Az idő születése

Korunk egyik nagy tudományos talányának történetét tartja a kezében az Olvasó: a világegyetem korának titkát és a rejtély megoldását. A XIX. században a csillagászok, a geológusok, és az evolúció kutatói először vetették fel, hogy - a Biblia tanításával ellentétben - a Föld és a Nap (legalább) néhány millió éves. A XX. század elején sok csillagász már hallgatólagosan azt tételezte fel, hogy a világegyetem végtelenül öreg. Az 1920-as években Edwin Hubble felfedezte a világegyetem tágulását. Ezt Einstein általános relativitáselméletével összevetve arra a következtetésre jutottak, hogy a Világegyetem történetének kellett, hogy legyen egy kezdőpontja - az Ősrobbanás. Hubble korai méréseit szóról szóra elfogadva azonban az derült ki, hogy a világegyetem fiatalabb, mint a Föld. Úgy tűnt, hogy Walter Baade az 1950-es évek elején fel tudta oldani ezt az ellentmondást, kimutatta ugyanis, hogy a világegyetem kétszer olyan nagy és kétszer olyan öreg, mint ahogy azt azelőtt feltételezték. Amikor azonban a csillagászok kezdték megérteni a csillagok működését, kiderült, hogy egyes csillagok öregebbek, mint maga az egész világegyetem. A csillagászat tudománya súlyos válságba került. Az 1970-es és 1980-as években nemcsak a munka, hanem a vita is folytatódott. A szakma nagy reményeket fűzött a Hubble-űrtávcsőhöz (HST). A HST mérései azonban 1994-95-ben szertefoszlatták ezt a reményt, ugyanis úgy tűnt, hogy a viszonylag fiatal világegyetem képét támasztják alá. A HST mérései világszerte arra késztették a csillagászokat, hogy újult erővel keressék a titok nyitját. A Sussex Egyetemen (Nagy Britannia) John Gribbin és munkatársai új módszert dolgoztak ki a Hubble-állandó egyértelmű és pontos mérésére. 1997 közepén sikerült az áttörés. A HST adatait felhasználva sikerült bebizonyítani, hogy a világegyetem valóban öregebb, mint a benne található csillagok. Az idő születése a hamis nyomok és zsákutcák félhomályos útvesztőlében az igazság felé araszolás hiteles története, amelyet az a ragyogó tehetségű tudományos író beszél el, aki kutató csillagászként maga is részese volt a döntő ütközetnek.