A Nicholas utcai ház kulcsa

– Figyeljen ide! – suttogtam. – Figyeljen rám! – és folyton csak az járt az eszemben, hogy el kell húznom attól az ajtótól, beljebb, hogy mások meg ne hallják. Így huzakodtam vele egy darabig, az egyik kezem a csuklóján, a másikkal pedig átfogtam a nyakát, és betapasztottam a száját, amikor hirtelen éreztem, hogy a teste elerőtlenedik. Az első percben mereven nekem dőlt, de a következő pillanatban már összecsuklott, és úgy esett a földre, mint egy rongybaba. Én csak hagytam, hogy kicsússzon a kezemből, és néztem, ahogy a földön ültében lassan előrebukik, mint aki alszik, és fejjel lefelé végigzuhan a pincelépcsőn.