A wittenbergai menyegző

1525- ​Wittenbergben Luther Márton feleségül veszi Bora Katalint, a szökött apácát.

1525- Frankenhausennál ezrével hányják kardélre a fejedelmek zsoldosai Müntzer Tamás parasztkatonáit.

A két évszám ugyanaz, ám mintha a két esemény s a helyszínek között semmi kapcsolat nem lenne. Vagy talán mégis? Luther doktort ugyanis méltán gyötörheti lelkifurdalás a parasztok kíméletlen lemészárlása miatt, hisz ő maga biztatta az urakat: fékezzék meg engedetlen jobbágyaikat. S nem éppen az önmagával való meghasonlottság, a belső elbizonytalanodás, a kínzó kételyek bírták-e rá a reformátort, hogy feladja magányát, és megértő társat vegyen maga mellé, aki otthont teremt számára, ha már a külvilág eseményei oly lehangolók?

Hans Lorbeer, a neves NDK-beli író nagy lélektani felkészültséggel igyekszik közel férkőzni Luther ellentmondásos alakjához, s bemutatni a korszakalkotó egyéniség hétköznapi arcát. A wittenbergai menyegző azonban mégsem csupán egyetlen ember belső vívódásainak krónikája, hanem sodró lendületű történelmi regény. Költött alakjainak sorsa- a parasztok táborából menekülő diáké és Balzeré, a bányászlegényé- legalább annyi érdeklődésre tarthat számot, mint a históriai személyeké. Merthogy a fejedelmek vésztörvénye értelmében Bachmann és Balzer halál fiai, ha rájuk bizonyítják: Müntzer seregében harcoltak.

S az olvasó, míg izgalommal követi nyomon a két rokonszenves fiatal férfi küzdelmét az életért, bepillantást nyer a késő középkori Wittenberg polgárainak és diákságának mindennapjaiba is, részese lesz a várost lázba hozó rendkívüli eseményeknek: kivégzésnek, rebelliónak, tűzvésznek.