Zarándokének

Akkor ​halt meg, amikor már azt mondták róla, hogy a cérnát sem tudja befűzni a tűbe. Testvérei együtt temették el, szinte boldogan, hogy nem sínylődik tovább. O-Tome biztosra vette, hogy a túlvilágon jó dolga lesz, míg O-Fude éppen az ellenkező véleményen volt, az örök kárhozatra gyanakodott. Okoskodásának az adott alapot, hogy amikor a sírgödröt ásták, feltört a talajvíz, és koporsója mintha lebegett volna a vízen…Fukadzava Hicsiró novellái mindig ilyen természetes egyszerűséggel érnek véget, s nyugtalanítóan zengenek tovább az olvasóban, mint a népdal. Nem véletlenül: zenei formák mintájára szerkeszti műveit. „Furcsa író vagyok és egyszersmind szörnyű író is – írja magáról. – A Zarándokének és a Hömpölygő Fuefuki két olyan mű, amely mélyen a Kósu-vidék hagyományaiban gyökerezik, s átszakítja a modern japán irodalomban kialakult elbeszélésformák szálait. Ezért azután nem vagyok írószerű író sem. Voltam a Music Hall gitárosa, a Csuó-kóron folyirat új tehetség pályázatának győztese, csavargó menekült, azután földművelő…. Az irodalmi életben hasonló nincsen.” A japán világ, múlt és jelen, mélyrétegeibe alászálló író novellái több mint egy évtizede Magyarországon is nagy sikert arattak.