nem teszünk úgy, mint ha az illető nem hunyt volta el, vagy nem számítana az egész. Egy érzelmileg kevésbé intenzív, de ezzel együtt fontos ügyben is meg kell gyászolnunk mindannak az elvesztését, amit szeretnénk, de nem kaphatjuk meg. A Well Walk igazán szeretetreméltó, és szomorúsággal kell eltöltsön, hogy milyen ritkák az ilyen helyek, és hogy nincs módom azt az életet élni, amit (a képzeletem szerint) élhettem volna.
2. Tartsuk tiszteletben azt a távolságot, amely az efféle tapasztalatokat és a pszichológiailag szomszédos jelenségeket - a gazdagságról szóló fantazmagóriákat - elválasztja egymástól!
Ha lenne hirtelen egymilliárd fontom... vennék egy nagy birtokot Perthshire-ben, és megépíteném a tökéletes otthont: a woodstocki Blenheim-kastély kicsinyített és családiasabb változatát, a főudvarban egy csodálatos kerttel. Nem küldeném iskolába a gyerekeimet, hanem odahaza taníttatnám őket. Dühöt színlelnék, amikor átrohannak a szalonokon, vagy végigbicikliznek a hosszú könyvtáron, de valójában élvezném, hogy milyen szabadon élnek a Lorrain- és Poussin-festmények között, és mosolyognék, amikor megkarcolnak egy bútort. Vegyünk még több mindent! Lenne egy porfírból épült úszómedencém, egy magánrepülőm, egy palotám Velencében, egy szerelmi fészkem New Yorkban...
Mi a különbség a Well Walk-i lakásról szóló álom és az imént vázolt között? A palota színtiszta fantazmagória. Őszintén szólva elképzelésem sincs, mi történne, ha hirtelen milliárdos lennék. Talán kapzsi szörnyeteggé válnék, aki mindennel elhalmozza önmagát. Eszképista szórakozás ezen töprengeni, hogy egy röpke pillanatig ne kelljen tudomást vennem a valóságról.
A Well Walkkal kapcsolatos tapasztalatom azonban nem eszképizmus, habár ha mindent elutasító kedvemben vagyok, még akár ezt is gondolhatom. Hasznos (és kissé fájdalmas) információt oszt meg velem arról, hogy melyek a jó élet hozzávalói. Ha egy kalap alá veszem az ölembe hulló milliárdról szóló ábránddal, nem hallom meg, mit üzen a Well Walk.
3. Legyünk kreatívak!
A Well Walk esetében a forgatókönyv első ránézésre egyértelmű. Nyilvánvaló, hogyan kell arra használni a benne felkínáltakat, hogy jó legyen az életünk. Egyértelműsége és pontossága adja a vonzerejét. Ezért olyan erős a csábítás - mert azonnal látható, milyen boldogok lennénk ott. Ugyanígy magától értetődik az is, miért lenne jó a reptéri párra vagy a sikeres ügyvédnőre hasonlítani.
Egy az egyben lemásolni őket azonban nem kifizetődő. Az általunk csodáltakból így nem meríthetünk inspirációt. Képzeljünk el egy regényírót, aki imádja Tolsztojtól a Háború és békét! Ez a nagyszerű mű arról szól, hogy néhány arisztokrata család miként élte meg, amikor Napóleon 1812-ben lerohanta Oroszországot. A modern szerző ez alapján azt gondolhatja: „Erről kell írnom nekem is”, majd kutatásba kezd a 19. század eleji Moszkváról. Szinte biztos azonban, hogy nem ez a helyes megközelítés. Ha bepillantunk a felszín alá, kiderül: a Háború és béke attól inspiráló, hogy Tolsztoj belülről láttatja szereplői életét, és mélyen együtt érez velük. Ez a csodálatos képesség pedig elkülöníthető a cselekmény sajátos történelmi kulisszáitól. A felszín utánzása helyett a háttérben meghúzódó erényeket kellene igyekeznünk reprodukálni.
Elsőre olyasmik ragadják meg a figyelmünket, mint Tolsztoj történelmi díszlete. A poggyász, az első osztályra szóló repülőjegy, az utca Hampsteadben, a burgundiai nyaraló és a sikeres jogi karrier csak a felszín, nem az, amit valóban meg kellene kísérelnünk lemásolni.
A lényeg az, ami mögöttük van: a nyugalom, a melegség, a siker, a hozzáértés érzése, a jólszervezettség és a meghitt családi légkör. Modern kori szerzőnk talán végül egy csapat glasgow-i tanárról ír majd az 1970-es évekből, és a könyve úgy is lehet „tolsztoji” - a karakterekhez és az élettapasztalatukhoz való viszonyulása miatt -, hogy még csak nem is utal Oroszországra vagy Napóleonra.
Minden értékesebbnek tűnik, ha mások tulajdonában áll - ettől presztízse lesz. Így hát ahelyett, hogy hagynánk, hogy a pénzhiány visszatartson minket, kreatívan kell bánnunk azzal, amink van. Nem baj, ha irigykedünk. Hiszen mindnyájan fantáziálunk olyasmiről, hogy ha adott helyen lakhatnánk, vagy a birtokunkban volna valami, fantasztikus lenne az életünk. Ha azonban a minket valóban megérintő dolgokat nézzük, gyakran kiderül, voltaképp nem is nagyobb vagyonra vágyunk, hanem inkább jelenlegi életünk szürkesége elől menekülnénk - azt szeretnénk érezni, hogy „tiszta lappal indulunk”, és kicsit más, valamivel jobb emberek kívánunk lenni.
V. Rendrakás