Iskola a határon

"Az Iskola a határont például nem akármilyen olvasók értették félre. Az rendben van, hogy az olvasók java része úgy olvassa, hogy milyen érdekes, milyen izgalmas, és főleg, hogy mi lesz a vége. Csakhogy (...) sajnos kétszer, sőt háromszor is el kell olvasni valamit - így teszek én, és így tesznek író barátaim is: tulajdonképpen a kedvenc könyveinket olvassuk állandóan, újra meg újra. Mindig valami újat talál bennük az ember, s éppen a mese, a cselekmény az, amely ilyenkor lehullik a műről, mert az ember már nem várja izgatottan, hogy mi fog történni. S a mese helyett érvényesül a sokkal döntőbb, ami sohasem témája vagy tárgya a regénynek - de maga a mű. Sokan, a kritikusok is, összetévesztik ezt a kidolgozás finomságával vagy a külső formával, technikával - holott ami végül is igazán ér valamit az ember írásművében, az csakis így, ezen a réven kerül be, azaz sohasem tudatos szándékkal, hanem véletlenül, szerencsével - kegyelemből."