Szomorú ábrándok

Részlet a könyvből:Valamikor

régen Valahol a Francia-Belga határ közelében Ezen a

hűvös éjszakán igazán senki nem róhatta volna fel Marknak,

amiért az utasítás ellenére rágyújtott egy sodort szálra.

Lassan már több mint egy órája itt kellett várnia, mert valami

hírneves, gazdag úr pont ezt az éjszakai órát választotta, hogy

az egész famíliájával utazgasson. De tudta jól, ő csak egy

egyszerű futó, azért kapja a dupla bért, hogy tartsa a száját,

és fagyjon meg, ha az uraságának arra van kedve. Ahogy itt ült a

lokomotív vaslépcsőjén, szorosabban fogta össze magán a

kabátját és kipillantott, hogy lássa, vajon az a titokzatos

gazdag uraság érkezett-e meg, aki még azt is el tudta intéztetni

a pályafőnökséggel, hogy az éjszaka közepén egy régi

kastélyhoz vezető földútnál megálljon a különvonat. De ahogy

kinézett, csak egy újabb bútorokkal megrakott teherkocsit látott

megállni. Dideregve húzódott vissza a szélvédett fülkébe, és

azzal vigasztalta magát, amikor elindulnak, úgyis annyi dolga lesz,

hogy visszakívánja majd a didergést a szénlapátolás izzasztó

forrósága helyett. Bárcsak most is - mint minden péntek este -

barátok társaságában valamilyen finom bort iddogálva

mulatoznának! Csak azt sajnálta, hogy tegnap este a mai különleges

út előlegét már el is kártyázta. Ha nem lett volna az a különös

idegen úr, aki volt olyan szíves és kisegítette... hát ki tudja,

mi történt volna. Tán még szégyenszemre a kabátját is oda

kellett volna adnia. Isteni szerencse, hogy ott volt ez az idegen úr,

aki bizony emlékezett rá, hogy Mark minden pénteken idejár a

baráti társaságával. Így jövő péntekig kölcsönözhet neki

egy kisebb összeget.