A felszín alatt

Isserley, aki egy másik világból érkezett földünkre néhány társával, fáradhatatlanul járja Skócia útjait, „megfelelő" stopposokra vadászva.

Faber lépésről lépésre bontja ki a jellemeket, a helyzetet, s mire teljes képet kapunk Isserleyről, már el is pusztult. A stopposok kidolgozott, tipikusnak nevezhető jellemek, pszichológiailag megalapozott önálló kis történetet képvisel mindegyik. A felszín alatt nem igazán horror, nem igazán sci-fi, mégis mind a kettő. Örök irodalmi témát fejt ki: az emberi lét paradoxonját. Felveti a kérdést, mi is teszi igazán emberré az embert? Attól vagyunk emberek, hogy embernek nevezzük magunkat? Vagy attól, hogy le tudunk győzni más fajokat? Attól, hogy otthont teremtünk magunknak? Vagy attól, hogy a természet gyermekei maradunk? Esetleg attól, hogy kommunikálunk? Ezek alapján sem a földi emberek, sem a regényben szereplő idegen, magukat embernek nevező lények nem felelnek meg igazán az emberképnek: egyik sem „emberebb" a másiknál. Az idegenek társadalma felsőbbrendűnek tartja magát, lenézi az embereket (akiket vodseleknek neveznek), ugyanakkor az ő társadalmuk a legszörnyűbb, legigazságtalanabb társadalmi berendezkedés.