Visszhangok háza

"A férfialak már

egészen közel járt hozzá, mintha a sötétség egyáltalán nem jelentene

számára problémát, hiszen ő nem egy huszadik századi asszonyt keres a

borospincében, hanem az élete nagy szerelmét akarja megtalálni, aki

élettelenül fekszik a ravatalon…

Katherine!

Kinyújtotta a kezét, hogy megérintse az asszony haját, s

széthintette körülötte a rózsaszirmokat, amelyek egykor a koporsót

bélelték. Ő él. Az asszony, akit a házon átsuhanni látott, aki éppen

olyan, mint az ő Katherine-je. Csak még egyszer hadd szerethesse. Csak

még egyszer, hogy a szenvedélye új életre kelthesse a kedvest.

Joss érezte az erős karok ölelését, a testét beborító bársonyköpeny puhaságát, és kiszállt belőle minden erő…

Katherine!

A férfi jéghideg lehelete Joss arcát érte, szoborszerű hideg ujjai a pongyolát kezdték szétnyitni.

– Ne – suttogta Joss kétségbeesetten, de tiltakozása nem volt több

erőtlen sóhajtásnál. Katherine ott volt; ott, a koponyáján belül. Joss

gyomra elszorult a félelemtől és a végytól, egyszeriben Katherine szemén

át látta a férfit.

– Edward! Uram!

– Édes kedvesem, hát élsz!

Edward, Anglia király mosolyogva nézett le Katherine szemébe. A

karjában tartja szerelmét, akit a sötétséggel kötött alkuban ígértek

neki, s akiért nagy árat fizetett…"

Első mondat: A zsalugáter egyik apró résén hideg fénykéve tör utat magának a homályos szoba poros padlódeszkáira.