Sasok szárnyán

- Authors
- Follett, Ken
- Publisher
- I.P.C., Budapest
- Tags
- adventure , suspense , magyar nyelvű , mystery , war , kaland , biography , akció , history , thriller
- ISBN
- 9789637930003
- Date
- 1984-09-03T00:00:00+00:00
- Size
- 0.51 MB
- Lang
- hu
Idő: 1979-80 tele, a színhely Teherán, illetve Texas, aztán még Isztambul és Törökország isten háta mögötti vidékei. A téma egy nem mindennapi akció: egy amerikai milliomos, az EDS cég vezetője elhatározza, hogy ha kell, tűzön-vízen át hazahozatja két beosztottját, akiket minden elfogadható indok nélkül börtönbe zártak Iránban. Hiába kéri a hadsereg, az állam, az elnök segítségét, hiszen ők azzal vannak elfoglalva, hogyan küldjék haza több ezer más emberüket a forrongó ázsiai országból, ahol a sah napja leáldozott, s Khomeini készül átvenni a hatalmat.
Az akcióra tucatnyi terv születik, végül mégis egy tizenharmadikat kell megvalósítani, mert a forradalmi helyzet napról napra változik. A mentőcsapat lázas sietséggel röpköd Iránból az Egyesült Államokba, onnan Törökországba és vissza, állandó feszültségben – amelyben persze az olvasó is részesül. Follett megannyi kitalált sztori után most azt bizonyítja, hogy a dokumentumregény műfaját is mesteri szinten műveli.