Csillaghajók

„- Mikor érkezett meg, Alekszej Petrovics? – Ma. – Már sokan érdeklődtek ön után. – Igen? Nos, a legtöbbjük számára még most sem vagyok itthon. Kérem, csukja be az első szoba ablakát! Belépett a szobába, levetette régi, elnyűtt katonai esőköpenyegét és leült íróasztala mellé. Zsebkendőt halászott ki a zsebéből, megtörölte az arcát, majd végigsimította ritkuló, puha, világosbarna haját. Aztán gondolataiba merült. A szobára mély csend borult. Hirtelen felállt és hosszú, kimért léptekkel fel és alá sétált a szekrényekkel és asztalokkal zsúfolt szobában. – Tényleg lehetséges lenne? – buggyant ki váratlanul ajkai közül a félhangossá vált kérdés. Eddig céltalan sétája határozott irányt kapott. Az egyik magas szekrényhez ment és nagy erővel felrántotta súlyos tölgyfaajtaját. Mérőónok ezüstösen fehérlő sávjai villantak elő a szekrény sötét mélyéből. Az egyik mérőónon sárga színű, csontkeménységű kartonból készült kocka állt. A kocka szembenéző oldalán az éleket szürke papírlappal ragasztották le, amelyen fekete tussal rajzolt, különös alakú kínai írásjelek sötétlettek.”