A profán dicsérete

„A profán fertőző. Egyetlen érintés elég ahhoz, hogy megtörje a varázst, és visszahelyezze a használatba azt, amit a szent elkülönített és kővé dermesztett.”

„A profanáció azt jelenti, hogy megteremtjük a hanyagság e speciális formájának lehetőségét, amely figyelmen kívül hagyja a szent és a profán különválasztását. Sőt, talán nem is hagyja figyelmen kívül, inkább csak sajátos módon próbálja használni.” Sajátos módon, mint például a játék, és nem is egyszerűen a játék, hanem a cselekvő játék (ludus) a rítus, a szójáték (jocus) pedig a mítosz paródiájaként.

„Itt azonban nem elhanyagolásról vagy gondatlanságról van szó, hiszen a figyelem egyetlen formája sem állhatja ki az összehasonlítást a játszó gyermek odafigyelésével, hanem a használat egy új formájáról, melyet a gyermekek és a filozófusok tanítanak az emberiségnek.”

Giorgio Agamben mondatainak szépsége és lenyűgöző sokrétegűsége különös csemege azok számára, akiknek a filozofálás, ha csemege is, de mindennapi csemege. Szakértő filozófusok számára pedig egyszerűen megkerülhetetlen.

A szerző Európa- és Amerika-szerte elismert filozófus, aki nemcsak radikális gondolkodó, hanem radikális cselekvő is, hiszen például 2003-ban – az amerikai kormány külpolitikája elleni tiltakozásképpen – lemondott a New York-i Egyetemre szóló kinevezéséről.

2006-ban elnyerte a Charles Veillon Alapítvány európai esszédíját (Prix Européen de l’Essai Charles Veillon). Ez az első magyarul megjelent kötete.