Migránsok

Bihary ​Péter legújabb, önélrajzi alapokra szőtt regényét tartja a kezében. Ez a meglepően nyílt, őszinte vallomás -– hamar arcon csapva a gyanútlan sztereotípiákat -– a korunkat érintő egyik legsúlyosabb és legaktuálisabb, világméretű jelenségéről szól. A regény fejére állított, fordított sodrású világában belülről kifelé haladnak a dolgok; a kisemberek hőssé, a hősök egyszerű kisemberré, az okozatok okokká, az okok pedig okozattá válnak, és hamar kiderül, hogy az előítéleteink csupán rossz beidegződések, hogy nincsenek címkék, – mindössze összefonódó emberi sorsok vannak.Nincs itt más, csak mi vagyunk. A kötet két szálon futó, mégis össze-összeolvadó cselekménye folytonos feszültséget teremt, amit mesterien tör meg időnként a már jól ismert, keresetlen és nagyszerű Bihary-humor.Hogy emellett a történet távoli, ismeretlen és félelmetes világokba csábít – nem csak földrajzi értelemben,- csak bónusz a szerző rabul ejtő stílusa mellett. A regény olvasása közben az is megeshet, hogy feltesszük magunkban azokat a kérdéseket is, amivel addig lehet, hogy nem is foglalkoztunk: hogy mit jelent valójában a hazánk, és mit jelentünk mi a hazánknak, hogy mit jelent számunkra az otthon, a család, hol kezdődik egy ember méltósága és hol végződik a tűrőképessége, hogy kivé, mivé válunk igazán nagy nyomás alatt? Vagyis, hogy mit kezdünk azokkal a felismerésekkel, amelyek egy életre átformálják az életünket.Mert hogy is írja a szerző? „Miért én menjek el ebből az országból? Itt a hazám. Megtanultam a Himnuszt. Harcos vagyok, majd én megmutatom. Felesküdtem erre az országra rendőrként. Az életem is adtam volna érte, de rá kellett jönnöm, hogy ez az ország már nem az, amelyikre felesküdtem.”Azt mondják, a nagy csapások valójában álruhás áldások. Hogy ez igaz-e, ki fog derülni a könyvből.Bridget Felber