Wolf, Szilvia

„Azzal vádolja magát, hogy túl okosnak hiszi magát, hogy kijátszhatja a vesztére törőket, ugyanakkor irracionálisan naiv, valamiért megbízik Tövisben és végtelenül kíváncsi. Most egyszerűen érzi, hogy él, mert retteg, mert vágyat érez egy férfi iránt, aki megajándékozhatja a kínnal, a szégyennel, a halállal, ó és persze a gyönyörrel. A purgatórium végtelen egyhangúsága után egyszerre járhatja be a mennyet és a poklot. Görcsösen szorongatja az anyja láncát. Meg sem tudná mondani, hányszor ült már így, a rácsos ablakokon át a távolba révedve. Mégis, mintha soha nem érezte volna magát valóságosabbnak, mint most.