Királyok sötétben

„Elric, ​​a bukott és feldúlt Melnibonéi Birodalom ura úgy vágtatott, mint egy csapdából szabadult, vicsorgó farkas – eszeveszetten dühöngve és ugyanakkor vidáman. Nadsokorból, a Koldusok Városából lovagolt ki, és vak gyűlölet járt a nyomában, mert felismerték benne ősrégi ellenségüket, mielőtt ő a keresett titoknak végére járhatott volna. Most dühödten hajszolták őt és a groteszk kis embert, Moonglumot, aki vihogva lovagolt Elric oldalán, és aki a távoli Elwherből, a feltérképezetlen keletről vándorolt ide. Üszkös lángok faltak bele a bársonyos éjszakába, ahogy a csontos gebéit ösztökélő, ordítozó, rongyos csürhe e párost űzte. Bármily éhenkórászok és rongyos sakálok voltak is az üldözők, sok lúd disznót győz, és veszedelmes hosszú kések, csont íjjak villogtak a fáklyák fényében. Túlerőben voltak két emberrel szemben, de ahhoz túl kevesen, hogy a hajszában komoly veszélyt jelentsenek. Így hát Elric és Moonglum inkább távoztak a városból civódás nélkül, és most a felkelő telihold felé vágtattak, mely keresztülfúrta bágyadt sugaraival a sötétséget, hogy megcsillanva a Varkalk folyó háborgó vizén menekülési lehetőséget kínáljon a feldühödött tömegtől.”