Láncok

„Halálra ítélték magukat, Chisholm kapitány. Ha a szökés balul sült volna el, mindkettőjüket megölték volna. Mintha egy kirakós játék darabkája kerülne a helyére, úgy villant bele Chisholmba: az egyikünket meg is ölték. – A rohadékok! – borult el az agya. – Ők ölték meg Ricket! Engem életben hagytak, mert szükségük volt rám. Rick azonban csak hátráltatta volna őket, ezért végeztek vele. Azt hittem, baleset történt… Magamat hibáztattam, mert nem voltam ott…A parancsnok felült a székben, és közelebb hajolt. – Úgy gondolja, hogy a kanadaiak ölték meg az amerikait? – Nem hittem, hogy képesek lennének rá, de azok után, amit mondott, világos, hogy én voltam az, aki alaptalanul bízott a többiekben. Készen álltak mindkettőnket eltenni láb alól… De rám szükségük volt. Kellettem a rohadékoknak!- Való igaz, hogy Thomson hadnagy halála nem rendítette meg őket – közölte fürkésző tekintettel a parancsnok –, de tagadták, hogy közük lenne hozzá. Ugyanakkor elismerték, hogy jól jött nekik, és hogy nem ítélik el azt, akik szerintük megölte. – És ki lenne az, parancsnok? – Maga, Chisholm kapitány. Maga.”